Esztergom és Vidéke, 1905

1905-02-15 / 14.szám

• első napjain, melyekről tudósítóink idő­rendben az alábbiakban számolnak be. A tisztikar simphonia hangversenye. Esztergom, feb. 11. Ritka zenei élvezetben volt azoknak ré­szük, kik szombaton este a helyőrség tisz­tikara által rendezett hangversenyen jelen­voltak. Minden túlzástól menten, a tárgyi­lagos kritika hangján szólva, zenekarunk, a 76-osok zenekara excellált. Nagy lelki gyönyörrel hallgatta azt a laikus úgy; mint a dillettans, s valóságos elragadta­tással a hozzáértők. Ha emlékezetünk nem csal, úgy váro­sunkban ily méretű, ily nagyszabású or­chestrális zene előadva nem lett, s mi annak értékét emelte, az volt, hogy klas­sikus volt. Nagyrészt a régibb, legjelesebb mesterek produktumait, a zenei irodalom gyöngyeit adta elő a zenekar. Az orchesterban negyvenöt zenész mű­ködött közre, ezek közül egy hárfás, a wieni első számú bosnyák ezred katonai zenekarából, mig tizenhármán Győrből, házi­ezredünk zenekarától jöttek le a zenekar megerősítésére a gyakorlottabb zenészek közül, hogy a 76-osok zenekarának újon­cait pótolják. A műsor első száma Beethovennek, Katzebue István királyához irt nyitánya volt, melyet a mester a pesti színház meg­nyitása alkalmára irt. Már az első üte­mekben kifejezésre jutottak azok az erő­teljes motívumok, mellyek a végezetig vonulva, plastikusan domborították ki a zeneműn átvonuló gondolatot, beleringatva a figyelmes hallgatóságot a Beehoven zene csodás világába. Aki tud a hangok nyel­vén beszélni, azt magával ragadta Beetho­ven Géniusza mely a prestoban magyar motívumokat tükröz vissza. A Beethoven zene lelket emelő, ünne­pies hangulata Händel áhítatos spherájá­ba kisérte a hallgatót a műsor második számában, a Largóban. Itt imádkozott, ta­lált megnyugvást a lélek. A mű — mely eredetileg orgona, hárfa és vonós hang­szerekre van irva— orgona részleteit az orchestrális átírásban nagyrészt a fúvó hangszerek helyettesitették. Ebben a da­rabban művésziesen érvényesült a vonós hangszerek lágysága és simasága. Ezután egy hárfa soló következett. A wieni első számú bosnyák ezred zenekará­nak jelese, Sthoppauer conservatorista mű­vészkédett Scharles Oberthur Sur la ríve de la mer impromptu-jában, melyet Dubez Lied ohne Worte-jával toldott meg. Visz­szafojtott lélegzettel, áhítattal élvezte min­Ernő hangosan nevetett. — Óh édes Ilonka, maga a nagy sze­retettől nem lát, pedig ugyan mi olyan szeretni való van rajta ? — Még hogy mi ? Na, magára harag­szom. Aladárt ne bántsa. Olyan kedves gyerek, csak nehéz kifürkészni tettei ru­góját. — Azt bizony nehéz, mert nem egye­nes úton jár. Én azt hiszem, hogy még ma is Nellikét szereti és édes Ilonka csak védpajzs másokkal szemben. Ha férfi lenne, azt mondanám, hogy ön elefánt. — Hát nem szeretne ? Ilonka szemei könnyel teltek meg. — Aladár nem szeretne? Nem lehet. Selyem zsebkendőjével a szemeit tö­rülte. Sirva mondta: — Meglátja, még apáca leszek. — Én meg quárdián, mert én is csa­lódtam, viszonzá Ernő. — Én megölöm magam, minek élni, ha az ember csalódik. — Még nem biztos ne ölje meg magát, kötözködött Ernő. Különben is igazság, Aladár orvos, belgyógyász, házi orvosuk is, talán ért a szivek gyógyításához is. — Ért az elbolonditáshoz. Én már nem­vagyok elég okos, mir a fejem is szétre denki a gyönyörű játékot, mely a máso­dik darabban művészi tökéllyel adta visz­sza a flageolet hangokat, mig az elsőben a tenger moraját szinte hallottuk az ő maga eredeti mivoltában, s gyönyörköd­tünk a háborgó hullámok fenségességében. A harmadik szám Haydin G-dur (6-ik) symhoniájának Andantéja és Menuettója volt. Tulajdonképen azonban Haydnnak a tizedik symphoniája volt az, mely a ki­adó cég kiadása szerint neveztetik hato­diknak. Derült, napsugaras, virágillatos tavasz, az élet örömétől duzzadó minden gondo­lata, mi kezdve az andantén, végig vonul az egész műn Az utolsó szám Lisztnek II. magyar rapsódiája volt. A zongorára irt legszebb magyar rapsódiát a zenekar Berghaus­Müller Károly művésziesen szép átiratában adta elő. A vivace szinte forrongásba hozta a hálás hallgatóságot, mely a leg­nagyobb elismeréssel adózott azért a szép zenéért. Csak a legmelegebb elismerés hangján szólhatunk a zenekarról, első sor­ban is azonban Schubert Nándor karmes­terről, mert csak az ő jeles zenei képzett­ségének, időt és fáradságot nem ismerő kitartásának volt eredménye az a fényes si­ker, melyet szűnni nem akaró tapsokkal és jól kiérdemelt gratulációkkal halmoz­tak el. Beethoven, Händel, Haydin és Liszt tel­jesen ellentétes teremtőerők. Lelkületük ti­tokzatos mélységét tárta s állította szem­ben egymással teljes megvilágításban Schu­bert Nándor karnagy. Kár, hogy Eszter­gomnak ritkán jut ki az e fajtából. A zenei költészet világából az étterem ínycsiklandozó spherájába szállott alá a hallgatóság, ami alatt a termet szellőztet­ték s rendbehozták, s aztán megkezdődött a tánc, mely a reggeli órákig tartott. A jelenvolt hölgyek névsorát a követ­kezőkben adjuk: Bonn Gusztávné, Brenner Józsefné és Juliska, dr. Burián Jánosné és Böske, Büttner Róbertné, Bedros Józsefné és Erzsike (N.-Salló), dr. Berényi Gyuláné, Barta Arminné és Erzsike, ChomaGyörgyné, özv. Csukássy Lászlóné, Erzsi és Etel, Fridrich Győzőné, Feichtinger Blanka, dr. Földváry Istvánné, Földváry Gizike (Buda­pest), Gruh Jenié, dr. Gedeon Kálmánné, Gyurkóczy Izor, Hess Rezsőné, Häuser Károlyné, Holub Antalné, dr. Janits Imréné, Irén és Margit, Istvánfy Elemérné, Jeszenák István báróné, Kostial Jánosné, Kulcsár Károlyné, Kurcz Antónia, Kézér Róza, Leim­dörfer Nándórné, Marosi Ferencné, Marosi ped a sok okoskodástól. Nézze milyen halvány vagyok, aludni sem tudok éjjel. Ha szidom, azt mondja, féltékeny vagyok, de igaz, még el sem jegyzett. Hanem az velem szemben már mellékes, csak for­maság. Szeretett volna a szegény leány világo­san látni, de jó szive nem engedte, hogy oda lásson, hol a dolog magva volt. Ő mindenkit jónak hitt a világon, naiv lelke csak kereste az igazságot, de nem gyanakodott. Hiába beszélt Ernő, elhitte a mit mon­dott, de csak addig, mig kimondta, már utána megbékült és kimagyarázta magá­nak, a hogy neki jólesett. Mielőtt elváltak volna — Ernő azon megjegyzésére, hogy van a világon szebb is, jobb is, mint Aladár, azt felelte, hogy igaz, de nem az ő számára. Midőn pedig azt kérdezte, hogy mit tesz ha utóbb látja, hogy neki volt igaza. — Azt hiszem, nem akarta a jó Isten, mert nem érdemeltem meg, — felelt bá­natosan és tovább is szerette. Szó'llősy Géza. Józsefné, özv. Müller Gyuláné, Oltósy La­josné és Hermin, Pisztelka Mici (Fogaras), dr. Prokopp Gyuláné, dr. Palkovics Jenőné, Póka Dezsőné, Reviczky Erzsike, Roch­litz Arthurné, Rajki Győzőné, Szecskay Antalné és Vali, özv. Schuhmacherné Ida, Saághy Agatha, Saághy Malvin, özv. Steszkál' Károlyné és Helen, B. Szabó Mi­hályné és Klárika, Szaxer Micike, -Szlávy Istvánné és Médike, dr. Szilárd Béláné (Muzsla), özv. Szvoboda Románné, Ta­borszky Edéné, Vasquez Odóné, Vimrner Imréné. Oberon. A Kath. Legényegyesület táncestélye. Esztergom, február 12. A helybeli kath. legényegyesületnek va­sárnap este lezajlott táncestélye sikerben gazdag voltáról sokáig marad emlékezetes. — A derék egyesület agilis vezetői ismét megmutatták, hogy miként kell egy társa­dalmilag fontos célokat szolgáló egyletet a közönség szeretetére érdemesíteni azzal, hogy bemutatja, miszerint tagjainak ön­képzésében gyönyörűen halad és minden izén tapasztalható az önmérséklésnek intelligenciája. A bált műkedvelő előadás vezette be. Este 7 óra után zsúfolásig megtelt a Fürdő szállónak villamfényben úszó ízlé­sesen renovált nagyterme. A széksorok elejét a honoratiorok foglalták el. Ott láttuk dr. Csernoch János praelátus kano­nok, egyesületi diszelnököt, Bogisich Mi­hály c. püspököt, Vimrner Imre polgár­mestert nejével, dr. Kmety Károlyt, az új országgyűlési képviselőt nejével, nem kü­lönben intelligentiánknak igen számos elő­kelő tagját és egy gyönyörűséges, hófehér virágokkal ékeskedő kertet Esztergom szép leányaiból. Mielőtt az előadás kezde­tét vette volna, a legényegyesület illuszt­ris új vendégének, dr. Kmety Károlynénak egy remek kamélia csokrot nyújtott át. A csokor moaré selyem szallagján ezen felírás diszelkedett: Dr. Kmety Károlyné úrnő ő nagyságának mély tisztelete jelé­ül — az Esztergomi Kath. Legényegyesü­let ifjúságától 1905. február 12-én. " A csokor átadása után kezdetét vette az előadás. Lukácsi Sándor „Kósza Jutka" cimű népszínművét adta elő az egyesület műkedvelő gárdája ügyes betanulással, természetes öszjátékkal s hogyha nem is ért el fenomenális sikert, vigasztalhatja az a tudat, hogy a szinmű hibáival még a legtehetségesebb művészek sem lettek volna képesek megküzdeni. Kár volt ezt a gyarló darabot választani azért, mivel a fősuly a legsötétebb lelkek bűnös cse­lekményére van helyezve és a végeredmény annak dacára, hogy Jutka ártatlan atyjá­nak becsületét tisztára mossa és Árva Gyuri egyesülhet mátkájával, erkölcsi tartalom nélkül való. Egy keresztény szellemű egyesület — nézetünk sze­rint — ne adjon elő olyan darabot, ahol a bűnök tömege erkölcsi büntetésben csak kettős öngyilkosság révén részesül­het. — Nagy hibái dacára mégis érvé­nyesült a darab s«ez a lelkes műkedve­lőknek köszönhető, akik között első he­lyen Nejedió Mariskát kell említenünk. Ez a fiatal leány olyan ambícióval és annyi rátermettséggel adta a Figuránét, hogy hivatott színésznek is beillet volna s na­gyon helyesen tette, hogy esztergomi menyecske viseletben jelent meg, mert ezzel is tűzről pattant voltával tény­leg nagy hatást ért el. Igen jó volt Fi­gura szerepében Kreinicker Ferenc. Vele már többször találkoztunk az egyesület műkedvelőinek sorában s mindannyiszor oly természetes, jó alakítást nyújtott, hogy a dicséretet méltán megérdemli. Nem kevésbbé érvényesült Kósza Juika szerepében Paulusz Béláné, akiről megál­lapíthatjuk, hogy átérezte nehéz szerepét s szerepének drámai mély jelentőségét. Minden elismerés illeti Septey Bélát is aki Marci kovácslegényt, az emberesedni akaró és az apai gyámkodást lerázni kí­vánó ifjút, meleg közvetlenséggel adta. Árva Gyuri szerepében Fülöp Istvánt kell kiemelnünk. Jó műkedvelő és tempera­mentumos fiatalember, akinek azonban sokkal jobb, hogyha szalon szerepeket ad­nak, mintha parasztlegényt kell játsza­nia, "— mert hiába ebben a zsanerben nincs otthon. A többi szereplők is dere­kasan megállották a helyüket s közöttük Pozmann Sándor Jano drótos-tót szerepé­ben olyan kitűnő alakítást nyújtott, hogy egész este állandó derültségben tartotta a hálás közönséget. A sikerült előadás után a közönség asztalhoz ült, a fiatalja táncra perdült és ropta kivilágos virradtig. Ott láttuk : Asztalos Jónásné és Mariska, Ádám Ta­másné, Benye Albertné, Annus és Mariska, Bayer Károlyné, Bakos Jánosné és Ilonka, Bakos Gyuláné és Etelka, Bernwallner Jánosné, Beöthy Lászlóné, Bukóvszky Gi­zella, Balogh Ambrusné, Csányi Istvánné és Annuska, Csillag Józsefné, Draxler Ala­josné, Dudás Ödönné, Dániel Sándorné, Fekete Ilonka, Fülöp istvánné, Fekete Er­zsike, Gogola Jónásné és Nellike, Geren­day Józsefné, Herczegh Lajosné, Heiling Ferencné, Hugyik Jánosné és Erzsike, Iványi Gézáné és Annuska, Ibermasszer Józsefné és Mariska, Kreinicker Ferencné, Kitzinger Józsefné, Etelka és Irma, Kell­ner Fánika és Emma, Klomann Nándorné, Kováts Albertné, Komáromi Ferencné, Ka­kass Lászlóné, Kurcz Antónia, Kicsindy Miklósné és Mariska, Kapus Mihályné és Juliska, dr. Kmety Károlyné, Krizmanits Jánosné és Mariska, Langhammer Imréné, Laiszky Jánosné és Bertike, Langasszer Helén, Mihók Jánosné, Emma és Vilma, Magyary Lászlóné, Mészáros Jánosné és Ilonka, Marosi Ferencné, Marosi Józsefné, Mayer Jánosné, Mihalik Jánosné, Elli és Erzsike, Mihelits Jánosné, Mészáros Ma­riska, Miedler Gusztávné, Mihala Jánosné és Anna, Metz Sándorné, Meizler Jánosné, Nejedió Jánosné és Mariska, Nyilas Jánosné és Annuska, Nelhiebel Etelka, Oriskó János­né és Gizike, Oltósy Lajosné és Hermin, Os­váth Andorné, Paulusz Béláné, Pilácsek 'Já­nosné, Cecilke és Erzsike, Pilinyi Gyuláné, Annuska és Mariska, Pétsner Margit, dr. Palkovits Jenőné, Polusin Mátyásné, Rózsa Mihályné és Emma, Reményi Ferencné, Se­bők Ferencné, Sóky Péterné és Lenke, ifj. Simon Józsefné, Táky Gyuláné, Tusinger Etelka, Varjas Dezsőné, Vezér Manci, Vim­rner Imréné, Vichor Istvánné és Erzsi, dr. Vándor Ödönné, Vas Kálmánné, Weisz Bei ­ta, Zvornyik Jánosné, stb. stb. D'or. A kaszinó estélye. Esztergom, febr. 14. Kedden este zajlott le a kaszinó várva várt estélye, mely fényesen sikerült. Kilencz óra tájban egymás után gör­dültek a fogatok a kaszinó bejárója elé, s hozták a város elegáns szépeit, meg a frakkos urakat, elannyira, hogy 9 óra táj­ban már teljesen megnépesültek a kaszinó pazarul világított és díszített helyiségei. A nagy terem tündéri fényben úszott, s te­mérdek virág dekorátióval ékeskedett, de legszebb volt a színpad diszitése és be­rendezése, hol a hölgyvilág crémje foglalt helyet és gyönyörködött azon a festői lát­ványon, melyet a parkett vidám és szín­pompás képe nyújtott. Valami szokatlan kedélyhangulat uralkodott a jelenvolta kon, s mintha kárpótolni akarták volna magu­kat a múltban elmaradt mulatságért, oly fesztelen élvvággyal vették ki részüket az es­tély bohóságaiból, s az édes derűs per­cek dévaj örömeit nem korlátozta semmi, szinte megütközni látszottak az idő muta­tójának rideg és könyörtelen tolakodásán, mely hajnaltájt jelezte a rózsaszínű álom végét. A táncokhoz a zenét részben a ka­tonai zenekar, részben pedig Jónás Pal t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom