Esztergom és Vidéke, 1905

1905-02-12 / 13.szám

Én nem habozom kimondani, ha bármily alapon lesz is főreáliskolánk, a többi culturális intézményeink is gyarapodni fognak és ezzel a gyarapodással szemben oly helyzetbe juthatunk, hogy legszebb ideáink rövid egy-két évtized után a megvalósulás stádiumába jutnak, amikor Esztergom, ez az ősi város ismét a jólétnek, virágzó kereskedelmek örvendhet. Ismételve megjegyzem azonban azt is, hogy ez a város intéző köreinek a legközelebbi időben való akaratától, buzgalmától és erélyes fellépésétől függ első sorban. — n — e. Közigazgatási bizottsági ülés. Esztergom, február 8. Elnöklő főispán megnyitván az ülést, üdvözölte és bemutatta a bizottságnak az új kir. tanfelügyelőt, Svetz Vilmost, aki Nógrádmegyéből, Balassagyarmatról helyeztetett át megyénkbe, mire a nevezett tanfelügyelő megköszönte a szívélyes fogadást és arra kérte a bizottság tagjait, hogy őt feladata teljesítésében hathatósan támogassák. A maga részéről igéri, hogy nyíltságával és őszinteségével lesz azon, hogy a bizalmat kiérdemelje. Ezután, néhai Hamar Árpád, volt árvaszéki elnököt parentálta el az elnök, kiben a megye egy szorgalmas és becsületes tisztviselőjét vesztette el, mit a tárgysorozat követett. Az alispáni jelentés a közrendészet terén előfordult nevezetesebb eseményként emiitette fel, hogy a lefolyt országgyűlési képviselő választási mozgalomban a pártszenvedélyek annyira elfajultak, hogy a személy- és vagyon biztonság megóvása végett nemcsak a választás székhelyére, hanem a vármegye több községében is szükségessé vált a katonaság kirendelése. Az iparügyek címénél, a kőfaragó telepek üzemének szüneteléséről emlékezett meg. A földmivelésügyi minisztert érdeklő szeretnek és ez a fő nálam. Olyan vagyok én, mint egy gyermek, szeretet nélkül nem tudok élni. Nekem melegség kell! — mondotta a főhadnagy, tekintetével Olga szürke szemébe mélyedve. A lány nem birta kiállani ezt a tekintetet, érezte, hogy arca ég s lesütötte szemét. A máskor oly pajkos lány most nem tudott oly gondtalanul nevetni, különös érzés fogva tartotta egész lényét. Érezte, hogy most igazán szeret, — és ez az erős nagy szerelem szendévé, nőiessé tette. Gyönyörködve nézte a szép látványt, amint a nap lemente sötét vörösre festette a régi kápolna mohos romjait. Hosszú, gótikus ablakairól most távozott az utolsó napsugár; az estalkony misztikus színbe burkolta a repedt falakat és a szétmált lépcsőket, melyek a kápolna ajtajához vezettek. Olga az egyik lépcsőre ült, Forster melléje. — Rég elmúlt időknek tiszteletreméltó maradványai! — mondotta Forster a romokra mutatva. Ha elgondolom, mily becsben tartották előbbeni tulajdonosai, mig most! ... De igy van ez az életben: amit egykor becsültünk, azt idők multával elvetjük magunktól, kicsinylően mosolygunk felette. — Ugy látom, Forster, maga szentimentális is tud lenni. — Dehogy az. Ön nem ismer engem, ha annak képzel. — Pedig mennyire kiismertem már. Tudom, hogy maga mély érzésű ember, túlságosan az, nem tisztnek való érzelem. | ügyek szakelőadójául 1905. évre Usztanek Antal, mig a fegyelmi választmányba állami alkalmazott póttaggá, Schvelz Vilmos kir. tanfelügyelő választatott meg. A közigazgatás állapotáról szóló 1904. Il-ik félévi jelentés következett ezután, melynek igen érdekes részét képezi a komáromi kir. ügyészség jelentésének az a passzusa, mely a büntető törvénykezés terén tapasztalt észleletekről számol be, különösen pedig az esküdtbirósági intézményről. Az esküdt bíróságok működéséhez fűzött remények épenséggel nem váltak be, — mondja a kir. ügyészség jelentése — a reális élet tanúságai határozottan rácáfoltak az esküdtbiróságokhoz kötött ideális reménykedések helytállóságára és végeredményben összegezve : ezen intézmény teljességgel nem mozdítja elő első és legközvetlenebb célját, a jogrendnek és közbiztonságnak célját, az intézménynek költséges voltáról nem is szólva. A berendelt esküdtek kevés kivétellel minden követ megmozdítanak, hogy a rájuk nagy áldozatokat rovó esküdtbirói szolgálat teljesítése alól menekülhessenek, ami arra utal, hogy a polgárok az esküdtbirói functiót nem jognak, hanem kikényszerített kötelességnek tekintik azon természetes okból, mert az általuk elbírálandó bűnesetek helyes eldöntéséhez megkívántató qualitással nem bírnak. Áll ez különösen a büntetőjogi beszámíthatóságot kizáró okoknak helyes felismerését illetőleg, amelyeknek helytelen és erőszakolt érvényesítése révén születnek meg az absurdnál absurdabb felmentő Ítéletek, végtelen kárára a jogrendnek. Tagadni nem lehet ugyan, hogy e bajokat némileg csökkentheti a tárgyalási elnöknek rátermettsége, panaceát azonban ez sem nyújthat. Az esküdtbirósági intézmény tehát feltétlenül novelláris reformra szorul, mellyel, a való életnek gyakorlati szükségleteit tartva szem előtt, a megkisérlett bűntettek feletti bíráskodást az esküdtbirói hatáskörből okvetlenül ki kell emelni, mert a laikus esküdt a csupán sérülést ejtett lövésben ölési kísérletet ép úgy nem képes látni, mint a hogy nagyobb mérvű kárt nem — Miért nem ? Épen egy katonának kell mély érzésű embernek lenni. A katona végcélja az önfeláldozás, ehhez pedig mély érzelem, igaz honszeretet kell. — A tisztek nem gondolkodnak mind igy— Higyje el kérem, mi egyformák vagyunk — egy sziv, egy lélek! Mi nem hagyjuk el egymást sem jóban, sem bajban. — No ez is ideális nézet, de nem akarom, hogy vérző szívvel kelljen meggyőződnie, miszerint nem mind éreznek igy ! .. — Az a mi becsületünkhöz tartozik — felelte nyugodtan Forster. — Mi még utoljára filozofálunk, ehhez pedig én nem értek. — És mint látom, lehangolttá teszi; ne beszéljünk ezekről. Nézze egy piciny kis csillag kandikál ott be az ablakrésen. Látja ? — Nem? — Majd arra irányítom fejét — és két kezével gyengéden megfogva a lány fejét, az ablak felé fordította. — Szép ? — kérdezte lágy hangon. De most már egymás szemében keresték a csillagot és önfeledten suttogták. — Szép ! — Nagyon szép ! A férfi közelebb húzta Olga fejét . . . .... szenvedélyesen, remegő hangon mondta: — Olga szeretlek! A lány egy hosszú édes csókkal felelt és Forster ujjongva kapta ölébe, elhalImozva őt forró szerelmes csókjaival . . . okozott gyujtogatást nem minősít gyujtogatásnak. Jog-politikai indokok tennék nem különben szükségessé az esküdtbirósági hatáskörnek más oldalú működését is, még pedig akár olyképen, hogy e hatáskörbe csak 10 évi minimális büntetéssel sújtott bűncselekmények utaltassanak, akár úgy, hogy csak azon bűnesetek tartassanak fenn az esküdtbiráskodásnak, melyekben a vádtanácsnak előzetes cognitiója szerint 5 évet meghaladó szabadságvesztés büntetés mutatkozik kiszabandónak. De akármint oldassék meg e kérdés, meg kell oldatnia, külömben elvi szépségek kedvéért áldoztatnak fel az igazság szolgáltatásnak reális céljai, mert bizonyos az, és a tapasztalatot igazolja, hogy az indok nélkül felmentett gyilkost, rablót, vagy gyujtogatót a felmentő verdict nem megjavítani, hanem ujabb ölésre, rablásra, gyújtogatás elkövetésére ösztönözni fogja. A pénzügyigazgató jelentése szerint az adók és illetékek befizetése minden téren csökkenést mutat. Ezután a tiszti főorvos referált. Jelentése szerint az egészségügyi viszonyok az egész vármegyében általában kedvezőtlenek. Gyermekeknél különösen a kanyaró és a tüdőlob, mig a felnőttek között az influenza, aggkór és -a tüdővész volt az uralgó betegség. A megye területén meghalt 283, miből a sz. kir. városra 66, az esztergomi járásra 123, a párkányira 94 esik. Hét éven aluliak halálozási szám aránya 61*49°/

0

. Tüdővészben hunyt el, az elhaltaknak 9.36°/

0-a. A Kolos kórházban ápoltatott januárban 273, kikből meghalt 9, elbocsátatott 153, visszamaradt 110. Az ápolási napok száma 3370 volt. A kir. tanfelügyelő jelentése szerint, eltekintve a kanyaró folytán történt iskola bezárásoktól, a vármegye területén a népiskolában az oktatás a rendes folyamatban volt. Tanítói fizetések rendezésére 1650 korona államsegély utalványoztatott. A kir. főmérnök jelentéséből felemiitjük, hogy a nagy dunai hidnak villámmal leendő világítását a miniszter engedélyezte. Dr. Csernoch János a párkány-nánai útszakasz miatt interpellált. A kir. főmérnök válaszában arra utalt, hogy az út rosszasága abban keresendő, hogy az útBoldogságuk örömmámorát Olga atyja, az ezredes mély hangja zavarta meg. — Forster főhadnagy önnel beszélni akarok. — Parancsára ezredes úr! — felelte a megszólított feszesen tisztelegve, s Olga kezét erősen megszorítva, távozott az ezredessel. * * Bernhard ezredes, szobájába érkezve, összeráncolt szemekkel soká szigorúan nézte a főhadnagyot. Majd nála szokottan, szomorú hangon úgy magának mormogta : Kár ezért a fiatal emberért! — Forster, nem sejti, hogy miért hivattam ? — Nem, ezredes úr! — Ne tetesse magát, — fiatalember megtévedhet. Kellett a pénz egy kis virágra. Mi ? Egy kis pezsgőre. Vagy mire ? — De bocsánatot kérek, a dolog kezd előttem mind érthetetlenebb lenni. — A kétszáz forintról beszélek, ami eltűnt ma délelőtt az íróasztalomról. Önön kívül nem járt senkisem nálam, az inasom tiz éve szolgál, őt ismerem, mint magamat, ő nem vitte el. — Csak nem gyanit engem ezredes úr ! ? — mondta tompán holthalványra vált arccal Forster. — A dolog tisztán, kézzel foghatóan áll előttünk. Fiatalember, ön jóvá tehet mindent, azért figyelmeztetem, mert sajnálom, ilyen intelligens és — de a dologra. Ön visszaadja nekem a kétszáz forintot és leköszön a tiszti rangról. Es én becsületszavam adom, a dolog köztünk marad. testnek nincs rendes alapja, másrészt pedig az útszakaszra fordítható összeg oly csekély, hogy az utat jobb karban tartani lehetetlen. A főmérnök válaszának tudomásul vétele után elhatározta a bizottság, hogy kormánysegélyt fog kérni az út teljes helyrehozatala és jó karba helyezése céljából. A tiszti főügyész helyettesének, a kir. ügyésznek és az árvaszéki helyettes elnöknek inkább csak számadatokat tartalmazó jelentéseinek tudomásul vétele után a kir. főállatorvos helyettese referált, az állategészségügynek január hóban volt eléggé kedvező voltáról. —r. Színház. Azt mondták, hogy Esztergom fejlődött és fokozott műigényű közönsége előtt kis egy felvonásos darabokkal nem lehet hatást elérni és közönséget színházba vonzani. No és ezt az állítást Dombay-ék már az első két előadásukkal megcáfolták. Csütörtökön is jelentékeny és distingvált közönség jött össze Gringoire, ez egy felvonásos vígjáték előadására, s igen jól mulatott e kis darabnak nem egy igen bájos költői és tartalmas jelenetén, melyeket legfőképen Bombay — Gringoire Péter — mesteri játéka és Megyeri Kálmán — XI. Lajos — invenciózus alakítása tettek érdemessé és vonzóvá. Kivált még Fournier Lujza üde kis szerepében Szalay Rozs., kinek kedves színpadi alakja és gyöngéd lírikus előadása nyert tetszést. Jól játszotta szerepét özv. Andryné — Erdős Jolán is. Az előadást festői toiléttjeik és jó díszleteik is emelték. A nagyon ismeretes „Egy csésze tea" történetében Dombaynét láttuk, ki Villedenille báróné vezérszerepében önzetlen érdeklődést keltett, lágy, temperamentumos játékával, jó volt mellette Gabos Ferenc, Camouflet bolú szerepében. Általában az egész színházban oly meleg, családias hangulat uralkodott, hogy szinte teljesen elfeledjük azokat a sokszor ízléstelen operett-lázunkat, amelyet a modern irodalom meghonosítani igyekszk s az egyszerű poétikus érzelmek hatásos interperálása jól kielégiDe . . . de ezredes úr! én nem vittem el a pénzt. A tiszti rangról sem köszönök le, én becsületes ember vagyok — felelte izgatottságában szakadozottan a főhadnagy. Kérem a hadbírósági és a becsületbirósági vizsgálatot ellenem megindítani. Ezt már szinte kiáltotta, alig tudván uralkodni magán. — Sajnálom, hogy ez önnel történt, főhadnagy, nagyon sajnálom! Kívánsága szerint még ma átteszem az ügyet a hadbirósághoz. — A becsületem tisztázása érdekében ezredes úr í — Most menjen a lakására, és maradjon ott, amig hivatom. Forster köszönve, szilárd léptekkel távozott. * * * Sértett becsülete felzúditotta egész valóját. A legrettenetesebb kinokat állta ki. A vizsgálatnál ugyan bizonyíték hijján felmentették és tiszti rangját is meghagyták, de elhomályosították becsületét örökre. Akik leghívebb barátainak vallották magukat, most, midőn bajban volt, közönynyel mentek el mellette, kerülték, semmibe sem vették őt, akit napok előtt ünnepeltek és szeretetökkel halmoztak el. És ez a néma megvetés égető kinnal rágódott szivén. Ideális lelke egész valójában megrendült. Az annyira kedvelt garnizonban kínszenvedéssé vált az élete. Napok, hetek sem enyhítették helyzetét; a tisztek nem közlekedtek vele. minden szemből néma megvetést olvasott . . .