Esztergom és Vidéke, 1905

1905-12-24 / 103.szám

ferdeségeit: Hogy nem nevel az életre, hogy sok időt pocsékol el a hasznavehetetlen klasszikusokra, hogy ezek mellett Tolstoj Nitzsche, Ruskin, Bebel és mások nem érvényesülhetnek eléggé. Miközben pedig a nagyralátó reformátorok szem elől tévesztenek sok minden tudnivalót. Nevezetesen azt, hogy akik ezeket a tanterveket megcsinálták, voltak legalább is olyan körültekintő, olyan modern emberek, mint ők, hogy a középisk. (gimn., reálisk.) egyedüli feladata az általános műveltség megadása (bár az egyéniségekhez jobban alkalmazkodhatnék, az szent igaz), hogy a világ legpraktikusabb gondolkodású s lehet mondani, legmodernebb népei, a németek és angolok a latin-görög klasszikusoknak (hihetetlen !) sokkal több időt szentelnek iskoláikban, mint mi elmaradott magyarok. De néhai jó Anonymusunkkal szólva: Quid ultra? Miért folytassuk? Kevésbbé, de szintén veszedelmesek a családi szentély zártkörű pedagógusai is, kik között az ember gyakran élvezhet ilyetén társalgást: „No már én nem tudom elképzelni, mi lehet az oka ? Ez a gyerek (értsd algimnazista iíiur) azt mondja, hogy ő mindig tanul, meg a Gombosné Nagysága (szállásadóné) sem tud mást bizonyítani, minthogy reggel, mikor a fiút latinból (!) kikérdezi, az mindig jól megy nála: valahányszor csak benéz hozzája, a könyv mellett ülve találja ... És hát ime most megint háromból meg van intve . . . Igazán nem értem ....!" Igy a gondos családapa. „Túlságos szigorú intézet az az x-i, vág közbe ingerült s ezért kissé rikácsolós hangon a lágyszívű mama, — hiszen Pistikának jó tehetsége van, lám az elemiben milyen kitűnő tanuló volt. .. hanem ott borzasztót kivannak ... A múltkor beszéltem Nyergesinével, ő is szakasztott ugy van a fiával. El is akarja vinni máshová . ." A nagynéni flegmatikusán ugyan, de annál metszőbb kritikával folytatja az eszmecserét jó nagy toldalékokat ragasztván a dolog érdeméhez. Igen, tehát az intézet túlságos szigorú a tanárok sokat követelők, a fiú ellenben szorgalmasan tanul és hát van is neki sütni valója. A kedves szülők és hozzátartozók pediglen nem akarják azt elismerni, hogy a család reményteljes csemetéje egy kissé hanyag, lusta tanuló ... Óh nem, ezt még utóvégre helybenhagyják, valamint azt is, hogy a kis lurkó szórakozott, de nagyon! — Csak egyet nem, hogy t. i. fiuk nem igen forgolódott ott körül, hol — Óh Nagyságos asszonyom! Áldja meg a jó isten azért amit tett. Nem is tudok szavakat találni, hálám kifejezésére Csókoljatok gyermekeim kezet a Nagyságos asszonynak! — s ő is az úrnő keze után nyúlt. — Hagyja kedvesem. Örülök, hogy örömet szerezhettem maguknak. Gyertek hát közelebb kicsinykéim. A néni szeret titeket. Ölébe vette a legkisebbiket. A többi meg bámész, de nem félénk tekintettel nézett rá. Mindig közelebb settenkedtek hozzá. — Bontsa már ki a csomagokat. Az anya hozzáfogott. Reges régen nem látott és nem élvezett dolgok kerültek elő. Meleg gyermek ruhák. Lábbelik és másféle kész ruhák. Húsféle, csemege, sütemény stb. Sok, sok mindenféle játék. A szegény anya bámulva s hálás szemmel nézte vendégét . . . S a meghatottságtól nem tudott szóhoz jutni. Könnyek peregtek végig arcán. És ezt az ajtó hasadékán keresztül, végig nézte egy férfi is. Egy szerencsétlen, egy mélyen sülyedt férfi. Aki azonban úgy látszik még sem sülyedt annyira, hogy megfásult volna minden iránt. Könnyektől nedvesarcát szorosan nyomja a tehetségeket mérték ki, kinek-kinek, hogy gyenge, iskolázatra általános szellemi szegénysége következtében „Untauglich." Ahol nincs, ott ne keress, dixit pater Szekeres! Sajnos, de való, hogy a szellemi adományok az iskolai tanulmányokra, való képesség talán még egyenlőtlenebbül vannak szétosztva, mint más földi javak. És ez ellen nem segit semmiféle szociális szervezkedés és tülekedés. Tekintet nélkül származásra, rangra, grófi palotában vagy szalmaföldes viskóban való születésre, mint a Szentírás mondja, „kinek-kinek tulajdon ajándéka" vagyon az Istentől, egyiknek ugyan igy, másnak pediglen amúgy" (Szt. Pál I. levele a Korinthusiakhoz 7,7.) A nevelés sok mindent pótolhat ugyan, de tehetséget nem adhat. Nem mindenki való tehát iskolába, nem mindenki alkalmas magasabb kiképeztetésre. Lehet valakiből igen ügyes iparos, kereskedő, vállalkozó, ki életrevalóságával s egyébb kedvező körülményei folytán talán sokkal jobb existenciát biztosit magának, mint a nálánál tehetségesebb társai, kiválhat valamely művészeti ágban is, de hogy tudományával, intelligenciájával egykor számot tevő tagja lehessen a társadalmi és közéletnek, az nem adatott meg neki. Non ex quovis ligno fit Mercurius, mondták a régi latin világban. Legtöbbször tehát nem az intézet szigorú, hanem a tanuló túlságosan gyenge s a jó szülők ezt olyan nehezen tudják belátni. De ki is vehetné tőlük rossz néven az elfogultságnak e sajátos, de természetes nemét ? . . .! Pedig ha egy iskolában vannak jeles tanulók, vannak közepes jó és gyenge tanulók és valaki még az utóbbiak közé sem tud fel vergődni bukás nélkül, ott a mérték lehet ugyan szigorúbban felállítva, de a gyermek mindenesetre vagy nagyon hanyag, vagy szellemi korlátoltságban leledzik. Hiszen végre is, hogy mit kivan az iskola, azt nem egyesek szeszélye állapítja meg, mert az hivatalos ellenőrzés alatt van; a legjobb módszert alkalmazni s a megértetést minden lehető módon elősegíteni pedig, a tanítónak nemcsak kötelessége, de természetes okokból folyó ambíciója is . . . Nem szabad azonban megfeledkeznünk, — ami vigasztalásul szolgálhat — hogy van egy másik fontos tényező is, mely aránylag gyenge tehetség mellett szép eredményt tud elérni s ez a szorgalom. A múltkoriban egy füzetke került a a nyilashoz. Mindent lát. Látja az örömet amit egy idegen jelenléte okoz. Aztán rágondol arra, hogy ha ő jön, hogy bújnak gyermekei. Hogy félnek tőle. Most is mily bizalmasan, ragyogó szemekkel ül a legkisebb gyermeke az idegen nő ölében. Mikor is volt az ? Nem is emlékszik, hogy mikor vette egyiket vagy másikat az ölébe ? Ez nem élet! Ezen változtatni kell. De hogyan ? Most is hol kellene lenni ? Ferkó várja. Hátha vár, hát várjon Ítélet napig. Ő biz nem megy. Családja örömében ő is részesülni akar. Ezzel megnyomja a kilincset. Alázattal lép az úrnő elé. Megragadja kezét s csókot nyom rá. — Asszonyom! Nagyságos asszonyom 1 Hallottam mindent! Láttam mindent! Áldja meg az Isten. Egyebet nem tudok mondani. Nagy jót tett velünk. Egy családot mentett meg. Életet, becsületet, mindent, mindent! Áldja meg a jó Ég. Köszönöm, köszönöm ! Neje boldogan sóhajt föl. — Hála néked Isten. — Jó szívvel tettem amit tettem. S ha segélyre lesz szüksége, itt a lakásom cime. Mindig segélyükre leszek. Átnyújtja névjegyét. kezembe. Átolvastam. A cime: A lecke tanulás és szorgalom, Krammer József tanárember tollából. Nem mond uj dolgokat, de a tapasztalástól lépten-nyomon igazolt sok józan észrevétel van benne s nem ártana, ha a tanulók szülői és szállásadói legalább egyszer átolvasnák. Ugy-e milyen furcsa követelés ! ? Manapság ?! Midőn az emberek mindennel inkább törődnek, mint gyermekeik diákéletével, midőn egy nem sikerült főispáni installáció olyan érdekes és mulatságos olvasmányt nyújt a hírlapok hasábjain, hogy is lehet kívánni, hogy ilyen száraz, unalmas kérdéssel valaki foglalkozzék. Sok szülő azt hiszi, hogy azzal már teljesítette kötelességeit, ha gyermekét beíratta áz iskolába, tudomásul veszi és láttamozza kellő hangulatcsinálás mellett az esetleges intőket, aláírja a bizonyítványokat, kiszolgáltatja időközönkint az altesti járadékokat ... A többi az megy már úgyis magától. Pedig dehogy! A szorgalomról volt szó. Tudjuk, mily nagy szerepet játszik ez az emberi életben, ettől függ a tehetségen kivül az ember egész munkaképessége. De erre a szorgalomra nevelniök, szoktatniok kell a gyermekeket — a szülőknek, vagy helyetteseiknek. A következetes szoktatás folytán az apró polgároknak második természetévé válik a rendszeretet és a kötelességérzet, ami a szorgalom alapja. Ne engedjenek tehát már az iskola látogatás első éveiben sem egyetlen napot elmúlni anélkül, hogy a diák kötelességének tudatában el ne készítse a feladatát, meg ne tanulja a leckéjét, mert csak igy válik belőle a megszokás utján kötelességtudó, szorgalmas tanuló. Az okkal-móddal nyújtott elismerés, örömnyilvánitás, esetleges gáncs és büntetés csak jó hatású lehet e tekintetben. Különösen pedig másoknak a jó példája (innét a barátok megválasztásának fontossága) a gyermek egész környezetének, főleg a szülőknek pontos, szorgalmas munkája. Az ilyen fiú később, ha kikerül is a szülői ellenőrzés alul, biztos alappal rendelkezik már és jó előmenetelével bizonnyára bőven kárpótolja a szülők fáradozását sok örömet szerezve nekik. Hogy a deák jó kedvvel végezze a dolgát, vigyázni kell természetesen, meg ne terheljük őt. Ami a sokszor felpanaszolt túlterhelés elkerülését illeti, sokat tehet ugyan az iskola s a jól megszerkesztett tanterv ezen ügyben, de ennek is, mint mindennek meg van a mértéke. Az élet nem játéktér, az iskola sem az. Csakúgy könynyűszerrel semmihez sem lehet hozzájutni Péter átható ordítással kap fejéhez. — Oh én szerencsétlen ! — S itt állok. Mit csináljak? Hogy segítsek ? Mit tegyek? Egyszerre lecsapja magát'térdre a vendég előtt. — Asszonyom! hallgassa meg gyónásom. Aztán fogasson el, ha akar! Elmondja, lázasan remegő hangon egész élete folyását a mai napig. Most pedig a névjegyen azt a cimet látja, akinél betörést terveztek. Mit csináljon. Azóta talán Ferkó maga is elvégezte a dolgot. — Keljen föl barátom! Aki belátja hibáit, az még nincs elromolva. Magát csak a rosz társaság, a gonosz barátok vitték ennyire. Maga még megmenthető. „Úgynevezett barátját" cseppet sem sajnálja. Az maga a sátán. Elnyeri jutalmát bizonyosan. Előrelátó vagyok én. Ha hazulról távozom, lakásomban titkos rendőrök vigyáznak mindenre. Adjon hálát Istennek, hogy vissza kellett térnie. Mert azóta már a börtönbén ülne. Szeresse családját, csak arra kérem. Sokan szivesen vennék, ha volna nekik. Szakítson a múlttal. Holnap elvárom lakásomon. Itt van pénz, öltözzön föl tisztességesen. Most pedig legyen szives kocsimat előszóllitani. Az ember rohant. a létért való küzdelem kemény harcában. A verejtékes munka átka illeti már a gyermekkor zsenge éveit is. Rosszul teszik azért, akik különféle magántanulmányokkal terhelik meg tanuló fiukat, hacsak különös kedv és tehetség nem nyilvánul meg bennük azokra. Rendesen ugyanis a szükséges mozgást, játékot és szórakozást vonják el ezáltal a serdülő, fejlődő nemzedéktől. Szegény vérű, idegességre hajló gyermekeknél pedig határozottan vétek. Valóban érthetetlen sok szülő erőlködése. Némelyik beadja a testileg-lelkileg fejletlen fiúcskát a középiskola első osztályába, hivatkozva arra, hogy meg van a törvényes kora. S a szegényke persze nagy erőfeszítése dacára sem megy semmire, még ha van is tehetsége, mialatt fejlődésében kipótolhatlan kárt szenved. Menynyivel más eredményt érne el, ha 1—2 évet vártak volna még vele! Aztán meg a szülők valósággal borzadnak az ismételte-, téstől. Pedig hányszor tett már az ismétlés egy-egy fiút meglehetős jó tanulóvá, a matúrán jelesen éretté, ha nem a szorgalom és tehetség teljes hiányán fordult meg a sikertelenség. Egyik-másiknak, mint mondani szokták, később nyilik ki az esze; az ilyenre igen üdvös hatással lehet valamely osztály megrepetálása. Ott van a diákéletnek még egy másik nagy bibije is, a szórakozottság. Hányszor lehet hallani a kedves mamáktól : A kis huncut pedig tanul ám, de borzasztó szórakozott. A nagyfokú szórakozottság mindenesetre olyan jelenség, amely fölött nem lehet egyszerűen napirendre térni. Elhibázott módszer volna szigorú büntetésekkel küzdeni ellene. Kutatni kell a baj okát. Ha, mint a legtöbbször a testiszervezet rendellenességeiből (idegesség, vérszegénység, gyenge hallás vagy látás stb.) származik, orvoshoz kell fordulni. Azonkívül vigyáznunk kell, hogy a diákot tanulás közben külső körülmények ne zavarják. Figyelemmel kell kisérni, hogy a fiú kivel pajtáskodik, nincs-e valami rossz szenvedélye, nyugodtan s eleget alszik-e, nem olvas-e izgató meséket, kalandos történeteket késő éjjelekig, nem rabja-e valami gyűjtő szenvedélynek ? Szükségképen meg kell kérdezni a tanuló tanárainak, osztályfőnökének a véleményét, akikkel együttesen juthatnak csak valamely helyes megállapodásra. Bárhogy iparkodjék is az iskola a tanulók munkáját megkönnyíteni, azt nem fogja elérni, hogy otthon ne legyen foglalkozni valójuk, ne legyen leckéjük. Az anyag ugyan nem ismeretlen előttük nagy — A viszontlátásig holnapig. S a fogat elrobogott. Mikor befelé mentek, a nő két kart érzett nyaka köré fonódni. Hátra nézett. Egy sápadt, könyes arc hajolt feléje. — Megtudsz-e bocsájtani Veronkám ? — Meg, meg! Megbocsátok, mert szeretlek. S ajkuk összeforrott egy rég nem élvezett békecsókban. Negyed óra alatt a gyermekek mind apjuk térdén lovagoltak. Másnap Péterünk elment abba a ránézve majd végzetrssé vált házba. Az úrhölgy kegyesen fogadta. — Egy új házat építtettem nem rég. Elfogadná a házmesterséget ? — Oh asszonyom! — Ja igaz! a betörőt elfogták. Az uton kiragadta magát a rendőrök kezei közül s futásnak eredt. Utána lőttek . . . s a golyó jól talált. Ott fekszik a halottas kamrában. Nem érdemelt mást. A férfi meg könnyes szemekkel emelte ajkához az úrnő kezét s meghatottan rebegé: — Mégis vannak a földön angyalok! Walter György.