Esztergom és Vidéke, 1905

1905-12-24 / 103.szám

betlehemi jászolban. És bár nehezen keresi sok ember a kenyerét, nehezen gyűjt össze egy pár krajcárt a szegény, de családja részére örömet szerez: mert „Mennyből az angyal, lejött hozzátok." Oh názáreti Jézus, te tökéletes szép fogalom, mily nagy a te születésed jelentősége. A robotoló ember a templomokba siet, sóhajában, imájában ma tiszta a hit: mert a szeretet szüli a gondolatokat. Várva-vártunk, eljöttél. A mienk vagy a templomokban,, a családok szentélyeiben, a gyermekek karácsonyfájánál és a legszegényebb kunyhóban is, mert szereteted fönséges sugara oda is elvezeti az embert ma, a hol máskor jajgatva panaszkodik a szegénység, a hol megenyhítjük a sok szenvedéseket és a fehér, nagy napon takarni akarjuk, hogy milyen az ember, az élet nyűgében. Szűnjék hát meg a szomorúság ezen a három napon. Tudjunk olvasni a fönséges ünnep jelentőségében és ártatlan gyermekek mosolygó szemében. Ünnep elmultával, ugy is siet helyét elfoglalni a nagy küzdelem, mikor a kenyérszerzésben bizony az, ember, az embert tapodja. És ha már karácsonynak sem örülünk, ha ez a szép fehér ünnep sem hoz örömet az embernek, akkor ugyan miféle eszme tanítana minket egyszerűségre, szeretetre, mi indit meg akkor, ha nem a kisded Jézus, ott a betlehemi jászolban, ott a karácsonyfák aljában. De te szent ünnep sokkal nagyobb vagy, minthogy elfelejtesd az emberekkel azt, hogy te mi vagy. Te örökre megszülettél. —t. Az óriás szájához emeli az üveget s jót húz belőle. — No tudom, hogy ma utoljára iszom ilyen komiszat! Kabátja ujjával megtörlé pálinkás száját. — Hanem most már gyerünk. Szedelőzködj föl. Most lesz a legalkalmasabb idő a látogatásra. Őnagysága a kegyes úrnő, biztosan a templomban fog farizeuskodni. Majd fog nézni holnap, ha nyitva találja szekrényeit. A feleséged .addig mig visszajövünk feldíszíti a karácsonyfát s valami inycsiklandós vacsorát készít. Ugy-e bár asszonyom ugy lesz? Gúnyosan hajlong a szerencsétlen aszszony felé. A férjben valami jobb érzés kerekedik föl. — Ferkó! Ne bántsd az asszonyt! Gúnyolódásod nincs most helyén. Jó barátod vagyok, de szegénységemet ne figurázd ki. — Helyes kedves Petykóm! Egészen emberevő kedvedben vagy. Igy szeretlek látni. De most már félre a butykossal, mert még nem találunk oda. Fölkészültek. — Ne menj Péter! Ne menj! — suA törvhatósági bizottság ülése. Esztergommegye törvényhatósági bizottsága csütörtökön délelőtt tartotta ez évben utolsó — ezúttal rendkívüli — ülését, mely igen népes volt dacára annak, hogy az ötvennyolc pontból állott tárgysorozat érdekeset, különöset, absolute nem foglalt magában. Vitát csupán a tárgysorozat 11. pontja provokált, mi B. Szabó Mihály volt főjegyzőnek állásáról való lemondása volt. Esztergom vármegye törvényhatósági bizottságának üléseit mindenkor az ügyeknek higgadt, tárgyilagos megvitatása jellemezte, az egyszer azonban a politika annyira hatalmába kerítette, megvesztegette a higgadt ítélőképességet, hogy a törvényhatóság többsége olyképen búcsúztatta el egy 23 éven át hűséges, lankadatlan szorgalmú szolgálatban kipróbált régi, ügybuzgó tisztviselőjét, ki igazán mintaképe volt a kötelességtudásnak, ideálja a lelkiismeretes köztisztviselőnek, melyet az nveg nem érdemelt. Az ítélet, melyet a törvényhatóság többsége a búcsúszóval mondott, kimondjuk, nem volt igazságos, nem volt tárgyilagos, nem pedig annál kevésbbé, mert a távozó formális üldözésnek volt kitéve azért, mert a jelen válságos helyzetben hivatali esküjét tartotta legelsőben szeme előtt. Akik a viszonyokkal ismerősek, fogják tudni mérlegelni annak a határozatnak értékét, melynek megszületéséhez a politikán kivül nagyban hozzájárult a távozónak drákói .szigora és a politikai helyzetet kiaknázni tudók önös „törekvése. Sajnos jele az időknek, hogy egy oly komoly testület a fogalmak, tények distingválásánál oly elfogult, hogy az igaz érdemet nemcsak, hogy nem honorálja, hanem magához nem illő módon apostrofálja. Az ülés lefolyása, mi mindöszsze egy órát vett igénybe a következő volt. •& Megnyitván elnöklő főispán az ülést, felkérte a referenseket a tárgysorozat előadására. sogja az asszony. — Ezen a szent éjjelen mit akarsz elkövetni ? — Feküdj le, ne papolj ! — Igen, igen méltóztassék csak lefeküdni asszonyom. A pölyhös ágy már vetve van. •— Röhög durván a másik s rámutat a fal melletti szalmacsomóra. Péter dühös pillantást vet vendégére. Az asszony zokogva roskad le gyermekei mellé. A férj még egy utolsó pillantást vet rájuk s . . . eltávoznak. — Hanem most siessünk barátom, mert sokáig érzelegtél. Egy óra betelik mig oda érünk. — Mehettek már jó negyedórát, mikor Ferkó a homlokára üt. — Oh én tökfilkó! Amire legnagyobb szükségem lett volna, a feszitővasat nálad felejtettem a konyhában. Mi lesz most?! — Hát az lesz, hogy hazamegyekérte. Te csak menj és várj reám a ház előtt. Oda találok magam is. Ezzel Péter megindult hazafelé, Ferkó meg ellenkező irányban, be a belvárosba, ahol betörni szándékoztak . . . Néhány perccel előbb, hogy az óriás odaért, robogott ki egy zárt hintó a kapu alól, a jótékony háziasszonnyal . . . Hova mehet ily későn ? Egyhangú közöny ült a bízottsági tagok arcán, amit csak a tárg3^sorozatnak 10. és 11. pontja: a volt főjegyzőnek honthi főispánná történt kinevezése és főjegyzői állásáról való lemondása oszlatott el. Az állandó vál. javaslata sajnálattal vette tudomásul a főjegyző lemondását és huszonhárom évi buzgó működéséről elismerőleg emlékezett meg. Az egyesült ellenzék ellenvéleményét és indítványát Brutsy János adta elő. Az áll. választmány véleménye ellenkezik úgymond a közönség érzületével, melynek nincs semmi oka virágokat szórni a távozó után, mert szerzett érdemei eltörpülnek azáltal a ténye által, hogy a főispáni kinevezést elfogadta. Indítványt terjesztett elő, mely szerint a főjegj^ző távozását a bizottság tudomásul ne vegye. Dr. Földváry István azzal kezdette, higgadt, tárgyilagos felszóllalását, hogy bár nincs egy politikai nézeten a távozó főjegyzővel, mégis azok után, amiket annak huszomhárom évi köztisztviselői működése alatt tapasztalt, eltudja választani a politikát a magánegyén, a tisztviselő működésétől. A valóságos capitis diminutio számba menő indítvány elfogadása hálátlanság lenne a régi, hű tisztviselővel szemben, miért is tiltakozik annak határozattá emelése ellen. Horváth Béla főispán utalással a távozó főjegyző elvitázhatlan érdemeire, ki mindenkor nagy lelkiismeretességgel és gondossággal igyekezett a megye jól felfogott érdekeit szolgálni, azt a közvetitő indítványt terjesztette elő, hogy az állandó vál. javaslatának és az ellenzék indítványának mellőzésével eg\'Szerűen vegye tudomásul a bizottság a lemondást. A többség az egyesült ellenzék részéről beadott indítványt fogadta el. A tárgysorozat további tárgyalása előtt, miután a főjegyző lemondása folytán a két főtisztviselő állása betöltetlen, nehogyez által a közigazgatás menete fennakadást szenvedjen, a főispán főjegyző helyettesül dr. Perényi Kálmán főbírót és ennek helyére főbíró helyettesül Pisuth Kálmán aljegyzőt nevezte ki, kik a hivatali esküt nyomban letették. A hivatalok átadására dr. Hulényi Győző tiszti főügyész, dr. Földváry István és dr. Burián János bizottsági tagokból álló küldöttség kéretett fel. Ezután következett a napirend további letárgyalása, melynek végeztével elnöklő főispán tudatta, hogy az egyesült ellenzék óhajának engedve, 1906. év január 26-ára rendkivüli ülést fog egybehívni. Péter még fele uton sem volt mikor sebes vágtatással repült el mellette egy fogat. Mikor kiléptek a lakásból, hogy eggyel szaporítsák a betörések számát, szegény agyongyötört nő egy kis fenyőfa ágat vett elő. Beilleszté egy cserépbe. Néhány filléres gyertyácskát illesztett reá s meggyújtá. Honnan, honnan nem előkerült egypár darab dió és cukorka. Azután a cseréphez támasztott egy kis Jézust ábárzoló képet. Elő vett egy fél kenyeret s azt is oda tette az asztalra... Végre elkészült. Lassan fölkelté g3^ermekeit. — Itt a Jézuska édeskéim. Keljetek fel. Gyöngéden fölrázta őket. — Ne bánts édes apám! — nyöszörögte félálmosan egyik is másik is. — Jók leszünk. Nem kérünk kenyeret, csak ne bánts! — Ne féljetek édeskéim. Nem bánt senki. Itt a Jézuska. Apátok nincs itthon. Gyertek ott van nézzétek ! Oda vezette őket az asztalhoz. Kimondhatatlan örömmel nézték a „ragyogó" fát. S boldogan rágták a kiszáradt kenyérdarabot, mit anyjok nyomott kezőkbe. Boldog gyermekkor. Mind egyforma az. Végül a megyebizottság tagjainak azzal az óhajjal kivánt az uj év alkalmából minden jót, hogy az általánosan óhajtott béke nemzet és király közt az uj évben mihamarább bekövetkezzék. — r. Az iskola és a diákotthon. (Pedagógiai eszmecsere.) Egy-két napra bezárultak az iskolák kapui, elült a környékükön megszokott zsivaj. A családi kör melege, a karácsony bűvös-bájos hangulata szinte uj világot teremt a kisebb-nagyobb reményű csemeték számára. A viszontlátás örömei hamar elfeledtetik velük a kiállott fáradalmakat, az iskolai élet mindennapi hadakozását, ütővétő munkáját. Pajkosan vegyülnek el még a nagyobbak is kisebb testvérkéik játékos körében. Ámde a gondos szülők arcán még e szent ünnepek alatt is megjelenik néha a jövőbe néző aggodalom vonása, ők még a költészet eme aranyköpenybe burkolt napjai alatt is foglalkoznak prózai gondolatokkal, azok legalább is, akiknek szivén fekszik gyermekük jövendője és boldogulása. A pajzán játékba merült gyermeksereg nem is veszi észre, hogy az őket gyönyörködve szemlélő édes anyának szemében titokban egy köny csillanik meg, érdekes szülötteként a repeső "örömnek és fájó aggodalomnak. Mert hát: „Titokzatos kézzel sorsunk szövi fonja Isten tanácsának nem emberi gondja . A téli estéken rokoni, baráti körben a mindent háttérbe szorító politizálás mellett bizonnyára esik szó mégis egyszer-másszor gyermekekről, iskoláról, tanítókról, előmenetelről s megindul szinte öntudatlanul egy kis pedagógiai eszmecsere. És ki ne tudna, én Istenem, mindezekhez valami' okosat hozzászólani ? Kinek ne volna valami életre való gondolata, frappáns megjegyzése ? A fogfájásban szenvedő meglepődve fedezhet fel minden második embertársában kiváló szakértőt, de a született s a jótanácsok egész garmadájával rendelkező pe-. dagógusok száma, azt hiszem, miként égen a csillagoké, földön a fűszálaké — számbavehetetlen. Köztudomás szerint legveszedelmesebbek azok, akik lándzsát törnek és tollat ragadnak eszméik mellett s rászabadulva egyes vidéki hírlapokra, vezércikkelyekben ostorozzák kíméletlen szarkazmussal különösen a középiskolai oktatás hiányait és Mágnás fiú, koldus fiú. Mindenik örül a maga módja szerint. Kiosztá köztük még azt a néhány diót is. Nagy volt az öröm. — Most pedig térdepeljünk le szépen, s imádkozzunk a jó Isten kéhez, hogy oltalmazzon meg bennünket minden gonosztól. S az ártatlan ajkak utána mondták anyjuknak : „Add meg mindennapi kenyerünket..." Nem is vették észre, hogy az ajtó kinyílt s egy fekete ruhás úrinő — idősecske már — állott a szobában. Háta mögött egy hordár csomagokkal. Az anya vette észre legelőbb. Kérdően tekintett a vendégre. — Nem, — szólt az úrnő — nem tévesztettem el a házat. Minden karácsonykor néhány szegény családot megszoktam látogatni, s némi segélyben részesítem. Nézze jó asszony, amit ez ember hozott, mind a maguké. Ne köszönjön semmit nekem. Köszönje Istennek. Örülök ha segíthetek. Tegye le a csomagokat jó ember. Aztán mondja meg kocsisomnak, hogy menjen az utca végére. Majd küldök érte. Engedje meg jóasszony, hogy néhánypercet gyermekei körében tölthessek. Kimondhatatlanul szeretem a gyermekeket. Nekem nem adott az Isten egyet sem.