Esztergom és Vidéke, 1905
1905-10-29 / 87.szám
ESZTEIMM es mm A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. == Előfizetési árak: == Egész évre . .12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: DL 1 . Píokopp Gijala és Brenne? Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Bada)-atca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Néhány szó az imatör kiállítás rendezése alkalmából Esztergom, október 28. A különböző művészetek terjesztésére nagy szolgálatot tesz az amatőr, munkásságával. Ez az alapjában bel beccsel nem minden esetben biró ténykedés, mely többrészint szórakozás és nemes időtöltés kivan csak lenni és termékei lakószobánk barátságosabbá és intimebbé tételét célozza, nem kis értékű akkor, ha a célt, melyet szolgálhat, közelebbről vizsgáljuk. Napjainkban különösen vidéki városokban, nagyon messze vagyunk attól, hogy igazán műbecsű tárgy szemléletében szép érzékünket fejleszthessük. A sok vásári munka, kereskedéseink kirakataiban latható férc művek, tökéletlen újság reprodukciók nagy ellenségként állnak a valójában vett művészetek terjesztésének. E rosz és ferde irány hatásának meggátlására megfizethetlen módon érvényesül az intelligens amatőr munkája. Mert végre is a határvonalat a művész és amatőr között nem oly könnyű megvonni, mint azt első pillanatban gondolnók. Hitegetés. Nem szomorú már az élet Nem esik ben dráma, Sok keserű csalódáson C$ak kacagok már ma. Szerettem is vagy csak hittem Szalma tűz volt lángja, Nem is vagyok boldogtalan Kacagj te is lányka. Mese az, hogy csalódástól Szivünk megrepedjen, Tudod ma már mesében is Kevés aki higyjen. Csendes, nyugodt már az éltem Tóba fagyott álom . . . Reá borult jégrétegtől A szivét sem látom. Kivesztek már az életből A lovag regények, Trubadúr ma hiába cseng; Én is odébb lépek. Kiestünk a szerepünkből Sohse virrad meg ránk, Nincs ki háncsot vessen rája Rég elhamvadt a láng. Igaz mindez, való szentül, Csak az benne & kár, Van sok művész, ki nagy készültséggel, rutinirozott és társaitól átvett teknikával, nagy vergődéssel teremti meg munkáját, mely mű azonban csak külső látszatra tesz művészi benyomást, belértéke a művészet messze menő és mélyre lató kívánalmaihoz képest sekélyes. Mig tudunk amatőrt, kí hivatásszerű előképzettség nélkül, a lelke mélyén rejtőző, megértett művészi ösztön sugallatát követve^ nem hivatásszerűen, csak egyéni lelke gyönyörűségére teremt sokszor igazán becses művet. ( Diletans, — a lekszikon szerint az, — ki arra adja magát, hogy a művészetek bármelyik ágával kizárólagosan saját szórakoztatására és lelki gyönyörűségére foglalkozik anélkül, hogy ezt élethivatásává, vagy beható tanulmányozás tárgyává tenné. Ha e meghatározást vizsgáljuk, szemünkbe ötlik, hogy a művész is egyszersmind szórakoztatására, lelki gyönyörűségből foglalkozik, és hogy a diletáns, ki ebből élethivatást teremt, nem válik ezzel művésszé. Tehát e meghatározás nem lenne helyes. Igaz, hogy a diletántizmus magasabb művészi szempontból, cseké Hogy a virág sorba lehűlt, Gyümölcsöt nem érlelt a mult Es vissza soh'sem jár. Szabolcs. Regény. (Négy apró fejezetben.) Valaki füttyörészve ment el az ablak alatt, a mire Micike oda szaladt, hogy megnézze, hogy ugyan ki sétál ilyen vi gan az utcán, nem-e őt illeti ez a dél utáni séta, már csak a kalapja csücskét látta. Ugy látszik megismerte igy is az aljegyzőt : Ordódy Bélát, mert összeszorította a parányi öklét, és azt mondta! — Gyűlölöm! Majd oda fordult a Mar gitkához s neki magyarázta, hogy megtudná fojtani azt az aljegyzőt! Hogy miért? Annak az Isten meg mondhatója. Talán mert kis lánynak nézi, talán másért! De ezt Micike sem | tudná meg mondani! Hosszú szoknyát kapott a Micike. Ősz szel kapta. Amikor a téli ruhákat meg rendelték Tauszkinál, megengedte a ma ma, hogy olyat rendeljen. — Csak öt centiméterrel hosszabbat, yes értékű foglalkozás, sőt néha a művészet affektálása, de viszont a tapasztalat meg amellett tanúskodik, logy a műkedvelők között sok értékes kvalitás van, mig a hivatásos művészek között nem egy a konár. Mert a diletans is alkothat széjet, nem eset, csak nem oly tökéletest, mint a hivatott művész, aki már hivatásánál fogva is gyakorlottabb, biztosabb kezű alkotásaiban. Ha egy képet állítunk a szemlélő elé, vájjon meg tudja-e határozottan mondani, hogy hivatott kéz, vagy diletáns ecsetje készitette-e, azt mondja rá: hogy jó vagy rosz a kép, kezdő ember munkája, de nem disztingválhat. Hogy pedig e sorokat léirtuk, az teszi aktuálissá, hogy az Esztergomi Kaszinó műkedvelő társasága Amatőr kiállítást rendez, mely november ötödikén nyilik meg. 4 múltból ismerjük már többrészint amatőrjeink értékét, s igy biztosan várjuk a sikert, mely e nemes célt koszorúzni fogja. Szép és mindenképen méltánylandó e tett, mert a mai modern ember életében közelható érdekeket érint és a cél, hogy közönségünk édes mama ! Nézze, az csak ilyen da rabka! — Hova gondolsz! Ostobaság .... Gyerek vagy még ! Nézze meg az ember . . . hosszú szoknyát ? Hát még mit ? Talán bizony udvarló is kéne már . . . — No, de mama! . . . könyörögve forgatta el a szemecskéit . . . Addig hízelgett az a kis baba, addig járt a mamája után, addig becézte, a mig megengedte a mama is. Novemberben volt, — verőfényes, langyos volt a mindenség, inkább a tavasz ébresztő, mint az ősz enyésztő lehelete érzett végig a tájon. Az emberek is olyan ünnepélyes alázattal jártak a soron, mintha az Úristen ünneppé avatta volna a mai napot. Megjött a Micike hosszú ruhája. A Zsuzsi lélegzetet sem vett, amig a postára ért, kapkodva vette kézhez a csomagot s vísszairamodott. Idegesen várta az egész ház. Micike minden pillanatban az ablakhoz szaladt. — De, hogy hol marad az a . . Mégis rettenetes! Tízszer megjártam volna a postát. Őnagysága a kedves mama is izgatott, el szeretné ugyan titkolni, de nem ért ahhoz asszony ! Végre berobogott a Zsuzsi! Micikének eláll a lélegzete is, a füléig dobog átérzékének fejlődését előmozdítja azzal, hogy bár kis távlatban, betekintést enged a művészetek kultiválásába, van olyan értékű a művelődés fejlesztése szempontjából, mint bármely más kulturális intézmény. Eincinger Ferenc. Ünnepély Dorogbon. Dorogh, okt. 25. Ritka szép ünnepély színhelye volt ma — irja tudósítónk — Dorogh községe, mely közszeretetben és tiszteletben álló érdemes körjegyzőjének, Benedek József negyvenéves körjegyzői szolgálatának évfordulóját ülte meg. A községháza, jeléül a nagy napnak, zászlódiszt öltött. Nagy közönség gyűlt össze a délelőtti órákban a község házánál, hogy tanuja legyen az ünnepségnek, melyben igaz szeretettel és ragaszkodással vett részt a község apraja, nagyja. Az ünnepség délelőtt 11 órakor vette kezdetét a képviselőtestület díszközgyűlésével, melyet dr. Perényi Kálmán főszolgabíró nyitott meg s vezetett. Az ünnepelt körjegyzőt egy küldöttség hivta meg az ülésre. Az elnöklő főbíró lendüszive, tán meg is látszik, hogy a ampájában hogyan lüktet a vér . . . Felkapkodják a dobozt, s láthatóvá lesz a számja ... ez nem érdekli az édest . . . csak tovább-tovább, hagy lássuk már! Itt a ruha! Egy világos szürke kosztüm ! . . . . A Figaró, derék, végre a szoknya! — Mamácska ?! Felpróbáljam ? Nem is várja a választ, s beszalad a ruhával a kis szobába, az ő lányos, illatos kis szobájába . . .! . . . Tépi a ruhát magáról . . . olyan akaratosak azok a kapcsok, pedig ő kíváncsi, nagyon kíváncsi, hát sietni kell. Rajta a ruha! Fess, nagyon fess, hozzá feszül a csípőjéhez aztán feljebb meg olyan . . . nem tudom én, hogy milyen, de észbontó, az bizonyos ! — No nézze! Szép ? Ugye szép ? — Az a szoknya ? . . . Abból le kell vágni! — Jézusom! Hisz olyan rövid! — Az eszed rövid! Abból levágunk, punktum! — Isten bizony, soha sem veszem fel, ha hozzá nyúlnak: — Majd meglátjuk! Mit csürjem-csavarjam, megkegyelmezett a mama a szoknyának.
