Esztergom és Vidéke, 1905

1905-01-15 / 5.szám

ESZTER6IH es VIDÉKE A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁNAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak; Egész évre . .12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Di 1 . PMopp Gijüla és Brennei 1 Ferenc. Szerkesztőség ós kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. ===== Kéziratot nem adunk vissza. = Képviselő-választáskor. Esztergom, január 14. Mindenfelé leng-lobog már a vi­lág legszebb zászlaja: a vorös-fe­hér-zöld, azt hirdetvén, hogy nagy dolog van készülőben : az ország­gyűlési képviselő-választás: Nem politikai vonatkozásában szó­lunk a kérdéshez, hanem a polgári önbecsülés szempontjából. Valóban nagy dolog is, hogy he­lyesen tudjuk kiválasztani polgártár­saink közül azokat, akiket megbí­zunk, hogy nekünk törvényeket alkos­sanak, törvényeket, amelyektől függ hazánknak és minden lakójának a fenmaradása, jóléte és boldogsága. A választók kezébe van letéve a haza sorsa. Nemcsak jog ez a vá­lasztás, hanem olyan nagy felelőség is, mely reánehezedik a lelkiisme­retre. Ez a lelkiismeret csak akkor lehet nyugodt, ha nem vak szenve­dély, nem a győlölség, hanem a jó zan ész, a higgadt megfontolás, a haza édes mindnyájunk közös ér­deke által vezettetik. Az a szépen lengő nemzeti zász­ló, hazaszeretetet, békességet, re­ménységet hirdet. Értsük meg an­nak intő szavát. A legszebb polgá­Dal­A levelem, a rózsámhoz Megírva ; Magam irtam rózsaszínű Papírra. Azt kérdezem . . . azt irtam a Levélbe' : Enyém lesz-e, teljesül-e Szivem édes reménye ? Dalos madár lett szerelmem Postása ... Vájjon hoz e feleletet Reája ? Bús szivemben valósulna A remény, Ha válaszul azt írná a Barna kis lány — hogy enyém I Felelet jött, egy aranyos Levélbe, Olvasom . . és hull a könnyem Beléje. Hull a könnyem mert ő . . . mert ő Azt irja — — — Hogy a kezét . . . hogy a szivét Mindörökre más bírja. Tuba Károly. rijog gyakorlása ne hintse el közöt­tünk a viszálykodás, gyűlölség mag­vát, ne támasszon köztünk vihart egyenetlenséget. Tiszteljük egymás meggyőződését. Vájjon ha különböző utakon hordjuk is a téglákat a nemzet védbástyájának: a törvények építé­séhez : nem egyforma-e a mi érzel­münk, ha becsületesen teljesítjük kötelességünket. Ne okozzon nekünk keserűséget a másféle meggyőződés s mi se okozzunk keserűséget a más meg­győződésben lévőknek. Lehetünk különböző véleményben, de a mi véleményünknek nem sza­bad annyira elfajulni, hogy kétség­be vonjuk a mások véleményének tiszta elvét. Vájjon az édes anya csak a sző­ke, vagy csak a barna gyermekeit sze­reti-e, vagy pedig nem nézi azoknak szinét, hanem csak azt nézi, hogy ki szereti gyermekei közül őt legjob­ban és ki igyekszik, ki munkálko­dik azok közül az ő boldögitásán ? Vájjon a beteg azt áldja-e job­ban aki neki ételt, vagy italt nyújt nehéz betegségében, ha tudja, hogy az étel és ital egyformán adják vissza az ő erejét és egészségét? Klárika. Négyen szoktak a teremben dolgozni, négy szép leány. Egyik barna, másik szőke, mindenik más természetű. Egyik szép, mint egy angyal, de kissé hideg s e mellett végte­len szellemes, a másik a legnemesebb lé­lek az élet bizonyos komolyságával, a har­madik naiva a legnagyobb fokban, ki talán sirni tudna, mert egykori babájának orra kormos lett, a negyedik a megtestesült nyugodtság. Mindenik nő volt, talán az élet iskolá­ját még egyik sem ismerte. Vigan tudtak nevetni a csekélységeken, de ép úgy szomorkodni is. Együtt nevettek akkor is, midőn Iván lépett be. Mindnyájan ismerték, az ifjú is őket, de őt csak egy érdekelte. Nap-nap után megjelent a teremben úgy, hogy szinte feltűnt, ha nem látták. Eleinte vigan töltötték az időt, de ké­sőbb Klárika a kiválasztott, önkénytelenül is lesütötte szemeit, midőn Iván benyitott, talán érezte, hogy a kíváncsi szemek őt nézik. Találgatták egyenkint, hogy ki le­het az, kinek kedvéért megjelenik. Gon­dolták, hogy Klárika, de biztosan nem tudták. Egy alkalommal azonban együtt távoz­tak az épületből. Klárika csendesen haladt, Vájjon a természet felvirágoz­tatására a nap melegének van-e nagyobb hatása, mint az esőnek, s kárhoztathatjuk-e egyiket a másik rovására, holott mindkettő éltet és erőt ad ? Nem, nem szabad nekünk kár­hoztatni egymást az ellenkező vé­leményért, ha az a józanság, a be­csületeség és a haza javára törekvés tiszta forrásából fakad. Volt egyszer egy hatalmas nép, mely a világot majdnem egé­szen meghódította: a régi római nép. Ennek világ birodalmát ez a jelszó tette nagygyá, hatalmassá és vette körül bevehetetlen sánccal: a haza java legyen a legfőbb tör­vény! És mig ehhez a jelszóhoz ragaszkodott, minden ellenség resz­ketett előtte, belől pedig virágzott és boldog volt: de mikor meg­szegte ezt a jelszót, mely bűvös ab­roncskér. t tartotta össze a nagy bi­rodalmat: mindjárt szétbomlott az s ma már csak a hire van meg.. Nekünk is a haza java legyen a legfőbb törvény ! Ez legyen irány­adó a mi választási mozgalmaink­ban, ez legyen a mi világító tor­nyunk a tenger közepén, a mely felé biztosan irányozhassuk a mi Iván mellette, közömbös tárgyról folyt köz­tük a szó. Mig ők beszélgettek, addig tár­sai kacagva futottak össze. — Én tudtam, tudtam előre 1 — erősít­gették, bár nem volt, aki tagadta volna. Klára és Iván egy ideig egy uton ha­ladtak, mig végre Ivánnak feltűnt szótlan­sága és állandó szomorúsága. — Talán kellemetlen vagyok Kláriká­nak, kérdezte, hogy oly csendes. Legyen őszinte ? Nem kellemetlen ! — válaszolt röviden. Majd kis idő múlva, mintha erőt merített volna, szólt: — Ha nem haragszik, úgy mondanék valamit. — Ugyan mit ? — Én azt hiszem Iván, hogy maga azért kisért, mert szeret, de én nem va­gyok szabad. Én is szeretek valakit. Nem tudtam képmutató lenni, hát inkább hall­gattam, amint észre is vette. Én becsü­löm, de mást szeretek. Azért lehetünk jó szívvel egymáshoz, talán lesz olyan, akit maga is és aki magát is szeretni fogja. Engem meg elfeled. — Soha! Én soha! — ismételte Iván. — Azt csak mondja! szomorúan nézett rá, mert sajnálta. Hisz mindent el lehet feledni. — Csak magát nem Klárika. Ne utasít­son el, talán megváltozik s jut nekem is hely szivében. hajónkat, ez legyen a mi fénylő szövétnekünk, a mikor keressük azt az embert, akinek kezébe akarjuk le­tenni a haza sorsát; ennek a fényénél ismerjük fel az igazi prófétákat és tudjuk megkülönböztetni a hamis­saktól. Nézzük azt a háromszínű zász­lót ! Szivében, közepén fehér! Ne essék mocsok azon a fehér színen ! A békesség uralkodjék a válasz­tások felett. —k. A közigazgatás menete a me­gyénél. Esztergom, jan. 13. Esztergom megye közigazgatási bizottsága eltérőleg az eddigi szo­kástól kedd helyett szerdán, f. hó 11-én tartotta ülését, melyen a köz­igazgatásnak december havi mene­téről referáltak az előadók. Az ülés a szokottnál jóval hama­rább ért véget, a mennyiben érdem­legesebb dolgok napirendre nem kerültek. Elnöklő főispán megnyitván az ülést, az uj év alkalmából a bizott­ság tagjainak legjobb kivánatát fe­jezte ki, erőt egészséget kivánt, hogy feladatuk teljesítésében, a megye ja­vára való munkálkodásban eljárhas­sanak. Majd Hamar Árpád volt ár­vaszéki elnököt parentálta el, s in­— Sajnálom Iván, de nem ígérem és nem is szeretném, ha úgy lenne. Tudta, hogy nem szereti s nem engedte, hogy egy percig is álltassa magát. Elválltak utaik, bár tovább is egy épü­letbe jártak, de külön jöttek mentek. Kö­szöntötték egymást és ezzel vége volt min­den érintkezésnek. A kis társaság ismét odajutott, hogy nem tudott semmit. Látták jönni-menni őket, de se Klárikát, ki elég vidor volt, se Ivánt, ki a sebet hordta, nem kérdez­ték a történtek felől. Ismét találgatták az okot, mindenik ma­gában. Tervezgetésük irányt is nyert, midőn Klárika egy alkalommal véletlenül elszólta magát, hogy egy fiatal mérnöknek divány­párnát készít ajándékba. Összenéztek mindhárman egy varázs­ütésre, mintha mind azt mondta volna — ugy-e tudtam ? Vig fecsegések közt multak napjaik, már egész el is feledték volna Ivánt, ha nem látják mindennap s nem mennek el mellette egyazon folyosón. Alakját meg­szokták, közömbös lett. Kis társaságukba a mérnök személye került anélkül, hogy látták volna, vagy csak ismerték volna. Róla folyt a beszéd. Klárika nem győzte dicsérni, mily szépen táncol, mily vig tár­salkodó és előzékeny. .Esztergom, és Vidéke" tárcák,

Next

/
Oldalképek
Tartalom