Esztergom és Vidéke, 1905

1905-05-25 / 42.szám

ESZTERGOM es flBÉKI r _ r A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési, árak Egész évre . .12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dí. Píokopp Gijula és Brennei 1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Bnda)-utca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. A tűzjelzés kérdésének meg­oldása. Esztergom, 1905. május 22. Elvitázhatlan tény, hogy kevés vidéki város tűzoltósága dicseked­hetik oly felszereléssel, mint a mienk. E tekintetben ezen intézményünk kívánni valót maga után nem hagy. Ami a működő csapatot illeti, an­nak, ugy tudjuk reorganizálása van folyamatban, s ha az újonc csapat lelkesedése kitartó lesz, aminthogy hisszük, ugy önfeláldozó munkás­ságát a legnagyobb siker fogja ko­ronázni. A viz kérdése, hála az intéző kö­rök bölcseségének szintén kedve­zően lett megoldva, s most már csak egy volna hátra ; a tűzjelzés, ami pedig főfontosságú. Volt egy idő, midőn tűzoltósá­gunk önzetlen munkásságának sikere a tűzjelzésen szenvedett hajótörést, mert bármennyire versenyeztek is tevékenységük, tudásuk érvénye­sítésében, a várt eredményt felmu­tatni, a késői tűzjelzés folytán ké­pesek nem voltak. Minden időben belátták ezt intéző köreink, s érezték egy tűzjelző ál­lomás létesítésének szükségét, annak A Vén fűzfa. — Az „Esztergom és Vidéke" eredeti tárcája — Álmos, lassú folyó öleli keresztül a fa­lumat. Lassan hömpölyög a hullámok szelid fodra s beláthatatlan messzeségben össze­vissza álló rendetlen fűzfák között vesz el Kedves látnivalóim nekem ezek a fűz­fák, melyek alázatosan bólintgatják ága­ikat. Az ágak vége szinte fürdik a vizben. De ah! minő metamorfosis. Mert ha télre fordul az idő, az alázatosságok kegyesen peckelődnek ég felé, dideregve zörögnek, ha végig sivit közöttük a téli szél. Mikor aztán az élet visszaköltözik, ak­kor újra alázatosakká lesznek. Eltűnik az ágakról a haragos rozsdaszin, s az enyelgő ág szerelmesen borul a suttogó habok alá. Ilyenkor nem meredez felfelé, mint a Titán Laci frizurája. A széles, összelágyult levelek közül szinte hamar tűnő tájakat ver az álmos viz habja s aztán nagy ne­hezen legyőzve akadályokat, elszánja ma­gát tovább hömpölyögni a füzek között. Kérges, furcsa'fák ezek az én fűzfáim. megvalósítása azonban, mindég a pénz kérdésén múlott. A tervezgeté­sek legcélszerübbike az volt, hogy a plébánia templom tornya volna arra a legalkalmasabb, azonban a kivitel oly pénzbeli áldozatba ke­rült volna, mit megadni, hajlandók nem voltunk. Pedig, ha már a vá­ros annyi ezret áldozott ezen elke­rülhetetlenül szükséges és hasznos intézményre, úgy nem volna helyes, a félúton megállani. Hisz az áldo­zatot önmagunkért, nyugalmunkért, vagyonbiztonságunk érdekében hoz­zuk. A sokszor felvetett terv szerént legalkalmasabban és legcélszerűb­ben a plébánia tornyán volna elhe­lyezhető a tűzjelző állomás, már csak a központi telephez való kö­zelségénél íogva is. S hogy a tűz­jelzés megoldását épp most szorgal­mazzuk, annak gyakorlati oka van. Tudva lévő, hogy az oly magas­ságban való építkezésnél, számot­tevő hányaddal emeli a költségve­tés végösszegét az állványozás. Most, miként olvassuk a plébánia temp­lom alapos restaurálásnak lesz alá­vetve, s igy, ha a tűzjelzés kérdése ezúttal oldatnék meg, ugy mig egy­résztlényeges megtakarítás volnaelér­Régiek, mint a vármegyei diurnisták iroda kabátja s úgy nőnek, mint a meglett emberek szélességben. Vagy ugy sem. Megvannak állapodva, mint a kisvárosok tul sok bizottságai. Össze-vissza, féloldalra, ide-ode a ren­detlen ócskaság. És én mégis úgy sze­retem őket. Télen olyan kuszák, mint a párisi divat tudósítások, nyáron meg alá­zatosak s megkövéredett levelei oly an­dalgóan csüngnek a földre, csevegnek las­san, mélázva ábrándosan. Csúf, rücskös törzs! Mikor alvóra in­dul a természet, valami korhadt régiség­nek gondolnók, a mit ott felejtettek, mert senkinek sincs reá számítása. Csúnya nagyon! S ha a pöckös gőgjükből engednek egy kicsit, felveszik az ágak csikós zöld viga­nójukat, még szépnek is tetszik. Télen ki gondolna bennük életet ? Hova fut ilyenkor az élet?­Alig tartja kint valami. Pásztorfiuk ki­égetik derekát. Kis vékony, kéreg, jóformán a háncson zörög a csúnya meredező vesszők serege. Ki gondolna ott életet ? . . . Most pedig, hogy elandalódom a rozs­dás szint veszteni kezdő fűzágakat látva, most, hogy látom, mint kel életre egy öreg szilánk, — ne csodálkozzanak ké­rem, — eszembe jut János bácsi. hető, addig másrészt a templom helye­sebben tornyának alapos restaurálása és a belsejében netalán tervezett változtatások a tűzjelző állomásra való tekintettel lennének eszközöl­hetők, mely alkalomnak felhaszná­lása a városnak kétségtelenül anyagi előnyére volna csak. Gondolkodjunk felette, de ne so­káig. Mem or. A tűzoltó egyesület közgyűlése. Az esztergomi önkéntes tűzoltó egyesület vasárnap délelőtt 10 óra­kor tartotta a városháza nagyter­mében évi rendes, ezúttal 36-ik köz­gyűlését, a tagok élénk érdeklődése mellett. Vimrner Imre polgármester el­nöki megnyitójában melegen üdvö­zölvén a tagokat, a felebaráti sze­retetből fakadó önfeláldozó munká­ságukban kitartásra ösztönözte azokat, felemiitvén, hogy az egye­sület fenntartása a városnak éven­kint mily nagy anyagi áldozatába kerül. A napirend első pontja a titkári jelentés volt, melyet nagy figyelem és érdeklődéssel hallgattak végig a közgyűlésen jelen voltak. A nagy gonddal és ügybuzgalommal egybe­állított jelentésért a közgyűlés Os­váth Andor titkárnak elismerését És voltaképpen itt is kezdődik a tör­ténetem. János bácsi grajzlerajos. Régi ember. A pacsirta-utcát nem lehet elképzelni nélküle. Ott siibukál a boltjában. Ráncos homloka mögül beesett szeme eltévedez messze, kitudja hova. Avagy tán a, megenyhült levegő kékjébe, vagy még messzebb ? Tán neki is volna csil­lagja? Kár lenne. Fiatalabb emberek számára való az ilyen időtöltés. Különben is, szó sincs ezekről. Annyit nem hederít a vászoncselédekre, mint a pék legény a lópatkolásra. Valódi bürokrata. Olyan fontoskodva mércsikéli a galaridot, bécsi kormot és pászoltatja a lámpaüveget, mint a mily pontosság kívántatik egy tanügyi polémia rektifikálásához. Nagy, kerek arcán össze-vissza mere­deznek a szakái tüskéi, akár a folyómenti fűz ágai. Igen, igen ! Épen kapóra jött ez a hasonlat, mert arcán is olyanokat hajított az élet ekéje, mint a milyen kérges az a fűzfa, melyet bámulok, dereka is úgy van görbülve, mint éppen annak. Szóval, öreg fűzfa biz János bácsi. Élettelen mint amaz. fejezte ki; egyben elhatározta, mi­szerint felkéri a helyi lapokat a tit­kári jelentésnek egész terjedelmében való közzétételére. A számvizsgálók jelentése sze­rint az egyesület bevétele 7971 k. 52 fillér., mig a kiadás 7415 kor. 49 fillér volt, s igy a pénztári ma­radvány 556 korona, mely takaré­kos gazdálkodásért Kitzinger József pénztárosnak, valamint a vezető­ségnek a közgyűlés köszönetet mon­dott, egyben a számadónak a fel­mentvényt megadta. Az 1906. évi költségvetés elő­irányzatának elfogadása után Osváth Andor indítványára kimondotta a közgyűlés miszerint, Dóczy Ferenc főparancsnokságának 25-ik évfor­dulóját, mi június 25-én lesz, ün­nepség keretében fogja megülni; aminek előkészítése és rendezésére a tisztiszék és választmány kéretett fel. * A titkári jelentés, melynek közzétételére felkérettünk igy szóll: Tekintetes Közgyűlés! Küzdelmes évtizedek után lép az esz­tergomi önkéntes tűzoltó egyesület fenál­lásának 36-ik évébe. Ennyi idő alatt te­rebélyes fává növekszik a csemete, játszi gyermekévek, derűs fiatalság után férfi­korba lép az ember és ezernyi esemény emléke vésődik fel a történet márvány lap­jain. Az esztergomi tűzoltó egyesület har­Télen alázatosan, lemondóan rezeg hangja, mint annak. Egy külömbség van kétségtelen, de az az egy külömbség is elenyészett. Nevezetesen, mig a fűzfa minden éven át újra feléled, lerázza magáról az ezüst fehér bikanyálat s egészen zöld mezbe kerül, őt már csak a fodrászok köcsögéi­ben található titkos szer öltöztetné ki s hajának rendezett ezüst szállait csupán a tinktura bujtathatná el. Nos, de ezt a szembetűnő ellentétet is kiegyenlítette a legutóbbi idő. Már látom! A vizes árok partján serceg a fű, az orgona bokrok duzzadt rügyei pattanni ké­szülnek, a kikelet sejtelmes ébredése kor­szakában, mikor fölujzódnak a régi vá­gyak, a vér fiatalos pezsgéshez óhajt jutni, a melyen a tisztelt emberiség jobbára nem tud aludni. Én is nyugtalanul aludtam az éjjel (mi­lyen zig-zugos mesgyékeri szaladgálok is a gondolatommal) s korán talpon voltam. Mikor betámasztottam a kis kaput, egy­szerre elöntött a bámulat. Az öreg fűzfa, akarom mondani János bácsi a boltajtóban dévajkodott. Különös volt az. János bácsi arcán elterült a boldog érzés lágy mo­solya, a szeméből is pattogtak a kis, per­zselni nem tudó szikrák, mintha a grajz­lerajos tekintélyét is feladni lett volna ké-

Next

/
Oldalképek
Tartalom