Esztergom és Vidéke, 1905

1905-05-21 / 41.szám

melyek a gyérebb lakosságú községekben szükséglet tárgyát egyáltalán nem képezik. Ha ezeket tekintetbe vesszük, nincs szükség arra, hogy előbb a közigazgatás általános rendezését hajtsuk végre s csak ezzel kapcsolatban állapítsuk meg — bizonyos fokú mesterkéltséggel, — hogy hány százaléka a végzett teendőknek állami természetű s hány százaléka vág szorosan az autonómia körébe, hanem minden további vizsgálódás nélkül igényelhetjük, hogy az állam direkte és indirekte jöjjön segítségükre a városoknak már-már elviselhetetlenné váló terheik könnyítésére. Ha a vármegyék, melyek épp úgy teljesítenek autonom közigazgatási szolgálatokat is, mint a városok, úgyszóllván kezdettől fogva (1872: V. t. c.) részesültek direkt állami segélyben, mely állami segély azóta ismételten emeltetett: nincs semmi ok, hogy a városok a hasonló, sőt azonos természetű teendők végzéseért miért ne részesülhetnének közigazgatási segély cimen szintén állami segítségben már most, tekintet nélkül a közigazgatás jövendő szabályozására ? Éppen ezért első és legsürgősebb követelmény az, hogy az állam a a városok közigazgatási költségének egy részét — nem kívánjuk, hogy az egészet — vállalja magára és saját közjövedelmeiből fedezze. Minthogy azonban a közigazgatási teendők végzése nem meriti ki az állami természetű kötelezettségek teljesítését a városoknál, hanem mint jeleztük, kulturális és humanitárius intézmények támogatásában is jelentékeny terhet hordoznak a városok, mely terhek tulajdonképen az államot illetnék : az állami támogatás nem merülhet ki a közigazgatási kiadások egy részének fedezésében, hanem okvetlenül más módon is segítségükre kell a városoknak jönnie. Ügyes volt a legény a mezőn, ügyes lett a vizek hátán is. Halálosan megszerették egymást. Tervezgettek a jövőre nézve. De aztán eljött a katona idő, s elvitték a legényt. Azalatt kiröppent a leány apja kunyhójából. Nem firtatom, hogy hogy esett. Összeállt egy más legénynyel. Olyan gyönge karu legénynyel, ki csak .akkor dolgozott, ha a gyomra hajtotta. Együtt jártak a tóra halászni a férfival, versenyt kellett eveznie. Most már ott hagyta volna, de hát a szégyen nem engedte. AZ a másik meg számolta a napokat keservesen mult az idő a sok sóhajtozás közben, de mégis csak elmúlt. Mikor egy viharos őszi este végre megérkezett s letelepedve a tűz mellé, kérdezősködött a leány felől, megtudta a valót. Nem akarta hinni, de mikor meghallotta, hogy most is együtt vannak kinn a tavon, még délután halászni indultak s most a viharban úgylátszik nem tudnak a partra vergődni, elhitt mindent. Úgy fájt a szive. Valami kimondhatatlan megszégyenülés érzete szálta meg. Erezte, hogy most már nincs mit keresnie itt. Borzasztó fájdalom töltötte el egész lényét. Kiesett egyszerre ebből az ideális szép körből, melyet magának szőt. Melyet jövőjekent festett magának, elképzelve az ő kis -halász kunyhóját, ahova esténként ha elfáradva megtér, a hullámok az ezer veszélyek karjából, pihenést, uj erőt nyer annak a leány nak karjában, bátorítást csengő szivében. S egymásnak élnek a nyugalmas boldogságban, nem törődve a világgal. Annyira belly segítség, mely már kilátásba is helyeztetett, a bor, és husfogyasztási adóknak a városok részere átengedése. Nem óhajtunk e tárgyra hosszasabban kiterjeszkedni, hiszen városunk már ismételten intézett ez érdemben kérvényt a pénzügyminisztériumhoz, csak arra utalunk, hogy az ily természetű fogyasztási adóbevételek külföldön — sőt részben Horváthországban is — a városok részére vannak biztosítva. De segíthet a városokon az állam indirekt úton is azzal, hogy azoknak a közegészségügyi intézményeknek létrehozását, melyek a városokban elengedhetlenek, megkönnyíti. A megkönnyítésnek több módja lehető; ilyen mód kamatmentes vagy olcsó kamatozású kölcsönök nyújtása, ilyen a nagyobb városoknak azon joggal felruházása, hogy adómentes részkötvényeket bocsássanak ki; ilyen a községi kölcsönökkel foglalkozó pénzintézeteknek e cimen nyert jövedelmük után kiróható keresetadó alól mentesítése, •— mind megannyi mód, amivel a nagy összegeket igénylő intézmények létrehozását az állam jelentékeny megkönnyithetné és az ezek által okozott terheket elviselhetőbbeké tenné. Nem akarunk visszaélni a szives olvasó türelmével s éppen azért tartózkodunk e javaslatok részletes megokolásától. Hisszük azonban, hogy az általunk ajánlott módokon a városok terhei sokkal hamarább és biztosabban volnának csökkenthetők, mint Szentes város polgármesterének hosszadalmas tárgyalásokat igénylő javaslatai alapján. Reméljük is, hogy a városok kongresszusa, ha ismét összegyűl, nem az ügyet hosszú évekig elodázó, hanem a cikkünkben fölemlített, vagy ehhez hasonló s kis jóakarattal bármely pillanatban megvalósítható javaslatokat teendi maleélte már magát ebbe a gondolatba, hogy most, mikor mindez megsemmisült, megbillent lelkének egyensúlya. Csupán egy vágy hajtotta, szembe álni avval a legénynyel és ... a leánynak taláh megtudna bocsátani. / A vihar ezalatt megerősbült. Aggodadalom fogta el, hátha benn vesznek, hátha nem láthatja azt a legényt, hátha a Balaton végez vele. Ő nem akar a Balatonnak adósa lenni. Csónakba szállt, hogy megmentse a lányt s hogy találkozzon a legénnyel. Hatalmas csapásokkal evezett befelé. Tulajdonképen csak a vak szerencsére bízhatta magát ebben a pokoli sötét éjjben. Csak vaktában kereshette őket. De mindegy, hátha, s ez elég reményt nyújtott kínlódó lelkének. Nem sokáig evezgetett midőn hangokat hallott. Megösmerte a leány panaszkodó hangja volt, nem birja már a lapátot. A férfi durván szidta, veréssel fenyegette. Borzasztó düh szállta meg. Nem törődve a vad, félelmetes hullámokkal bele veté magát a tóba s a hang irányába úszva, kereste azokat. Bele ütődött valamibe, megtapogatta a csónak volt. Tehát oda ért. Szemeit kimeresztve igyekezett megtalálni a koromsötét éjjben a férfit. Most egy vadul zúgó rohanó hullám elkapta a csónaktól. Újra megkereste azt, belekapaszkodott. Várta mig egyik megszólal, most csak férfival volt dolga, hát azt kereste. A férfi pedig újra szidni, fenyegetni kezdte a leányt, erősebb evezésre akarván birni. Az meg felkapaszkodott a csónak széére, megkereste kitapogatta a férfit. gáévá, s emlékiratát ez alapon fogja megszerkeszteni. Dr. Antal Géza. I f BOLTIZÁB JÓZSEF. | Esztergom, május 20. Harmadik napja már, hogy Boltizár József érseki helynök, kinek élete szakadatlan láncolata volt az áldásdús tevékenységnek, ott piheni az élet fáradalmait, a főszékesegyházi sírboltban, a propylaeum alatt, a Duna felé néző oldalon. Hogy mennyire szentelte a munkának, és csakis annak életét, elgondolhatjuk, ha tudjuk, hogy naponta már 6 órakor kelt, sajátkezüleg megborotválkozva, 7 órakor misézett, mely után hozzáfogott napi teendőinek végzéséhez, melynek közepette, a pihenésnek időt nem szánt, s este 10 óra tájban tért nyugodni. Csütörtökön, f. hó 11-én még künn sétált az utczán, s másnap már távbeszélőn hivták Hercel profeszort, ki állapotát aggasztónak jelezte, mivel a végső mentési kísérletet, a műtétet, tekintettel a főpap éveinek számára, megkisérleni, már ki volt zárva. Székács és Herczel professzorok, valamint dr. Gedeon Kálmán primási orvos egybehangzóan helyesen megállapítottnak találták a helynök kezelő orvosa, dr. Gönczy Béla kórházigazgató-főorvos által megállapított diagnózist. Szombaton állapota javult, mig vasárnap reggel ismét rosszabbra fordult, m dőn is d. e. 11 óra tájban Vézinger Károly apát-kanonok az utolsó szentséggel látta el, mely után dr. Janits Imre kir. közjegyző közben jöttével, előbbi végrendeletét megváltoztatva, újból végrendelkezett. Végakarata mintegy 20 pontból állott. Midőn Hercel professzor pénteken a nagybeteget megvizsgálta, bélcsavarodást constatált, mi nézete szerint, valamely megerőltetésnek, nagyobb mérvű testmozdulatnak, volt szüleménye. Ekkor derült ki, hogy a helynök csütörtökön délután, midőn azon ürügy alatt ment fel lakosztályába, hogy lefekszik, a könyvkötőtől kapott könyveit rendezgette el, s ez Megtalálta, körül ölelte hatalmas, acél izmú karjával. Kiemelte a csónakból s megkezdődött a néma élet-halál harc. Némává tette azt a Balaton háborgása, az ég menydörgése, a megeredt zápor. Őrült volt a közdelem, le-lebugtak rövidebb hoszszabb időre, mig végre csak az egyik került felszínre. A csónak ezalatt tovább úszott a mitsem sejtő leánnyal, ki talán még mindig együtt érezte magát azon a pár deszka szálon kínzójával. Az, aki győzött elfoglalta annak a helyét kinek sirja ott lenn a mélyben van. Egy szót sem szólt, hanem evezőt ragadva kezébe kifelé evezett. Maga sem tudta, hogy mit kell tennie, mit fog tenni! A vihar pedig mindjobban csendesedett, végre elállt. S megszakadva a felhő fátyol kibukkant az égen a teli hold, megvilágítva a tavat, a hegyeket, a csónakot, a . . . férfit. A leány pedig kebléhez kap hátra hanyatlik s elájulva zuhan a Balatonba. A férfi utánna ugrik. Azt az őrült keresést, hajszát, melyet a legény folytatott a leányért s azt, hogy mint fogyott ereje, hasztalan úszkálva órákig, nem irom le. Csupán a végit. A legény benn veszett. A leányt kisodorták a hullámok a párta, oda a homok félszigetre, a hol most is, a hol azóta ül. Rőt haját a vihar tépdesve lengeti, ő maga pedig versenyt visít a tomboló Balatonnal . . . Gyere . . . gyere. Speidl Géza. volt az a nagyobbmérvű testmozgás. A könyvek elrakása után, a neki nagy munkának semmiféle következményeit nem érezte, tovább végezte teendőit. Állapota hétfőn fordult válságosabbra, midőn bajához hashártya gyulladás is társult, s kedden délután elvesztette eszméletét. Megható volt a jelenet, midőn nővérétől és húgától búcsúzott el. Miután ugyanis lelki ügyeit elintézte, igy szóllott hozzájuk. Istennel kibékültem, az emberekkel nem kell kibékülnöm, mivel soha senkit sem bántottam, s ha bántottam volna, az tudtom és akaratomon kivül történt. Nővérére és húgára vetve tekintetét, kiket végtelenül szeretett, azt mondotta; ti voltatok azok, kik életemet boldoggá tették, kik igaz szeretettel öveztetek mindenkoron. Féltiz órát mutatott kedden este az óra, midőn Haliczky Z. Béla vizivárosi segédlelkész a haldoklók imáját rebegte el, ki napok óta önfeláldozóan a beteg körül volt. Az élettől való megválása, hasonló volt a legnyugodtabb elszendergéshez. A halott érseki helynököt emeleti lakásán ravatalozták, mellyet sűrűn borítottak be a koszorúk, melyek szalagjain a többek között ezeket olvastuk : „Felejthetetlen Helynökömnek — Hálám jeléül Vaszary Kolos." „Felejthetetlen jó Bátyámnak — Ida." „Drága jó Pepi bácsimnak — Vilma." „Örök hála jeléül — Miklósék." „Nagyszombat sz. kir. város közönsége — Szeretve tisztelt díszpolgárának." „Dem Vaterlichen Freund — des Officiers Corps Comando in Esztergom." „A nemes szivű püspök úrnak — Legkisebb szolgája H. Z." „Felejthetetlen Elnökének — Főgimnáziumi Segély Egyesület." „Szeretett Elnökének — Az Esztergommegyei Vörös-kereszt Egylet." „Hódolatuk jeléül — Vaszaryék." „Esztergomi Oltáregyesület." „Mély tisztelet és forró hála jeléül — Hercegprimási iroda." „A jó Pepi bácsinak — Hálám jeléül Erzsi." „Őszinte tisztelete jeléül — Hamar család." „Kegyeletük jeléül — dr. Gönczy és neje." Az első részvét sürgöny, mely az elhunyt hozzátartozóinak, nővérének jött, a Hercegprímásé volt, mely igy szólott: „Hűséges testvéri sziv elvesztet siratom Nagyságtokkal együtt, a drága elhunytban. Enyhítse nagy fájdalmukat] a jó Isten vigasztaló és megerősítő kegyelme. Vaszary Kolos Bibornok." Sürgönyileg fejezték ki még részvétüket: gróf Csáky püspök, gróf Pongrác Adolf, Botic ezredes, Berzeviczy József, Kohl Medárd püspök, Braunecker báróné, Klinda Teophil, Berger Márk, Andor György dr., Horváth Béla főispán, Lovag Czajkovszky, Luczenbacher Pál, özv. Bogisich Jánosné, Concilia kanonok, dr. Hamar Árpád, Demkovics család, Wajmár család, dr. Christian, dr. Halmos Ignác, Rapcsák család, Sólyomi család, Egressyék, Valovits család, Dobsa, Rákossyék, Szerdahelyiné, Huszár Elemér, Soóky László, Schwarcz Majer Lujza, Nagy család. A temetés csütörtökön d. u. 1

/2 5 órakor volt. Ezrekre menő néptömeg hullámzott fel a várúton, legtöbbje, nők úgy, mint férfiak egész gyászban. Ki csak tehette, a társadalom minden osztálya, vallás külömbség nélkül, megjelent a végtisztesség adáson. Háromnegyed öt óra volt, midőn a menet megindult szomorú útjára, melyet a különféle intézetek tanulói nyitottak meg, kik lobogójuk alatt vonultak ki. Elöl mentek a realisták, az érseki képezde, a főgymnázium növendékei, utánuk a különféle egyletek, melyek között ott láttuk az oltáregyesületet g}'ászfátyolos lobogója alatt, melynek tagjai (nők) gyászba öltözve jelentek meg. Ezután a főkáptalan tagjai, annak gazdatiszti kara, a helybeli, vidéki papság, Selmecbánya küldöttsége u. m. Szitnyai József kir, tan. polgármester, Pod-