Esztergom és Vidéke, 1905

1905-04-13 / 30.szám

— Betegágyon- Pissuth Kálmán megyei aljegyző egészségi állapota miként rész­véttel értesülünk rosszabbra fordult. Em­iitettük annak idején, hogy kezefejét egy rozsdás szegben megsértette, aminek kö­vetkeztében kezén mérges természetű da­ganat keletkezett, mely azonban javulás­nak indult, mig ujabban sebe kezd elmér­gesedni, ami miatt orvosi műtétnek kell magát alávetnie. :— Április 11. A törvényes nemzeti ün­nepet a hatóságok a középületek zászló­díszével, mig a tanuló ifjúság isteni tisz­telettel és iskolai ünnepélyekkel ülte meg. — Halálozás- Szilva György érsek ura­dalmi intézőt súlyos csapás érte nejének, született Csáky Fanninak elhalálozásával, kit életének legszebb korában ragadott ki szerettei köréből, a kíméletet nem ismerő halál. Temetése tegnap délután volt a fáj­dalmas részvétnek ritka megnyilatkozása mellett. A. gyászesetről a család az alábbi értesítést adta ki; „Szilva György úgy a maga, valamint gyermekei és az összes rokonság nevében is fájda­lomtól megtört szívvel tudatja, hogy a hőn szeretett feleség, anya illetve rokon Szilva Györgyné szül. keresztszeghi Csáky Fanni f. hó 9-én éjjeli 11 órakor életének virágában, boldog házasságának 11-ik évé­ben hosszas szenvedés és a haldoklók szentségeinek ájtatos felvétele után az Urban elhunyt. A megboldogult hült te­teme f. évi április hó 12-én d. u. 4 óra­kor fog a róm. kath. szertartás szerint a vizivárosi gyászházból (Primás-tér 71. sz.) a szentgyörgymezei sírkertbe örök nyuga­lomra helyeztetni. Az engesztelő szent mise-áldozat pedig a vizivárosi plébánia­templomban folyó hó 12-én délelőtt 10 órakor fog a Mindenhatónak bemutat­tatni. Esztergom, 1905. április 10. Áldás és béke lengjen porai felett! Szilva György férj. özv. Szilva Ignácné szül. Haulik Aloj­zia anyós. Szilva Ervin, Szilva Mária, Szilva. Zoltika gyermekei, özv. Tillmann Károlyné, Schönbeck Imréné, Csáky Vil­mosné sógornői. Csáky Vilmos, Csáky Béla fivérei. Csáky Angéla, Csáky Amá­lia, Csáky Mária nővérei. Mattey Ferenc, Koksa Kálmán, Schönbeck Imre, Szilva Géza sógorai. — Felolvasó estély- Magas színvonalon álló felolvasó estélyben volt része kö­zönségünknek f. hó 9-én a kath. legény­egyesületben. A rövid, de jól összeállított műsort élvezettel hallgatták végig a nagy­számban megjelent érdeklődők. Fazekas Dezső Rudnyánszky „Feltámadunk" cimű költeményét hatásosan szavalta el. Paulusz Béla Alard Traviátájának Ábrándját és néhány magyar nótát játszott el, Brenner Juliska zongora kísérete mellett. A jeles hegedű játékot, valamint a minden izében szabatos zongora kíséretet lelkes tapsok­kal jutalmazta a hálás hallgatóság. Siposs Antal hittanár kimerítő felolvasásában ta­nulságosan és meggyőzően bizonyította, mikép szentelte meg Krisztus és tanítása nyomán a kereszténység az ipari munkát. Táky Gyuláné kedves, kellemes éneke, me­lyét Kersch Ferenc kisért zongorán, csak betetőzte s feledhetetlenné tette az est si­kerét. — Verdi Don Carlos operájából az „Éji homályban", majd Fehér Jenő Ka­talin operettjéből az „Édes, édes álom" c. dalt adta elő. A jövő vasárnap ismét ren­dez a kath. legényegyesület ily felolvasó estélyt. — A Kolos kórházi segédorvosi állás betöltése. Az alispán a Kolos kórházi se­gédorvosi állásra dr. Klein Samu nagy­szebeni cs. és kir. segédorvos helyettest nevezte ki. — „Ismeretlen helyre utazott ' Köböl­kútról írják lapunknak. A képviselőház VIII. bírálóbizottsága tudvalevőleg f. hó 10-én akarta tárgyalni gróf Hadik Sándor, a köbölkúti kerületben megválasztott disz­szidens képviselő mandátuma ellen, válasz­tói jogosultság hiánya miatt beadott pa­naszt. A bizottság azonban kénytelen volt a tárgyalást május hó 5-ére elhalasztani, mert az ismeretlen (?!) helyre utazott gróf­nak az idéző nem volt kézbesíthető. Azt beszélik, hogy a gróf december hó végéig lesz ismeretlen helyre elutazva, hogy man­dátuma megsemmisítésének, illetve az uj választás elrendelése idején már az 1906. évi választói névjegyzék legyen érvényben'; amelyben az ő neve is szerepelni fog. — Baleseti Sinka Ferenc építőmester szerdán a hajnali órákban egy bérkocsin az esztergomi pályaudvarra hajtatott, mi­közben kocsija a dorogi uton egy kőra­káson felfordult, minek következtében nevezett építőmester súlyosabb természetű sérüléseket szenvedett, melyek folytán ágyát kénytelen őrizni. Hogy miképen történt az, hogy a kocsis a kövezet felszaggatott és felhalmozott kőrakására hajtatott, kiderítve még nincs, szolgáljon azonban a sajnos eset intő például arra, hogy a város terü­letén több helyen megkezdődött kövezési munkálatok alkalmából a munkába vett területeknek jelző lámpákkal való ellátása szigorúan ellenőriztessék. — A tavasz első hírnökei, kedvesen csicsergő házi barátaink hosszú utjokról már megérkeztek. Gyönyörű verőfényes napon, szerdán reggel köszöntöttek be vá­rosunkban. — A megye közigazgatási bizottsága tegnap délelőtt tartotta április havi rendes ülését, melynek lefolyását jövő számunk­ban ismertetjük. . — Városi közgyűlés- Esztergom város képviselőtestülete ma délután 4 óra­kor rendes közgyűlést tart, az alábbi tárgy­sorozattal: 1. A vármegyei közigazgatási bizottság fegyelmi választmányának vég­határozata, Niedermann József rkapitány és társai fegyelmi ügyében. 2. A várme­gye alispánjának véghatározata, Mada­rász József esztergomi lakosnak dr. Uray István h. rkapitány ellen emelt panasza tárgyában. 3. Az önkéntes tűzoltó egye­sület kérelme, az önkéntes tűzoltók ru­házata és jutalmazása tárgyában. 4. Haj­naly Gyula nyug. ellenőr kérelme, néhai anyja temetési költségeihez 200 korona segély kiutalása iránt. 5. A folyó évi már­cius havában megtartott pénztárvizsgálat­ról fölvett jegyzőkönyvek. 6. A pénzügyi bizottság jelentése: a) a mult évi gyám­pénztári számadás megvizsgálásáról, b) az 1904. évi gyámpénztári letét száma­dásról, c) a 7 éven felüli elhagyott gyer­mekek segélyalapjának 1904. évi száma­dása tárgyában, d) az 1904. évi járdakö­vezési számadás vizsgálatáról, e) az ide­gen pénzekről vezetett mult évi száma­dásról, f) a kisdedovó alap mult évi szá­madása tárgyában, g) a Xoller József — féle tűzoltó alap megvizsgálásáról — Az esztergomi iparos ifjak önképző egyesülete évi rendes közgyűlését vasár­nap tartotta meg, a tagok élénk részvéte mellett. — A villamos oszlopokról, A villamos műnek átvételénél meghiányolta az átvé­telre kiküldött bizottság a villamos veze­tékek oszlopait, melyek a szerződés elle­nére gyalulatlanok és görbék. A villamos bizottság annak idején sorra járta az oszlopokat s megjelölte, melyeket cse­réljen ki az épitő cég, melyek végleges számát a hétfői ülés állapította meg és pedig 51-ben, mig a cég miként értesü­lünk, csak 37-et szándékozik kicserélni, illetve ujakkal pótolni. — Az általános kövezési munkálatok készítése hétfőn vette kezdetét. Egyszerre vagy 5 helyen kezdették meg a város te­rületén a régi kövezés. fölszedését s álta­lában a munkálatokat, melyeket aratásig teljesen befognak fejezni. — 460 a száma annak a villamos osz­lopnak, melyen már hetek óta egy ösz­szezuzott villamos körte disztelenkedik. — A gazdasági egyesület közgyűlése. Az Esztergom-vidéki Gazdasági Egyesület f. hó 19-én délután fél 4 órakor, a me­gyeház nagytermében tartja mult évi záró közgyűlését melynek tárgya: 1. El­nöki megnyitó. 2. Az 1904. évi pénztári számadás és az 1905. évi költségvetés be­mutatása. 3. Előirányzat tárgyalása. 4. Az 1904. évi működésről szóló titkári je­lentés. 5. Esetleges indítványok. — A tűzoltó egyesület tisztiszéke f. hó l0 _ én ülést tartott, melyen az 1904. évi zárszámadásokat vizsgálták felül, majd a jövő 1906. évi költségvetés tervezetét álla­pították meg. — A rendkívüli megyei közgyűlés tárgy­sorozata. Esztergomm. törvényhatósági bi­zottsága f. hó 19-én rendkívüli közgyűlést tart, melynek tárgysorozata egész kis fü­zetet képez, mely 11. oldalon ismerteti a 210. pontból álló tanácskozmányi anya­got, melynek legnagyobb része formai el­intézést igénylő felsőbb rendeletek, jelen­tések, majd kérvények és levelezésekből áll, majd két bizottság, úgymint az állandó választmány és az egészségügyi bizott­ság tagjainak választása van napirendre tűzve. A felsőbb rendeletek között előfor­dul a belügyministernek a Tokod községe által a budapest-esztergom-füzitői h. é. vasúttársaság jogelőde részére megszava­zott 60,000 kor. mikénti fedezése, majd a keresk. ministernek a kéménd-páldi tör­vényhatósági és a kéménd-páldi közle­kedési utak jellegének megállapítása tár­gyában kelt leirata. A jelentések között a megye alispánjának a vármegyeháza s át­alakítására vonatkozó műszaki értekezlet jegyzőkönyve. A községi és körjegyzők javadalmazásának megállapítása. — Apaállatok megvizsgálása. A városi apaállatok megvizsgálása a városi gazda­sági bizottság kiküldöttjei jelenlétében teg­nap eszközöltetett. — Guillermin L. dr. genfi fogorvos az 1900. évi párisi nemzetközi fogorvosi kongresszuson rámutatott a fogápolás hasznos voltára gyermekeknél 8—18 éves korukig. Tanulságos előadásából kimu­tatta, hogy az iskolailag megvizsgált gyer­mekek közül 90°/ 0 a kefével való fog­tisztítást nem ismerte. Pedig a szájüreg elhanyagolása sok betegségeknek oka, melyeknek azonban egy hathatós fog­zománcnak nem ártalmas fogtisztitószer­rel a milyen pl. a „Kalodont" elejét lehet venni. — Nestlé-féle gyermekliszt a dada ide­ges izgatottsága esetében. Egy bécsi gya­korló orvos, kinek gazdag ideggyógyá­szati gyakorlata van, érdekes esetet kö­zöl, mely a szinte a hasonló esetek typu­sának tekinthető. Egy gazdag I. kerületi polgár családban célszerűségi szempont­pontból és az anya vérszegénysége folyt tán dadát kellett a csecsemő mellé alkal­mazni. Eleinte minden rendben ment és a gyermek jo színben volt. Néhány hét múlva azonban kiderült, hogy a dada ideges hajlamú s igy kedély állapota gya­kori változásoknak van kitéve. Minden lehetőt elkövettek, hogy megnyugtassák, de egy harmadik, jelentéktelen okból elő­állott ideges roham oly heves volt, hogy brómot kellett rendelnie. Ezután a dada ismét hosszabb időre megnyugodott. Dada változására nem gondoltak, mert ideges korunkban ezen esetek jelentéktelenebbnek látszottak. De nem sokára kitűnt, hogy a szoptatás ügye nem haladt rendben; Épen az utóbbi napokban emlékeztünk meg erről az esetről a midőn egy bécsi lapban a mirigyváladékoknak kedélyiz­galmaknál való visszahatásáról volt szó. Fentebb vázolt esetünkben is világosan kitűnt, hogy a dada minden ideges roha­mánál zavarok állottak be a csecsemő, gyomor- és bélműködésénél. A dajkatejé­nek megvizsgálásánál ez mindig zavaros­nak és sűrítettnek mutatkozott és a cse­csemőnél hányás, emésztés hiánya és nagy nyugtalanság jelentkezett, a tejmi­rigyek működését tehát az ideges izga­lom megzavarta, s ez alatt a^csecsemő szenvedett és lefogyott. Az odahívott gyermekorvos Nestlé-féle gyermeklisztet rendelt a dajkatej pótlásául és a csecsemő ki a dajka idegessége folytán szenvedett, szemmel láthatólag fejlődött és gyorsan megszokta e kedvelt gyermek •— tápszert. Tehát a jelen esetben is a Nestlé-féle gyermekliszt az anyatej tökéletes pótsze­rének mutatkozott. — Első Leánykiházasitási egylet m. sz. Az intézet 42-ik rendes közgyűlése már­cius hó 30-án a tagok élénk és nagy­számú érdeklődése mellett tartatott meg. Az intézet ősz elnöke Schwarz Ármin, az ülést megnyitván, miután kegyeletes szavakkal emlékezett meg a röviddel eze­lőtt elhunyt Kohn Károly alelnök szemé­lyéről, gyöngélkedése folytán az elnökié-" tet dr. Wittmann Mór alelnökre ruházta át. Az előterjesztett igazgatósági jelentés és mérleg, melyből kitűnik, hogy az inté­zet az 1904. évben is örvendetesen gya­rapodott, és hogy 1.028,053 korona 94 fillér biztosított tőke kifizetése dacára a tartalékok 11.519,464 kor. 26 fil.-re emel­kedtek a mult év 10.520,392 kor. 67 fil.­jével szemben ; továbbá, hogy a kezelési feleslegből 172,618 kor. 36 fii.-bői az alap­szabályszerü javadalmazások levonása után a bizt. tőkék felemelésére szánt alap­hoz 86,309 kor. 18 fii. a külön tartalék­hoz 34,523 kor. 67 fii. és hiv. nyugdij­alaphoz 5000 korona csatoltatott, néhány tag hozzászólása után tudomásul vétetett és a felmentvény megadatott. Dr. Bács­kai Albert és Kalmár Sándor szöv. tagok azon támadásokra vonatkozólag, melyeket az elmúlt esztendőkben röpiratokban és hírlapi cikkekben az intézet ellen felhoz­tak, több írásbeli kérdést intéztek a tár­sulat igazgatóságához. Elnöklő dr. Wit­mann Mór a legbehatóbb és legtüzetesebb módon válaszolt ezekre a kérdésekre, még pedig az eddigi közgyűlések által jóváhagyott mérlegek és igazgatósági je­lentések nyomán, bebizonyítva azt, hogy mindezen támadások részben félreérté­seken, részben pedig roszindulaton alap­szanak.- A felügyelő bizottság elnöke dr. Alexander Bernát a felügyelő-bizottság nevében kijelenti, hogy éppen tekintettel ezen támadásokra, kötelességüknek tart­ják, hogy újból való megválasztásuk ese­tén, ezen tisztességükön megmaradjanak. Elnöklő dr. Wittmann Mór válaszadása egyhangúlag tudomásul vétetik, és dr. Grósz Sándor és Dósa Kálmán szöv. ta­gok indítványára az igazgatóságnak, Schwarz Ármin elnöknek, Kohn Arnold vezérigazgatónak, a felügyelő-bizottság­A rádió-activ Schmidthauer-féle Igmándi keserűviz reggel félpohárral használva, jelenleg a legjobb természetes gyomor-, bél- és vértisztitó, mint ivó kúra a Karls­badi és Marienbadi gyógymód meglepően gyors es sikeres helyettesitője. — Az első magyar ásványvíz, amelyben RADIUM fedeztetett fel. Gyogyereje rendkivüli. — Kapható kis és nagy üvegben Esztergomban: Leitgeb J., Vörös J., Jalkőczy I., Metz S. Willi J. urak üzletében. Főszétküldés a forrástulajdonos: • Schmidthauer Lajos gyógyszerésznél Komáromban. ========^^

Next

/
Oldalképek
Tartalom