Esztergom és Vidéke, 1905
1905-04-02 / 27.szám
mindenkor és minden körülmények között kell, hogy irányitsa azok elhatározását, kiknek kezébe jog és hatalom van letéve, s akik ezúttal olyan mérleggel mértek a rendőrkapitány ügyében, mint amilyeneket az annak idején a polgárok érdekében elkobzott. —r. Városi közgyűlés. Esztergom, márc. 30. Többrendbeli fontos tárgy elintézése tette szükségessé, hogy a város képviselőtestülete ma rendkívüli ülést tartott. A polgármester megnyitván az ülést, azonnal kezdetét vette a napirend letárgyalása, mely a következőképen folyt le. A földmivelésügyi' ministernek a szénkéneg raktárak ellenőrzése tárgyában hozott leiratának, valamint Schwetz Vilmos kir. tanfelügyelőnek hivatala elfoglalását tudató átiratának tudomásul vétele után, következett dr. Zwillinger Ferenc ügyvéd fegyelmi feljelentése dr. Uray István h. rendőrkapitány ellen. Nevezett ügyvéd ugyanis azt panaszolta beadványában, hogy egy alkalommal, midőn a kapitányi hivatalban több tárgyalás volt reggeli 9 órára kitűzve, 3 A 10 órakor jött be a hivatalba a h. kapitány, s midőn azt szóvá tette, neki az azt válaszolta, hogy „a bíróságnál is vár az úr". Azt panaszolta továbbá, hogy a rendőrkapitány önhatalmúlag alkalmazta Csernák Bélát dijnoknak, azt fogalmazói teendőkkel bizza meg, vele tárgyaltat, s nyomozást foganatosíttat, végül pedig, hogy az ő két hihágási ügyében, melyet nem a kapitány tárgyalt le, ő hozott ítéletet, s hogy az ítéletek nem jogosak s nem méltányosak. Az ügyészi javaslat a fegyelmi feljelentés félretételével a fegyelmi eljárás elrendelését mellőzni javasolta, ugyanígy a tanács, hangsúlyozván, hogy Csernák a tanács határozata alapján alkalmaztatott. Bártfay Géza szólalt fel elsőnek a tanácsi javaslat ellen, vagyis a fegyelmi elságra, vidámságra van szüksége az ő asszonyában, és nem művészetre, vagy elmésségre. A szerelem ott kezdődik — mikor az édes, együgyű leánykákról hallatlanul döcögős versben jelentik ki, hogy a nap, a hold, a csillag, általában minden égitest hozzájuk képest suviszk. Mikor az angyalokat detronizálják, mikor a hajról megírják, hogy arany, a szemről, hogy ibolya ; az ajkról, hogy eper. Olvastam néhány ilyen halhatatlanul ostoba dolgot és életem gyásza, hogy egy sem hozzám volt irvá . . .... Ugye, különös gyötrelem, az enyém ? Nem hallott még ilyet, hogy valaki önön magára legyen féltékeny ? Pedig ugy van. A lelkem vagy a tehetségem, vagy tudja Isten, hogy nevezzem azt, a mi bennem van: ragyogóbb, mint a külsőm. A nap ragyogásától nem látjuk a csillagokat. A hasonlat merész, sőt vakmerő, de nem jut más az eszembe. Lássa, a kis csillagok mindig ott vannak az égen és biztosan nagyon fáj nekik az árnyék, melybe az izzó égitest ragyogása borítja őket. Most már képzelje, hogy egy csillagra reá szakadna az izzó gömb, aztán- örökkön — örökké árnyékban tartaná fényével és aztán hiába sóhajtózná ; én is itt vagyok és senki sem vesz észre, soha. Édes Istenem, bolondokat beszélek, de szeretném odakiáltani a világnak: asszony vagyok első sorban, asszony semmi más, lássatok meg már mint ilyet, és engedjétek bennem a nőt érvényesülni. Sokáig hallgatott mig én magamban gondolkoztam beszédén, ő újra elkezdte. járás elrendelése mellett, majd indítványozta, hogy a képviselőtestület a h. r.kapitánynak bizalmatlanságot szavazzon. Bádi András úgy vélekedett, hogy a rendőrségi túlkapásoknak a képviselőtestület az oka, mivel úgymond oly egyéneket alkalmaz a rendőrségnél, kiknek nincs kvalificatiójuk, kik a törvényhez annyit értenek, mint a hajdú a harangöntéshez. Ifj. Hegedűs József azt indítványozta, hogy kéressék fel a főispán arra, hogy mentené fel a h. r.-kapitányt állásától, s adjon egy oly egyént a városnak, aki annak való. Dr. Földváry István a tanácsi javaslat mellett szóllalt fel. Rendőrkapitány — úgymond — soha sem volt népszerű. Az állás hozza magával, szüli az ellenszenvet a személy ellen, mit az egyén rovására tudni be, nem igazságos. Óva intette a felhangzott méltatlankodásokkal szemben a képviseletet, hogy a kellő komolysággal mérlegelje a panasz tárgyát, mert ha a fegyelmi eljárás elrendelésének jogával pazarul fog élni, úgy ezen joga előbb-utóbb elkopik, elértéktelenedik. Higgadt, tárgyilagos felszólalását hatalmasan megéljenezték. Vimrner Imre polgármester ugyancsak a tanácsi javaslat mellett, mig Bártfai Géza újból ellene szóllalt fel. Horváth Mihály felemiitette, hogy a hónak a járdáról való el nem takarítása miatt 160 egyént büntetett meg a h. r.-kapitány, mit tűrni tovább nem lehet. A titkos szavazás eredménye az lett, hogy 58 szóval 35 ellen elrendelték a h. rendőrkapitány ellen a fegyelmi eljárást, s neki bizalmatlanságot szavaztak. A mult évi fatermés értékesítése tárgyában tett erdőmesteri jelentést, mely szerint 928 méter 1. rendű, 1103 méter II. rendű, 1804 méter III. rendű, 1032 méter IV. rendű, 1561 méter V. rendű, 1020 méter süge és 647 drb. 96.95 köbméter szálfa termeltetett, összesen 28013 kor 50 fillér értékben, — tudomásul vette azzal, hogy ezek szerint az elért eredmény az előirányzattal szemben 689 kor. 50 fillérrel kedvezőbb. A dolog fősulya, hogy a nőknek nem való az ilyesmi. A véletlen szeszélye ad nekik néha tehetséget s ezt természetesen elnyomni, vagy megsemmisíteni nem lehet. Ám az asszony százszor jobban érzi a kiválóság súlyát, mint a férfi. Lássa nekünk nőknek csak szeretni kellene mindig : ez is nagy művészet, melyhez a teljes sziv és egész lélek kell. A férfiaknak a szerelem csak mulatság vagy élvezet, nálunk életmisszió. Azért tud a férfi dolgozni, tenni, alkotni szenvedélye mellett. A nőnek választani kell. Azaz nem választhat, mert születik az ember mindenre. Nálam a művészet meriti ki az erőt szivemből, lelkemből; de a vágy, asszonynak lenni, mint a többiek, megmaradt bennem. Mentől elérhetetlenebb a dolog, annál erősebb, intensivebb az epekedés. Érti most már, hogy nem a dicsőséget unom, hanem a szerelem után vágyakozom. Erről nem tehetek, ez nem hibám ; asszony vagyok, s ezzel a vággyal születtem. Nem fogom elérni soha, mert a csillag mindig homályban marad, mig a nap fent lángol. Ha pedig letűnik ? Ah, erről ne beszéljünk, mert hiszen az a mi tragédiánk, hogy a fényes nap után nem csillagos, enyhe, holdfényes este, hanem örökös sötét éjszaka következik. Hát lássa, mégis csak jobb igy az izzó napsugárban vágyakozni a szelid csillagfény után, mint a sötét, hideg, sötét éjszakában hangtalanul, vágyatlanul, feledve az örömet, a bánatot, a csüggedést, a lelkesülést, mindent — mindent, mi e sokat szidott, mégis oly szép, szines élethez kötött bennünket. Lengyel Laura. A fa árát a képviselőtestület következőkép állapította meg. 1. A feketehegyi erdőrészen termelt I. rendű fa ára méterenkint 6 korona, II. rendű 5 korona, III. rendű 4 korona, IV. rendű 3 korona, V. rendű 2 korona. 2. A tartalék erdőrészen termelt 1. rendű válogatott fa ára méterenként 8 korona, II. rendű 6 korona 50 fii, IIÍ. rendű 3 korona. 3. A macskási erdőrészben termelt III. rendű fa ára méterenkint 5 korona. A szálfa árát köbméterenkint következőkép állapította meg: úgy a fekete-erdő hegyi részen, mint a tartalék erdőben termelt 1—20 cm. vastag szálfáért 14 koronában, 21—30 cm. vastag szálfáért 20 koronában; 31—40 cm. vastag szálfáért 24 koronában. Elrendelte a képviselőtestület, hogy a termelt süge és ágfa hat havi hitelre nyilvános árverés utján értékesíttessék. A városi szükségletre beszállítandó tűzifa hordási dija méterenként a macskási vágásból: 1 kor. 50 fii., — a feketehegyi és tartalék erdőből 2 kor. 20 fillérben, — a szálfa behordási dija köbméterenként 8 koronában állapíttatott meg. A faváltás megkezdésének határideje ápril 6-ik napjára tűzetett ki. Egyben megbízatott a város tanácsa, hogy a fahordás megkezdésének idejét, saját hatáskörében állapítsa meg és azt hirdesse ki Nagy vitára adott alkalmat Adorján János képviselő írásbeli előterjesztése, melyben az iránt tett indítványt, hogy a helybeliek a helypénzszedés fizetésének kötelezettsége alól felmentessenek. Az indítvány mellett maga Adorján János szólalt fel, s névszerinti szavazást kért azon megokolással, hogy hagy tudja meg úgymond a szegény nép, hogy kik azok, akik ellene szavaznak, amely kijelentése miatt Marosi József tiltakozásának adott kifejezést. Majd Vimrner Imre polgármester is helytelenítette a képviselők befolyásolásának szokatlan módját. Dóczy Ferenc úgy is, mint az ipartestület elnöke az iparos osztály érdekében, szintén a helybelieknek a helypénz fizetése alól való felmentése mellett szóllalt fel, s a hiányt a vámok szedésének erélyesebb ellenőrzésével vélte fedezhetőnek, mi végből a doroghi vámház kiljebb tolását, s a szentgyörgymezeinél az éjjeli szolgálat meghonosítását javasolta. Tátus János nemcsak a helypénz, de a kövezetvám fizetése alól is mentesíteni javasolja a helybelieket. Magyary László és Bártfai Géza Adorján javaslata mellett, mig Brenner József és Nozdroviczky Miklós ellene érveltek — Dr. Fehér Gyula a kérdéshez szólva, társadalmi szempontból való szembeállítását az egyes osztályoknak, mi osztály harcot idézhet elő, nem helyesli. Felhívja a figyelmet arrá, hogy ha a helypénz törlésével a város jövedelmei csökkenni fognak, azt pótadóval kell majd pótolni, mely pótadó emelés adózási rendszerünk mellett épp a földműves és iparososztályt fogja legjobban terhelni. Dr Földváry István felemlíti, hogy 10 000 frtért vette a jogot a város a káptalantól, s most azzal nem él, jogait felakarja adni. A hosszas és kemény vitának az ügyész figyelmeztetésére a polgármester azzal vetett végett, hogy amennyiben a városi vagyon kezelésének megváltoztatásáról van szó, a kérdés 30 nap közbevetésével ujabbi közgyűlés napirendjére tüzetett ki. A Párkány község villamos világítására vonatkozó s a cég és a nevezett község között létrejött szerződést tudomásul vette s ahhoz mindenben hozzájárult. Elhatározta továbbá, hogy a villamvilágitásnak a gimnáziumba leendő bevezetési költségeihez 648 kor. költséggel a jövő évi költségvetés terhére hozzájárul. A Kossuth-Lajos utcának a városházköztől a kis-piacig terjedő szakaszán földalatti csatornát építtet 5400 korona költséggel, melynek V 3 részét az ottani háztulajdonosok tartoznak viselni. Általánosan feltűnt, hogy a tanács csatornázási javaslata ellen a tanácsorvos kezdette meg a harcot, ki azzal érvelt, hogy vizvezeték nélkül csatornázni, közegészségellenes dolog, mert a csatornákban csak összeraktároztatnak a fekáliák, melyek felbomlása, csak a levegőt mételyezi meg. A katonai barakk mellett épült kantinra vonatkozó tanácsi javaslat, mely szerint az építkezés Kaufmann Ferencnek engedélyeztetett, elfogadtatott. Több formai elintézést igénylő és kevésbbé jelentőségteljes ügy letárgyalása után ad. u. 4 órakor kezdődött ülés,este fél 8 órakor véget ért. —f. Az ipartestület évi jelentése. (Folyt, és vége.) 9. A szegedi, pozsonyi és Kolozsvári ipartestületek felhívó kérelmére véleményt nyilvánítottunk az ipar és kereskedelmi kamarák szétválasztása kérdésében — és pedig a fentnevezett testületekkel szemben a kamarák jelenlegi szervezete mellett. Hosszú időkön át szerzett tapasztalataink arról győztek meg, hogy a kamarák jelen szervezete ipari érdekeinknek teljesen megfelelnek s igy fölösleges volna iparosainkat oly mérvű és új terhekkel illetni, melyek a szétválasztás árán minden előny nélkül és jelentékeny különbözet alakjában felmerülnének. Egyebekben véleményünk szerint a kis ipar beteges helyzetének orvoslása nem a kamara összesített avagy elkülönített szervezésében, hanem az ipartörvény helyes megoldásában keresendő. Ha az új törvény az iparkamarák és ipartestületek hatáskörét kiszélesbitő, e két intézmény között hatósági kapcsolatot teremt, miként az elnökünk egy nagy iparos gyűlésen javasolta is, hogy t. i. az ipartestület mint elsőfokú iparhatóságnak fellebbviteli hatósága a kamara legyen, teljes a hitünk, hogy iparkamaránk a jelen összesített szervezet mellett is épp oly lelkes előharcosává lesz ügyünknek, mint azt az esetleg felesleges és nagy áldozatok árán emelt külön kamarák tennék. 11. Ipartörvények revíziójának sürgetése ügyében elnökünk személyes kihallgatást kért a ministeriumnál, s itt Szterényi József min. tan. úr előtt alkalma volt kifejthetni, hogy iparosságunk immár 20 teljes éve könyörög minden eredmény nélkül. Oroszországban ez idő alatt 7 szer, a szomszéd Ausztriában pedig 4 szer módosították az ipartörvényt, természetesen, a kormányzat e helyeken abból a szempontból indult ki, hogy ez a legkevesebb áldozat, a mit iparos polgáraiért az államnak meg kell hoznia. Ez ügyben kedvező Ígéretet nyert. 12. Résztvett ipartestületünk a szept. 4-én Veszprémben tartott iparos kongresszuson. Az itt előfordult fontos kérdések közül elnökünk főleg a tanoncnevelés és oktatás, valamint a segédek tovább képzése kérdésében jelentkezett szólásra s bőven kifejté ama álláspontját, melyet a nagyváradi kongressushoz benyújtott önálló határozati javaslatában összefoglalt. 14. Esztergom város tanácsának felhívására ama kérdésben, hogy piacunkon nem helyben lakó iparos is jogosítva legyen- e ipari készítményeit eladni — nemleges választ adtunk. Hivatkoztunk arra, hogy hetivásárjaink részben a közlekedési utvonalak alkalmas elágazása, részben a vásárok szaporodása folytán s a mindinkább jelentkező nehézkes pénzviszonyok hatása alatt, folyton gyöngébb látogatottsággal bir ugy annyira, hogy manapság érdemleges ipari forgalomról e vásárokon már szó sem lehet! E visszafejlődést befolyásolja még ama lokális körülmény is,