Esztergom és Vidéke, 1905

1905-03-30 / 26.szám

azonban számosan a munkaadók soraiból is. 'Ottlétük és érdeklődésük megtisztelő és egyúttal buzdító volt a szorosan vett tagokra nézve. A közgyűlést, amelyen az iparhatóságot dr. Földváry István képviselte, dr. Walter Gyula elnök a következő tartalmas beszéddel nyitotta meg: Mélyen tisztelt Közgyűlés! Nem csekély öröm hatja át bensőmet, midőn az Esztergommegyei kerületi betegsegélyzö pénztár tizenegyedik közgyűlését tisztelettel üdvözölhetni szerencsés vagyok. Örülök különösen azért, hogy azok között a nehéz viszonyok között, amelyekkel a pénztárnak az előző években anyagi tekintetben küzdenie kellett, oly eredményről számolhat be a mai közgyűlés előtt, mely teljes megnyugtatásra fog szolgálni. Az igazgatósági jelentés,- a forgalmi kimutatás és vagyonmérleg nemcsak azon tény bizonyítéka, hogy az igazgatóság a szó legszorosabb értelmében törekszik a vállaira nehezedő feladatoknak megfelelni, hanem bizonyítéka annak a haladásnak is, amely a pénztár anyagi helyzetére nézve örvendetesen tapasztalható. Nem azon szempontból tekintem azonban örvendetesnek talán az anyagi helyzet előnyös alakulását, mivel külső viszonyai kedvező fordulatot tüntetnek fel. Egyedül a pénzkészletek növekedése nem elégítheti ki az emberbaráti intézmények törekvéseit. A betegsegélyzö pénztár nem iparvállalat. Nem tőkegyűjtésre alakult társaság. Feladatai nemesebbek. Törekvései magasztosabbak. A társadalom és a haza, az egyed és a család nagyfontosságú érdekeinek előmozdítása az a cél, amelynek elérésén, megvalósításán fáradozik. Az egészség védelme és ápolása; a munkaerő megőrzése és fokozása; a létfentartás könnyítése ; a megélhetés elősegítése és biztosítása, ezek azok a feladatok, amelyek szolgálatára hivatva van. Minél hathatósabban képes ezen feladatoknak megfelelni; minél sikeresebb tá— Azt pedig meg kellene hallania, azt a papot. Nem ide való. Külországból jött valahonnan s az prédikálta, hogy az ember ne feküdjék a puha párnák közé, ha bűnös. — Maga bűnös ? — kérdem hitetlenül. El sem tudom képzelni, hogy ennek a nyomorult, vézna teremtésnek bűne is lehet. A leány int a fejével. A hogy int, az maga a megbánás. Tele van vezekléssel, mély meggyőződéssel, mérhetetlen alázattal. És mi a bűne ? — kérdem. — Most vihogni kezd s bambán néz rám. — Mi ? — kérdi. — Sok bűnöm van. Mindenkinek sok bűne van s mindenkinek penitentiát kellene tartani. — Azt gondolja, hogy mindenkinek igy a földön kellene feküdnie ? Azt ? Hogy talán hashártyagyulladást kapjon, vagy valami más betegséget ? Mi ? — Nem, — mondja nyugodtan. — Télen is igy alszom. Csak a lámpást elfeledtem eloltani ma. És hüst sem eszem. —• És hogy hívják magát? — Ágnes. — És mióta szolgál 1 Az ujjain kezdte számlálni s percekig tartott, amig megszólalt. — Hat éve. — Hat? — Nem hét. — És mennyi bére van? — Hat forint. — És mit csinál a pénzével ? Ágnes mosolygott most s olyan bizalmasan, mintha évek óta ismernénk egymást, mindent elmondott. Hogy a hat fomogatásban képes a súlyos kézimunka harcosait részesíteni, annál nagyobb a létjogosultsága, annál méltánylandóbb a munkássága, annál érdemszerzőbb a tevékenysége. Helyzetéhez és körülményeihez képest minő mértékben felelt meg a pénztár ezen emberbaráti feladatainak, azt a t. alkalmazottak és biztosítottak hivatvák leginkább megítélni. Reménylem azonban, hogy nyugodtan léphet a pénztár a t. közgyűlés Ítélőszéke elé. T. orvosai odaadással, hűen, hivatásuk komoly átérzésével teljesítették kötelmeiket. Ami iránt a biztosított tagok a gyógykezelés szem pótjából a pénztár részéről igényt támaszthattak, az kielégítés nélkül nem maradt. Azok elől a sokszerű más kötelmek elől, amelyek a pénztárt a t. tagokkal szemben terhelik, szintén nem zárkózott el sohasem. Más kérdés az m. t. közgyűlés, vájjon tett-e a pénztár annyit, amennyit tenni óhajtana ? A hazai betegsegélyzö pénztárak rövid fenállásuk és szervezetük hiánya miatt nem képesek még azokat az összes igényeket kielégíteni, amelyeket kielégiteniök kellene. Nem fejlődtek még olyan hatalmas intézményekké, aminőkké talán fejlődni fognak, vagy legalább is kívánjuk, hogy fejlődjenek. Oda kellene u. i. ennek a nemes feladatú intézménynek fejlődnie, hogy a magánosan álló és családos munkásnak egyaránt önzetlen jótevője, résztvevő barátja legyen. Oda kellene fejlődnie, hogy a súlyos életgondokkal küzködő munkásosztálynak minden körülmény között támasza és védelme, reménye és vigasza, otthona és menedéke legyen. Olyan varázsos fává kellene ez intézményneknövekednie, amelynek soha nem hervadó virágai az év minden szakában kellemes illatot árasztanak; gazdag lombozatú ágai csábító pihenést nyújtanak; nemes gyümölcsei jótékony enyhítéssel kecsegtetnek. Reménylem is, hogy az a becsülés, a melyet a tisztességes munka és a törekvő munkás megérdemel, önkéntelen megfogja teremni azt a komoly ügyekezetet, amely rintból egy évben egyszer csizmát vesz, három forint kell ruhára és ami megmaradt, az most már háromszáz forint. — Háromszáz ? — mondom. — Az sok. — Nem. Még egyszáz kell. — Aztán ? — Aztán . . . Elég az hozzá, hogy még egyszáz kell. Nem akarta megmondani, hogy mire kell, pedig faggattam. — Hát szeretője van-e ? — kérdeztem. — Nincs, — mondta egyszerűen. Nekem nem is kell. Sohasem kellett. — Miért nem? — Tudja fene, miért nem, — mondta — Hát elég az hozzá, hogy nem kellett, mert sohasem volt ismerősöm. Nem járok sehova. —

; Vasárnap sem ? — Nem. Templomba és vissza. És egyszer voltam a keletinél. — Ki az? — kérdeztem. Bámészkodva néz reám. — Hogy ki az a keleti? — magyarázom. — Hát ahol a vonat jár. Ott vannak a leányok és a falubeliek és egy leány, aki a szomszédban szolgált, elvitt magával. De többet nem megyek. — Miért nem ? — Csak nem. Pedig találkoztam egy legénnyel és az mondott újságot hazulról. Hogy tavaly előtt meghalt az apám is, hideg levest evett. —r Hideg levest. a munkásosztály érdekeinek, meleg felkarolását és lehető előmozdítását kötelességszerű feladatának ismeri. Nemcsak emberbaráti, hanem nagyjelentőségű hazafias cselekedet lesz az, a mely a munkásosztály jólétének előbbre, vitele által a nemzeti haladás és boldogulás, a társadalmi rend és nyugalom leghatalmasabb rugóit fogja mozgásba hozni. Ebből az erős meggyőződésből fakad az a forró köszönet, amelyet a pénztár nevében mindazon jóindulatért és támogatásért nyilvánítok, amelyet úgy a tek. hatóságok, főleg a jelenlétével is megtisztelő Iparhatósági Biztos úr, valamint a t. igazgatóság, felügyelő-bizottság tagjai és más érdeklődők részéről tapasztalni szerencsés volt. Ezen meggyőződésben gyökeredzik azon hő kivánatom is, hogy minél melegebb érdeklődéssel és méltánylással találkozzék a pénztár mindazon körök részéről, amelyeket az intézményhez némi kötelékek csatolnak. Abban a reményben, hogy minden évvel közelebb és közelebb jut a betegsegélyzö pénztár eszményi feladatainak megoldásához, a jelen közgyűlést tisztelettel megnyitottnak nyilvánítom. Az általános tetszéssel és viharos éljenzéssel fogadott beszéd után Paulovits Géza titkár felolvasta az igazgatósági jelentést. Marosi Ferenc pedig a felügyelő bizottságnak ajelentését terjesztette a közgyűlés elé. E jelentésből a kezelés teljesen szabályszerű és kifogástalan kezeléséről győződvén meg a közgyűlés, a. felmentvényt megadta. Majd a választásokra tért át a közgyűlés és igazgatósági tagokul: Brutsy Gyula és Brutsy János munkaadókat, továbbá: Pollák Dávid, Bruckner József, Gescheit Sándor, Widder Mór és Spitzer Fülöp alkalmazottakat rendes, míg M srosi Ferenc, Metzger Aladár és Mohácsi Aladárt póttagokul választotta meg. A felügyelő-bizottságba Filipp Konrád elnökké, tagokká: Oppolczer Azt. Csömört kapott tőle és meghalt. És azóta nem járok a keletihez. Nézem ezt a nyomorult, agyon dolgoztatott, elbutult teremtést, aki kócosan, álmából fölverve, olyan nyugodtan beszél arról, hogy az apja meghalt s csak egy év múlva tudta meg ezt egy legénytől, akivel véletlenül találkozott a keletinél. — S nem megy vissza a falujába, ha meg lesz az egyszáz forint? — kérdem. — A falumba? Nem. Nem megyek, mert oda sem tudnék találni. Mit csinálnék ott ? Azután néz maga elé, mintha azon gondolkoznak, hogy mit csinálna ő otthon a falujában, ahol hét év óta nem volt s ahol másfél év előtt meghalt az apja. Aztán; mintha a gondolkodásnak az lenne az eredménye, hogy nem mehet haza nyugodtan összefonja a karját, rákönyököl az ablakdeszkára s az égre néz. A Gellérthegy felől pedig már egészen világos az ég s a leány ásítva kérdezi: — Hány óra ? — Háromnegyed négyre, — mondom s az égre nézek én is. — Egy percig csönd van. Aztán az utcáról fölhangzik a kocsik zörgése, valahol egy boltajtó redőnye gördül föl aztán a kapu előtt lépések hallatszanak. Munkások mennek a dolgukra. — ló éjszakát, — mondom s beteszem az ablakot. Ágnes nevet. — Jó reggelt inkább ? mondja egykedvűen s kinyitja a konyhaajtót. Goda Géza. Ferenc, Bürány József és Krause József tagokat kérte fel. Mielőtt az indítványok tárgyalása kezdetét vette, dr. FöldvárylsWán meleg szavakkal fejezte ki elismerését a pénztár ügybuZgó munkásságáért és felhívta a jelenbvőket, hogy tartózkodás nélkül adják elő netáni panaszaikat, vagy kívánságaikat. A közgyűlésazonban egyhangúlag teljes megelégedését nyilvánította. Az iparhatósági biztos örömét fejezi ki a felett, hogy semmiféle panaszra nincs ok és kívánja, hogy a pénztár ezen irányban folytassa mindig nemes munkásságát. Köszönetet mondott egj'úttal a pénztár vezetőségének is, amire az elnök válaszolva, köszönettel veszi a buzdító elismerést és a jövőre is azt a hathatós támogatást kéri, amelyben a pénztárt a hatóságok eddigelé részesítették. ; Az indítványok során Scheiber Rezső igazgatósági tag emelkedett fel szólásra és választékos, ékes szavakkal ecsetelte dr. Walter Gyula érdemeit, aki a pénztárat megalakította és azóta mindig sok gonddal vezeti. A tagok köszönetét tolmácsolván kéri, hogy az a jegyzőkönyvbe is befoglaltassék. Az elnök megköszönvén a megtisztelő figyelmet és bizalmat, hangsúlyozza, hogy ha érdemekről lehet szó, azok egyedül az igazgatóság tagjait illethetik, akik mindig fokozódó buzgósággal fáradoztak, hogy a pénztár feladatainak megfeleljen. Az érdekes közgyűlés 4 óra körül végződött. A résztvevők kellemes benyomásokkal távoztak a Botlyány palotájából. Az ipartestűlet évi jelentése. Az esztergomi ipartestület mult évi tevékenységét visszatükröztető titkári jelentés ismertetését lapunk mult számában kezdettük meg, m;t folytatólag az alábbiakban adunk. 4. A kamara felhívására a bajót-szentkereszti búcsúvásárok alkalmával szedendő helypénzekről szóló dij-szabályzat 6-ik pontjának megváltoztatását iparosaink méltányos érdekeinek megfelelőleg olyftépen kérelmeztük, hogy a feltüntetett 40 fillér összeg felényiben, vagyis 20 fillérben állapittassék meg, annyival is inkább, mert iparosaink eddig is csak ily összeget fizetnek s a díj felemelése lényegében miáltal sem indokolt. 5. Az ipari munkások 100 koronás jutalomdijának elnyerésére ipartestületünk a 6 pályázó közül első helyen Lindenmayer Gusztáv ács munkást jelölte, ki a dijat egy helyütt töltött 40 évi szolgálata alapján el is nyerte. A dij az iparkamara elnökségének kiküldöttje által ipartestületünkben fog ünnepélyesen átadatni. 6. A kalapos iparosok panasza alapján feljelentés lett téve Aszt Tamás és Blahó József kalapos, zsámbéki lakósok ellen, a miért Csolnok községben több vasárnapon jogtalanul árusítottak. A illetők 20-20 kor. pénzbirságban lettek elmarasztalva Eszt. járás főszolgabirósága által. 7. A kosárfonó iparág védelme érdekében kérdés lett intézve a győri kamarához az iránt, hogy a kosárfonó szaktanfolyamokon házi iparként készült cikkek a készítők által nyilt piacon árusithatók-e ? továbbá az igy készült kosarak kizárólag barna, avagy fehér vesszőből is fonhatok ? Városunk piacán szerzett tapasztalat e tekintetben nagy visszaélést mutat, amenynyiben képesítéshez kötött iparosaink megélhetése válik ez eljárás alapján veszélyessé. Sajnálattal jelezzük, hogy állásfoglalásunk ez ügyben kevésbbé járt eredménnyel, mert a szerzett vélemény sze-