Esztergom és Vidéke, 1904

1904-04-21 / 32.szám

— A vasutasok sztrájkja, városunkban is nagy pánikot idézett elő, mivel nem­csak a vasúti forgalom szünetel, hanem a postai közlekedés is. A sztrájk ked den este 10 érakor ütött ki Budapes ten. azon okból, mivel Sarlay Jánost a nyugati pályaudvar TI od főnökét és lurcsányi Pál rákosi ellenőrt hívatiluk tol felfüggesztették, mivel azok a vasuta­sok érdekeit igyekeztek előmozdítani. A sztrájk hire villám gyorsan ment a szálrozsa minden irányában, mire or­szágszerte kiütött. A vonatok ott állottak meg, ahol az értesitést vet­ték. De nemcsak a vonat személyzete, hanem az állomások hivatalnokai és alkalmazottai is csatlakoztak a sztrájk­hoz. Városunkban szerdán reggel ki­lenc óra tájban tört ki a sztrájk. A reggeli vonatok Budapestre és Füzitöre még elindultak, be azon­ban már csak a fdzitöi vonat érke­zett, mig a budapesti nem. Ekkor a sztrájk itt is kiütött, melyhez az összes vasúti alkalmazottak, állomási hiva­talnokok s a mérnöki osztály is csatlakozott, Magántudósitásunk sze­rint a sztrájk oly hamar véget érni nem fog. A belügyminiszter határozot­tan kijelentette, hogy nem enged semmi esetre, a kereskedelmi miniszter pedig oda nyilatkozott, hogy lázadókkal nem tirgyal. Tegnap délelőtt minister ta­nács volt, melyen a vasutasok képvise­letében Lengyel Zoltán vett részt. Dé­lután ujabbi tanácskozás volt melyen a vasutasok kiküldöttei is megjelentek. A kormány széleskörű intézkedéseket tett, hogy a főváros tengelyen látassék el élelmi szerrel. Intézkedés történt, hogy a korneuburgi vasúti ezred szol­ga 1 atba lépjen. A fővárosi és környék­beli pályaudvarukat csendőrség és ka­tonaság tartja meg szállva, nehogy az or­sz* gos értekezletre összesereglett mintegy 24000 vasutas azokban valami kárt te­gyen. Szó van egy vasúti ministerum létesítéséről. A vasúti igazgatóságban nagy változások fognak beállani. Fel­említjük végül, hogy a sztrájk még a távirdai szolgálatot is megakasztotta részben, amennyiben a vasúti üzleti távírda vonalak nem fogadnak cl s nem továbbítanak sürgönyöket. — Vérfagyasztó szerencsétlenség tör történt hétfőn a délelőtti órákban Pár­kányban. Ifjú Bitter Imre, a párkány­nánai állomáshoz vezető utat hengerelte a nagy vashengerrel, melyet lovakkal vou^attak. Bitter a henger rudjára akart ü'ni, amiközben megcsúszott s a nagy vashenger alá kerü't, mely őt laposra nyomta. Kilenc árvája és özvegye sir ltja a tragikus véget ért szerencsét­len apát. — Sertésorbánc. Sári sápon és Csol­nokon a sertésorbánc kiütött. — Tüz. Vasárnap este 8 órakor mo­zsárlövés jelezte, hogy tüz van. A szenttamási temetőben felhalmozott gyüle és a liceum kerítés égett, mit csakha­mar eloltottak. A tűzoltóság is kivonult. Nevezetes a dologban az a gyors orvos lást igénylő botrány, hogy miként meg­bízható forrásból értesitik lapunkat, az egyik kocsis ittas állapotban volt, s igy hasznavehetetlen, a másik pedig odahaza volt családjánál, zsebében az istálló kulcscsal, úgy, hogy a tűzoltóknak az|is­tállót fel kellett törni, hogy a lovakat elővezethessék, s a tűzoltóknak kellett a bakra ülni és hajtani. — Méhészeti tanfolyam. A földművelés­ügyi miniszter a gödöllői állami méhészeti gazdaságban ez évben is tanfolyamot rendeztet a következő sorrendel: május 1—25 ig és május 26-tól június 14ig a földművesek és kisgazdák, június 18—30-ig lelkészek, július 1—21-ig és július 24 tői augusztus 13-ig néptanítók, augusztus 18—31 ig nők, végre szeptember 4—16 és 17—30 ig erdőőrök részére. A bővebb tudnivalókat a kibocsátott pályázati hirdetményből vehetik az érdeklődők. — Kifogott férfi hulla eimen megír­tuk, hogy Szentgyörgy mezőn egy isme rétien férfi hulláját fogták ki az elmúlt héten. Rendőrségünk megállapította, hogy az Stanjura Adolf bécsi elektro­technikus hullája volt, ki ezelőtt egy hónappal tűnt el, mint elme zavarodott Bécsből. Valósziuüleg már akkortájban lett öngyilkos. — Verekedés Párkányban. 16-ról 17-ére menő éjjelen Bercsánszky Jánost és Horváth Józsefet, ifjú Molnár Isván és négy ismeretlen társa agyba főbe verte, kiket a Kolos kórházba szálli tottak, — Dunába ugrott. Vidra Mária cseléd­leány szombaton délután a Belányi-féh szigeti mulatóhely előtt a Dunába ug­rott, kit a veszedelmesen növekedeti hullámok gyorsan vittek a biztos halál torkába. Suri Alajos, a 76 ik gyalog­ezred 4-ik zászlóaljának szárnykürtöse mentette ki életének kockáztatásával a* öngyilkos jelöltet, kit végzetes tettére a szerelmi bánat vitt. — Nyilvános nyugtázás. Bellovits Fe renc síremlékére adakozott összegei kimutatása. Obertnayer György és nejt gyűjtő ivén: Obermayer György és neje 100 k. Kaan János ivén: Esz tergomi Kereskedelmi és iparbanl 25 k. Kaán János 5 k. Palkovich Gyulám tvén : Báthy 2 k., Benkovich Géza 2,k., Báthy Gyula 2 k., N. N. 60 fill, Báthy Melanie 1 k., Simonyi Ella 2 k., Palkovics Gyula 2 k., dr. Haieh Kálmán2 k., Palko­vics Gyuláné 5 k. dr. Walter Gyula ivén : dr. Walter Gyula 3 k., Berger Márk 3 k., dr. Csárszky István 3 k. Schedi Arnulf ivén : Hollósi Rupert 4 k., Sehedl Arnulf 5 k., dr. Bárdos 1 k., Rózsa Vitái 2k., Panghy Özséb 2 k. Havásy Imre ivén\ Havasy Jolán 20 k., Nyá rasdyné Havasy lka 20 k., Havasy Imre 20 k. Pehám Mtté ivén: Sa hegyi 1 k., Pehám Máté 1 korona. Hollóiy Rupert ivén : Az esztergomi bencés székház 10 korona. Takács Gedeon ivén : Csapó Antónin 1 k., Takács Gedeon 2 korona. Vejnics Döme ivén : dr. Fehér Ipoly főapát 20 k., Vojnits Döme perjel 5 k«, Mó­róczEmilián 2 k., Csernák Szaniszló 10 k,. Gyulay Rezső 2 korona. Seyler János ivén : Seyler János 10 korona. Rapcsák József né ivén; Rapcsák Józsefné 2 k., Rap csák József 2 korona, özv. Ghiíek Gyulá­né ivén : özv Ghizek Gyuláné 2 k., Rózsa Imréné 2 k., Lejt ényi György né 2 korona. Testrér Back M. Remigia tvén : Hegedűs Margit, Hegedűs Anna, Wicser Irén, Csányi Erzsike, Tóth Margit, Ivanits Margit, Nagy Mária, Sturm Mária, Stróbentz Józsa, Ruzitska Mária, Ment­ler Jolán, Grész Gizella, Faludy Boriska, Tsheppen Emilia, Arkay Dalma, Aman­csics Mária, Füredy Erzsébet, Széles Margit, Szenes Liria, Szegedy Jolán, Bajcár Margit, Adolf Juliska, Barta Ilona, Kaas Alice br., Schurmann Mar­git, Fray Mária, Szegedy Ilona, Szalay Aranka, Szávoszt Ilma, Kováts Rózsa, Glock Katinka, Mentler Irén, Adolf Anna, Früredy Margit, Ruechitl Olga, Heszterényi Rózsa, Heinzelmann Clemi, Schleiífer Anna, Lieb Margit, Schvarcz Renee, Barkorik Irma, Barborik Mariska, Szőlős Berta, Stromf Ilona 20—20 fillért. Adorján Anna 40 fillért. Reger Irén, Jedlicska Mária, Tölgyesi Etelka 20—20 fillért. Ivanits István ivén : Ivanits Ist­ván 10 korona. Tóth Imre tvén : Steys­kál Károlyné 2 k , Oltósy Lajos 2, k., Waldvogel István 2 korona. Etter Gyula és neje ivén: Etter Gyula és neje 10 k., Mano­viil Jenő 4 k., Vimmer Kálmán 5 k., N. N. 1 korona. Vimmer Ferenc és neje ivén : Vimmer Ferenc és családja 20 korona. Fábián János ivé?i : Fábián János 2 korona. Lováky Antal ivén : Lováky An­tal 1 korona. Vantsó Gyula ivén : Vantsó Gyula 20 korona. Temesváry dalegyesii let: Tedeschi 3 korona. Meszéna Kál­mán és neje ivén : Ivanits Istvánné, 4 korona. Meszéna Kálmán 2 korona, dr. Hulényi Győzőné.2 k , Molnár Er zsebet 2 k., Etter Ödönné 2 k , özv. Etter Nándorné 5 k., N. N. 60 fill. Wagand Ilonka 1 k., Zubcsekné 4 k . N. N. 5 k., N. N. 2 k., K. V. B. C. 2 korona. Dr. Szilárd Ferencné szül. Rédly BerU ivén: Szilárd Ferencné Rédly Berta 20 korona. Gansgyári dal egyesület : 5 korona. Számord Ignác ivén : Számord Ignác 5, dr. Csernoch János 10 k., J. N. 5 k., Draxler Ala­jos 2 korona. Feichtinger Győző és neje ivén: Feichtinger Győzőné 5 k., Ma­gyary Győző 5 korona. Dr. Kir ez Osz­kár ivén; Putz Sámuel 1 k., Tóbiás Zsigmond 3 k., ifj. Schwer Lipót 2 k, dr. Kircz Oszkár 5 korona. Mattyasóvszky Laj»s és neje: 20 korona. Sztankay Kál­mán ivén \ t Sztankay Kálmán 10 k., Sztankay Ádám 5 korona. Özv. Takács Gézáné ivén : Véralljay Sándorné 2 k., Philipp Konrádné 5 k., özv. Marczell Sándorné 2 k., Pospesch Antalné 3 k., N. M. 1 k„ özv. Kádár Istvánnéfc2 k., LefFter Luiza 1 k., N. M. 1 k., dr. Haugh Lambertné 1 k, Vörös Irén 1 k., Rosszival Annuska 1 k., Zemplényi Gyuláná 2 k., özv. Takács Gézáné 2 korona. Nieder manu József és neje ivén: Nádhera Pálné 2 k.. Klómann Nándorné 2 k,, Niedermann Józsefné 5 k , Nieder­mann József 5 k., Niedermann Bertike 5 korona. Usztanek Antal ivén : Zlatt­nyánszky 2 k.. Szabó Gyula 1 k., Szilárd 10 k., Usztanek Antal 10 ko­rona. Nemzeti zenede : Rüster G. 2 k., Maier Adolf 2 k., EfFenberger Ilona 2 k., Vajdafy Béla 2 k., Mészáros J. Ivanovits Irén 2 k., Szikla Adolf 2 k.. Bodó Alajos 2 k., Erdélyi Dezső 2 k., Tóth Lajosné 2 k., Emil Baré 2 k, Ará­nyi Frigyes 2 k., Vadnay Mór k., Kla­divko Vilmos 1 k.,Loschdorfer 1 k, Bür­ger 1 k.. Aggházy 2 korona. Nieder­mann Pálné Ivén : Kollár Péter 5 k.. Kruplaniczné 5 k., Dezsőné 3 k , SchÖn­beck Mihály 5 k , Schönbeck Mihályné 5 k, ifj. Heischmann Ferencné 5 k., Kollár Mihályné 3 k., Popper és Leyer 3 k., ifj. Földes Nándorné 2 k., Anna Kosterzitz 4 k., Veichsler Vilmosné 2 k., Hübschl Alajosné 2 k., Kósik Ferencné 3 k., dr. Aldori Mór 10 k.. dr. Weisz Sándor 2 k., Székely Henrik 2 k., Nie­dermann Pál és neje 100 k., özv. Mül­ler Gyuláné 3 k., Schalkáz Ferenc 2 k., Keckemétby János 2 k., Oblatt Ja­kab 2 k., özv. Greifensteinné 3 k., Du­dás Anna 3 k., Schwach Sándor 2 k., Molnár Ferenc 1 k,, Kemény Lajos 2 k., Ridl Gusztávné 2 k M Farkas Tiva­darné 3 k., Kitzinger József 2 k, Deutsch Mór 2 k , N. N. 1 korona. — Molnár János vén: Molnár János 4ko-. rona. Dr. Kovács Sebestyén Endre ivén : Lits Gyula 5 k.. özv. Brinkmann An­t^n'í 5 k., Kovács Sebestyén Endréné 10 korona. Klinda Irma ivén : Klinda Irma 5 k., Miedler Rezsőné 5 kor., Schönbeck Jusztina 5 koron*?, Pathy Mariska 5 k., K. J. 2 k., Popper Bern hard 3 k., Knöbel Józsefné 2 k., Fleisch­mann Ign\c 5 k., Sipos Izidorné sz. Áldori Selma 4 k., Schróth Amál 2 ko róna. Mezey Dénes ivén: Mezey Ilus 2 k., Mezey Manci 2 k., Mezey Ber­talan 2 k., Mezey Arthur 2 k., Mezey László 2 k , Mezey Rezső 2 k., Pfalcz Jó'spfné 2 |korona. Hajdú Ferenc ivén'. Hajdú Ferenc 6 korona. Csikasz Ville­bald ivén : Csikasz Villebald 5 korona. Dr. Fraenkel Sándor ivén : dr. Fraenkel Sándor 10 kor. Mind összesen : 917 kor. Emelkedő buza árak. Az orosz-japán háború már is meg­hozta a maga jótéteményét, az emel­kedő buza árakat. Midőn e sorokat ír­juk, a buza métermázsánkénti ára már elérte a 18 koronát s több, mint bizo­nyos, hogy még távolról sem áll a leg­magasabb ponton s ha talán nem is éri el a 32 koronás árat, mint a spanyol háború alkalmával, de minden emberi számítás szerint elfog érni 20—24 ko­ronás árat — csak persze akkor, a mi­kor a magyar gazdának nincs eladó buzija. Pedig hát sem Japán, sem Oroszórszágn tőlünk búzát nem vásárol s igy látszólag nincs is oka a buza áruk emelkedésének. Igen, csakhogy Európában Oroszországnak van legna­gyobb buza feleslege, amelylyel a be­vitelre szoruló államok nevezetesen pe­dig Németország, Franciaország és Anglia bu a szükségletének jelentékeny részét fedezi. Ma azonban a midőn Oroszország naponta ezer számra moz­gósítja katonáit, annyival is inkábbb rá van utalva egész buza feleslegére hadseregének élelmezése szempontjá­ból, mert Mandzsúria terméketlen, készletei nincsenek. Kénytelen lesz te­hát előbb utóbb buzakiviteli tilalmat kiadni, nehogy azután később maga is a külföldre legyen kénytelen búzáért fordulni. Kivitele máris napról-napra csökken s a mily mértékben apad Orosz­ország buza kivitele, ép olyan mérték­ben emelkedik a fentebb megnevezett államok beviteli szükséglete — Ameri­kához fordulnának ezek első sorban is, ámde Argentiniának ez idén igen köze­pes termése volt s ennek folytán sem Amerikának — de Austráliának sincse­nek nagy buza készletei s feleslegei. Elmennek tehát a megnevezett államok mindenüvé, eljönnek hozzánk is, hogy a buzafelesleget összeszedjék, s ez eljá­rásuknak természetes következménye, hogy az idén a feleslegek aratásig tel­jesen kiapadnak s a jövő évre buza fe­leslegeket át nem viszünk. A mily mérvben apadnak a feleslegek ép oly mértékben emelkednek a gabonaárak. Miután pedig minden szakértő véle menye szerint az Orosz-japán háború legalább is több hónapra fog terjedni, a gabonaárak nemcsak aratásig fognak emelkedést mutatni, de a készletek tel jes hiánya miatt aratás után is magas árakat fogunk látni, még az esetben is, ha addig a háború meg is szűnnék, tőz ha meg nem szűnik az emelkedő irány­zatnak valószínűleg az aratás sem fog véget vetni. Minden emberi számítás szerint igy kell lennie : s hogy mily jelentőségű e körül­mény magyar gazdaközönségünkre s egész közgazdasági helyzetünkre, azt bővebben magyarázni — úgy hiszem — felesleges. A magas gabonaárak azon­ban csak az esetben érnek valóban so­kat, ha nagy lesz a termésünk is. Hogy e tekintetben kilátásaink milyenek, azt még megjósolni sem lehet, egy azonban bizonyos, hogy a tél nem a legkedvezőbb volt s hogy a száraz hidegek, a melye­ket gyakran hirtelen olvadás váltott fel, valaminagyon kedvező hatással veté­seinkre nem lehettek. Ilyenkor persze azt óhajtaná minden gazda, vajha még a tavasziak alá elkészített földekbe is búzát lehetne vetni. Csakhogy ezt megtenni már az­ért sem igen lehet mert tavasz búzából elegendő vetőmag készlettel sem ren­delkezik az ország. Hanem azért tétle­nül ne nézzük a dolgot s tegyünk meg mindent, hogy minél jobb termést ér­jünk el. Magunk — és a köz iránti kötelességünk ez. Hengerezzünk, boro­náljunk a szükséghez képest s ne feled­jük, hogy a célszerűen alkalmazott fej trágyázással 3—4 métermázsával na­gyobb termést érhetünk el magyar hol­danként. Ha valamikor, most van annale ideje, hogy salétrom trágyát alkalmaz­zunk mert ezer és ezer esetben bebizo­nyult, hogy a nitrogéntartalmú chili salétrom termésfokozó hatása óriási. Magyar holdanként 60—80 kgot szórás­sunk ki belőle, de ne egyszerre, hanem, három heti időközben 3—3 izben, olyan­formán, hogy homokkal keverve mindig akkor szórassuk el, a mikor a harmat már felszáradt, vagy a növényzet eső tői nem nedves. Most, a mikor 20—24 koronás búza­árakra van kilátásunk, csakugyan helyén­való ez a befektetés, a mely legalább is járomszoroson térül vissza. ÜSTsrilttér,*) Rövid használat után nélkülözhetlen. Igen alkalmas utazásoknál. Egészségügyi hatóság által megvizsgálva Bizonyítvány kelt Bécsben i887» jul. 3« nélkülözhetlen fogtisztitó szer. Elsőrangú hygienikusok elismerik, hogy egészségünk fenntartásánál nem nélkülözhető a fogak és szájüreg gondos ápolása. Neveze­esen gyomorbetegségek háríthatók el e* által. Ennél legsikeresebbeknek a »Kalodont», mely az antiszeptikus hatást a fogaknál szükséges mechanikus tisztítással kitűnően egyesíti. II.

Next

/
Oldalképek
Tartalom