Esztergom és Vidéke, 1904

1904-03-24 / 24.szám

A „VAKMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET"-NEK HIVATALOS LAPJA. MeáJcteíÚk Vasárnap és csütörtökön. pLŐFIZETÉSI ÁRAK '. Ej*«s err — — — — 12 kor. — lil. Fél évre — — — — — 6 kor. — fii. Negyed évr# — — — — 3 kor. — fii. Exyet SEám ára: 14 fii. Dr. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hoYa a kéziratok, előfizetések, nylltterek és hirdetések küldendők I£ossutk Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szánj. ~~>- Kéziratot nem adunk viasza. ft tisztviselők lakbéremelése. Esztergom március 21. A városi tisztviselők egyrésze a végbői folyamodott a város hatóságához, hogy emelje fel nem a fizetését, hanem a lakbérét, mivel ezidőszerinti illetményükből a folyton emelkedő drágasággal szemben nem képesek magukat és családjukat fenntartani, lakbérüket fizetni. Hogy lakbérüket kérték felemelni és nem a fizetésüket, annak bizonynyara abban rejlik az oka, hogy sem a várost a magasabb nyugdijjárandósággal, sem pedig magukat a nyugdíj járulék emelésével terhelni nem akarták. A kérelemre a város hatósága, illetve annak egyik szakbizottsága t. i. a pénzügyi bizottság azzal válaszolt, hogy ezidőszerint kedvező elintézéséhez nem járulhat, hanem, hogy majd az 1905. évi költségvetés megállapítása alkalmával fogja azt tárgyalás alá venni. A szóban forgó kérelemnek a pénzügyi bizottságban való tárgyalása alkalmával, a közönség vállaira nehezedő nagy adóteher könnyítése céljából felmerült a tisztviselői létszám redukálásának eszméje, majd, hogy a tisztviselők nagyobb szorgalomra és munkálkodásra volnának szoritandók, mivel egy városatya állítása szerént nem minden tisztviselő felel meg kötelességének, fejt ki kellő szorgalmat. Hogy a tisztviselők kérelme a jövő évi költségvetés tárgyalására odáztatott el, ez azt jelenti, hogy a város mai nehéz pénzügyi viszonyai mellett nincs remény arra, hogy a kérelmezett lakbér emelés egyhamar mégis valósuljon. A ki helyesen mérlegeli úgy a tisztviselők helyzetét, valamint a város és az adózó közönség pénzügyi állapotát, annak arra a meggyőződésre kell jutnia, hogy a tisztviselők kérelme jogos és jogos volna még akkor is, ha az egész tisztviselői kar nemcsak a lakbér, de a fizetés felemelését is kérelmezné, de jogos a pénzügyi bizottság álláspontja is és jogos lett volna az esetben is, ha nem az elodázást, hanem a végleges elutasítást mondotta volna ki. A tisztviselők tisztességesebb fizetését a városok egyesítése alkalmával 1895-ben állapították meg. Az ezen időtől lejárt nyolc év azonban a megélhetési viszonyoknak iz „Eszteraom ts lie" ML "DALOK- ; — Egy barna leányhoz. — i V. Ebhen a világban szerelem a lélek . . .: Kinek nincs szerelme, abban nincsen életi... Éltem szerelem volt, — szerelmem meg [élet ... Bogárszemü barna, de szeretlek Téged! ! Messze tőled, csókoló ajak, [ Könyeim húrt dalra ajzanak, S a dal rezg, mint széltől az avar . . . Barna kis lány tégedet zavar! . . . A békének száll feléd dala . . . Bocsáss meg óh, lelkem angyala! ) VII. Búbánatos éltem vig örömmel telne, Ha szivünkben Ámor egy refrainje zengne, j Egyszer tán igy is volt . . . hej, de most! [már nincsen . . . Szegedi kis lányka, — áldjon meg az [Isten! Hesperus. ' Zinocska. CSEHOV ANTAL elbeszélése. A vadász-társaság egy paraszt viskóban, friss szénából vetett ágyon hált meg. Az ablakon bekandikált a holdvilág, az utcán búsan dünnyögött a harmonika, a széna erősen illatozott. A vadászok kutyákról, asszonyokról, első szerelmi kalandjaikról és fürjekről beszélgettek. Miután apróra elemeztek minden ismerős hölgyet s elmondtak néhány száz anekdottát, a legtestesebbik vadász, aki a sötétben nagyon hasonlított egy kisebbszerű szénaboglyához s aki vastag, törzstiszti basszus hangon beszélt, egyszerre nagyot ásitott és azt mondta : — Nem nagy tus az egész szerelemhistória ; az asszonyok és lányok arra vannak teremtve, hogy minket férfiakat szeressenek. Hanem történt e az valaha valamelyikükkel uraim, hogy állandó, szenvedélyes, dühös gyűlölet tárgya lett volna? Megfigyelte e valamelyikök a gyűlölködés szertelenkedését ? Senki sem felelt. — Senki, uraim ? — kérdezte a törzstiszti basszus hang ? — hát lássák, én éreztem ilyen gyűlöletet, egy szép leány gyűlöletét és magamon tapasztaltam ki az első gyölölct szimptomáít. Az elsőét, oly nagy mérvű és éppen nem kedvező átalakulását mutatja és igazolja, amely átalakulás halaszthatlan fizetés javítást igényel. Napról napra tapasztaljuk ugyanis azt az óriási drágaságot, a mely nálunk alig néhány év óta minden téren mutatkozik. A mindennapi életszükségletek, mint a hús, vaj, zsir, baromfi stb. stb. ára a négyöt évi árakkal szemben száz százalékkal emelkedett. Ily viszonyok mellett be kell látnia az adózó polgárnak, hogy a nyolc év előtt megállapított tisztviselői járandóság ma már kevés, de viszont a tisztviselőknek sem szabad megfeledkezniük arról, hogy a mai nyomasztó pénzügyi viszonyok éppen nem alkalmasak arra, hogy fizetés emelés iránt kérelmezzenek. A fizetés emelésére szolgáló forrásra a polgármesternek mintegy önkénytelenül kiejtett ama szavai mutatnak reá, a midőn a tisztviselői értekezleten azt mondotta : hogy annyian vagyunk, hogy nem jó volna ha a város atyák igy együtt látnának. Itt van a punktum saliens, amely a tisztikarnak erkölcsi kötelességévé teszi, hogy a maga körében az ő kezdeményezésével találja meg azt uraim, mert az nem volt egyéb, mintáz első szerelem tökéletes ellentéte. Különben az, amit most mindjárt elbeszélek, abban az időben történt, mikor még nem voltam képes se szeretni, se gyűlölni. Nyole éves lehettem, de itt az mellékes, mert, nem én vagyok a dologban a főszemély, hanem egy leány. Nos, figyeljenek, uraim. Egy szép nyári este, naplementekor, én és nevelőnőm Zinocska, egy igen kedves, költői teremtés, aki csak azelőtt kis idővel került ki a nevelő-intézetből, a gyerekszobában ültünk és tanultunk. Zinocska szórakozottan nézett az ablakra és igy szólt: — Tehát: élenyt lélegzünk be. Mondja ! Petya, mit lélegzünk be ? — Élenyt, — feleltem én, szintén ' kikalandozva az ablakon. — Helyes, — monda Zinocska, — a j növények pedig — ellenkezőleg ; szé! nenyt lélegzenek be, és élenyt lehelnek ; ki. Széneny van a savanyu vizben is, ' a szamovár parazsában is . . . Ez naI gyon kártékony gáz. Nápoly mellett j van egy úgynevezett kutya barlang, ' amely szénenynyel van tele : ha abba \ egy kutyát belébocsátanak, a kutya megdöglik. Az a nápolyi szerencsétlen kutya barlang oly vegytani bölcsesség, amelyen a módot, amely a fizetés emelést, az adózó közönségre hárulható ujabb teher nélkül teszi lehetővé. Mert szép dolog az, hogy országos mozgalom indittassék a rendezett tanácsú városok tisztikarának fizetés emelése, rendezése iránt, hogy a magas kormány, midőn a törvényhatósági és állami tisztviselők fizetésének rendezését tette feladatává, a rendezett tanácsú városok tisztikárát se tekintse mostoha gyermekének és pedig annál kevésbbé, mert hiszen ezek is állami administrativ teendőket végeznek, ámde azt reményleni hiu ábránd. Messze vezetne ezzel a kérdéssel behatóan foglalkozni, melynek fonalán kétségtelenül arra a tapasztalatra jönnénk, hogy a városok administratióját az állami segély függő viszonyba hozná, mi veszélyes lenne. Hogy a magát országossá kinőni célzó mozgalomnak meg lesz-e a várt eredménye, abban kétkedünk. Látjuk, hogy a kormány a nagy pótadó alatt görnyedő városokon miként kivan segíteni. 1 Teljesen vigasztalan kilátást nyújt tehát a rendezett tanácsú városok tisztikarára az a mozgalom, amely hasonlóan a megyei és állami tisztviselők fizetésének rendezési módtul egyetlen nevelőnő sem bátorkodik menni. Zinocska mindég hévvel kardoskodott a természettudományok haszna mellett, de alig tudott valamit ezen a* barlangon kivül. Nos — felhitt aztán, hogy ismételjem a mondottakat. Éa ismételtem. Megkérdezte, hogy mi az a látóhatár ? Megmondtam. Kint pedig azalatt mig mi a kutyabarlangon és látóhatáron kérődztünk, addig az én apám készült a vadászatra^ A kutyák vinnyogtak, a lovak türelmetlenül nehézkedtek egyik lábukról a másikra, a szolgák rendezgették a kocsit. A nagy kocsi mellett volt egy kisebb is amelyben anyám és nőtestvérem foglaltak helyet, hogy névnapra menjenek Ivaniczkyékhoz. Otthon csak hárman maradtunk ; én, Zinocska, meg a diák bátyám, a kinek a foga fájt. Képzelhetik önök: mennyire irigyeltem az elmenőket és mennyire untam magamat. — N03, hát mit lélegzünk be ? — kérdezte Zinocska, még mindig az ablakra nézve. — Élenyt. — Ugy van; látóhatárnak pedig azt a vonalat nevezzük, amelynél látszólag a föld összeér az éggel. Végre elindult a nagy kocsi is, a kis kocsi is. Láttam, hogy Zinocska kihu-