Esztergom és Vidéke, 1904

1904-03-13 / 21.szám

Esztergom, 1904. XXVI. fagyán*. 21. szám. Vasárnap márczius 13. A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDISÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET"-NEK HIVATALOS LAPJA. MeáJeleitik Vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Esés* érr — — — — 12 kor. — fii. Fél évre — — — " — — 6 kor. — ül. Négyed évr# — — — — 3 kor. — fii. Egjdt nzáui ára: 14 fiiFelelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. LaptuIa]donos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hoYaakéziratok, eló'flzetéseK, nyiitíerek ós hirdetések küldendőt Kossutk Lrajos (azelőtt Buda) utca 485. szánv -^•i Kéziratot nem adunk viasza. Szabadság. Esztergom, 1904 márc. 12. Tudjátok-e mi az a szabadság ? Az ember legdrágább kincse, mely azonos életével és a melynek felhasználásával önmagát a boldogság egébe emelheti fel, vagy porba sújthatja, békóját képezvén, bíine, hogy szabadságát nem boldogságának megszerzésére használta. A mily értelemben tulajdona a szabadság az embernek, ép oly értelemben véve tulajdona az ember sokadalmából keletkezett nemzetnek is. És valamint a szabadság, az akarat azon cél felé törekvése, hogy elhatározásában független legyen, azon képen a nemzetnél is, melynek éltető erejét az ezen eszme megvalósitásának tökéletesítése képezi. A szabadság egyenes folyománya az egyenlőség és testvériség, mely nem ismer korlátokat a szabadság szent eszméjében. Szabadság szabad embert, szabadság szabad nemzetet feltételez. A szabadság lehelete vezette be a magyart Európa népei közé hazát keresni, szabad elhatározásából tárta fel szivét és értelmét a keresztény művelődés befogadására, szabadságáért küzdött és vérzett el Sajó és Csele .patak mentén ; szabadságáért cs más népek szabadságának megvédéséért mérte össze kardját az Ozmán birodalom népeivel ; szabadságáért viselte a török jármot és a miért feláldozta vagyonát és védő karát képezte a nyugoti államok művelődésének, nem babérjain pihent, hanem mint erőtlen és javaiból kiaknázott nemzet bilincsekbe veretett. ! Bilincseinek egyikét az alkotmány eltörlése; a másikát a szabadszólástól való eltiltás, a harmadikát az osztrák tartományokba való bebeosztása és a negyedikét a zengzetes magyar nyelvnek kiküszöbölése utáni törekvés képezte. Alkonyat felé hajlott a szabadság napja és Rákóczy hatalmas szelleme, mint Isten a napot és holdat Gibaon és Ajalán völgye felett akarta megállítani. Nem bírt vele és bealkonyodott, Követte az éj, a szenvedések és megpróbáltatás napjai. De valamint az életért lelkesülő embernek a megpróbáltatás és szenvedés az ; életért való küzdésben akaratát edzi, azonképpen a magyar nemzetnél a szenvedés és megpróbáltatás csak megedzették a szabadság kivívásáért. S midőn az éjt a hajnal követte, nem sokára reá Európa r épéire vetítő ragyogó su1 gárözönben jelent meg a szabadság napja és éltető melegével erőJ tői duzzadóvá tette a szabadságért rajongó nemzetet, melynek első tanújelét 1848. év március 15-én adta a sajtó felszabadításának kihirdeté' sével. ! Mi következett azután ? Egy dicsőségteljes nemzeti felébrebés, mely szétszakította a rabszolgaság béklóit és a Kárpátok hófödte bérceitől a virág fakadásban levő négy folyam vidékéig a gyermekét emlőjén hordó magyar anya, a munkás férj, az ifjú, a leány ajkairól osztály és vallás külömbség nélkül hangzott el az Ige, az Igében ez eszme : Szabadság, Egyenlőség és j Testvériség. Széppé, naggyá és felségessé tette megnyilatkozását, hogy amikor a magyar nemzet jogainak törveDALOK — Egy barua lányhoz, — III. Hogyha néha eszembe jutsz Kökényszemíi barna lány, Ajkam fájó dalra csendül, S sóhaj kel a dal nyomán. Méla hangon zeng a nóta, Nem is hallod, — azt hiszem De a dalnál hangosabban Dobog az én bús szivem ! IV. Te voltál eszembe Mikor elszunnyadtam, Álmaimban is csak Nevedet suttogtam! Most, hogy felébredtem Ismét Téged látlak . . . Gyönyörű kis barna, Tégedet imádlak ! A HESPERUS. (Folyt, és vége.) — Mindez nagyon világos és érthető, - vágtam közbe, de Tamás nem engedte, hogy magyarázatát félbeszakítsam. — Amit most a törvényesebb jellegű szerelem legelőkelőbb fajtájáról mondtam, — folytatta mosolyogva, — az . természetesen még fokozottabb mértékjben érvényesül az alsóbb rendű és törI vénytelenebb viszonyokban. Hisz mindI ketten jól ismerjük a színpadok esi 11a' gait. Óh azok pompásan tudják azt a két tipust megkülönböztetni: a másikat, aki vén és hétágú koronával jegyezteti zsebkendőit, — az egyiktől, aki fiatal és bármily polgári osztályból származhatik. .emlékezzél csak vissza a Lóri-évre. És ha eszedbe jut a Selma-év, beláthatod, hogy ez a rendszer a házasságban is föltalálható. A házasságban, ha ugyan számítanak az ilyen fajta viszonyok, — természetesen mindig a férj a másik. — Persze, hogy persze, — vágtam ismét a szavába, — de hol itt az öszszefüggés ? Ha jól tudom, abból indultunk ki, hogy te Maud-ot el akarod venni. S vissza is térünk erre. Imént mond-; tam, hogy az egyik a másiknál legalább tiz évvel fiatalabb. Mi következik ebből ? — Fogalmam sincs róla. — Nos abból egyszerűen csak az következik, hogy az ember, ha tiz esztendőn keresztül mindig az egyik volt, jól vigyázzon magára, nehogy majdj egy szép napon másikká degradálódjék. Az ilyesmi nagyon hamar esik meg, barátom. Ma még azzal a büszke öntudattal fekszel le, hogy az egyik vagy és mire holnap fölébredsz, már másikká lettél, ugy lehet. Még nem is tudod tán, de már az vagy. Hiszen érted. Akkor aztán a tükörbe nézvén hiába fájlalod már, hogy a Bianca-év és a a Selma-év, meg a többi évek emlékeként olyas valami bágyadtság maradt a szemedben, ami a husz éves urak szemében föl nem fedezhezhető. — Egészen közelembe vonta székét. — Es ez a körülmény mindkettőnket érdekel, téged épp ugy mint engem, — mondta ijesztő célzatossággal, engem épp ugy mint téged. Mostanáig mindketten, te is, én is váltig csak az „egyik" szerepét játszottuk. Anyák és férjek rémei voltunk s asszonyok és lányok kedvencei. Tiz esztendeje immár. Tiz esztendei karnevál ez, barátom! Bizony-bizony vigyázhatunk magunkra. A telt pohár után nyúlt. Odaátról egy keringő édes zenéje hangzott. Nagy pillanat volt ez. Cigarettre gyújtott s belebámult a levegőbe. — Mostanáig! — Ismételte álmatagon. — Vagy ugy! — Nevettem fól. — Értelek már. Miután mostanáig az „egyik"-nek eléggé hálás szerepét játnyes elismerését és szentesítését kérte, bősz haragra lobbanván a porkoláb szerepét betöltő kamarilla, nem felkent királya, hanem az őt félrevezető zsarnoki hatalom ellen emelte fel jobbját és csillogtatta az ellen vérében fürösztött kardját. ! A két évi ellentállás amely a magyar nemzet történetének lapjain az önvédelmi harc elnevezését illeti, megkívánta áldozatát. Áldozatát képezték a csaták mezőin elesett deli ifjúság, életük delén és alkonyatán élő férfiak ezrei és a nemzet büszkeségét képező hatalmas elmék százai, kik vagy bitófán, vagy a golyót sivitó fegyverek előtt végezték be a nemzet szabadságáért lelkesülő nemes életüket. Mind hősök ők, mind félistenek, kik előtt a nemzet imát remegve mereng, hogy vérébe oltott szabadság szeretete örök és végtelen legyen, mint a tér és az idő és erős legyen, mint a hogy ők voltak erősek a szabadságért feláldozni földi kincsük legdrágábbikát: az életet. Ne menjünk tovább és állapodjunk szottad, most már természetesen meg kell házasodnod, hogy a „másik"-nak eléggé hálátlan szerepét is megtanulhasd. — Nem ugy! — szólt fölényes mosolygással. — Nem értesz engem. Lásd, ha egy színész immár tiz esztendő óta játsza a hős-szerelmes szerepeit, egy szép napon egyszerre csak valami fiatalabb hős-szerelmes toppan a deszkákra s az idősebbet nevetségessé és lehetetlenné silányítja. Ha azonban az illető hős-szerelmes az ő tiz esztendejének leteltével eléggé okos és fölhagy a tüzes ifjonckodással és a bonvivant-szerepkörre szánja rá magát, nos akkor ujabb tiz esztendőre, vagy még továbbra is biztosította magát, sőt még emelkedett is talán. Ezért akarok én megházasodni. Mivel okosabb vagyok, semhogy nevetséges hős-szerelmes lehetnék, a bonvivant-szerepkört óhajtom kiélvezni. Ez a csere okvetlenül szükséges. S Maud oldalán ez a kényszerűség majd gyönyörré válik. Csodaszép az a lány. És belém szeretett. Tudod, — sokan szerettek már belém egy pár év alatt ... De ez más. Mert mélázva mondogatom magamnak: ő az utolsó talán! . . Értesz engem? Aztán meg oly — hogy is mondjam ? — oly elementárisán mint ez a Maud, még soha egy nő sem bizta rám magát, — még Elly sem! S oly közvetlen, oly természetes ! Mindent kimond, ami fejecske.