Esztergom és Vidéke, 1904

1904-02-25 / 16.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön. JLLŐFIZETESI ÁRAK '. Esés* évr — — — — 12 kor. — fii. ' Fél évre — — — — — 6 kor. Negyed évr* — — — — 3 kor. Egyes seám Ära: 14 ül. íil. Öl, Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Lapíuíajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BREMNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (liOYaakéziratok, előfizetések, nyilüerek és blrdetések Küldendői Kossuth Leajos (azelőtt Buda) utca 485. szán}. Kéziratot nem adunk vissza. Gazdasági programmpontozatok. XI. Esztergom, febr, 22. Azokba szóbeli jelentések, melyeket a város érdemes polgármesteré a legutóbbi közgyűlésen a pénzügyigazgatóság felállitása és az állami gyermekmenhely létesítése kérdésében előterjesztett, két, a jövőre nézve nagyon is megszívlelendő dolgot igazolnak. Igazolják először is azt, hogy a városi hatóság elmulasztotta felhasználni azt az alkalmat, azt az időt mikor még a kormány két kézzel osztogatta és osztogathatta nemcsak a főváros, hanem a vidéki városoknak is a különféle intézményeket. Nálunk a helyi, városi politikát, a mely az anyagi jobblét kútforrásává válhatott volna, annak idején a személyi tekintetek mögé helyezték, s eljátszőttük azon körök jóindulatát, melyektől akkor a város érdekeinek előmozdítását lehetett volna remélni. Ma, a helyzet megváltozott ugy annyira, hogy az alig néhány személyből álló pénzügyigazgatós*ág, tehát A gyáva. Szekeres Ferkó meg Halász Sándor nagyon jó barátok voltak. Együtt cseperedtek fel. Az iskolában az öreg tanitó keze alatt jártak, aki némi tudományt vert bele a fejükbe. Midőn innen kiszabadultak, együtt jártak kr^a mezőre vetni, szántogatni, s ez alkalommal sem válválhattak; mivel a földjeik egymás mellett voltak. j Ferkó, mint rendesen, zsinóros vászon nadrágban és rövidke dolmányban járt. Nagyon jól festett neki a kis pörge kalap, a hova néhány szál danitoll volt tűzve. Vasárnaponkint felvette sarkanytyus csizmáit és a fehérre kimosott patyolat ingét. Szép, szállás legény j volt. Sándor ellenben kissé városiasán öltözködött, a csizmát nem szívelhette,' hanem a cipőt szerette. Egészen ellen-' téte volt Ferkónak. A zsinóros nadrág! helyett pantalót viselt s egyszerűségének nagyon megfelelt a kabát. Sándor egy kissé elhízott, pufók képű gyerek volt. Nem volt rátartós, sőt nagy jó indulattal fogadta barátja kézszorítását, mindannak dacára is, bogy a községben ] elnevezték öt városi ficsúrnak, amiért i nem is oly nagy dolog kérésénél j azt a választ kaptuk, hogy mivel ez ! a vármegye az ország megyéi közt j a legkisebb, miránk csak utoljára j fog kerülni a sor, a mikor már az ország többi megyéiben a pénzügyigazgatóság meglesz. ! Avagy nézzük, mit mondott a miniszterelnök az állami gyermekmenhely létesítése iránti kérelemre ? Azt, hogy a kérelemben foglaltakat tanulmányozni fogja, de igérni j nem Ígérhet semmit, mert az elhagyatott gyermekek tartása máris óriási terhet ró az államra. Ezekből kifolyólag igazolják a jelentések másodsorban azt, mit e lap hasábjain annak idején elmondottunk : hogy jelen nyomasztó pénzügyi viszonyok között nem támaszkodhatunk a magas kormány jó akaratára. Obtimistának nem szabad lennünk, sőt ellenkezőleg, alapelvül kell magunk elé állítani azt a régi példaszót : »Segits magadon és az Isten is megsegít* I Anyagi helyzetünk javítását ezek után ne várjuk s nem várhatjuk mi a magas kormánytól. Az a felterjesztés is, a mely a Wf'SSW-''.'!!!'.,'•.,••! '"" 1 -" 1 ' • 1 1 " UJ-LJ.J'.'.J. •l',,

l

..gBBggl ő legkevésbbé sem haragudott. Nem vonta ki magát semmiféle paraszt mulatságból. A két jó barátnak nem volt semmiféle titka, egymásnak mindent elmondottak, csak egyet nem: szivük titkát. A végzet iigy hozta magával, bogy mindketten egy leányt szerettek. A szerelem hóbortos álmokat szőtt gondolatukban, s csak egyen töprengettek, hogy miért van az, bogy a leány mindég egy és ugyanazon bizonyo3 időben látta szívesen őket. Az esti 8 óra Ferkóé volt s a 9 pedig Sándoré. Molnárék Mar csaj a, az alvégi kuruc gazdának leánya igy csalogatta a két legényt. Ha az idő lejárt, puha kezével megsimogatta Ferkó arcát s lágy hízelgő szóval suttogta neki: — Édes Ferkóm eredj már haza, holnap úgy is korán kell kelni. És Ferkó, szivében egy nagy bánattal engedett a szónak : el ment haza. Alig hogy elment Ferkó, már a túlsó utca soron hallatszott Sándornak éles füttye, amit jel gyanánt használt . . . S a leány boldogan zárta karjai közé Sándort, elfeledve teljesen Ferkót, még azt is, hogy él a világon! Egy darabig csak igy ment, mig annak Sándor véget vetett, aki megkérte boritaladó leszállítása tárgyában a törvényhatóság utján az országgyűléshez fog feíterjesztetni, csak egy pium desiderium marid, mivel úgy sejtjük, hogy annak a felterjesztésnek aligha lesz foganatja. A tettek mezejére kell tehát lépnünk, ha boldogulni akarunk. „Gazdasági programmpontozatok« cim alatt közrebocsájtott cikksorozatbanelmondottunk, szerintünk sokjó és hasznos dolgot, melyeket e helyütt reasummálva, az alábbi pontokba foglalunk egybe, melyeknek egyik főpontja a földműves nép megélhetési viszonyainak megjavítása. Mindenek előtt és első sorban földet kell adnunk földműves gazdáinknak, hogy megélhessenek, hogy ezáltal necsak pótolva legyen az, amit a hegyi szőlők elpusztulásával elvesztettek, hanem, hogy saját és nem bérelt földön gazdálkodva, a mesterséges takarmány termelését fokozottabb mértékben kultiválhassák. A városi földeknek a jelenlegi bérleti rendszer melletti hasznosítása a városi pénztárnak szép jövedelmet biztosit ugyan, nem szabad azonban figyelmen kivül hagya leány kezét, s azt meg is kapta. Egy szép napon aztán arra ébredt Ferkó, hogy az ő jó barátja, a városi ficsúr elharácsolta előle Marcsát. — Örömet akarok neked szerezni Ferkó, monda Sándor; tudd meg, hogy kendőt cseréltem a Molnárék Marcsájával. Azt hiszem Örömödre fog szolgálni, mint jó pajtimnak. — Azt az angyalát! kiáltott fel Ferkó ; mig lelkében a gyűlölet gondolata fogamzott meg. Nem átkozta azt a leányt, csak azon percet, amelyben megismerte őt. A lakodalom nagy cécóval ment végbe. Utt mulatott az egész falu apraja-nagyja. Szép, festett házikóba vitték a fiatal asszonyt. Sándor mindég kedvében járt. hozott neki cifra kötényt, túli piros kendőt és a hajába nemzeti szinü szalagot. Az asszonyka nagyon jól élte világát s hogy az idő jobban múljék, szívesen látták Ferkót. A két barát megmaradt a réginek. Az estéket együtt töltötték el Sándoréknál durákkal s nagyot kacagtak, ha egyikük azzá lett. Ha pedig Sándor eltávozott hazulról, Ferkó gyakori látogatója volt a háznak. A régi szenvedély nem aludt ki, sőt, nagyobb lángra gyúlt. Ferkó lángoló nia a városnak azt, hogy a bérlőknek anyagi helyzetét ezzel nemhogy javítaná, hanem ellenkezőleg nagyrészénél csak az elszegényedést fokozza. Ugyanis az egyszeregynek halvány tudásával is kiszámítható, hogy azt a bérösszeget, melyet nálunk a bérlők fizetnek, az a bérelt föld kinem termi. Hogy mégis mindenáron kibérlik nálunk a földeket, annak oka abban keresendő, hogy a földműveléssel foglalkozók számarányához viszonyítva a külhatárbeli kultúra alá vett föld kevés. Nagyfokú földéség uralkodik nálunk, minek következménye, hogy az a bérlő az árverésnél nem számol a viszonyokkal, azzal, vájjon az a föld kitermi-e a magot és a munkát, megadja-e a tisztességes polgári hasznot, csak licitál feljebb és feljebb, hogy egy darab földet biztosítson magának. A kapás ember azért, hogy akkor, mikor nyáron át elfogyott a pénzért való munkája, vagy olyan idő jár a mikor a gazda nem dolgoztat, legyen hova magának, feleségének, fiának dolgozni menni, az asszonynak pedig legyen mit a piacra vinni. szenvedélylyel kisérte mincfen mozdulatát az asszonynak, amint sürgött forgott a szobában . . . egy lépés és felfogta volna őt karjaiba, de uralkodott magán. Nem akarta megbecsteleniteni barátja házát, pedig már az egész falu arról beszélt, hogy Sándor szarvakat Lord s hogy igen gyáva. Tudta azt Sándor is, csak nem akart az asszonynak szemrehányást tenni, mert nem volt biztos felöle és egyetlen jó barátját nem akarta sértegetni. Nagyon fájt volna neki az, ha Ferkót ott látta volna ellenségei között. Az asszonyka pedig mintha mi sem történt volna, csak élte tovább a világát. Sándor busán járt, kelt s lelkében lassan az a gondolat támadt, hogy Marcsa hűtlenül megcsalja. Többször szemére akarta lobbantani, de torkán akadt a szó Vádolta önmagát, de későn volt. Farsang vasárnapján, midőn Marcsa el akart menni a korcsmába, hogy megnéze a mulatókat, Sándor nem engedte őt. — Ne menj, kérlelte őt s merőn szemébe nézett az asszonynak. — Már miért ne ? kérdette az aszszony, hisz nem fogok táncolni, csak a mulatókat nézni. — No hát eredj, — szólt Sándor könnyes szemmel . . . nem akarom ked Iz „Esztergom és lile" tárcája.