Esztergom és Vidéke, 1904

1904-02-14 / 13.szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKE. (19. szám.) 1 'l4 márczius 6 tóttá ezidei első ülését Niedermann József rkapitány elnöklete alatt, Csernoch János dr., Fehér Gyula dr., Jambrik István, Marosi József és Mattyasóvszky Lajos bizottsági ta­gok jelenlétével. Az ülés legfon­tosabb tárgya az 1903. évről szóló terjedelmes elnöki jelentős volt, mely részletesen ismerteti a bizott­ság múlt évi tevékenységét és hű képet nyújt arról a jelentős ered­ményről, melyet az ügybuzgó el­nöki vezetés mellett ez a bizottság a köznyomor enyhítése körül kifej­tett. Tán alig van bizottság, mely­nek működése oly szemmellátható sikereket tud felmutatni a reá bí­zott emberbaráti feladat célirányos megoldása körül s melynek veze­tője és tagjai oly lankadatlan buz­galommal karolták volna fel ügy­körüket, mint a közjótékonysági és szegényügyi bizottságé és évről évre örvendetesen tapasztalhatja a város közönsége, hogy az elagottak és segélyre szorultak ügye valóban jó kezekbe van letéve e bizottság­nál. Az elnöki jelentés szerint a múlt évben befolyt 6804 K 54 f., kü­lönböző adományok és a rendes évi segélyek címén, ebből segélye­zésre kiadott 6748 K 70 f. Az ado­mányozók közt első helyen kell meg- liteni a bibornok hercegprímást, aki a múlt évben is 4000 koronával járult a szegények segélyezéséhez, résztvettek a könyöríilet nemes mun­kájában 560 koronával a főkápta­lan nagyrabecsült tagjai, 120 koro nával a szt. Benedekrend és külön elismerést érdemel Csernoch János plaelátus kanonok buzgósága, aki a szegényügyi intézmény életrekelte óta közvetitőleg jár el kanonoktár- sainál és minden negyed évben küldi a szegények részére felaján­lott adományokat. Az adományozók száma volt 216, az év végéig 89 szegény részesittetett állandó se­gélyben és ezeknek kifizettetett 4916 K 20 f., a polgármester által a szegényalapból segélyre utalvá­nyoztatok 569 korona, mikhez hoz­záadva az időleges segélyként a rkapitány-elnök által kiosztott 932 K 20 fillért, a kifizetett segélyösszeg 6417 K 40 fillért tesz ki. Az »aggok«- helyesebben »sze gények-házában« elhelyezve volt 38 szegény, ezek közül teljes ellá­tásban részesült 35, csupán lakást élvezett három. Az aggok házának számadása szerint annak bevétele 15138 K 05 f, kiadása 15121 K 70 f. volt. Az aggok házának alap­tőkéje is örvendetesen gyarapodott a múlt évben és pedig bőid. Eg- genhofer József által hagyományo­zott 5000 K. és egyes, a szegények házába felvett aggok által felaján­lott és 800 koronát tevő adomány­nyal. A perselypénzekből, melynek szedése a múlt év ápril havában vette kezdetét 247 K. 27 f. folyt be. Végül beszámol arról az elnöki jelentés, hogy a szegényház ellátá­sára a szent Vincéről nevezett ir­galmas nővérek tartományi főnök- I ségével három évre a képviselőtes­tület által szerződés köttetett. Bemutatta azután az elnök az aggok háza és a szegényalap ezidei költségvetését, amelyet a bizottság is helyeslőleg elfogadott. Eszerint az aggok háza költségvetés elő­irányzata 4915 K 06 f. bevétellel ; és 4900 K 84 f. kiadással, a sze­gényalap költségvetése 8236 K 50 fillér bevétellel és 7930 K 80 ki- ' adással zárul. j Végül 15 szegény folyamodónak részint aggok házába leendő felvé- ! telre, részint állandó segélyezésre irányult kérvényét intézte el a bizottság. A fentiekből kedvező kép tárul elénk a szegényügyi bizottság min- !denre kiterjedő gondos munkássá- jgáról, melyet fáradhatlan vezetőjé- | nek, a rkapitánynak, közreműködése ;a szegények és elaggottak javára mindinkább szembetűnőbb eredmé- : nyékét mutatva fel, folyton irányit. Referens. Nyílt levél a szerkesztőhöz. Kedves Szerkesztő Barátom ! Esztergom, 1904. március 4. Nem hittem, hogy becses lapodat még egyszer igénybe kell vennem, mert hiszen mint ahogy már a múlt válaszomban kijelentettem, nem kenye­rem a hírlapi tamadasokra a nyilvá­nosság orgánumában feleselgetésekbe ereszkedni. Régi hírlapírói minőségem­ben megtanultam, hogy a hírlapi küz- ködés rendesen abban kulminál, hogy az összetűzött felek a sárga földig le­rántják egymást, s 3ia a publikumnak nem volna több esze, mint az összetű­zött feleknek, úgy bizonnyára az a me&gyó'ződé3 érlelődnék meg, hogy ezekben a veszekedő felekben ninós is meg a tisztesség, a becsületesség. A mennyiben azonban Haán Rezső ur, aki még csak nemis rég, harminc eves tisztviselődégemről megemlékezve jóindulatúlag irt rólam, aki csak kason- lókép nem régen a vármegye első és a kórmány bizalmi emberének úgy muta­tott be. mint az ő jeles vezércikk író­ját, s igy azt kellett hinnem, hogy mindezideig bizalmát és jóindulatát bí­rom — a négy év előtt történt félreértés és az ebből keletkező nézetkülönbsé­gekről emeli fel a feledés fátyolát lap­jának ez évi 9-ik számában, engedd meg, hogy ily minőségben még egyszer és utoljára nagyon röviden igénybe ve- bessem becses lapodat. Nekem a millenium a mily kevés kese rüséget de annál több dicsőséget szerzett. Éltem végnapjáig büszke leszek arra az elismerésre, a melyet az itt volt Fensé­ges úrtól kapni szerencsém volt. Az az üröm pedig, — gondolom Haán Rezső úr is tudja — nem az én hibámból kifo­lyólag jutott osztályrészemül, s ha ez még azzal a következményekkel is járt, hogy e&y katonatiszt — egymást megnem értve — velem szemben ellenséges állás­pontra helyezkedett — ez bizony nekem nem volt valami kellemes vágás, de szíve­sen elviseltem, mert a kilencszáz évet ün­neplő katkolikus egyházam védelmében kaptam és ezért eltűröm még annak az utókövetkezményeit is. Őszinte tisztelettel kész híved Niedermann József. hogy többé nem kártyázik, de nem bírta magát visszatartani. Játszott a lóversenyeken elég sze­rencsével, de a mit itt nyert, ott el­vesztette. Maga is futtatott. Oly szép paripái voltak, hogy 2 — 300 aranyat ígértek darabjáért. Idővel ezeket is el­adta, mert megszorult. Hosszú ideig igy költekezett, fürdőkre járt, mig végre ijedten láttta, hogy a sok birtok­ból már csak egy csücsök tehermentes — az övé. Nagyobb mulatságokon ő vitte a fősze­repet. Alsóbb körökben nem igen lehe­tett őt látni, mint most is tartózkodik s lehetőleg régi összeköttetéseit keresi. Ebből láthatod, hogy bizony az én Lajoskám is jó volt. És ma megválto­zott. A legjobb férj. De hogy történt ez ? Kérlek az első te vagy, akinek ezt elmondom. Eddig titok volt. Te pedig édes hallgatsz róla. — Oh igén ! édes Nellikém. —• Rögtön folytatom, csak az ajtót bezárom. A kulcsot ráfordította s újra leült helyére. — Lajos lova — igy folytatta — egy lovaglása alkalmával megvadult. Őt levetette magáról, jobban a ló lee­sett s Lajos lába a ló alá került s eltörött. Azt tudod, hogy mint orvosnő keres­tem ke-nyerem, mire kitanultam szüle­im elhaltak,. Én bérkocsival beteghez mentem vi­dékre és az utón ájulva találtam. Hozzá fogtam a felélesztéshez s a kocsissal a hintóba tettük. Mivel nem arra a vi­dékre való volt s nem tudtam vannak-e ott rokonai, lakásomra szállítottam. Egyik szobám átadtam neki s én gyógy­kezeltem tovább is. Eleinte úgy hiszem kicsinylett, de ő most tagadja. Parancsolólag beszélt velem. Végre elmúlt két hónap, ő jobban lett, hozzám törődött s kezdett hálás lenni jóságomért. Igaz, hogy teljes odaadással ápoltam őt s egyedül a jó­névért tettem, hát érdemet szereztem rá. Ruháiba egytől egyig nemesi címer volt kivarrva a betűk felett. Láttam, hogy előkelő, bármibe is került minden­ben kedvét kerestem. Bármily fáradtan tértem haza s ha még oly késő is volt, nem tudtam a nélkül nyugodni, hogy meg ne néztem volna. Négy hó alatt felgyógyult. Midőn már annyira volt, hogy eltávozhatott volna lakhelyére, tudtul adtam neki, hogy a további gyógykezelés fölösle­ges, mert már a csont összeforrt, a seb pedig begyógyult, kértem, hogy távoz­zék el lakásomból, mert csak megszó- lásra szolgálna alkalmat. Lajos eltávozott s egy igen szép szobát fogadott ki az utcában tőlem a harmadik házban. Ha látott udvariasan köszönt s meg- szóllitott. Hova hova oly sietve ? — „Beteghez !“ volt a rövid válaszom s to­vább állottam. Egy alkalommal fogadó óra után ke­restek. Kis cselédem jött be, hogy egy úr van itt, kéri, hogy nem beszélbetne-e velem. A leánykát kikiildtem, hogy bo­csássa be. Lajos volt a belépő ! Szemeiből meg­bánás sugárzott, ború tükröződött ar­cáról. Illedelmesen lépett hozzám s midőn kezem nyújtottam megcsókolta. Megtörve állt egy helyben, elszán­tan. Igazán úgy meghatott a szép szál­lás ember, hogy sajnáltam, anélkül, hogy tudtam volna miért. Reám tekintett, majd lesütötte sze­meit, nyílt homlokán redő támadt s igy szóllott: — Eljöttem, hogy pár szavam, ami van önhöz elmondjam. Ha meghallgatja jó, ha nem . . . Elhallgatott, majd is­mét foktattá. Ön ismeri származásom, tudja ki vagyok. Gazdagnak vél tu­dom, de csalatkozik. Ön mentette meg életem, legyen tovább is megmentőm. Ön mellett lehetek olyan ember, a mi­nőnek lenni kell. Gyógykezeléséért, fo­gadja köszönetem. Nyújtsa kezét, mely megmenthet engem és a vagyónóm. Te­gye meg ha teheti. Ön miatt uj életet — A hercegprímásról. Vaszary Ko­los hercegprímás, mint lapunkat érte­sítik a fokozatos javulás utján van ugyannyira, hogy a bét derekától na­ponként rövid időre felkelt ágyából s karosszékbe ült. Boltizár József érseki belynök körlevélben hívta fel egyház- me£yéje papságát, hogy a beteg herceg­prímás mielőbbi teljes fölépüléseért az istentiszteletek után imádkozzanak. — Estély. Polgármesterünk vendég- szerető házánál csütörtökön nagy es­tély volt, melyen közéletünk számos tagja vett részt. — Az érdem elismerése. Az ipar és kereskedelmi bank vezetősége elhatá­rozta. hogy érdemes igazgatójának Kaán Jánosnak arcképét az intézet ré­szére lefesteti, melynek leleplezése ün­nepség keretében fog megtörténni. — A vizsgáló biró helyettese. Az igazságügyminiszter a komáromi tör­vényszék vizsgálóbirája állandó helyet­teséül Pap Elemér kir. törvényszéki bírót rendelte ki. — Bírósági hírek. Magos Sándor kir. ítélőtáblái biró, járásbíróságunk veze­tője régi makacs torokbaja miatt mi­ként sájnálattal értesülünk, pár nap óta szobáját kénytelen őrizni. Járás­bíróságunknál megüresedett joggyakor­noki állásra dr. Mihályi Imre nevezte­tett ki. — Temetés. Heya Tivedar földi ma­radványait csütörtökön délután helyez­ték örök nyugvó helyére a kir. városi sirkertben. A koporsó mellett a gyász­fáklyákat a megye tisztikara vitte az alispánnal élén. A koporsót a gyászba- borult rokonság koszorúin kívül, a me­gye tisztikarának, az ügyvédi karnak, az érseki uradalom tisztjeinek, majd a barátok, jó ismerősök és tisztelők ko­szorúi borították. — A tetőcsatornák elkészítése ügyében a tanács felhívta miudazen háztulajdo­nosokat, kik házukat csatornával mind­ezideig el nem látták, hogy az építészeti szabályrendelet vonatkozó paragrafusá­nak ezen évben tegyenek eleget. A figyel­meztetés kötelessége a tanácsnak, de maga a kötelező rendelkezés is helyes, akarok kezdeni, segítsen. Legyen egy lump felesége. Hidd el édes Bertikém, sírtam, mint egy gyermek, midőn reá néztem s lát­tam a megbánást szivében. Hisz sze­rettem. Reáborultam és úgy zokogtam szó nélkül. Szerettem ! Szerettem nagyon. Gondoltam : ez rossz nem lehet! s nem is csalódtam. Az övé lettem és ma oly boldog va­gyok, hogy boldogabb nem is lehetnék. Miattam elhagyta a kártyázást, meg­nyitotta az irodáját s az eladósodott birtokot, melyet már elveszettnek vélt visszaszerezte. Ö is azt hitte, hogy boldogtalan örökre s csak a fegyver mentheti meg. Próbált s a próba sikerült. Hála érte a jó Istennek! Óh ! ha Kovács is igy megváltozna sóhajtott Bertike. — Ö jobb, mint La­jos volt, könnyebb a javulás. — Bár úgy lenne ! — felelte köny- nyezve. Felkelt helyéről és távozott. Midőn kilépett az ajtón Hontiné e szavakkal vált tőle el — segítsen az Isten ! Szőllősy Géza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom