Esztergom és Vidéke, 1904
1904-10-09 / 80.szám
2 KSZTEKGOM As VIDÉKK. (80. szám. 1904. október 9 leiheteden üldözése minden rendelkezésre álló eszközzel. S ebben már a. tanítói karnak, élén az igazgató- tanitóval, bőségesen nyílik igen hálás működési tere. Az iskolaigazgatónak ne legyen féltettebb gondja annál, minthogy tantermeit gyakorta fölmosassa, a száraz söprést azokból teljesen száműzvén, s a mikor a terem használata véget ér, mindenkor gondoskodjék kellő szellőztetéséről. A gyermekek már az épületbe lépéskor ellenőrzés mellett kötelez- tessenek sáros, poros lábbeliök kellő megtisztítására, hogy be ne vigyék az utca szennyét, s vele a tüdővésznek az utcákon még egyelőre szerteszórt bacillusait az iskolaépületbe ; a tantermek bejáratánál állítsunk föl nedves lábtörlőket, talán azon egyszerű modell szerint, melyet az Erzsébet-Sanatorium részére annak idején magam terveztem és házilag készíttettem, hogy a gyermek hozzászokjék az axiómához, mely igy szól : »Lehetőleg tiszta saruval lépj a szobába, melynek levegőjét szívni akarod ! < Okos, buzgó tanítója majd meg fogja értetni is vele a felsőbb osztályokban, miért szoktatták őt igy s a doktrina további része is befog férni a gyermekfej gondolat- világába, az, amely igy szól : »mert az a betegségokozó anyag, melyet az utcáról behozol a sarun, oda- künn alig veszélyes, mivei a betegség csiráját az utcán napsugár érheti s az elpusztítja, miglen a szoba sok része olyan, hogy soha se fér oda a napfény, s ott az a veszedelmes piszok ártó marad az egészségre hónapokon átal.c Meg fogja érteni már a gyermek, hogy a sorvadást az a tengernyi ember, aki benne szenved, majd mind szobában szerezte s fölkel benne az ösztönszerü törekvés, a szobába szennyet nem vinni, abba tiszta lábbelivel lépni. Ha még ehhez hozzájönne majd, hogy a tanitók nem röstelnek folyton ügyet vetni arra, hogy a gondjukra bizott gyermekek az iskola * * szobában port ne verjenek s meg fogják ezt akadályozni kellő ellenőrzéssel, megfelelő szigorral, akkor még mi, sötétebb kor fiai is utólag megbékülünk azzal a rettenetes porfelhővel, mely emlékünkben a tanórák előtt vívott török-magyar csatákról fönnmaradt s a jövő nemzedékek assanálódásának egy fontos talpköve fejlődik a tanítói kar hazafias, buzgó erényéből. Minthogy föltétien igazság, hogy : exemplum docet, a példa tanit, nevel, — már az eddig elmondottak, a mik pedig inkább a tanulók és a tanitó erők egészségének közvetlen védelméről az iskolában szólották, jelentékeny edukacionális hatással lesznek a tanuló gyermek- seregre. De, hogy a jövő nemzedéket a legpusztítóbb népbetegség elleni védekezésre még inkább kitanit- suk, ehhez a tanítói karnak még további szives közreműködésére van szükség. Nézetem szerint egyenesen föl kell világositanl a gyermeket neki érthető modorban, már a népiskolában arról, hogy van egy nagy be- tegség, amelyet kigyógyitani nagyon nehéz és sok pénzbe kerül s a mit sok ezeren megkapnak évente azért, mert az emberek szanaszét köpnek és nem ügyelnek a tisztaságra. Meg kell értenie a gyermeknek és megtanulnia a por gyűlöletén kívül még azt is, hogy a nyál olyan emberi váladék, amivel játszani nem szabad, a mit víznek tekinteni soha sem lehet, mert a viznél sokkal gyakrabban lehet betegség vivője. Nem szabad tehát semmit sem nyálazni, sem az ujj hegyét, mikor forgatja a könyv vagy irka lapját az ember, sem a levonható képet, az elemi iskolás gyermek kedvelt »matricáját,« sem semmit a világon ; meg kell tanulnia egyáltalán fölöslegesen nem nyúlni a szájához s ha oda kellett nyúlni, akkor tudnia kell, hogy mindjárt kézmosás szükséges. S hogy mindez sikerrel oktatható legyen, föltétlenül kérő szavunkat kell a tanítói karhoz intéznünk az iránt, értékesítené a haza javára azt a Amalaidé a harmadik virág fülé hajolt. — És ha a liliomot tépem le ? — kérdé. — Soha sem fog többé virulni. — Azt akarod ezzel mondani, hogy nem lesz többé hűség ezen a világon hogy nem les-i. többé nő, aki állandóan szeresse kedvesét vagy férjét ? — Te magad is meg fogod szegni esküdet! De azért nem leszesz kevésbé szép és ünnepelt. Némi gondolkozás után Amalaidé szultána mosolyogva igy szólt. — Azt hiszem, hogy különböző bajok közül a legkisebbet kell választani minthogy pedig szeszélyem arra ősz tönöz, hogy e három közül az egyikei letépjem . . . Letépte a liliomot, mely oly tiszta oly mélabús volt mintha erényből éí szelídségből volna csinálva! Jeszkadin eleinte helyeselte a vá' lasztást, mert megkapta az Ígért ju talmat, De három nap múlva már más képen gondolkozott, amikor Amalaid« elhagyta kastélyát és kertjeit és a va rázslót is, aki őt olyan pompás ajándé kokkal halmozta el és elindult csava rogni egy fiatal koldussal, aki rongyokbí és napsugarakba volt öltözve és a k neki, a mint elment mellette, csóko p-ányt! Jeszkadin feleié : — Asszonyom, ennek a neve hűség. * Amalaidé elgondolkozott; azután elmélázva kérdé : — Tehát választhatok e három virág közül? — Választhatsz, szultána, — mondá a varázsló. — Ha letépem az aranyból és hóból készült rózsát ? — Soha sem fog többé virulni! — Azt akarod ezzel mondani, hogy nem lesz többé szépség ezen a világon ? — Egy van, asszonyom. — Hogyan, én is csúnya leszek? — Te is csúnya leszesz, de azért nem foglak kevésbé szeretni. — Ezt nem akarom megprópálni, hagyjuk tehát ezt a virágot a szárán. — Amalaidé a másik virághoz közeledett. — Hát ha ezt a pipacsot téptem le ? — kérdé. — Sohasem fog többé virulni! — Azt akarod ezzel mondani, hogy nem lesz többé szerelem ezen a világon ? — Azt. Én sem foglak többé szeretni : de te azért szép maradsz. — Mi hasznom volna szépségemből, ha többé senki sem szeretne ? Ehhez a virághoz ugyan nem nyúlok ! nérhetetlen nagy befolyást, melyet i suggestiv gyermeklélekre a kaidra magasából gyakorol azzal is, íogy a fentiekben maga jó példát nutasson s ne láthasson a gyermek ;oha sem ellenkező képet a fenti, űső pillanatra tán kicsinyesnek lát- ;zó, de óriás fontosságú elvekkel. Hiszen tudjuk, hogy a tuberkuló- űs oly lappangva fejlődő betegség, nelynél az első kezdet rendszerint, nég ha magában az orvosban fejlődik ís a kór, homályban marad. Ekként soha sem lehet abszolút biztonsággal mondani : »én egészséges nagyok, az én nyálamhoz nincsen <everedve gümőbacillus,« — másrészt az egészséges embert kell már a nyállal való óvatos bánásra oktatnunk, mert a már beteg egyén elsőben nem oktatást, hanem közvetett segitséget vár, sőt követel tőlünk > egészséges társai biztonságánál 'endszerint mégis a saját menekvése nagyobb gondja. Esdve kérem az ország művelt, okos és hazafias tanítói karat, ne 1 rösteljen ezzel a nagy kérdéssel i foglalkozni, mely most a világot moz-' gatja, a tuberkulózis korlátozása j kérdésével ; a budapesti Sanatórium- j Egyesületnek, mely szegénysorsú tüdőbetegek számára hazánkban már gyógyintézetet is állított, van egy évente egy koronáért kapható havi folyóirata, a népszerű nyelven megirt Tuberkulózis ; ez a kis lap, mely címlapján hordja ezt a felvilágosítást »a gümőkór elleni védekezés közlönye«, mindenről útmutatást ad, a mit tudnunk szükséges, hogy másoknak jó példát adhassunk, másokat oktathassunk a nagy nemzetvédő harcra, népünk legnagyobb ellensége ellen. Vegyék észre ezt a kis lapot és ter- jeszszék el tanításuk erejével a benne foglalt egészségtani egyszerű elveket s bízvást mondhatom, hogy eredményeiben nemsokára csodás munkát fognak teljesíteni a haza javára. Ha a magyar tanítóság mellénk áll harcunkban, úgy egyszerre élt nyernek fegyvereink a bevezetésben vázolt öldöklő ellenféllel szemben : meg fog hovatovább mindjobban fogyni az utcán heverésző, magukban halál csiráját rejtő undok köpetek sokasága ; az Önök által nevelt leányok, ha felnőnek, nem fognak irtózni a slepp elhagyásától s nem fogják fölszedni az utak szeny- nyes váladékait és behordani a lakószobába ott élő szeretteiknek ajándékul. Az Önök fiaiból fölserdülő férfiember, nem fog félnaphosszat kávéházban ülni, hanem a napsütött szabadban töltendi pihenőjét, — nem küld majd utódaiknak csenevész, beteges s a mellett higienice neveletlen gyermeket az iskolába s mig egyrészről a tanitó működés is veszélytelenebb lesz, a népoktatás palotái és kunyhói egyaránt a nemzet erőbeli megújhodásának válnak kutforrásaivá s a magyarok Istene megfogja Önöket áldani ! Művészvilág. Közeledik az esti 8 óra; városunk utcáin hatalmas tömegek vonulnak a múzsák csarnoka felé, a bejárat előtt életveszélyes tolongásban kérő, követelő hangok hallatszanak zavaros összevisszaságban ; az igazgató kezeit tördelve kétségbeesetten magyarázza, hogy már minden hely le van foglalva s igy leg íagyobb sajnálatára nem tebet eleget a olyton fokozódó követelményeknek. Bent a nézőtéren ott látjuk a helyi ntelligentiát, a „felsőbb tízezret,“ a cözéposztályt, a kakasüllőn a plebset eljes számban. Az arcokra kiül a kíváncsiság lázas pírja, a nézők izgatottan esik, várják, követelik az előadás megkezdését. A helyzet kritikus. Végre valahára felgördül, az az hogy )egördül egy bolondos august és otromba viccekkel traktálja a publicumot, majd ovak, lovak és újra lovak rohannak, száguldoznak, az első helyen ülőknek ircába rúgják az aréna homokját, ido- nitott és idomitatlan kutyák, macskák ís egyebek falrengető vastaps közepette nutatják be művészetüket. És a közönség mulat, élvez, szórakozik, tob/.odik kitünően, felségesen, pompásan. Soha se halunk meg ! Nehogy valaki azon téves hitben rin- gatódzék, bogy most a színházról van szó, sietek kijelenteni, hogy ez az irás a cirkus dicsőségét van hivatva hirdetni. Mert — nem túlzás — szószerint ezt írhattuk volna raeg a közelmúltban lefolyt cirbusi előadásokról. Nap-nap utáu zsúfolt házak előtt komédiázott nálunk Enders circusa. Es ime mit látunk most ? Klasszikus darabok, 100 előadásokat jubilált operettek, szellemes bohózatok tátongóan üres házak előtt játszódnak le, pedig Feliér igazgató társulata mind csupa művész lélek, egynéhány oly hatalmas erővel, kik megállhatnák helyűket bármely fővárosi színpadon. Az idők szomorú jele ez ! Miért nem jár Esztergom közönsége színházba, és miért járt komédiákba ? Rettenetesen sajnos, hogy ezt a kérdést fel kell vetnünk. A műveltségnek legbiztosabb fokmérője az, hogy mily mértékben pártolja valaki a művészeteket, ha már jó maga nem is foglalkozik velük. Csak nem akar a helyi publikum szegénységi bizonyítványt kiállítani szellemi nívójáról azzal, hegy hallatlan indolentiával távol tartja magát a színháztól ? Mi az oka ennek ? Arra válaszolni nem tudunk. Ha eltudtak járni a csillag utcai ponyvását or látványosságaira, járjanak el Tliália csarnokába is, mert liigy- jék el, hogy busásabban sehol sem kamatozik a szellemi tőke, mint itt. De most térjünk át az előadásokra. Szerdán Radyart Stóne pompásan mulattató operetteje „Lotti ezredesei“ került színre a címszerepben Kövi Juliskával, ki művészettel párosult jókedvvel játszotta le fárasztó szerepét. A három ezredes Ernyei, Bátori és Fehér bravúros alakítást mutattak be és Deáknak, mint Barleynak közreműködésével oldalszúrást okozó kacajra fakasztották még a legmel ankolikusabb szinpártolót is. Csütörtök este díszelőadás volt, csodák csodájára eléggé telt ház előtt. Először Rákóczy fogságának 4. és 5. felvonása ment jó sikerrel, majd az est szenzációja a Pillangó kisasszony került sorra. A címszerepet a társulat újonnan bemutatkozott tagja Dobósné Grethó Szidónia alakította, ki a nehéz szerepet oly páratlan művészettel és mély érérzéssel társult drámai erővel játszotta meg, melyhez foghatót nem igen láthatunk vidéki színpadokon. A közönség vastapssal fejezte ki elismerését a művésznőnek, melyhez gratulatiónkkal mi s hozzájárulunk.
