Esztergom és Vidéke, 1904
1904-09-25 / 76.szám
2 1904. szeptember 25 körök szervezésével foglalkozik, a harmadik a népies előadások meghonosításával igyekszik a kitűzött célt megoldani, mig a negyedik a hitel, értékesítő és fogyasztási szövetkezeteknek községenként a szükségnek megfelelő létesítését tár- gyalja. Az indítvány a következőképen szóll : Tisztelt közgyűlés ! Egyletünk évi jelentéseinek majdnem mindegyikéből, mintegy panaszként kihallatszik az, hogy a megye kicsinysége, a középbirtokos osztály — s kellő anyagi erő hiánya folytán nem fejthet ki olyan mőködést, mint más, kedvezőbb viszonyok közt levő gazdasági egyesületek. Ez nagy átlagban tényleg igy is van s éppen azért, számolva az évi jelentésekben hangoztatott eme nehézségekkel, oly térre kell átvinni az egyesület működését, a mely téren sem a megye kicsinysége, sem a középbirtokos osztály hiánya, sem egyletünk anyagi ereje gátul nem szolgálhat. Ez a tér pedig nem más, mint a melyre a múlt évi jelentésben célzás is tétetik : a minden ország nemzeti alapját képező, de sajnos pusztulásnak induló kisbirtokos osztály érdekeinek megvédése és hathatós támogatása. S hogy e támogatás szükségességének itt van úgyszólván a végső órája, azt úgy hiszem nem szükséges bővebben bizonyítgatnom, mert minden bizonyítéknál erősebben igazolja a birtokos osztály pusztulását az a sajnálatos körülmény, a mely egyrészről a, kivándorlásban, másrészről az eladósodásban nyilvánul. Látjuk ugyanis, hogy a föld terhei egyre nőnek, a birtokok egymásután cserélnek gazdát. íme néhány megdöbbentő adat Bernát István »Agrár politika* cimű művéből: Mig 1875 ben csak 9606 birtok került végre- hatás miatt eladásra, addig 1900- ban már 19228 birtok cserélt gazdát, tehát még egyszer annyi, mint 25 év előtt, úgy, hogy az utóbbi ott voltam már a hársnál és vártam .. . Hat óra ... fél hét . . . hét ... az én kis Vilmám nem jön! Az agyambanj. vitustáncot járt a gondolat: — Rájöttek a levelezésünkre ! Vilmát kinozzák . . . Vilma bevallja, hogy ki irta a leveleket ... az apácák feljelentik az igazgatómnál . . . engem kicsapnak ! — De élénk volt a fantáziája, (fömöry ! Nos, és aztán ? ! — Hát kérem, csak arra nem gondoltam, hogy az én kis Vilmám nem tudta délután a földrajzból, hogy hova torkol a „Ganges.“ hát hét óráig ott kellett tanulnia a tanteremben. Nem volt nyugtom ! Kisértett valami! Meg kellett tudnom, hogy mi van Vilmával ? . . . Néhány pillanat alatt elhatároztam, hogy felhasználom a természetes létrát és bemászom a zárda-kertbe . . . Rövidesen lenn is voltam . . . Egy lélek sincs az udvaron . . . megközelítem az iskola épületet . . . csend, rémes csend mindenütt . . . A kis tanácsosné megborzadt: — Jaj! Én félek! Gömöry, ne olyan élénken ! és felkacagott. — Tudtam, hogy' merre van az osztályuk, oda osonok ... az ablak nyitva ... én benézek, és látom, hogy az én Vilmám valami huszárokat rajzol a táblára ! Megszólítom, halkan, majdnem leheletszerüen : A kis leány összerezzen és felsikolt: — Jézus Mária! ES/. 1 KKÍiOlM és VIDÉKh. (76. szara. években átlak 19—20 ezer birtokot árvereznek el 47 millió korona kényszeráron. Még rémületesebb módon nyilvánul a birtokok eladósodása, — mert évenkit több, mint 200 millió korona új adósság nyomja birtokainkat s naponta 50—60 magyar család megy tönkre árverés utján. Hogy ennek nemzeti szempontból is mily káros következménye van, azt dr. Dobránszky Péter egyetemi tanár igy Írja le : »Az anyagi bukást követi az erkölcsi bukás. Az uj jövevény nem a régi magyar. Az uj Magyarország, temetője a régi Magyarországnak. Nincs ősi földimádás. A kótya-vetyén szerzett föld a jövevénynek nem szentség, nem haza, hol élni-halni kell, hanem üzlettárgy, ingó-bingó portéka, ma enyém, holnap tied, a ki többet ad érte. De vegyünk egy bennünket még közelebbről érdeklő elszomorító dolgot. Dr. Varga Dezső »Agrár soci- álizmus és az egyház* cimű művében a »Composs« 1891 -ik évi adatai szerint kimutatja, hogy a három esztergom — megyei pénzintézetnél 3,142.600 korona jelzálog hitel található. De ha figyelembe vesszük, hogy gazdáink e három intézeten kívül a budapesti, komáromi, érsek- újvári, lévai, zelizi és bátorkeszi takarékpénztáraknál is szoktak kölcsönt felvenni, számtalan gazda váltóra és uzsorára is vesz fel pénzt s ha figyelembe vesszük azt. hogy ez egy régebbi adat s azóta csak szaporodtak a terhek, akkor elfogadhatjuk dr. Varga Dezső ama számítását, hogy az esztergom-megyei birtokosok roskadozó vállait 6 millió korona adósság nyomja, vagyis birtokosaink kamat fejében évente körülbelül négyszáz ezer koronával áldoznak a nagy tőkének. Megyénk adatai annál inkább elszomorítók, mert kétségtelen, hogy ezen óriási adósság legnagyobb részben a kisbirtokosokat terheli. A kis birtokos osztály pusztulásának okait kutatni nagyon messze vezetne s ez alkalommal nincs is szándékomban ezzel részletesen foglalkozni, de egyszerűen rámutatva a 80-as és 90-es évek alacsony gabona áraira, a helytelen örökösödési rendszerre s az ezzel összefüggésben levő elaprózására a a birtokoknak, az oly számtalan kis existentiát elpusztító uzsorára, a birtokok eladósodására, a fajmagyarság minden haladástól visszariadó konzervatizmusára, az alkoholizmus terjedése, s ezzel kapcsolatosan a-z erkölcsök hanyatlására, a hitel óriási fontosságú kérdésének rendezetlenségére, a közterhek állandó emelkedésére, az aránytalan és igazságtalan földadórendszerre, mint előmozdítóira a kisbirtokos osztály pusztulásának, — el nem hallgathatom a^on véleményemet, mely szerint a meglévő bajok főinditó okait két körülményben keresem. 1. Abban, hogy midőn a 48-as nagy időkben felszabadult a nép a jobbágyság járma alól, ledőltek a korlátok és kiváltságok, teljesen magára lett hagyatva ; a szabadság, a birtoklás átmenet nélkül szálltak reá, anélkül, hogy a nagy szabadságra kellőkép megérett volna ; a földesúr levette róla szemét, vezetők nélkül maradt s nem törődött vele senkisem legfeljebb képviselő- választások idején, borgőzös frázisok között jelentek meg a népmentők. 2. Gazdasági bajaink legfő előidézőjének és kútforrásának azon körülményt tartom, hogy egészen a legújabb időkig, vagyis Darányi földművelésügyi miniszterségének székfoglalásáig nem volt gazdasági politikánk, nem volt socialis politikánk, nem haladtak az ország vezetői a »legnagyobb magyar* nyomdokain, aki kora előtt felismerte, hogy a nemzet politikai és erkölcsi függetlensége épületének fundamentumát a gazdasági jólétben, az összes gazdaság megerősitésében kell lerakni, — nem törődött senki a gazdasági bajokkal, hanem kimerült minden kormány és pártok ereje a közjogi és pártpolitikai vitákkal, s egyik főtörekvés oda irányult, hogy a hadsereg Molochjának soha ki nem elégíthető gyomra megkapja az ő száz meg száz millióit, akkor amidőn a nemzet gerincét képező gazda osztály válla roskadozik a terhe sulya alatt s népe nyomorog, pusztul vagy kivándorol. A kisbirtokos osztály különben nemcsak nálunk került válságos helyzetbe, hanem úgyszólván egész Európában. A legutóbbi években tehát az államok mindenféle uj gazdasági politikát hirdetnek, kezdve a szabad Angliától (a hol az iparnak és kereskedelemnek föláldozták az egykor oly hires mezőgazdaságot s most mesterségesen igyekeznek kisbirtokos osztályt teremteni) le egész az absolutistikus orosz országig, a hol akis nemesség és paraszt birtokos megszilárdítására, tavaly adott ki manifestumot a cár. Franciaországban a kormány a vámvédelemmel, a hitel szervezésével s az adó leszállításával akar segíteni. Ausztria a mezőgazdasági hitel javitása körül ért el már is igen szép eredményeket, s keresztül vitte a börze reformját s uj földtehermentesités eszméjével foglalkozik. Dánia a szövetkezeti ügygyei ért el bámulatos eredményeket úgy, hogy ma Anglia után Európa leggazdagabb országa. Végül ki ne ismerné azt a gazdasági politikai akciót, a melylyel a nagy Németország Európa összes államai között legerősebbn mozgatja az agrárizmus zászlaját s már nem elégszik meg vámvédelemmel, adóleszállitással, új földtehermente- sitéssel, hanem felkarolja az összes agrár érdekeket. Tehát egész Európa megmozdult a kisbirtokosok érdekében s igy lehetetlennek tartom, hogy Magyar- ország, ez a sokszor hangoztatott par excellens agrikultúr állam továbbra is elhanyagolná a nemzet fenntartó — Senki sincs az udvaron ! Jöjjön ide ! Mért nem jött el! hadarom én. — Nem tudtam a földrajzból felelni, bezártak! mondja ő. — Hm ! mondom én. Arra gondoltam, hogy minden tanítót felkéne robbantani! Vagy legalább égjen le az iskola, vagy ha ez sem, hát jöjjön valami himlő járvány, hogy ne tarthassanak előadást. — Minek jött ide? Jézus Máriám, ha megcsípik : — Bánom is én! Nem félek mondom legénykedve. Ebben a pillanatban ruha- susogás hallatszik mögöttem, én megfordulok és szembe találom magam valamelyik „liebe Schwester“-rel! — Valószínű, hogy a földrajztanitó volt; kiakarta ereszteni Vilmát. Képzelhetik hölgyeim ! Én sóbálvány- nyá meredek, a „liebe Schwester“ meg azt mondta, hogy: pfuj ! és — engedel- met kérek, de igy volt — felém köpött ! — Malac ! Hallatszott az egyhangú vélemény. — Máig sem tudom, hogy én voltam- e a „pfuj“, vagy Vilma, de arra emlékszem, hogy nem néztem én, hogy nem ért-e engem is a liebe Schwester nyála, hanem — uccu neki — szaladtam a hárs felé ! . . . Nem is szaladtam ! Rohantam ! Repültem ! Fel a fára, aztán nyargaltam haza! — Nagyszerű! constatálta a föbiz- tosné. —■ Nem mertem többé a zárda felé nézni! Szégveltem magam ! Istenem,... mit gondolhatott felölem Vilma ? ! Kérdezősködni sem mertem felöle ................. . . . Jogász voltam már, amikor Bírt- fán egy hangversenyen — ha jól emlékszem, a zborói tűzkárosultak javára szavaltam akkor valami monológot — bemutattak egy csinos szőke asszonykának. Valami kaposvári fiskálisnak volt a felesége. — Még az este megbarátkoztunk, s aztán lovagjává szegődtem! Nem volt jobb dolgom! Az ura nem volt vele . . . meg aztán jó vérü, vig asszonyka volt. A nyomában jártam hetekig eredménytelenül! — Szegény Gömöry ! — Egyszer a kapii erdőkben járkáltunk egyedül, elmaradt mögöttünk a társaságunk ! Minden képzelhetőről dis- kuráltunk! . . aztán az első találkák kerültek szóba! Én valami skandalozus hőstettel kedveskedtem magamnak ! Istenem ! Csak nem mondhatom el, hogy az első találkámon leköpködtek és azt mondták, hogy pfuj ! . . Az én asszonykám is elkezdte az övét, ábrándos szemforgatással, elmesélte, hogy zárdában nevelték, egy gimnazistába volt először szerelmes, az a gimnazista várfalakat mászott meg, hogy őt láthassa, ezer veszély között megközelítette az ablakát ... és sok mást erősen színezve ! Egyes részletek megkaptak . . . azon törtem a fejem, hogy ugyan, hogy is hívták azt az iskolás lányt, az én első szerelmemet. Közbe olyan mereven néztem az asszonyt, hogy önkéntelenül megállt . . . elhallgatott. — Ugy e asszonyom, maga Gruber lány ! ? Az asszonyka meghökkenve né. zett a szemembe : — Igen ! Miért kérdi ? — Hát asszonyom, ha sok illusiója fűződött ehhez az első találkához, fájni fog ugyan egy kicsit, de — megfogja bocsátani, hogy saját, esetleges érdekemben bevallom, hogy . . . — Maga az ? — Úgy van ! . . Hölgyeim, ez volt az én legédesebb találkámnak, viszontlátásomnak, regényemnek a meséje ! A továbbiakat nem mondom el, avval igazán untatuám Önöket! Megnyugtatásukra azonban kijelentem, hogy sajnos ma már vége mindennek ! Ebben a pillanatban lökte le az út- biztosné pisze lánya a virágtartót a zongoráról! Értékes darab lehetett, mert a háziasszony is idegesen mérte végig a kis lányt. Odaterelődött az asszonyok figyelme. A csörömpölés a férfiakat is átcsalta az ebédlőből! A kis tanácsosné felhasználta a zavart és Gömöryt kizárólag magának foglalta le. Talán a lányai érdekében kezdte így *• — Gömöry! Tudja, hogy maga tetszik nekem ? ! Kállay Ede.
