Esztergom és Vidéke, 1904

1904-09-04 / 70.szám

2 KSZTKKGQM es VIDÉKE. ,70. szám.) 1904. szeptember 4 nem kerül, sőt ellenkezőleg anyagi hasznot is hoz, a szőlő termelés löllenditése érdekében pedig- megbe­csülhetetlen szolgálatokat tesz. A kérvény igy szóik »Közismert tény, hogy szőllő és bortermelőink nemcsak a nagy fogyasztási adó, de szüret alkalmá­val a meglevő termésnek és pedig | akár a törkölös bornok,*akár a must­nak egyrészt veyő közönség, illetve kereskedő hiánya, másrészt a rend- kivüli alacsony árak miatt sokszoros nehézségekkel kénytelenek megküz­deni. Nagy csapás ez nálunk különösen a szegényebb szőlő termelő földmű­ves osztályra, a mely vagyoni viszonyainál fogva kénytelen termé-' sét bármily alacsony árért is el­vesztegetni. ö # i Újabb időben úgy látszik éppen ezen mostoha viszonyok arra indi-1 tották a szőlőtermelők egy részét,1 hogy a szőlőt mint gyümölcsöt érté­kesítsék s e végből kocsira, zsupp közé rakva részben a székesfővá­rosba, részben pedig a környékbeli községekbe, de a távolabb fekvő vidéki városokba is elszállítják és ezen értékesítési mód mellett tény-! leg nagyobb árt érnek el, mintha termésüket törkölös bor vagy mustként adnák oda. Ámde a szőllőnek mint gyümölcs­nek a fentebb leirt módoni eladása sem biztosítja azt az árt, mely a tényleges értéknek megfelel, mert! kétségtelen, hogy nagy rezsit képvi­sel maga a kocsi bér, az idő és fáradság, mely az eladással kapcso­latos, miből folyólag bizonyos, hogy , sokkal nagyobb jövedelem volna biztosítható, ha az eladás és vétel i helyben történhetnék. Ezt a célt előmozdítandó kettős ■ feladat áll előttünk, az egyik sarkalni1 a bortermelő közönséget, hogy szőllőtermését, mint gyümölcsöt érté­kesítse és e részben a hatóságnak válik feladatává, hogy ezen értékesítési módot elősegítse az­által, hogy az ehhez szükséges esz­közök beszerzésére nézve a szőlő- j termelő közönséget támogassa a szőllő szállítására alkalmas kosarak készítéséhez szükséges fűzvesszők minél nagyobb mennyiségbeni terme­lésével. A nemes fűz termelése nemcsak a szegényebb néposztály kereseti viszonyainak javítására szolgálna, de tekintve annak még, most is kere­sett voltára, maga a város pénztára sem vallaná annak kárát és bizony- nyára találkoznék a város tulajdoná­ban az erre alkalmas talajú föld. A másik feladat, mely nem ható­sági, hanem társadalmi úton és különösen az érdekelt közönség közremunkálása által volna elérhető az abban állana, hogy egy oly szövetkezet alakitatnék, a mely a helybeni vétel és eladással foglal­koznék, helyesebben közvetítőként járna el. Ezen közvetítői intézmény létesí­tése iránt az »Esztergom—vidéki gazdasági egyesület* volna meg­keresendő a mely már az elmúlt évben is szép sikerrel és teljes bizalmat elnyerő módon adta el és szállította vidékre vidéki városok kereskedőinek saját termésű szől- lőjét. Egyik legszebb hatósági felada­tot képez a lakosság anyagi jobb­létének előmozdítása, bízva bízunk tehát abban, hogy eme előterjesz­tésünk hatóságunk készséges támo­gatását fogja megnyerni. Ez okból tisztelettel kérjük a tekintetes Tanácsot, méltóztassék úgy a nemes fűztermelés, mint a közvetítői intézmény életrehozásá- nak kérdését bölcs elhatározása tárgyává tenni, és oda hatni, hogy mindkét kérdés mielőbb megvalósi- tassék. * A bizottság a kérvényben foglal­takkal behatóan foglalkozott, mert a nemes fűz termelése a városnak veszteségére már csak azon okból sem lehet, mivel van a városnak több oly parlag területe, mely a fűztermelésre alkalmas, mihez járul azon körülmény, hogy a kórmány holdankit ioo korona segéllyel mozdítja elő a fűz termelését. Niedermann József, Nozdroviczky Miklós és a városi gazdából álló bizottság küldetett ki, akiknek fela­data lesz mindazon területek meg­tekintése után, melyek alkalmasak­nak mutatkoznak, a helyre nézve javaslatot tenni. A második tárgya a bizottságnak Nozdroviczky Miklós erdőmester lemondása folytán előállott azon kérdés feletti vélemény adás volt, vájjon a hivatal továbbra is és újból betöltessék-e városi alkalma­zottal, avagy az erdők kezelése állami felügyeletre bizassék. A bizottság hármas szempontból nem ajánlotta állami kezelésbe adását. Elsősorban mivel lelkiisme­retesebb gondozását látja az erdők­nek abban, ha azt a város rendelke­zése alatt álló s egész idejét a városnak szentelő saját alkalmazottja végzi, mintha a sokoldalról igénybe vett állami kezelés alá bocsájtatná- nak. Másodsorban mivel az állami kezelés a városnak nemcsak, hogy megtakarítással nem járna, ha­nem ellenkezőleg, több kiadással és végül harmadszor, mivel az állami kezelésbe adás legkisebb ideje a io év amelyen belül a vá­ros azt saját kezelésbe vissza nem veheti. Köszönettel vette a bizottság tu- domásul Nozdroyiczky Miklós azon kijelentését, hogy habár október elsejével való nyugdijba vonulását a város el is fogadta, mindaddig, mig a városnak erdőmestere nem lesz, készséggel viseli hivatalát. A lentermelés előmozditására vo­natkozó miniszteri rendelet tudomá­sul vétele után kimondotta a bi­zottság, hogy a lentermelésre Esz­tergomban sem a talaj, sem az éghajlati viszonyokat alkalmasnak nem tartja. Végül az erdei legeltetés ügye került szőnyegre, amely ügyben mivel a közgyűlés már érdemleges határozatot hozott, azzal a bizottság tovább nem foglalkozott. r. gára vonni a figyelmemet: egy kép, egy szobor, és egy ágy. A kép az Or- leánsi szüzet ábrázolja a rheimsi szé­kesegyházban ; másolat egy francia eredeti (gondolom Le Comte után) a mi Benczúrunk műve. A szobor, ami bol­dogult nagyasszonyunkat, Erzsébetet, a legszebb királynét örökiti meg virág­korából. Az ágy pedig az a fényezett, fehér csipkefüggönyös, kékselyem pap- lanos bútordarab, melyre a starnbergi tóból kiemelt magányos királyt először fektették. Ez ágyra tekintve, magam előtt láttam az egyszerű, romlatlan erkölcsű stranbergi halászokat, amint királyuk tetemét fájdalmas szeretettel karolják ki a hináros vízből; hallani véltem a Fischer Jokl mély hangján áhítattal eldörmögött ,,Miatyánk“ot. . . s szemeimben éreztem azokat a nehéz csöppeket, amelyek akkor az ő vihar­vert ábrázatákon végiggyöngyöztek. Ez az igazi temetés ! A többi: a katafalk, az arany, a rendjelek, a tömjén, már csak a végszavai a bajor történelem egy fejezetének, amelynek a címe: II-ik Lajos, a magányos király. * ' * Bajországban lenni s meg nem nézni Herren Chiemseet, Linderhofot, Hoken- schwangaut és Neuschwansteint, az olyan halálosvétekféle Coock és társainak dogmái szerint. — A legtermészetesebb tehát a világon, hogy én is a többi hivő nyomdokába léptem s mindezen nevezetességeket sorra véve, az előirt 3—3 márka beléptidijak hűséges lefize­tése ellenében, a szokott módszer sze­rint kicsodálkoztam magamat. Egyszerre 15—20 ember nyer bebo- csáttatást, miután az esernyők, botok, fotografoaasinák s egyéb csomagok (á 10 pfennig) a ruhatárba deponáltattak. Azután a szolga akár csak a vasúti kalauz szépen átlyukasztja a belépő jegyeket s az ő ürüsége mellett kezde­tét veszi a szellemi legelőre való fel­hajtás. Mindegyik helyiségben, ha az utóbb jövők nem nagyon zörgetnek a kapun, bővebben, ha pedig a másik felekezet- nek az ő türelmetlensége már az üvöl­tésig s a dörömbölösig fokozódik, igen összevontan magyaráz a királyi szolga minden nevezetésséget, ami abban a helyiségben látható. S erről önkéntelen eszembe jut mindig a párkányi vásár szavaló művésze, aki a falra akasztott vá­szonra mázolt gyilkosságot egy rövd pál­cával mutogatja, harmonika kiséret mel­lett, szivettépöen tudja elszavalni. A mutogatni való helyiségek elfogy- tával, bámulatos üzleti tapintattal, úgy rendezi a szolga úr a kifelé vonulást, hogy az okvetlenül egy, azon kastélyra vonatkozó emléktárgyakkal, leírásokkal és anzikszokkal teljes helyiségen ke­resztül történjék. Itt persze az eláru­sító a szolgáné urhölgy s ekképpen összekötve a hasznosat a kellemessel, következik a később jövő nyáj felhaj­tása s mi esernyőink, botjaink, fotograf- masinánk stb anzikszok s a látottak emlékének birtokában mehetünk tovább. Hát ez egyszerűen vérlázitó kegyet­lenség ; üzérkedés az eszménnyel, foly­tonos arcul csapása egy halott tisztes emlékének. Uzsoratökévé tenni a költő agyát, Íróasztalát, kegyeletének tár­gyait ; kirakattá, — ah dehogy, utcává alacsonyitani a művészet fejedelmi ber­keit, egy mondhatatlan sérelem annak a nagy szellemnek az emlékén, ki már e földön, úgy szólván egészen eszményi életet élt. De hát az „auri sacra fames“ behatol már a palotákba is és a büszke Wittels- baeliok Il ik Lajos megépített szellemi hagyatékát olyan jól kamatoztatják, hogy — amint hallom — a belépti je­gyekből nemcsak a kastély évi fenntar­tási költsége kikerül, de belőle még az alkalmazottak nyugdíj alapjára isjelen- keny összeg fordítható. A magányos király pedig alszik ál­matlan álmot a földön elképzelhető leg­kisebb palotában; alkotó zsenije immár tizennyolc éve pihen. Csak az asszonyok siratják őt, mert szép volt és titokza­tos; — de ezek között igaz gyászát soha le nem veti s a legkeserübb köny- nyeket hullatja, a — Művészet. B. Szabó Mihály. Nyugdijintézeti közgyűlés. Az esztergomi főegyházmegye papsá­gának az az új nyugdíjintézete, amely a bibornok hercegprímás 1903. március 3-án 590. sz. a. kibocsátott rendelkezése alapján lépett életbe, folyó hó 1-én tar­totta városunkban a szeminárium díszter­mében első rendes közgyűlését Boltizár József püspök elnöklete alatt. A közgyűlés a főegyházmegyei pap­ság mintegy száz idősebb és előkelőbb tagját hozta falaink közé. Augusztus 31-én d. u. 4 órakor a rközépponti bizottsági a helynök lakásán tanácskozott es tette meg a közgyűlés előkészítésére az utolsó intézkedéseket. A feladat, amely e bizottságra nehe­zedett nem csekély fáradságot okozott a tagoknak, akik mindnyájan kivették részükét a munkából. Különösen Rajner Lajos praelatus, alapkezelő, és Fehér Gyula előadó fáradoztak sokat az új intézmény gépezetének olyatén össze­állításán, hogy jól és akadálytalanul működhessék. A közgyűlés e’ött a résztvevők a papnövelde kápolnájában misét hallgat­tak, amelyet Brühl József mondott. Pontban 9 órakor Boltizár helynök megnyitotta a tanácskozmányt. A kép, amelyet a diszterem nyújtott, igen érde­kes volt. Érdemes lett volna egy művész ecsetére, annál is inkább, mert mint a legelső közgyűlés, az intézmény életében nevezetes mozzanatot képez. Röviden, melegen szólott az ősz püs­pök. Örömét fejezte ki afelett, hogy ezen üdvös és nemes hivatási! közgyű­lést üdvözölheti és kívánta, hogy az minél eredményesebb munkásságot fejt­hessen ki és nyugodt napokat biztosítson a lelkipásztorkodás gondjaiban kifáradt papságnak. Felhívta ezután Fehér Gyula előadót, hogy a megbízó leveleket mutassa be. Ez megtörténvén, a közgyűlést alap- szabályszerüleg megalakultnak nyilvá­nította és felkérte a jelenlevőket, hogy a tisztikart válasszák meg. Alelnökül közfelkiáltással Szecsányi Vilmos cimz, kanonok, nagvtapolcsányi lelkész lön megválasztva. Jegyzők let­tek : Machovith Gyula, Koperniczky Fe­renc és Csajka Ernő. Háznagy : Haliczky Béla. Érdekesen és kimerítően vázolta ez­után az előadó a nyugdíjintézmény meg­alakításának történetét és a középponti bizottság eddigi működését. A nagy gonddal és sok fáradsággal összeállított jelentést a közgyűlés egész terjedelmé­ben tudomásul vette és elismerése jeléül lelkesen megéljenezte. Az előadói jelentés után az alapkezelő Rajner Lajos praelatus ismertette a nyugdíjintézet anyagi viszonyait, ame­lyek elég kedvezőknek mondhatók. A tagok közül eddigelé 581 en szolgáltat­ták be járandóságaikat a múlt 1903. évre. Majd a jótevőket sorolta fel. Ö Eminenciája és a fokáptalan, mint állandó jótevőkön kívül: Boltizár József 4000 kor., Maszlaghy Ferenc 10.000 kor., Novák Pál 2000 kor., Santhó Károly 20.000 kor., Walter Gyula 2000 korona összegekkel járultak az alap növeléséhez. Néhai Klempa Simon nagyszombati kanonok végrendeletében 600 koronát hagyományozott az alapnak. A jelentés tudomásul vétetvén, a köz­gyűlés az előadó indítványára az alap­kezelő praelátusnak soknemű fáradozásá­ért jegyzőkönyvi köszönetét szavazott. Az előadó további előterjesztései mind tudomásul vétettek. Megválasztatott ezután az uj közép­ponti bizottság. A szavazatok össze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom