Esztergom és Vidéke, 1904
1904-08-14 / 65.szám
Esztergom, 1904. XXVI. évfolyam. 65. szám. Vasárnap, augusztus 14. ESZTERGOM / es A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMV1DÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET“-NEK HIVATALOS LAPJA. IViegjelerjik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak : évr — — — — 12 kor. — íil. Fői évre — — — — — ti kor. — lil. N«KJr<í,i évre — — — — 3 kor. — til. Efíje* «Kém áru: 14 íil. Felelős szerkesztő : Dr. PR0K0PP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PRQKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (boYa a kéziratok, előfizetések, nyíltak és hirdetések küldendő i Kossuth Ixaj°s (azelőtt Buda) utca 485. szán). —Kéziratot nem adunk vissza. A sztiiai ház. H. Korán fejlesszük a gyermekben az altruizmust. Tanítsuk meg arra, hogy másért is kell dolgoznunk, nem csak magunkért, még pedig szívesen, szeretettel. Értünk is dolgoznak mások, ott ahol nem is sejtjük, mert a nagy világot az emberiség össz- működése képescsak fenntartani.Sokszor oly munkában kell segítenünk, amely tán a más osztályrésze volna, de ha ránk szorul, végezzük el helyette szeretettel odaadással. Az altruisztikus munka magunkat is boldog érzéssel tolt el. Szeressük az emberiséget. De ne üres szóval, külső komédiával, ámítással hitessük el a rosszul látó emberekkel, hogy szeretjük, hanem segitsük, gyámolit- suk, támogassuk anyagilag, erkölcsileg szellemileg. Az üres szó sohasem lehet a szeretet megnyilatkozása, a gondolkodó lélek a cselekedetekben nyilvánul. Tettekben mutassuk meg az embe- rek iránt való szeretetünket, hogy gyermekeink is kövessenek. A gyermek mindent jónak tart, amit otthon lát, azért legyen rajta a szüiő, hogy a serdülő ember csak jót, szépet, nemeset lásson. Aki a gyermek előtt tesz rosszat, kétszeresen vétkezik. Legyen rajta a szülő, hogy a gyermekben korán kifejlődjék az igazság, a méltányosság érzete. Tanulja meg, hogy a jól kiérdemelt erkölcsi jutalmat senkitől sem szabad megvonni ; de a gonoszát hagyjuk igen gyakran büntetlenül, mert elég büntetés neki — a rossz lelke. Tanítsuk meg a fejledőző embert arra, hogy igyekezzék biztosan állni a lábán, akkor majd felnőtt korában sem fog ingadozni : megtartja adott szavát, helyt áll cselekedeteiért, beszédjéért következetes lesz tetteiben, nem fog engedni sem a csábításnak, sem az önzésnek, sem az álnézőpontoknak ; a szofizmust, mely bölcseségnek szeret látszani, megfogja vetni. Az erős igazságérzet megalapítja az ember helyes ítélő képességét, világnézetét. A világnézet a gyermekkorban fejlődik az anya világnézetéből, s ennek folytonos hatása alatt erősödik. Helyes vagy ferde irányban-e, a szülői ház tói függ. Az ember világnézete morál niozotémeájából, tudásából, műveltségéből képződik, de alapja mindig abból a kicsi körből való, melyben nevelkedett. A társaság is hat a gyermekre, az ifjúra, azonban ennek hatása is anyánk nézetén szűrődik át. A jó anya megfigyeli a társaságnak gyermr.kére való hatását; ha roszz az, távol tartja tőle, ha jó, a kis lélek nevelésére fordítja. A köznapi, selejtes, gyenge jellemű embert bizonyára hasonló anya nevelte, valamint a lelki nagyság talpkövét is az anya rakja le. Óvjuk a gyermeket a hiúság minden nemétől. Legyen öltözéke tiszta, csinos, rendes, de ne cicomázott. Ne szokja meg a fényűzést, cicomázást, mert felnőtt korában is megkívánja ; már pedig meglett, komoly nemesen gondolkodó, fejlett Ízlésű ember nem cicomázkodik. Azt mondja Eötvös : „Az ember külseje egy része sorsának.« Eme igazság mellett külsőnk még tanujele esztheti- kai és művészi érzékünknek, lelki műveltségünknek. Szép, magasztos, fenséges csak az egyszerű lehet, anyagilag is, eszthetikailag is, szellemileg is. Az anyagi és erkölcsi hiúságot se engedjük bele az ifjú lélekbe. A módos család ne nevelje bele a gyermekbe a vagyonáról való tudatot. Ha felnő úgy is tudja anyagi helyzetét, s ha lelke eléggé művelt, anyagi elsőbbségét nem fogja mással éreztetni, mert az oktalan kevélykedés nevetségessé tesz mindenkit. Általában ne engedje a szülő, hogy a fejledező ember többet tartson magáról, mint amennyi. Mert az ilyen ember tán imponál az üresfejű, műveletlen sokaságnak, de az okos, igaz, művelt ember sajnálkozik rajta, E helyett fejlesszük a gyermekben a nemes önérzetet. Minden okos embertudja körülbelül, mekkoraaz erkölcsi és társadalmi értéke. Ezt túlbecsülni nem szabad. Legyünk mindenkivel szemben tisztességtudók, tipintato- sak, udvariasak, finomak ; de ne hizelegjlink, ne alázkodjunk, a hizel- o'és rendesen rut eszköz a cél elé- résére, az alázkodás szolgalélekt e vali. Mindkét esetben békóba verjük a lelket. Ezt pedig senki se tegye, az akarat szabad legyen. Teljesítsük kötelességeinket mindenkor pontosan, ne akarjunk másokkal többet elhitetni, mint amennyit teszünk. A legszigorúbb biránk lelkiismeretünk legyen. Olyanok legyünk mint a milyeneknek látszani akarunk. Legyen a szülő minden tette igaz, őszinte, nyílt, nemes, a jót célzó, hogy önérzete is tiszta legyen, és nemes például szolgáljon gyermekének. Plántáljunk a gyermekbe idealizmust, iparkodjunk azt úgy kifejleszteni, hogy az eszményiség alkotó eleme legyen a léleknek, hogy mindent ideálisán fogjon fel, a szép, jó, nemes, magasztos, fenséges felé törekedjék, s az erkölcsileg tökéletesben lássa a tekintélyt. A inai ifjúságból teljesen hiányzik az idealizmus, a közönségesben, mindennapiban leli szórakozását, örömét, sokszor gyönyörűségét, a nemesebb időtöltés untatja. S mi ennek az oka ? —- Az, hogy az anyákban sincs idealizmus, — tisztelet a kivételnek ! — s ők csak a saját leiköket ültethetik át gyermekeikbe. A gyermek előtt tárgyalnak Iz „Esztergom és Vidéke“ tárcája. VALAMIKOR----V alamikor . . . réges-régen Erdőt, mezőt, rétet Mint gondtalan fürge gyermek Bebolyongtam véled; Kalapunkhoz, koszomba Vadvirágot szedtünk S kora reggtől, késő estig Vidám volt a kedvünk. Később, mikor fülserdültünk Csókba is forrt ajkunk Es egymásnak nagy szerelmet, . . . Hűséget fogadtunk. Egyszer csak az életharcban Utaink eltértek . . . Nekem nincs még feleségem S neked — van már férjed! Tuba Károly. Lélekszakadva futott át Bőse lakásomra. Csinos, begyes kis parasztleány volt, most meg ki is pirult s libegett, mint egy galamb, valakinek megijesztett galambja. Akadozva beszélt. — Kérem hivatja a kisasszony, de rögtön ! — Rögtön lelkem ! Mit nem mond ? Es miért oly hamar . . . valami baj van ? — Azt hiszem ! Megfogtam pici, begyes állát, mire Böse távozni készült s kezem eltolta magától. i — De jó kedve van ! Hagyjon békén. Türelmetlenkedett s az ajtón kiosont. Utánna néztem az ablakon. Valóban csinos volt. — Hivat rögtön ! rögtön. E pár szót többször elmondtam, mig egyet mást magamhoz vettem. Azután tovább álltam, siettem Mariskához. Baj van ! e szó zúgott fülemben. — Ugyan mi baj lehet ? kérdeztem önmagámtól, de választ senki sem adott. Útközben feltekintettem, őt láttam befelé menni a kaputól. Fehér kendő volt a kezében ezt lóbálta. Meggyorsítottam léptem s egyenesen a szép, fehér ház felé tartottam. Mariska hangosan sirt, könyökére tá-; maszkodott s kendőjébe takarta bánatos arcát. — Jó napot I — köszöntem. — Igen egy óra után jő ! De hiába kérem, hogy siessen, mások előbbre valók. — Zsörtölődött a baba. Nem bírtam beleélni magam a helyzetbe. Ismerve természetét, bogy sokszor még kicsiségek is mélyen sértik, nem voltam elég okos elképzelni, vájjon elég komoly-e a tárgy ? Én annak vettem. Nyugodtsággal kérdeztem. — Miért sir ? — Mert okom van reá, miben ön is részes — felelt durcásan. — Azt tudtam, hogy nem jó kedvből sir. — Nem is jó kedvből, de mindennek maga az oka: — válaszolt elkeseredve, mérgesen és ismét erős zokogásban tört ki. Megsajnáltam. Odaléptem hozzá s megfogtam remegő kezét, mely sima és puha volt. mint a bársony. — Mondja csak édes, hát ki bántotta, hogy igy fel von hevülve. Legyen kissé nyugodt s aztán beszélje el fájdalmát. Hiszem, hogy azért hivatott. Kéró'leg tekintettem arcára s intettem, hogy ne boszankodjék. Mariska alig birt önmagával, egész testében rezgett, mint a nyár levele ; arca az izgatottságtól halvány lett. Szavaim után csendesülni kezdett, de a fájdalom meg-meg csavarta szivét s felszeppent beszéde közben. — Lássa, lássa mily szépen kértem magát, hogy amit önnek mondok, arról hallgasson mindenkinek. Akkor a kert padján megígérte, azt mondta sértődve, hogy a mit önnek mondok,' az el van temetve, hogy bizalmatlan vagyok. Soha! Én hittem magának, de most haragszom. Kezdett a dolog érdekessé válni, mindig jobban éreztem, honnan fuj a szél ! Gondolatokba mélyedve hallgattam beszédét, mit ő folytatott. — Gondoljon vissza mikor egyedül voltunk s ön azt az ajánlatot tette, hogy keressük fel Bertát is, nehogy valakinek a haragját magunkra vonjuk, én azt feleltem, mit nekünk a mások haragja, csak mi ne haragudjunk. Ön azt válaszolta, — mi soha! És ma? . . — Ha kérdezne ma is azt felelném ! — Ma nem azt felelné ! legyen őszinte édes Győző ! Akkor is máskép gondolkozott és ma is ! Szomorúan tekintett rám, mint egy mártír. Valami különös, eddig nem tapasztalt érzés fakadt szivében Mariskának, melyet legyőzni nem volt ereje. Sértett szavaival. Röviden, de szeretettel szóltam hozzá. — Ön ismét bizalmatlan ! Ö megértette szavaim.
