Esztergom és Vidéke, 1904
1904-05-15 / 39.szám
ESZTERGOM és VIDÉKE A „VAKMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET"-NEK HIVATALOS LAPJA. Meáielepik Vasárnap és csrttörtflkön. JlLŐFIZETÉSI ÁRAK I Egéss évr — — — — 12 kor. — ül. Fél évre — — — — — 6 kor. — fi]. Negyed ÉVV» — — — — 3 kor. — fii. EÍÍVÍ>R síáiii ára: 14 fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nylltterek és hirdetések küldendő, Kossuth Irajos (azelőtt Buda) utca 485. szán). Kéziratot nem adunk vissza. Az állami szőlőtelep kérdéséhez. Esztergom, 1904. május 18. A földmivelésügyi kormány 1899-ik évben 40 kat. hold területet kért a a várostól, hogy ottan állami szőlő telepet létesítsen s ezzel városunk és a vidék erősen hanyatlott szőlőművelésének lendületet adjon s a termelőket jó ültető anyaggal ellássa. A város a kért területet az öreg téglaház mögött a kesztölczi ut mellett készséggel fölajánlotta, melyet aztán a földm. kormány szépen ki is ültetett Egyidejűleg reményeket ébresztett arra, hogy majdan e szőlőtelep kifejlődésével a város területén vincellériskolát is fog fölállítani, igy is akarván segíteni e jelentékeny borvidék jövendő sorsán. A telep amerikai vesszőkkel létesült és épen fejlődött a mai napig. Kifejlődne tovább is az állami gondviselés szárnyai alatt, de a gondviselés urai egy szép tavaszi napon mást határoztak. Mint a derült égből lecsapó villám, megérkezett a földmivelésügyi minister leirata, mely szerint a telepet tovább fenntartani nem hajlandó, hanem felszólítja a várost, hogy a telepet már most, j a függő terméssel együtt vegye át saját kezelésébe, ha pedig ezt tenni nem hajlandó, úgy az állam él a szerződésben biztosított felmondási jogával, mely szerint a telepet csekély formaságok után beszüntetheti. Ez a dolog történeti része. Hol i .vagyunk tehát mi most vérmes reményeinkkel, amelyeket a földi gondviselés egyességéhez fűztünk ? Ez a rideg ministeri intézvény összes reményeket füstbe eresztette. Csak természetes, hogy ezen elhatározás nyomán a vincellériskola felállításának ügye is balra dőlt. Sőt még egyébb is fog történi. A mint hitelt érdemlő helyről értesülünk a borászati felügyelőséget is, melynek elnyeréseért, majd az áthelyezés után 'a visszahelyezésért, annak idején annyit harcoltunk, szintén elveszik tőlünk és érdemesebb vidékre helyezik. Ime tehát az állami jó akarat, amelyre mindig bizakodó reményekkel támaszkodunk, ily módon nyilvánul irányunkban. Amit az állam egyik kezével adott azt rövid idő múlva a másikkal visszaveszi, mert igy kívánják az előttünk ismeretlen magasabb érdekek. Az állam Önzetlen és jótékony gondoskodását e város igazában sohasem érezte. Amit létesített is városunkban, az amellett, hogy nagyobb részben az ő érdekeit szolgálja, a mi városunknak mindenkor aránytalan megterheltetésével járt. Itt van az állam legnagyobb létesítménye az állandó dunahid, — nemde százezrekbe került ez magának a városnak is ? És ki veszi főleg hasznát ? Az állam, amely a hidbéreket szedi, meg Párkány nagyközség, amelynek forgalma éppen az állami híd felépítése óta megkétszereződött és az egész vidék mezőgazdaságon alapuló forgalmát oda koncentrálta. Itt van egy másik virágzó üzlete az államnak a posta. Számadatok bizonyítják, hogy az esztergomi posta intézet egyike az ország legjövedelmezőbb intézményeinek. Micsoda ellenszolgáltatást nyújt érte az állam ? Semmit. Rámutatnak némelyek arra a körülményre, hogy számottevő hasznot ád a katonaságnak itten való elhelyezése. És nem építettünk mi annak erőnket nagyon megrendítő költséggel palotát a város közepén, amelynek fentartása most is tetemes anyagi áldozattal jár ? Az állami szőlőtelep megszüntetését összetett kézzel szemlélnünk nem lehet. Megfelelő módon akcióba kell lépni, hogy ez a kérdés feltétlenül, ami javunkra nyerjen megoldást. És pedig halogatás nélkül, nem pedig akkor, midőn az igy már befejeztetett, s mikor már minden eszköz kiesett a kezünkből. Hívjon össze a város vezetősége azonnal képviseleti közgyűlést, vezérelje eléje az ügyet és tárgyalja azt a képviselet oly módon mint a város egyik vitális érdekét. írjon hatalmas argumentumokkal támogatott felterjesztést a miniszterhez és ha kell .vagy célirányosnak mutatkozik, indítson útnak értelmes küldöttséget is, amely ne csak az állami szőlőtelep további fentirtását szorgalmazza, hanem a kilátásba helyezett vincellériskola mielőbbi felállítását is sürgesse. Minden percnyi késedelem imminens hátránynyal jár, nem lehet habozni, aktaszerü cselekvés itt nem elégséges. Különösen felhívjuk a szőlőtermelő közönség figyelmét Hz „Esztergom és fiié" tárcája. Titkolt szerelem. Az én rajongó, forró, nyughatlan Szerelmemet te soha meg nem érted, Te megmaradsz üvegházi virágnak, Rejtelmesnek, csodásnak, hófehérnek. Sokszor vágy fog el, vad, eszeveszett, Hogy megragadjam átlátszó kezed S vigyelek magammal, szivemre vonva, Úttalan uton a bizonytalanba. De te vagy erősebb, te a gyönge, A csodálatos, a hófehér, Imádsággá válik a szenvedélyes, A lángoló dal, mire hozzád elér, S csókkal borítva lábaid nyomát, Csak igy szeretlek szótlanul tovább, Körülfog titkolt szerelmem remegve, Mint liliomot a gyászos este. Farkas Imre. Jean, a szobrász, elvitte barátnőjét Alicet falura. Az utazás fáradalmait egy kis parasztházban pihenték ki, de már reggel 7 órakor keltek, hogy a természet frisseségében gyönyörködjenek. Hosszii sétát tettek az Yvette j folyó partján, aztán leültek a fűbe, I csöndesen folydogáló viz mellé.. ! Alice: Milyen szép itt, Jean ! , Jean : Meg vagy elégedve ? — Sohasem voltam olyan boldog, j mint e percben. j — Ezt csak azért mondod, hogy nekem kedveskedj. I — Nem, esküszöm ! I (Csók, ölelés tiszta szívből.) j Jean : Igazán dicsekedhetem a szerencsémmel. — Miért ? — Első sorban azért, mert igen bájos kedvesem van és aztán, mert ez a szép leány, aki oly szép mint maga a szerelem, jólelkű. — Honnan tudod, hogy jólelkű vagyok ? — Mert szereted a természetet. — Hát vannak nők, akik nem szeretik a természetet ? — Hogy vannak-e ? Ah, szegény kis Alice, te kivétel vagy! A mai nők csak a pompáért képesek lelkesedni. A városi életben a tarka lepkék megpörkölik a szárnyaikat és azután nem tudnak többé visszatérni a széphez, az ideához ! — Én párizsi leány vagyok, mert a Grobelins avenueben születtem, de ugy érzem, hogy ha falun születtem volna, sohasem hagytam volna el a városért. — Azt hiszed ? — Igen. Ritkán jutottam falura; kis gyermek koromban az apám néha kihozott vasárnaponkint St. Mendéba, vagy Grentillybe. De az még nem volt a falu. Később a rokonommal elmentem egész Versaillesig; el voltam ragadtatva, a mikor onnan visszatértem. — Aztán pedig ... — Aztán? — Nem, ezt nem mondhatom meg; fájdalmat okoznék neked. — Mégis, mondd meg. — Nem haragszol majd? — Szavamra! — Tavaly, egyszer Baudru, a festő, kivitt Ville-d' Avraybe. Három hónapig maradtam ott vele és sohsem szerettem annyira, mint akkor. A falu visszaadja a szivemet. — Akkor hát szeretsz engem most ? — Oh! te egészen más vagy; téged nagyon szeretlek, még Párizsban is. Azt azonban el sem képzelheted, milyen boldog vagyok most. Körülöttem minden olyan, mintha nevetne; a szivemben pedig ugy összegyülemlik minden, mintha egyszerre nevetnem és sirnom kellene. S ha elgondolom, hogy csak néhány óráig maradunk itt, kedvem volna beállani inkább cselédnek itt, csakhogy itt maradhassak. — Csillapodj, kedvesem, két egész napon át itt maradunk. — De kihozol ismét falura ? — Amikor csak elhagyhatom Párizst; igérem neked! (Alice boldogan öleli meg Jeant.) — Oh ! mennyiro szeretlek ! mennyire szeretlek : — Majd meglásd, mily sok szép pont van Párizs környékén. — Megmutatod nékem valamennyit ? — Lehet. — Hallgass ide; nagy áldozatot kérek tőled. — Oh ! oh! úgy látszik, nagyon komoly, amit kérsz. De hát kérd csak. — Megteszed? — Hogyne, ha lehet. — Arra kérlek, ha majd beteg leszek ide hozzál ki. Megteszed? — Micsoda gondolat! — Igen mert ha megkell halnom, csak falun szeretnék meghalni. Azt hiszem, ez sokkal szebb, sokkal boldogabb halál lehet: szebb mint az élet Párizsban . . . — Te bohó, édes gyermek! (Forró csókkal öleli magához kedvesét.) . . . Ettől fogva Alice — amióta ismét Párizsban van — mindig csak azt szeretné, bárha halálos beteggé lenne. Jules Lévy.
