Esztergom és Vidéke, 1904

1904-01-14 / 4.szám

ESZTERGOM es VIDÉKI A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET"-NEK HIVATALOS LAPJA. Mcaieleijik Vasórpap és csütörtökön ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Esési évr — — — — 12 kor. — fii. Fél évre — — — - — 6 kor. — fii. Negyed évre — — — — 3 kor. — fii. E^j-e* sxám ára: 14 fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PR0K0PP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hoyaakéziratok, előfizetések, nylltterek ás hirdetések küldendő Í Kossuth Leajos (azelőtt Buda) utca 485. szán*. -5H Kéziratot nem adunk vissza. Farsang. Esztergom, jan. lo. Beköszöntött a vigalom évszaka, a mulatságok, estélyek, bálok bufelejtő saísonja. A meghívók raja özönlik a leányos házakhoz és nem egy szőkefürtös fejecskében motoszkál valami gyönyörűséges ideálkép csábitó hasonmása, mely a meghívókon, mulatságokon teljesedésbe mehetne. De mennyire megváltozott a világ. Régente azt rajongták körül, aki külső megjelenésével, belső lelki tulajdonaival és deli lejtésű táncával hódította meg a férfisziveket. Manapság ?! Az a leány, kinek apja magasállásu hivatalnok, ki előkelő összeköttetéseinél fogva a kapaszkodóknak segítségére lehet, vagy a melyik leány a pénzeszsákon ül, az mulat a mulatságokon. A stréber fiatalemberek gárdája körül rajongja s esze veszetten teszi a szépet neki. Körül repdesik mézes szavaikkal, mint a fénybogárkák, a lámpavilágát. A szegény ember leánya ? Legyen bár oly szép, mint maga a milói I vénus s kedves, mint Ámor isten, ' a fiatalemberek ajkbiggyesztve sétálnak el mellette, mert hát nem ; érdemes véle foglalkozni. Isten ments jmég belé találnak szeretni s akkor fucs a sok szép kombinatió ; gazdag feleség, befolyásos após. Szomorú időket élünk. A kasztok közötti válaszfal magasabban emelkedik mint valaha. A kinai fa' lakon áthatolni annak idején nem j volt oly nehéz feladat, mint áthatolni a kasztok által emelt sáncokon. A mágnás a zsentrit, zsentri a polgárembert nem türi meg mulatságain. Sőt a polgárok is már különbséget tesznek maguk között, polgáriak és demokraták. S bizonybizony kinézik mulatságukról az alantosabb kasztban levőket. Mert hát a fokozatokat szigorúan betartják. De azért Karnevál hercege vígan csörgeti csörgős sipkáját, ámbátor ámulva tekint a nagy változásra. Az ő célja azonban Bachus és Terpsichore kultuszának áldozni s ha Junó oltárára mi sem jut, fájó szívvel, de abba is beletörődik. Hz „Esztergom és lie" tárcája Bucsu. Oly hideg volt az elválás S mégis, mégis oly nehéz . . . Szótlan álltunk ... de remegve Pihent lágyan kézbe kéz . . . Pillantásunk meg se rezdült, Oly komoly volt, oly nyugodt . . . Csak mikor már elfordultunk, A szemünkbe köny futott . . . 1904. jan. 8. Sirius. Vallomás. — Részlet a »Tört remények*bői. — Irta: HERCZEG SZERÉN. . . . Nem tudora mi fájdalmasabb álmodozni vagy kijózanodni e ? Nem tudom mi megy jogosabban vétek számba, megvetni az elbukottakat, elitélni a gyengéket, vagy megbocsátani mindazoknak, akik nagyon szeretnek és szerelmük által szenvednek is sokat . . . Nem bánom tegyen tetszése szerint, ítéljen, el, vagy m«ntsen fel, én most el mondom mindazt a mi fáj, álmaimat és ábrándjaimat, bevallom őszintén, igazán. . . . Vannak életemben pillanatok, mikor ellentállhatatlanul száll meg a vágy, hogy magamba fojtsam megtépett lelkemnek minden gyötrelmét, szivemnek sajgó sebét és szemeim minden könnyét. Vannak napjaim, mikor nekem elviselhetetlen az élet, mikor ugy érzem, ; hogy elitéi és megvet és az leírhatatlan, hogy én azokon a napokon mennyit ! szenvedek . . . Vannak kinos, szomorú órái életemnek, mikor megfogadom, hogy . nem fogok elárulni magának érzelmeimI bői semmit, mikor elhatározom, hogy I mosolyogni fogok, habár a szivem vérzik, mikor ismét az akarok lenni a ki j voltam, büszke, nyugodt és hideg, aki ; önmagában nem kételkedik és a kiben j nem kételkednek . . . Most mégis vaii lok! Elmondok magának mindent, hitet\ lenségeraet és bizalmatlanságomat, két; ségeimet és szenvedéseimet és nem hallgatom el, hogy mily végtelen csüggedés támadt az én reményeim nyomán. I Én sokat reméltem és most, hogy oly máskép történt minden, mint ahogy én azt hittem álmodozásaim kőzött, mikor mindig magára gondolok és magáról álmodom, lelkemnek jobb része annyira szán! Az a másik meg, a rossz és gonosz, gúnyos kárörömmel kacag minden felett, amiről én büszkén hirdettem, hogy meg nem történhetik és a mi ime mégis most bekövetkezett . . . Elhangzott a vád ridegen, keményen, hogy nem vagyok őszinte, elmondok hát őszintén mindent, csak kivánja, hogy mondjam el! Mondja, hogy mulatni A világ igényei nagyok s azok kielégítését követeli; s azokat kielégíteni máskép nem lehet, mint azzal a hozománnyal, melyet az aszszony hoz a férjnek. Szomorú tények ezek, de az igazság hű tükrében nem csillogtathatunk hazug sugarakat. S a legszomorúbb a dologban az, hogy a leányok, mihelyt az első bál után vannak, szomorúan látják színes ábrándképeik szertefoszlását s légváraikat összeomlani. Látják a rut, semmit sem kimélő harcot, mely a létért folyik s melynek sáros hullámai bepiszkítják tiszta érzelmektől lobogó szivük fehérségét. Fájó kebellel s kijózanodva hagyják el a báltermek illatos, kavargó légkörét s mig a sors kegyetlenségét kárhoztatják tehetetlenségükben, szomorú tapasztalataikat párnáikba sírják s nem vágyódnak többé a mulatságokra, hol ideáljaikat fellelni hitték s a hol ábrándképeiktől fosztották meg őket. Ám Karnevál hercege azért pompás hangulatban vonult be, hogy hat héten keresztül uralkodjék a "•-"1" - U - 1.ÍJ LJJ1ÜJ akar felette és én el mondom még akkor is, hogy mennyire gyötrődöm, ha múlnak a napok, én látni akarom ,és nem láthatom. Talán meg nem érezte, talán nem is sejtette volna soha, ha most magam nem mondanám el, hogy mint figyelem lopva, félve — vigyázva, hogy valaki meg ne lássa, mint figyelem — ablakát. Talán nem érez egyáltalában semmit, talán csak gyönyörködni akar gyötrelmeimen, azért kényszerit rá, hogy mondjam el, hogy elmúljanak napjaim kinos várakozásban. Sokszor már azt sem tudom, hogy mit, azt sem, hogy tulajdonképen mióta várok. Összefolynak agyam-' ban a gondolatok, szivemben az érzelmek és fáj nekem nagyon, minden . . .' Oh miért kényszerit vallomásra, mikor azzal vádolnom kell, mert magáért, maga ; miatt kedvesem van annyira feldúlva az életem. Maga miatt nincs egy nyugodt! percem, egy józan gondolatom, maga miatt künyörgök a hatalmaknak, hogy segitsenek ott fennt a mennyekben és nem tudom, hogy miért, de elfordult tőlem az Isten. Hallani kivánja, ime halja hát, hogy annyira boldogtalan vagyok, mint a hogy az csak lehet valaki, akinek szive reménytelen szerelemmel, agya sötét kétségbeeséssel van telve. Szeretném belekiáltani a végtelenségbe, hogy meghalni akarok, oly erősen akarom, hogy nem is tudom, hogy tudok még mindig élni. jókedv s vígság felett, mit törődik ő az összetört szivek s a porrá zúzott szép remények garmadáival. O uralkodni kivan és kívánsága beteljesedik. A közigazgatás decemberben. Esztergom, jan. I2. í A közigazgatási bizottság első ülését ez évben, ma tartotta meg, melyen az előadók az elmúlt év utolsó haváról számoltak be. Mivel a törvény értelmében a bizottságból minden évben a választott tagok fele kilép, s azok helye újbóli választással töltetik be, a bizottság évenkint újból alakittatik meg, valamint az egyes albizottságok is. Miután a megye főjegyzője közölte az uj tagok névsorát, a főispán a bizottságot megalakultnak jelentette ki, s elrendelte az albizottságok megválasztását. Köztudomású, hogy a törvényhatósági bizottság azon határozata, mely a közigazgatási bizottsági tagok megválasztásáról szól, ma nem jogerős, mivel jogorvoslattal lett megtámadva. A kérdés már most az, vájjon a törvényes formák melNem bánom most már mondjon bármit is, vélekedjék bárhogy is felőlem, talán nagyon romlottnak talál, de én szeretem, szeretem egyre jobban, mindig hevesebban, nem tudom és nem akarom feledni, én szeretem, szeretem és ebben a szerelemben elpusztul a lelkem. Beteg vagyok, meg van törve a szivem, a hitem az én sok szép reményem ; nincsen egy gondolatom, mely nem magának szól, nincsen egy érzelmem, meiy nem magához fűz és most is mialatt magának irok, mi alatt ismét csak magára gondolok, marcangol a kétség, érzi-e, hogy mennyire őszinte vagyok ? Hisz e nekem és ha igen, ugy megért engem... El tudja e gondolni, hogy mi az a mi nekem fáj ? Lehet-e fogalma róla, hogy mennyit szenvedek, mialatt azt gondolják, hogy nekem nincs bánatom, nekem nem okoz fajdalmát senki. Oh, hogy sajog a*, én szegény szivem, szemeimből meg patakzanak a könnyek, a melyek ki nem apadnak soha. És ha már tudni kivan mindent, ugy azt is csak hallgassa meg, hogy forró nyári napokon, mialatt én nem tudtam, hogy hol és merre jár, mint kerestem a csillagok járásából kutatva, hogy az én csillagom hol, merre ragyog . . . Mikor nem irt, én levelét egyre vártam, makacsul bizva benne, hogy magának mégis csak irnia kéli; nem tudtam elhinni, hogy meg tudja tenni, hogy nem ir, mikor tudja, hogy levelét mennyire várom