Esztergom és Vidéke, 1904

1904-04-21 / 32.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTEKGOMVIDÉKI GAZDASÁGí EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA MEAÍ e l ei JÍk Vasárnap és csütörtökön. JLLOFLZETESI ÁRAK I E*éss évr — — — — 12 kor. — fii. Fél évre — — — — ~ 6 kor. — fii. Níjtyed évr* — — — — 3 kor. — fii. EÍ.V^* *«áw ára: 14 fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKGPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal : (hova a kéziratok, előfizetések, nyllüerek és hirdetések küldendői Kossuth Ixajos (azelőtt guda) utca 485. szánj. -jM Kéziratot nem adunk viasza. Nász. Esztergom, 1904. apnl. 20. Vármegyénk szeretett főispánja Horváth Béla, akt oly rövid idő alatt megnyerte a sziveket és a megye közönségének őszinte becsülését é3 ragaszkodását, öröm ünnepet ül e napokban. E hó 23-án vezeti ol­tárhoz boldog aráját Steindl Ida úrhölgyet s ez a nász nem csak az ő ünnepe, de a mienk is, meri megszoktuk, hogy vele együtt érez zünk, akik annyiszor tapasztal tuk, hogy egész szívvel lélekké munkása, vezére ő a mi közügye­inknek. Örömmel ragadjuk meg az alkal mat, hogy a nagy közönség iga; érzéseit, őszinte örömét és jó kivá natait tolmácsoljuk ezen a helyér is, mert ez a város igazán hálái mindenki iránt aki érette fárad : még inkább az iránt, aki oly elő kelő helyen van hivatva sorsán befolyni. Valahányszor alkalom nyi lott kis és nagy dologban, a vár megye főispánja készségesen adtj jelét a város iránti szeretetének Í ősi jogai iránti becsülésének ; ső; ez utóbbi szempontból példaadássa Iz ..EsztePGom is Vidéke" tfóia. Ébredés. Irta: NAGY RENEÉ. Mint egy most kipattant üde rózsa­bimbó, olyan piros az az örökké mo­solygó szájacska. Hosszú sötét pillák­kal árnyalt kék szemei is olyan derül- • tek, mint a tavaszi tiszta ég, a melyre hosszasan tekint fel az ablakon át. — Nincs a szobában senki, csak a mátyás madár, amely egész nap kiabálja a mire megtanították, de most duzzogva ül az ablakban és nézi szótlanul kis úrnőjét, a mint az a francia négyesből próbál egy figurát. Nimród, a vadász eb, a hideg kályha mellett szundikál. 0 nem törődik a ta­vaszi napsugárral, egyre csak azt várja, hogy a kályha melegítse az oldalát. A' nevelőnő valami regénnyel bujkál már napok óta, amit neki még nem szabad olvasni, s egészen egyedül van a má­tyással és Nimróddal, amelyek pedig ez idő szerént nagyon unalmas lények, s hogy egy kicsit szórakozzék, táncolni kezd. De alig tesz néhány fordulót, a mátyás torkaszakadtából kiabálni kezd­te hogy — Szép vagy Ilka! szép vagy Ilka! szolgálhat másoknak, hogy mily tekintetek illetik meg egy 18000 lakossal bíró ősi várost, akkor is, ha az épen átmenetileg, téves tör­vényhozási intézkedések következté­ben egyelőre régi függetlenségét nélkülözni kénytelen. Az ő zajtalan, dicsekvést kerülő, de annál szivó­sabb munkáját, közben járását, szá­mos hasznos eredményben megtalálja a közdolgok elfogulatlan ismerője s biztosak vagyunk, hogy lelke sok szép tervvel, eszmével van tele, a város javára, ennek felvirágoztatása érdekében. A közélet munkásai iránt mással alig róhatjuk le hálánkat, minthogy őszinte elismeréssel vagyunk s azt nyilvánosan valjuk is ; nem minden­nap, nem uton útfélen mikor az a hizelkedés színét viselné, *de ily öröm ünnep kiemelkedő alkalmával, jól esik nekünk arról tanúságot tenni. A vármegye és a város hivatalos képviselete díszes feliratokban fejezi ki jó kivánatait, ezekhez kapcsoljuk ami egyszerű szürke betűinket, a sajtó szerény üdvözletét, melyet nem díszítenek zománcos címerek, ara­nyos szavak, de egy nagy olvasó — Köszönöm a bókot matyikám, szól­lott, s cukrot adott neki. — Cukrot, cukrot! kiabálta megint a mátyás és Ilonka ismét cukrot adott a madárnak, aztán oda állott a tükör elé s ugy találta, hogy a mátyásnak igaza van. Igen, de hisszen más is mondta már azt! Erre a gondolatra el­pirult, miközben mosolyogva, alig hal­hatóan azt a nevet súgta: Béla. Béla! Béla! súgta többször is egy­másután és leült egy székre s a lábait lóbázva azon gondolkozott, hogy a Béla neve a legszebb név valamennyi férfi­név között. Béla egy nyolcadik gimnazista, ki a szomszéd városban lakik jelenleg, de vakációra rendesen hazajön és megint ugy lesz, mint tavaly, meg azelőtt volt, sőt sokkal jobban, mert most még a ( tánciskolába is eljárnak. Igen, csakhogy akkor még kis lány volt, rövid ruhát : viselt. Vájjon mit fog szólni Béla, ha most meglátja mint nagy lányt hosszú ruhában ? Talán most már a mama se lesz olyan szigorú, mint tavaly, mikor Béla nagyon sokat járt el az ablak ' alatt, sőt órákig elácsorgott ott, a mi­nek az lett a következménye, hogy Ilonkát átköltöztették egy udvari szo­jbába, mert árulója lett az a napló, a jmit akkor kezdett irni, mikor Bélával megismerkedett. Az iskola füzetei kö­közönségnek, a közügyek legéberebb őrének érzése és szava — nyilat­kozik meg keresetlenül bennök. Legyen az a nász, melyet a vár­megye szeretett főispánja szombaton szoros családi körben tart, a boldog­ság- és megelégedés kiapadhatatlan forrása s ő méltóságát a boldog hitvest akit az oltárhoz vezet, szere­tettel köszöntjük a vármegye és a város közönsége részéről s vajha osztoznék, férje nemes közfeladatai­ban s szívesen foglalná el társadalmi életünkben azon kiváló helyet, mely őt megilleti s a melyet a sziv és szeretet munkájával lehet csak be­tölteni. Laza erkölcsök. Az újságok ujdonságrovatai tele vannak a legborzasztóbb bűntények híreivel. Nem muiik el nap, hogy gyilkosságokról, súlyos kimenetelű késelésekről ne hallanánk ; az ön­gyilkosságoknak meg se szeri, se száma. Megdöbbentő módon szapo­rodnak a büntettek. Maga a levegő fertőzött; tel® van gaztettek, szédel­gések, szélhámosságok bacillusaival. Beteg a társadalom, erkölcse rom­lott. A bűnök példái nem hogy zött akadt rá a mama és el ís égette menten, de azért ő szóról szóra tudja, hogy mi volt benne írva. Egy majálison voltak és Béla már az első négyes alatt szerelmet vallott neki és azt mondta, hogy nincsen olyan szép lány itt senki mint ő. Oh milyen jól esett ezt hallani Ilonkának. Minden szóról szóra be volt irva a naplóba, sőt egy másikba meg az van szóról szóra beleírva, hogy miképen érezte magát a vezeklés ideje alatt. Mert azzal is teljesen tisztában van, hogy azért a majálisért, Béláért, meg a naplóért kellett rostokolni majd két hó­napig tavaly nyáron a nagymamánál, ahova azért internálták, mert sokat beszélgettek esténként az ablakon át. íme, itt van a másik napló, ezt már nem fogja megtalálni a mama, pedig mindég a szeme előtt van, egy kép háta mögé van rejtve. Nagy sietve elő­veszi, hogy legalább addig se unatkoz­zék, amíg azt elolvassa. Most zavarta­lanul búvárkodhat benne, a mama vi­zitbe ment, a papa pedig soha sincsen otthon ilyenkor. Ott kezdi olvasni, ahol a nagyma­máról ir. Mikor megérkeztem a nagy­mamáékhoz, ugy képzeltem el magamat, hogy most én egy elátkozott herceg­kisasszony vagyok. És az a színes üveg­gel kitarkázott elejü ház, amibe visz­visszariasztanák az embereket, hanem még inkább buzdítják őket. A romlott erkölcsök következ­ménye, hogy sohasem fogy, csak növekszik a rablógyilkosok, sikkasz­tok, tolvajok, betörők, csalók tá­bora. Isten a saját képére teremtette az embert, s mégis hányan feled­keznek meg emberi mivoltukról s gázolnak istentelen bűnök mocsa­rában. Őrület, vak szenvedély lázas állapotában, mely nem engedi őket leküzdeni a gonoszra való hajlamot, nem rettennek vissza a legrémitőbb a legborzasztóbb bűntől sem Nem félnek a törvény sújtó kezétől! A pénz utáni mohó, kabzsi vágy ér­zéketlenekké teszi minden jobb, nemesebb felfogás iránt. A mai ember a pénz betege. A pénzvágy legyőzi szivét, lelkiismeretét, a józan ész parancsolta emberi kötelességek érzetét. Pénz ! Ezzel fekszik le, ez­zel ébred, ezzel boldog, nélküle beteg. Gyenge az ember. Nem tud az átkozott csábitásnak ellentállani, nem képes megküzdeni vele, ural­kodni önmagán, parancsolni magá­nak. Ha lelkiismerete, fellázadva a bün ellen, dacolni akar vele, ha a törvény büntetésének teljes előér­zetében is van az ember, mégis a kabzsiság, a beszámithatlanság bi­zonyos mértéke felülkerekedik a nek, az meg az elátkozott tündér ki­rály kastéiya. Valóban is úgy nézett ki az a vén ház, mint egy mesebeli vár­kastély. A falaira buján kapaszko­dik fel a vadszőlő és a sok szines virággal ékes hajnalka. A nagymama egy igen jószivü, de szűkszavú öregasszony, aki, mintha csak azért volna a világon, hogy csirkéket neveljen, és harisnyákat kössön. A leg­első napon kiküldött a kertbe zöld ba­bot szedni, délután pedig átjött az öreg tiszteletes ur, aki a nagy mama kíván­ságára valósággal megvizsgáztatott a szentek életéből és elmondatta velem a Miatyánkot és a hiszekegyet, mit szégye­nemre biz én sok helyen eltévesztettem és pirulva vallottam meg, hogy mióta iskolába nem járok, sohasem voltam templomban. Már pedig az imádság — 'mondta a tiszteles ur, szükséges a lé­leknek, mely körül vagyon véve szám­talan rosszal, kísértésekkel, de az imád­ság elfordítja tőlünk a veszedelmet, üdvösséget és a menyországba való jutást eszközöl ki, Jézus Krisztusnál. Megnyitja az Úr kincses tárházát, hogy abból mindenféle jók leszálljanak miránk, aszerint amint Üdvözítőnk mondotta: zörgessetek és megnyittatik néktek. Áhítattal hallgattam a tiszteles úr szavait és mélyen a lelkembe véstem azokat. Az első éjszakát teljesen átvir-

Next

/
Oldalképek
Tartalom