Esztergom és Vidéke, 1904

1904-04-03 / 27.szám

iá is él, de már őszbe ^borult, titkán lehet látni. M*gasrangű volt, nagy felkelő vezér, számfember sorsa függött tőle. nem árulja el bajtársait, ha

( {agyja magukra, ma boldogok len- s vA mikor leginkább kellett volna • akkor tette le a fegyvert s 1 ídött senkivel. Számtalan hires J >gtak ekkor el, kik a hazáért j s vasra verve vittek el a vá-; )gy ott haljanak kinosan, ideízei közt, vagy a mi megválót akasszák őket fel, katonáliilően. iad lett, mehetett bántódás nélit azonban kivégezték, sok ártatlannak, jogtalanul átka kiséri őt élete végéig, st nyugalma, nincs egy békés pllkül, hogy bántanák. Fáj nekii látni, mert magát a legbűnö- Í Üátja. jn felriad és sétál szobájában,

1 egyszerű, mint a legszegéI ilom már elméjét is megza-; tudja, hogy mit tesz, csak lesz tiszta gondolat világa,

1 ^t elborul. j jaz ő vétke édes gyermekem ! j k

ét elosztja most, hogy könnyebb jzivének elviselni a fájdalmat, j lehet el a vidékről egy sebe- j iá sem, kit ő előbb magához [etne. Pénzt ad nekik, meg- j őket s igy akarja jóvátenni I í [m ! sokszor visszaadják neki i fegény harcosok a pénzt, hogy | 'kell. Mit érezhet ily ember ? <eirhatlan! Ilyenkor sir s zavart elléjével imádkozik. Halálért esd! Azt az öreg kertészt is azért tartják, lert ő is sebesült katona. Ha már nem birnak vele, ezt vezetik ^eléje s ez vigasztalja, ez segit rajta. Az egész család alamizsnálkodik s mind küzd azzal a gondolattal, hogy a haza legrosszabb gyermekei, hogy Ityjuk a „bűnös ember." Szenvednek gyermekei is, kik ártatla)k, nem bűnösek. Elzárva élnek a világtól. Egy kis fehérruhás unokája van, ez a kis leányka a mindene. Talán az Isten kegyelemképen teremtette, hogy legyen [neki is valakije aki feledtesse vele [tettét. a kicsi csókolja igazán szeretettel, }m tud semmit arról, hogy az ő ia vétkes. Ez öleli, karolja át, fztalja s erősiti a lelki küzdemásnak eszébe jut a vétek, ő érzi annak terhét. Vétkes szegény, de meg kell neki bo^ájtani, mert megbánta bűnét. Ne iondjátok, ha véletlenül látjátok, hogy fíínös ember, mert elég neki hallani a ilkében felkelő önvád szavát. Megverte az Isten fiam, mert elvette f

en

' eszét, elrabolta nyugalmát. '

a(

^ Legyetek jók, ha láttok szegény kamát, sebesült katonát, vezessétek jozzá, mert enyhítitek fájdalmát. Már bűnhődött nagyoaj ne büntesseti is, hanem tanuljatok a „bűnös ibér" példáján. [gy beszélte el anyám, mi pedig hall[ttuk, testvérem könnyezett, én pedig 'áncsian kérdeztem, Mi a neve édes anyám ? — Bűnös ember! felelt anyám s elfordult egy képhez, melyről mindig azt mondotta : Ez a te édes atyátok. Könnyezett! . . Az ő halaiának is a bűnös tmber az oka. APRO DALOK. I. Ki tiltja meg, hogy a sóhaj Messze száljon Túl a Dunán szerelmetes Gerle szárnyon. Dalba öntve zokogja el Ott te néked, Milyen nagy a sóvárgásom Rószám érted. II. Valahol, valaki, hogy ha áztat tudná, Hogy szerelmes szívvel verset irok hozzá, Hogy az én világom fénnyel beragyogta Felé száll szivemnek lázas gondolatja, Hogy kétkedés átka marcangolja lelkem, Benne mennyi vigaszt és bánatot leltem, Hogy egy legény messze távol reménySzemét rávetette, [seggel Talán kinevetve. III. Néhány röpke óra volt csak Kézszorítás . . . egy tekintet . . . És azóta álmaimban Mindig látom a képedet. Megjelensz mint egykor, akkor . . , Hallom most is a hangodat És színesre festi lelkem Egy nyári est, egy hangulat. IV. Elbolyongok csupasz fák közt, rideg tájon Biztatgatom a szivemet S csittitgatom, hogy ne fájjon Száraz haraszt elhervadva lábam alatt Meglibbenti felkavarja, Friss tavaszi szél fuvalat. Tavaszi táj, teli telve reménységgel... Mért, hogy az én vágyódásom Önmagában sorvad ég el. Einczinger Ferenc. A vadorzó. Az öreg Menyhárnak holtan hozták haza szép legény fiát. Mikor a ráezá radt megfeketedett vért lemosták róla az asszonyok, Menykár megnézte a férfias barna mellen tátongó sebet és csak annyit mondott Összeszorított öklét fenyeget őleg felemelve: azok a „kutyák" voltak. Tudta ezt különben mindenki, habár nem esett is eddig szó róla, mert hát ki is akadékoskodhatnék a szegény falubeli ember dolgaiba más, ha nem azok a „kutyák ?" Sirt, bozsenkolt az asszony nép, öltöztetni kezdték a Jóskát, aki úgy feküdt ott megmerevedetten, elfakult arccal azon a gallyakból, faágból készített saraglyán, amin egyébb alkalmatosság hiányában szóllitották haza a Delenka egyik sziklás hasadékából — mintha neki az egész esethez éppen semmi köze sem volna. — Harmadnap este ment el szarvas nyomra, — kezdte magyarázni az öreg a két hazaszállitónak, — tegnap estig vártuk, de hogy nem jött, hát mindjárt gondoltuk, hogy baja került, de hogy ilyen, azt mégse mertem. Rázogatta az ősz fejét, miközben folyton a fiát nézte : — Derék legény volt, meg jó is. Sági Misa Ambrus vette fel a szót. — Kutya vezetett rá, az Ipoly, mert hát azzal jártunk odaki, oszt, hogy nagyon vonyított, még mondok, — tán farkast érzesz, vagy mit, — már csak megnézlek. Hát ott volt, nem volt benne egy cikrányi élet sem: a puska meg vagy hat lépésre tőle a fűben, még az egyik kakas készenlétbe is volt helyezve. Magam nem bírlak haza, szegény — gondoltam, — hát sípoltam a gyerekre, aki nem messze lehetett tőlem, mivelhogy egymásnak kerítettünk, de biz azt el is eresztettük szépen, — már hogy az őzet, — ugy vártuk be véle az estéli harangszót, mert hát világgal nem akartunk vele elindulni. Aztán, hogy volt a háznál egy kis pálinka, megkinálta őket Menyhár egyegy üvegecskével, már a fáradságért is, meg amúgy szokásból is, mert jó szivű ember volt, meg egy kis módja is volt rá. Szép pár igása kérődzött az istállóban, aztán fejős jószág is volt kettő-három. A pálinka egy kicsit feltüzelte az embereket, hangosabban kezdtek beszél getni, hogy igy a törvény, meg amúgy, — azoknak se szabadna egy hitvány nyúlért ... de, hogy az öreg csak a fejét rázogatta, hát ők is megvonták a vállukat s mivel az üveg is ürült, a zsidó meg még aludt, hát búcsúzkodtak és ott hagyták a halottas házat. Menyhár is kifordult a házból, hagyta, hagy tegyék rendbe az asszonyok a Jóskát, — de nem is tudta a jaj gátasukat sem szívlelni, amint egy minutomra sem hagytak volna abban. Odakint a leánynyal jött szembe, a ki a kötője szélét a kezébe fogva ácsorgott az ablak alatt. Szemérmeskedett hivás nélkül beljebb menni, pedig látszott rajta . . . mert erősen zihált duzzadt leányi melle a visszatartott belső izgatottságtól. — Már tudod ? szólt rá Menyhár. No erigy be, ott van bent, meg van halva tisztára, Ha szeretted hát nézd meg . . . meglőtték azok a „kutyák" verje meg őket az a magasságos Isten; — tört ki belőle az indulat, miközben megfenyegette a hajnali szürkületben ide sötétlő uradalmi tiszti lakot azokkal a hatvan esztendős, de még mindig ernyedetlen sárga vastag erektől duzzadó karjával. Valami nagyon égette a szivét, meg a feje is kábult tőle. Odabent pedig most még nagyobb lett a jajgatás. Nem állhatta a termé• szete, odébb húzódott a másik felére a portának. Leült egy fejőszékre, mert mintha a lábaiban is érezne valamit abból, a mi szivét marja és gondolkodni kezdett. — Minek is ment, meg volt mindene, anélkül az egypár hitvány nyúl, vagy őz nélkül amit néhanapján hozott ellettünk volna. De nem ért neki a jó 87Ó, hát itt van. Tudtam, hogy nem le3z ennek üdvösséges végzete . . . de mégis . . . hogy igy essen? Nagyot sóhajtott és megdörzsölte ősz szempilláit, melyekre ha nem akarta is, rá eresakedett valami, ami nagy ritka vendég volt a kemény öreg embernél. Két kérges tenyerébe hajtotta fejét és tovább fűzte. A lány is eleget abajgott neki, hogy ne menjen. Amióta a kőrvadászra rálőttek a Magos fánál, nagyon vigyáznak az őrök, köpték a markukat és épen vele kellett nekik összeakadniuk. Inkább hagyta volna magát megfogni, majdcsak kifizettük volna, hiszen hát Istennek lett volna miből. Övé a ház is, meg a földek is, meg a marha is; én már öreg vagyok az asszony is az, mi kell már nekünk? 0 meg birt volna keresni. Vagy ha bt csukják is egypár napig nem veszett volna el. No ugyan nem ő lett volna az első, sem az utolsó. Aztán meg se nem lopott, se nem gyilkolt, ember maradt volna továbbra is ... De hogy igy esett . . . Mért no ? Isten rendölése. Én is jártam valaha, puskás ember voltam, de akkor még másképen volt minden . . . Valami zaj verte fel az öreget gondolataiból. Egyenletes léptek voltak, mintha katona őrjárat vette volna erre útját. Az uradalmi vadőrök indultak hajnali cirkáló utjokra. Ilyen tájt kell leginkább résen lenniök, mikor a vad kel. Tudta ezt az őreg is, számtalanszor látta őket. Egyszerre fejébe tódult a szivének minden keserűsége, homlokán lüktettek a kidagadt erek. Ök azok a „kutyák", — nyögte ki rekedten összeszorult torka: Azzal lassan bölépett a pitvarra, a hol a meghalt gyerek fegyvere volt megtámasztva és várt. Várt egészen nyugodtan, még a szíve sem dobogott jobban. — Amelyik legelsőbb ide ér, — motyogta. Hogy melyik lesz'? Hát tudom én, hogy melyikök cselekedte meg néki ? Mindegy az ; egyikért egyet . . . rendes számadás. Három vadőr jött vállravctett fegyverrel a másik soron. Az első egy alig 17 éves csupaszképü gyerek volt, aki vígan mesélt valamit társainak. Vagy harminc lépésnyire lehettek még Menyhártól, — épen a legjobb távolság, — amikor sorra kezdte őket ismergetni, a még jócskán sötétes szürkületben. — A gyerek, — morogta bosszúsan, — a másikat . . . hm . . . egy kompániába szógáltak . . . má csak hagy... pajtások voltak, ez nem bánthatta. Az öreg Forgács zárta be a menetet, iskolabeli pajtása Menyhár Jánosnak, meg komák is voltak. — Öt fia van, mind én tartottam keresztvíz fölé . . . Célba tartott fegyverrel kisérte őket, amig csak el nem tértek a Mayer kertjénél. — Csak egy nyomás . . . nem! Leeresztgette a sárkányt és visszaült a fejőszékre, zúgó fejjel gondolkodott tovább. Zanoletti József. KÖZGAZDASÁG. A triesti általános biztosító társaság (Assicurazioni Generáli) f. évi március hó i8-án tartott 72-ik közgyűlésén terjesztettek be az 1903 év mérlegek. Az előttünk fekvő jelentésből latjuk, bogy a 1903. december 31-én érvényben volt életbiztosítási tőkeösszegek 656,787.581 korona és 31 fillért tettek ki és az év foiyaraán bevett dijak 28,731 705 korona 08 fillérre rúgtak. Az életbiztoj sitási os.tály díjtartaléka 14,002.386 j korona 03 fillérrel 174,192.235 korona 16 fillérre emelkedett. A tűzbiztositási ágban, beleértve a betöréses-lopás elleni és tükör-üveg-biztosítást a díjbevétel 12,989,614,539 korona biztosítási összeg után 21,276.945 korona 70 fillér volt, mi, bői 8,716810 korona 37 fillér viszontbizto- J I sitásra fordíttatott úgy, hogy a tiszta díjbevétel 12,560.135 korona 33 fillérre rúgott, mely összegből 8,669.907 korona 26 fillér nVnt dij tartalék minden teheri töl menten jövő évre vitetett át. A jövő í években esedékessé váló dijkötelezvények 1 j összege 86,523237 korona 41 filér. A szaI litmánybiztositási ágban a díjbevétel ki- 1 1 tett 3720.916 korona 60 fillérr, mely a j I viszontbiztosítások, levonása után M • 1,161.348 korona 48 fillére rúgott. Károkért a társaság 1903-ban 26,668093 korona 31 fillért folyósított. Ehhez hozzáadva az előbbi években teljesített kár^ fizetéseket a társaság alapítása óta kajrok fejében 768,682.165 korona és 96 fil! lérnyi igen tekintélyes összeget fizetett I ki. A nyereség tartalék kö^ül, me- ^ j lyek összesen 23,505.036 korona 95 fillérre rúgnak, különösen kieme lendők: az alapszabály szerinti nyereségtartalék, mely 5,250.000 koronát tesz ki, az értékpapírok árfolyamingadózására alakított tartalék, mely a 3,729 624 korona 17 fillér külön tartalékkal együtt ^16,778952 korona 01 fillére emelkedett, j továbbá felemlítendő a 160,000 koronára rúgó kétes követelések tartaléka és a 378,042 korona 47 fillérnyi ingatlan tárta-