Esztergom és Vidéke, 1904

1904-01-01 / 1.szám

ESZTERGOM es mm A „VAKMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET"-NEK HIVATALOS LAPJA. Mcgjelcrjik Vasárqap és csütörtökön. •JLLŐFIZETÉSI ÁRAK '. Egéax évr Fél évre _ _ 12 kor. - fii. _ _ - — 6 kor. — fii. Negyed évr* — — — — 3 kor. — fii. Egyei »fám ára: 14 fii. Felelős szerkesztő: Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyílt terek és hirdetések küldendő t Kossuth Irajos (azelőtt guda) utca 485. szám. • -$>• Kéziratot nem adunk vissza. NrBoldog újévet! Mennyi kivánat e két szóban: „Boldog újévet!" Mint a villamos áramlatnak szabadba jutott milliárdnyi sziporkái teliti meg a boldogságnak kivánata a sziveket, mely elszállva az ajkakról, azoknak tömkelegét küldi fel oda, honnan minden jó származik. E rövidke két szóban: Boldog Ii jévet! ha egyébként nem is, de alkalmazásában még a leghitetlenebb emberben is megvillámlik a Mindenható felséges gondolata és létezése iránt való sejtelemszerü meggyőződés. Miért? Mert e két szóban: „Boldog újévet!" az embertársra való utalással kérő vonatkozás van a sorsok kegyes intézőjére a Mindenhatóra, hogy hegessze be a sebeket, enyhítse a fájdalmakat, távolítsa el a megpróbáltatásokat, nyissa meg áldásainak végtelenül gazdag tárházát és tegye az életet olybá, melynek elviselése öröm és gyönyör. A Mindenható a boldogság kútf orrássa, 0 tő Je kívánunk mindent, de elfelejtvén, hogy a boldogságnak megadása jutalom Tőle, mit kiérdemelnünk kell. Elfelejtjük, hogy mikor „Boldog újévet!" kívánunk, azon tanácsunkat is hozzá kellene fűznünk: „Ember légy jó." Igen te ember légy jó, ki felejted, hogy a boldogság jutalom levén, annak kiérdemlése a te értelmed helyes alkalmazásától, szived erényeitől és akaratod jóságától függ. E nélkül nincs boldogság s ha látszata fény és pompában csillog is a maga valójában nem boldogság az, hanem briliántba foglalt teher, szenvedés, sajgó fájdalom, a lelkiismeret gyötrő küzdelme : a boldogtalanság. E tanácsban: „Ember légy jó!" a boldogságnak minden irányban való megvalósulása van letéteményezve. Az ember, aki jó, abban összpontosul a rendeltetés, a hivatás, a kötelesség tudata, a munkásság, a törvények iránti tisztelet, az ügybuzgóság, az erények, a jó cselekedetek gyakorlásának vágya és teljesítése, vidám hangulat, megnyugvás, mind, de mind egy-egy láncszem a boldogság kiérdemlésére, amelynek befejezésére nem lehet egyéb kérelmünk, mint a kegyelemnek, az erőnek és az egészségnek ajándékozása attól, ki mindeneket képessé tett azokat kiérdemelni. Ember légy jó! Ha e tanács nem foglaltatik érzelmeink megnyilatkozásában, a boldog uj évi kivánat röpke frázis, szellemes kifejezésben pompázó hazugság. Mit érek el vele? Sivárságot a szívben, lehetetlenséget a kivánat teljesedésére. Mert, hogy boldog legyek a magam tudta és akarata nélkül, az nem létezhetik, attól a kortól fogva, amelyben működésem az öntudatos szabad elhatározástól függ és pedig egyszerűen azért, mivel a boldogság az öröm, a gyönyör érzetének vágya akkor kap meg, mikor a komoly, öntudatos cselekvési képesség nyilvánul meg bennem. Azért boldog a gyermek, mert kis korában ha képes is, nincs még arra utalva, hogy sorsának intézésében öntudatosan cselekedjék s bizony enyhítő körülmény marad reá nézve mindig, ha cselekménye biin számba vehető. Légy jó! E két szóban a szeretet érzetének és gyakorlatának tanácsa is foglaltatik és nyomán a béke kél. Szeretet és béke képezi az összekötő kapcsot a föld és az ég között és aki ezt bírja, I az boldog, mert nemcsak érintkezésben van az Istennel, hanem * benne is van s nincs szenvedés, fájdalom, küzdelem, hogy elszakadjon Tőle, mivel a megnyugvás lakozik szivében, mely minden boldogtalanságnak leküzdője. Ezért ma, midőn embertársaim elé lépek, elsőbben és azt a tanácsot adom ; légy jó, fakassza fel szivedben a szeretet érzetét, jóságodban nyilványuljon meg a kötelesség, a munkásság és az erények gyakorlása : béke, megnyugvás fog lakodba szállni, amihez, mikor boldog újévet kívánok, azt kívánom, hogy az ég tartson meg számos éveken át lelki és testi erőidben és gyönyörködj az életben, mert az élet szép, ha gondját viseljük, mert az élet boldogság ha jók vagyunk. Boldog újévet! Bertalan Vince. Az alkoholizmusról. A nemzetpusztitó alkoholizmus ijesztő módon való terjedése egy évtized óta erős visszahatást kelt az orvosok s a társadalom s az orHz „Esztepqom és Vidéke" tápcáia Tűnődés, Ha még egyszer sirni tudnék Olyan szivbő!, oly igazán, Mint a hogy a gyermek tud csak Egy tört lovon, fakatonán, Ha még egyszer fájni tudna Lelkem nemes ideákért, S tudna újra lelkesedni Tova tünő, röpke vágyért, Ha még egyszer ! . . De hiába . . . Elröpült rég az az álom . . . S tudja isten, még is én azt Mindig újra visszavárom ! . . Sirius. A — Irta; Tuba Károly. — Tinka szülei tisztességes iparosok voltak, a kik nagy fáradtsággal szerezték a mindennapi kenyeret. Sokan voltak. Tinkát mégis kitanitatták. Tanítónőt neveltek belőle, azután pályázott ide is, oda is, de nem kapott állást. Otthon maradt mint magántanító, órákat adott. Egy ilyen helyen ismerkedett meg Viktorral, a ki hivatalnok volt, de a kinek hosszab volt a cime mint a fizetése. Megkérte Tinkát, hozzá is ment, nem azért, hogy szereti, hanem, mert asszony akart lenni. Tinka feltűnő szép lány volt, szépségével, kedvességével csodálatos módon tudott hóditani és ez kissé büszkévé, nagyralátóvá tette. A szülei is elkényeztették, elnevelték, mint a hogy a szegény ember szokta tenni, az urakat utánozva. Mindamellett jó leány volt és becsületes, de nem gazdasszonynak való, a ki csak ábrándokat sző, a kényelmét szereti, s az élvezeteket hajhássza. j Azért férjhez ment. Nem vetett számot önmagával, meg hogy férjének 35 forint a fizetése a miből nem lehet nagy urat játszani a mai világban. De mindegy, az lesz, a mi akart lenni: asszony \ a ki előtt, megnyílik az élet, a kinek már — szerinte — minden szabad. Egy keskeny kis utcában, két kis ! szobás lakást béreltek. Ott éldegéltek a szerényen rendezett szobácskákban. A bútort is hitelbe vették, mert egyiknek se volt miből, az öregek is szegények voltak. Viktor is csinos emberke volt, de túlságos jámbor ; majdnem ostoba ; nagyon külömbözött a kettő egymástól. A feleségét nagyon szerette, megadott neki minden kényelmet, csak panaszt ne haljon. Az óraadás megszűnt; Tinka nem tanított többé; O igy akarta. És dacára, hogy az a jámbor ember mindent kedvére tett, nem érzett iránta egy parányi vonzalmat sem. Az az ember mégis azt hitte, hogy szereti; boldognak érezte magát, az asszony csókja olyan forrónak tünt fel előtte. I Azért nem volt köztük soha egy rossz szóváltás sem. Viktor hivatalban volt reggel nyolctól délig és kettőtől hatig-hétig, mert ő nagyon szorgalmas hivatalnok hirében ! állt. Az asszony pedig sétálni ment, vagy otthon ült és olvasott, kötött vagy unatkozott. Az utóbbi legtöbbször előfordult, j i • ! ! Pár hónap múlva arra a gondolatra jutottak, hogy sok a kiadás, kevés a. jövedelem, holmi pénzzavarok állottak j be és kellett valamit gondolniok, mert j igy bajos élni. Egymás után jönnek a hitelezők; a házbérrel is tartoznak, a! háziúr nyughatatlankodik. Beköszöntött a szükség. A végrehajtó is tette tiszteletét. A családi konferencia elhatározta, í hogy Tinka újra tanítani fog. Viktor pedig iratokat másol éjjel; vagy a mikor! lehet, de valahogyan kell lenni. Tinka tehát újra tanítani járt. A jóakarók Finta László gazdag földbirtokoshoz ajánlották. Ott tanított két órát. AJ gazdag özvegy ember dúsan megfiaetett, pedig nem volt sok baj a kis leánnyal, mert eleven, okos teremtés volt. Egy idő óta a háziúr is szorgalmasan hallgatta a tanítást, kis leánya okos feleletét s különös fény lobbant fel szemeiben, midőn Tinka ajkain felcsendült a szó. Finta szerelmet érzett szivében, olyan szerelmet, mely csillapítja a vágyat. Egyszer rút, locs-pocsos idő volt, mikor Tinka tanítani ment. A kis tanítványt nem találta othon. a mi négy hónap alatt egyszer sem történt meg. Tinka nagyon csodálkozott. — Még reggel elment a pusztára nagyanyjához, egy óra múlva valószínű itthon lesz — monda Finta udvariasan. Bementek az ebédlőbe. Finta titkon ráfordította az ajtó kul csát a melyet Tinka azonban észre vett. A szobában barátságos meleg áradt szét. Őszi párázat ülte az ablak tábláit s valami komor, szürke homály derengett a szobában! Az asszony leült a puha kerevetre s valami könyvet lapozgatott türelmesen Finta az ablakra lehelt és küiömböző alakokat rajzolt oda. — Soká késik Mancika? kérdé nagy hallgatás után az asszony.