Esztergom és Vidéke, 1903

1903-10-18 / 84.szám

A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egéw évr — — — — 12 bor. — fii. Fel évre — — - - — 6 kor. — fii. Nflgyeil évrií — - — — 3 kor. — fii. E&yei tzÁm Ära: 14 fii. * Felelős szerkesztő: Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók ; Or. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szüreti elmélkedések. Esztergom október 14. I. Hét havi küzdelmes munka után végre szőllős gazdáink is biztos helyre hozták fáradságuk gyümölcsét. E hó első felében határunkban is meg volt a szüret. Örömmel kell constatálnunk, hogy úgy a minőség, mint a mennyiség, jó közepesnek mondható, mert a qualitás 25—30 %-kal jobb a tavalinál, az ez évi esztergomi termés mennyisége pedig megfogja közeliteni a 20,000 hektolitert. Mindennek dacára szőlőtermelésünk sajnos, kedvezőtlen utón halad és ha ez lovábbra is igy marad, úgy versenyképességük rövid idő múlva a minimumra fog leszállni. Szőlészetünk kedvezőtlen irányzatának négy oka van. Először nagy hiba az, hogy szőlőinknek legalább is fele a laposokon van ültetve, már pedig jól tudjuk, hogy forgalomképes, tartós és jó bor csak a hegyen terem. A laposi bor test nélküli, gyenge, melyAz „Esztergom és lie" tárcája, Két év múlva. irta: Bártfay-PorteU Róza. D. művész nagy betegen feküdt. Nemes vonásai a legnagyobb fájdalmat árulták el. Beesett nagy szemeit csak néha nyitotta fel, akkor is szomorúan tekintett az ágyánál ülő öreg nőre, a ki részvéttel törülgette le az izadtságot nyílt homlokáról. — Hány óra van ? kérdé a beteg bágyadtan. I — Hat óra — Volt itt már az orvos? — Ig«n, nem régen ment el, azt mondta, ha felébred a nagyságos úr, adjak vala- [ mit enni. Mit kivan, adjak egy kis le1 vest ? — Nem kell semi köszönöm. — De kell enni, mert igy soha sem lesz jobban. — Minek is lennék jobban, hiszen kiért és miért éljek. — Nincsen ? Hát a művészete ; vagy j az semmi ? A művész fájdalmasan sóhajtott fel, j azután reszkető hangon monda : — Azért sem érdemes, ha nincsen kiért élni. De igaz. Ha én most meg- j halnék, mit csinálna maga, Jó asszony ? lyel a világpiacon meg nem jelenhetünk, de még az országos forgalomban sem vehetünk részt és igy azokat a helyi és szomszédos fogyasztóknak kell potom áron átengednünk. Apánk is a hegyi szőlőkből szűrték a jó esztergomi bort, mely neszméíyi név alatt került szép áron az igényesebb fogyasztók asztalára, és nem ültettek szőlőt a laposi buza föidek közé, hol a retteget május fagyokon kivül, a íisztharmattal és egyéb, a hegyi szőlőknél is több bajjal is jár a művelés és hol ennek dacára csak harmadrendű minőség terem. Szőíeink második nagy hátránya, hogy úgy a laposon, mint a hegyen csak másod rendű, tömegbort termő fajok vannak telepítve. Becses, értékesebb fajok nálunk úgyszólván ismeretlenek, finom faj borokról tehát ma nálunk szó sem lehet. Igaz, hogy az általunk kultivált fajok rendszerint sokat teremnek, de mí haszna, ha gyenge minőségük miatt alig, vagy csak fél áron tudtuk értékesíteni. Nézzük csak Ki fizetné meg az én adósságomat, a mivel magának tartozom ? Hisz mindenemet felemésztette hosszas betegségem.

1 — Ne tessék arról beszélni. A mit adhattam, szívesen adtam. Hisz mindig; oly jó volt hozzám, a mióta itt lakik. Csak már jobban lenne, mert nekem is elfogyott már az a kis összekuporgatott pénzem; a mit most keresek, az magam-' nak is kevés. — Ne féljen, nem tart már soká . . . Ha meghalok, ott van még az egyetlen! kincsem, az a női arckép, vigye el akkor B. bárónőhöz, az majd fog érte any-. nyit adni, a mennyivel magának tartozom. De most hagyjon magamra, nagyon fáradt vagyok . . . pihenni akarok . . . Az öreg asszony lábujjhegyen tipegett kl a szegényes szobából a konyhába, a! melynek egy része kopott zöld függöny-: nyel volt elválasztva az általa lakott! résztől. Karácsony est van. Gyönyörű szép téli este. A természet is ünnepi díszbe öltözött. Fehér ruhát öltött magára, tiszta csillogó ' ruhát. A házakban Öröm és boldogság honol, a legszegényebb viskóban is kigyúlnak! a szeretet lángjai s a boldog gyermek- j sereg ujjongva állja körül a karácsonyfát. ] Azt hinnők, hogy e napon nincs bol- \ dogtalan ember, mert mindenütt örömet meg a helybelyi reform, egyház finom fajokkal újból telepitett szőlejét, hol az értékesebb borszőlők ez évben is Klosterneuburgi mérőn 20 fokos és ennél édesebb mustot adtak, holott a régi tömegbort termő fajokkal beültetett hegyi szőlőinkből, ugyanezen mérőn csak 16—18 fokos, laposi szőlőkből pedig csak 14—16 fokos mustot szűrtünk. E tekintetben még az alföldi homok szőlők is túlszárnyalják a mi hegyi szőlőinket, mert ott a kiváló fajok helyes megválasztásával bizony sok helyen a laposi szőlőkben értékesebb bort nyernek, mint mi a hegyeken. Harmadik nagy bajunk, hogy igen kevés szőlőbirtokosunk van a termés beraktározására, illetve bepincézésére berendezve és hogy a célirányos borkezelés nálunk ugy szólván teljesen ismeretlen. Termelőink jó részének pincéje egyáltalában nincsen, de ha van is, abból a borosedények régen kipusztultak és igy szőlőbirtokosaink tekintélyes részének a rövid 2 — 3 heti szüreti idő alatt kell termékét nyersen, törkölyös must alakjában és boldogságot látunk, pedig van igenigen sok , . . B. bárónő is e boldogtalanok közé tartozott. A karácsony esfe ő benne legszomo morubb emlékeket költötte. Egy ilyen ragyogó szép karácsony estén temette el az ő ifjú ábrándos szerelmét s azóta sötét lett a világ reá nézve, nem látta ő annak többé boldogító fényét soha. Két év előtt történt, hogy édes anyja lefestette D. művész által. A modell ülések alatt megszerette egymást a két fiatal lélek, azzal az igaz, mély szerelemmel, a mely nem Ösmer rangkülömbséget, csak szeret, vakon, Önfeledten. Kimondhatlan boldog napok voltak azok, a melyeken Összejöttek. A művész imádattal tekintett ilyenkor az előtte ülő lánykára, akinek vonásai a legnagyobb szerelmet árulták el. De mivel a nagy boldogság nem tart sokáig, az ő boldogságuk is rövid életű volt. Az utolsó ülést tartották, még egypár ecsetvonást kellett volna a képen végezni, de a művész keze remegett, nem tudta befejezni a képet. Az utolsó együttlát egészen megzavarta őket. Az a gondolat, hogy ezentúl talán sohasem fogják egymást látni, mély bánaf-tal rnlfntre f»l szíveiket. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (üOYaakéziratok, előfizetések, nyiltterek ós hirdetések küldendők) Kossuth bajos (azelőtt guda) utca 485. szánj. —3>; Kéziratot nem adunk vissza. bármely áron értékesíteni. Nagy tehát ez időben a kínálat és sajnos, kicsi a kereslet, mely körülmény természetes következménye az árak alacsony volta. Tetőzi e kedvezőtlen helyzetet, hogy helyi borkereskedelmünk úgyszólván teljesen szünetel, a termelők egészen magukra vannak hagyatva és csupán a saját erőnkből fentartott borászati egylet az, mely szerény eszközeivel szüretkor a termelők segítségére jön, kedvező fekvésekből jó minőségű szőlőt illő áron vásárol és ezáltal egyrészt jótékony hatást gyakorol a normális árak alakulására, másrészt tekintélyes mennyiségű — ez évben 1000 hektoliter — oly árut pincéz be, melynek a termelőknél való elhelyezése a fentiek szerint nagy* nehézségekbe ütköznék. Egészen más, sokkal kedvezőbb viszonyok keletkeznének, ha a termelők zöme bepincézné termését és pincéinkben állandóan nagyobb mennyiségű uj és jól iskolázott óbor állna kiválasztásra л vidéki vevők rendelkezésére, mert csak ily állandó nagy és szakszerűen kezelt jó miSzomorúan, szó nélkül néztek egymásra, remegve a fájdalomtól. A művész nem birt tovább ellentállni érzelmeinek, oda lépett a remegő lánykához és szivére ölelve beszélt neki örök, soha nem muló szerelméről, a mit a lányka sírva hallgatott végig és biztosította, bogy ő is örökké fogja szeretni, csakis őt és rajta kivül senki rnást. Ekkor lépett a szobába a báróné, aki már látni akarta a képet. Mikor a jelenetet megpillantotta,, borzasztó haragra lobbant, a művészt durván kiutasította, jellemtelen nőcsábítónak nevezte, aki az ártatlan leány tudatlanságával visszaél. — Takarodjék, uram. Köszönje meg, hogy szolgám által ki nem dobatom. Ezt a képet a tűzbe fogom dobatni. Nem akarom többé látni, mert mindig eszembe juttatná leányom gyalázatát. — Ehhez a képhez még nincs joga, asszonyom. Ez még az enyém, igy szólt s fájdalmas pillantást vetett a szegény lánykára, aki megtörve zokogott s a képpel együtt támolyogva távozott a szobából. Egy félévre rá a kis baronesz férjhez ment egy dúsgazdag báróhoz s folyton siratta első szerelmét. A művész pedig a borban keresett feledéát, de nem talált. Alig egy évre rá a báróné özvegy lett s most még többet gondolt első ábrán* dos szerelmére.