Esztergom és Vidéke, 1903

1903-02-01 / 10.szám

fürdő színvonalának emelése körül is •nagy érdemeket szerzett, amelyek elis méréséül a III. oszt. vaskorona renddel lón kitüntetve. Jeles latin költő volt. Művei közül azonban csak az az üdvözlő költeménye jelent meg, amelyet Kopácsy József her­cegprímás tiszteletére irt 1847-ben név­napja alkalmából a nagyszombati papnövelde nevében. Lelkes barátja volt a i*ath. legényegyleteknek. Az ő érdeme, hogy az intézmény a székes fővárosban meghonosult. A főváros akkori »Cheheihez с u. i. 1868 ban egy nyilt kérelmet intézett, amely nyomtatásban is kiadatott. Meg­győzően bizonyította be a Chéhek vehetői előtt, mily nagy előnyöket remélhetnek a kath. legényegylet felállításától. Az utóbbi években, mint аз esztergomi íőkáptalan legifjabb címzetes püspöke többször szerepelt nagy országos ünne­peken, mint olyan, aki ő felsége előtt az apostoli keresetet vitte. Nemes jó szivét szép alapítványai hirdetik, amelyeket különböző jótékony czéiökra áldozott. Haláláról a székesfő­káptalan az alábbi gyászjelentést adta ki: >Az esztergomi főszékesegyházi káp­talan saját, valamint a gyászoló rokon­ság nevében szomorú szívvel jelenti, hogy szeretett kartársa méltóságos és főtisztelendő Pellet József apostoli fő­jegyző, biduai vál. püspök, t. pápai káp­lán, esztergomi főszékesegyházi kanonok, esztergom-szentgyörgyme ői prépost sz. Mihály főangyalról nevezett apát, főszé­kesegyházi főesperes, aranymisés pap, a jeles vaskoronarend III. oszt. lovagja folyó évi január hó 29-én délután 2 óra­kor, életének 80. évében, hosszú beteg­ség és a haldoklók szentségeinek ájta­tos felvétele után, lelkét Teremtőjének visszaadta. Az engesztelő ünnepélyes szent mise-áldozat az esztergomi főszé­ke^ egyházban folyó hó 31 én délelőtt 9 órakor lesz bemutatva. Hült teteme ugyancsak fol/ó hó 31-én délután 3 óra­kor fog ünnepélyesen beszenteltetni és a főszékesegyházi sirboitban a boldog föl­támadásig nyugodalomra helyeztetni. Kelt Esztergomban 1903. évi január hó 29 h\. Nyugodjék Krisztusban !c Temetése nagy részvét mellett és pompával tegnap délután volt. Legyen áldott emlé-kezete / — A kaszinó választmánya tegnap ülést tartott, melyen folyó ügyek, töb­bek között jelentés az estélyről, a könyv­tár átadása stb. kerültek napirendre. — Tiszti jelmez estély. A városunk­ban állomásozó 76 számú gyalogezred tisztikara tegnap este tartotta meg jel­mezestély ét. A kitűnően sikerült estély­ről lapunk legközelebbi számában refe­rá'unk. — Jótékonyság. Beküldetett a szent Erzsébetről nevezett esztergomi jótékony­egylet 1902. évi jelentése, mely az egye­sület működéséről beszámol. A jelentés­ből látjuk, mily fontos tényező az egylet a helybeli szegényügy gondozásában. A rendelkezésére álló összegből az egyesület az 1902. év folyamán a szegények pénz­be i segélyezésére 2569 kor, 90 fillért fordított, 792 korona értékben pedig kenyeret nyújtott a szűkölködőknek. Nem feledkezett meg a szegény kis óvodások karácsonyfáiról sem, mely cé'ra 220 koronát adott. — Az egyesület az elmúlt évben néhai Niedermann Károlyné úrnő hagyományából 1000 koronás alapítvány birtokába jutott, ugyan­csak nevezett úrnő végrendelkezéséhez képest 2000 koronát osztott föl húsz szegény sorsú uri nő között. A folyó 1903. évre 1820 korona irányoztatott elő pénzbeli segélyül a szegényeknek és óvodásoknak, a kenyér osztást is folytatja tehetségéhez képest. Az egyesületnek 192 tagja van ; kívánatos, hogy az egylet dicséretestörekvéséhez mérten emelkedjék e szám. — Társadalmunk nemesen érző emberbarátainak jóindulatába ajánljuk az egyesületét. — Brolly Tivadar pozsonyi polgár­mester volt tegnap január 31-én váro­sunk vendége. A pozsonyi primási pa­lota vételára, a 320 ezer korona lefize­tése végett érkezett ide. A primási palotában volt szállva, ahol tiszteletére ebéd volt szombaton. — Az oltáregyesület nyilvános istentisz­teletét folyó hó 8 án tartja a viziváros zárda templomában. Előtte való napon délután 5 órakor litánia van, mely alatt a hivek a sz. gyónást végezhetik. Az imádási napon pedig х / 2 7, 8, 9 és 10 órakor szent mise, délután 5 órakor sz. beszéd és litánia. — Orvtámadás. Lapunk szerkesztője ügyvédi minőségébői kifolyólag egy nemtelen és sajnálatos orvtámadásnak esett áldozatául. F. hó 28-án a déli órákban ugyanis, midőn hazafelé tartott, a háza előtt reá várakozó Dejcző Mihály föld­mives az utcán neki rontott, karjánál megfogta, s rá kiáltott, hogy megálljon. Nevezett ügyvéd látva, hogy ittas em­berrel van dolga, tovább és lakásába ment, kit Dejcző nyomon követett laká­sába azzal, hogy neki hagyjon békét, mert lelövi. Szerkesztőnk figyelmeztette a tárnadót, hogy ügye rég és végleg be van fejezve, s feíhivta többszörösen, hogy távozzék, mit azonban az meg­tagadott s folyton fenyegetődzött és szitkozódott sőt tettlegesen bántalmazta azt. A dühöngőt a rendőrség fékezte meg, ki a délután folyamán újból meg­jelent szerkesztőségünk előtt, látva azon­ban az őrt álló rendőrt, eltávozott. A rendőrséghez bekisértetvén azt adta elő az orvul támadó, miszerint б egy törlési , engedélyt kért egy peres ügyből kifolyó­lag, s hogy kérése meg lőn tagadva. Ez azonban valótlanság, mert törlési enge­délyről egy szót sem emiitett, de nem is I említhetett azon okból, mivel az ingat­j lanaira egy peres ügyből kifolyólag bekebelezett végrehajási zálogjog, 1902. évi március 3-án 2624/1902. tkvi szám alatt már törültetett. A bántalmazott ügyvéd a fenyítő bíróságnál keres elég­tételt.— A „Szabadsági tegnapi számában megjelent és ez ügyre vonatkozó hirt annyiban helyesbbitjülr, hogy lapunk szerkesztője a támadót karján, de botjá­val egyáltalán meg nem ütötte. — Halálozások Vida János dunaszent­páli lelkész január 29-én elhalálozott 52 éves korában. Ugyan-e napon hunyt el Spertl György, aki 87 évet élt és so­káig Kirván volt lelkész, ahonnan a Li­pótmezei tébolyda lelkészévé nevezte­tett ki. Két év óta nyugalomban élt régi hivei között Kirván. — A kath. legényegylet a házalap javára tartandó színi előadással egybe­kötött táncmulatságát ma este tartja meg. Az estély iránt nagy az érdeklő­dés. — A kath kör házi estélye hétfőn lesz megtartva a kör helyiségében. A látogatottnak Ígérkező estély műsora a következő: 1 Zongora. 2. Csengery : >A fogoly lengyel.« Szav. Szeyler Gizike úr­hölgy. 3. Vieux temp. Fantasie appas­sionata. Hegedűn játszsza ifj. Zsakovecz Nándor zongora kísérettel. 4. Felolvasás. Tartja :DvihalIy G. úr. 5. Abt. Tavaszdal és Borgiel a szitakötő. Női kar. Vezető : Kersch F. úr. — Kereskedő-ifjak mulatsága. Keres­kedő ifjúságunk hagyományos farsangi mulatságát ez évben is megtartja, melyre vettük az alábbi szövegű meghívót: »Meghívó, с Az esztergomi kereskeskedő ifjak önképző egyesülete a könyvtár-alap javára, 1903. évi február hó 15-én a > Fürdőt vendéglőben hang verseny nyel egybekötött táncmulatságot rendez, melyre t. cimet és becses családját tisz­telettel meghívja a rendező bizottság: Aczél Vilmos, Áldori L4szló, Áron Samu, Baboczay Miklós, Bargel Mih41y, Berán Károly, Berényi Zoltán dr., Brenner An­talt ifj., Brenner József, Brutsy Gyula, Brutsy János, Décsi Imre, Eckert László, Eckstein Ödön, Eichenwald Ármin, Er­neszt Sándor, Erős Soma, Frey Ferenc, Gerfnday József, Guggenberger Bela, Haulik Lajos, iíj. Heischann Ferenc, JedUcska Rezső, Kardos Dezső, Kardos József, Kemény Lajos, Krausz Soma, Krein Ferenc, Leitgeb János, Marosi Ferenc, Mohácsy Aladár, Nagy Pál, Német Géza, Opolczer Ferenc, Paulovits Géza, Philipp Konrád, Pilitzer Lipót, Scheiber Rezső, Schmideg Soma, Schultheisz Adolf, Schwach Sándor, Sennovitz Gnsztáv, Spátay József, Szabó Ferenc, Szatzláuer Gyula, Szántó Géza, Szenczy István, Sziklay Vilmos, Vermes Ignác, Virág Dezső, Vodál Vendel, Vogel Herman, Vörös József, Weisz Mór, Weisz Nándor, Widder Mór. Kezdete fél 8 órakor. Be­lépő-dij: személyjegy 2 korona, család­jegy (3 személy) 4 korona. Jegyek előre válthatók Brutsy Gyula úrnál. Felülfize­téseket köszönettel fogadunk és a hír­lapokban nyugtázunk. Műsor : 1. Az élet vihara. Bartay Edétől. — Zongorán játsza: Dankó Sarolta úrhölgy. 2. Melodráma. Pán halála. Szövegét irta : Reviczky Gyula, zeníjét Décsi Imre. Szavalja: dr. Berényi Zoltán ur, zongo­rán kiséri: Décsi Imre ur. З. INKOGNITO. Bohózat egy felvonásban. Ney К. után. SZEMÉLYEK ; Kerekházy, polgármester Szatzláuer Gyula egyl. tag. Kölaky, vizsgáló biró Vodál Vendel, egyl. tag. Sebesy, mérnök Erneszt Sándor, egyl. tag. Szájas, ügynök Német Géza egyl. tag. Lábatlan, vendéglős Eichenwald Armin egyl. tag. Nyakas, vendéglős Sziklay Vilmos, egyl. tag. Ujjasy, könyvvezető Vogel Hermann, egyl. tag. Bodros, borbély Eckstein Ödön, egyl. tag. Salamon, hajdú Mohácsy Aladár, egyl. tag. János, szolga Sennovitz Gusztáv, egyl. tag. Polgárőrség. 4. a) Tavaszi dal. Wagner Richárd Walkür operájából ; b) Musica Proibita. Dal Casteldontól. — Énekli: Áldori László ur. 5. Magyar Ábránd. Greizinger Ivántól. — Hegedűn játszsza: Brenner Antal ur. 6. Dialóg. — Előadja : Seyler Gizike úrhölgy és Nagy Pál ur. 7. Szó­zat. Bakody Lajostól. — Zongorán játszsza : Dankó Sarolta úrhölgy. — Kik vezetik be a villamvilágitást. A villám világitás bevezetésére vonat­kozó kötelező aláírások véget értek. Da­cára a felszólítások és sürgetéseknek, ujabbi nyilatkozatok be nem érkeztek. Az aláírások végeredménye a következő. Összesen jelentkezett 64 fél. A jegy­zett lángok száma 619, melyek a következőképen oszlanak*" meg : 115—5 146—10, 288—16, 22—25, 45—32 és 3—5° gyertyafényű. — A világítási bizottság, amennyiben a kötelező aláírások véget értek, tegnap délután ülést tartott, melyen a világitás kérdését behatóan tárgyalták. Döntő ha­tározatot a bizottság legközelebbi ülésén fog hozni. — A "párkányi körvadászat, melyen városunkból kilencen vettek részt kitű­nően sikerült, melynek befejeztével a társaság Szekér Gyula vendégszerető házához volt hivatalos, hol a társaság a késő esti órákig volt együtt vidám hangulatban. — Igazságügyi követelés. Az igazság­ügyi palota építése alkalmából, a város tanácsa megállapította az utca vonalat, minek következtében, mintegy hat négy­szög öl esett el a város javára az utcai vonalon. Az igazságügyminiszter most leirt a városhoz s kéri az egyenes vonal folytán elesett terület részlet árát. A város tanácsa ennek folytán fel­irt a miniszterhez, kérvén őt, tekintsen el a kártérítési összegtől, amennyi­ben a város a telek vételárának meghatározásánál, a legmeszebb menő méltányosságot gyakorolta. — A tanítói oklevelek értéke. A magy. kir. közigazgatási biróság 2639—902. alatt elvi jelentőségű hatá­rozatot hozott. Kimondotta, hogy tiszt­viselői minősítés szempontjából a taní­tóképezde elvégzését a főgimnázium vagy reáliskola tanfolyamának befejezésével és az érettségi vizsga letételével egyen­értékűnek kell tekinteni. A határozat hozatalára az a panasz adott alkalmat, melyet egy tanítónak városi pénztá­rossá történt választása ellen egyik vi­déki város képviselőtestületének tagja intézett a bírósághoz. Már a jelölés ellen tiltakozott az illető képviselőtestületi tag, s bár az illetékes vármegyei ható­ság a választás ellen beadott fellebbe­zésben határozottan kimondotta^ hogy a tanító-oklevél egy közoktatásügyminisz­teri rendelet alapján a gimnáziumi érett­ségével egyenértékű & a tanitó-oklevél alapján jogosan választatott meg pénz­tárosnak, felsőbb fórum elé vitte az ügyet, mely azonban a tanitó javára döntött. — Ülések a megyénél. A megye köz­igazgatási bizottsága február 10-én d. e. 10 órakör, a gyámügyi fellebbviteli biró­ság pedig ugyanaz nap d. е. и órakor tartja ülését. — Tűz a leányvári állomáson. A leányvári állomási főnök háló szobájá­ban f. hó 26-án a délutáni órákban tűz ütött ki, mi körülbelül 500 korona ér­tékű bútorzatot és ruházatot hamvasz­tott el. A tüz a felvételi épületbe is átment és iooo korona értékű kárt oko­zott. A leányvári tűzoltóságnak köszön­hető, hogy az épületet a pusztulástól sikerült megmenteni. A csendőrségi je­lentés szert nt a tüz keletkezésének oka gondatlanság. — A lakbér szabályrendelet tervezetét a város tanácsa legutóbbi ülésén tárgyalta és állítólag azon módosítást ajánlja a képviselőtestületnek, hogy ha a bérbe­adó a törvényes zálogjog megvédése okából rendőri segélyt kér, a segély megadása szükségének elbírálása, bízas­sák a rendőrségre. Nesze semmi fogd meg jól. — Heveny fertőző kórok. Esztergom vármegye területén a folyó év január első felében a következő heveny fer­tőző kórok fordultak elő : Bárányhimlő: Esztergomban és Muzslán. Fültőmirigy­lob: Esztergomban. Torokgyik: Nánán és Dunámocson. Kanyaró: Süttőn, Bátorkeszin, Farnadon, Nagyölveden. Vörheny: Puszta-Hideg völgy ön. Ron­csoló toroktobb: Esztergomban és Muzs­lán. Hökhurut-i Esztergomban és Kesz­tölcön. Hasihagymáx : Esztergomban és Kisuj falun. — Veszett eb Kis-Muzslán. Kís-Muzs­lán Bircsák Károly vasúti pályaőr Károly nevű fiát egy veszett eb megmarta, kit Budapestre, a Pasteur-féle intézetbe szállítottak. 2>T3>-ilttéx.*) Báli selyem utolsó újdonság. Bérmentve s már megvámolva ház­hoz szállítva. Gazdag mintaválasztéle posta fordultával. Henneberg seiyemgyár. Zürich. (4.) *) Ezen rovatban közlőitekért nem vállal fele­lősséget Л szerk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom