Esztergom és Vidéke, 1903

1903-03-12 / 21.szám

A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. M c áÍ e l ei ^íb: Vasáponp és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Е$ем évr — — — - 12 kor. — fii. F*i é?re — — - - 6 kor. — fii. Negyed évre — — — — 3 kor. — fii. E£j«s ягаш ára: 14 fii. Felelős szerkesztő: Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendői) Kossuth bajos (azelőtt Buda) utca 485. szán). Kéziratot nem adunk vissza. Hg~ Polgártársak! 1848 márczius 15-ike dicsó emlékének kegyeletes felújítása és méltó megünneplése a nem­zet szent hagyományai közé tar­tozik és lelkes felbuzdulással vesz benne részt minden hazafi. E dicső emléknap idei évfor­dulója alkalmából a város taná­csanevében felkérem Esztergom szab. kir. város hazafias közönsé­gét, egyesületeit, testületeit és min­den egyes polgárát, hogy 1903.már­cius 15-én, vasárnap, a honvéd­temetőben nyugvó szabadság­hőseink sírhelyének hazafias ün­nepség keretében leendő meg­koszorúzása végett oda szerve­zett menetben kivonulni szíves­kedjenek. E végből vasárnap délután 2V2 órakor a Széchenyr-téren gyülekezünk és a város zászló­jának elővitele mellett pontban 3 órakor indulunk az ünnep szín­helyére. Az ünnepély sorrendje: 1. Hymnus. 2. Alkalmi ifjúsági szózat mondja: Kuzmich Gyula főgymn. VIII. o. t. 3. Nemzeti dal, szavalja: Borzy István IV. éves tan.-jel. 4. Ünnepi beszéd, tartja : Nagy Antal reáliskolai igazgató úr. 5. A honvédemlék megkoszorú­zása. 6. Szózat. Felkérem a háztulajdonos ura­kat, hogy az ünnep napján házai kat nemzeti lobogókkal ékesítsék* Esztergomban, 1903. évi március hó 10-én. A város tanácsa nevében: Vimmer Imre, polgármester. Egy csodálatos nap. Irta: BEDE JÓB. I. Reggel nyole óra volt. Az ágy mel­lett (ki a földön, ki a széken, egyik az asztal lábánál, másik a ládán) négyen ültek a gyermekek. Kicsik voltak, szépek se voltak. Csak mosdatlanok és kóro­sok voltak. Három fiu, egy leány. A legnagyobb kilenc éves; ez a leány volt. A fiuk között Izidor volt a legidő­sebb : hét ÉKes. Az ágybab az apjuk feküdt. Épen, mint a szomorú történetekben szokás. Az apjuk betegen feküdt az ágyban, nagyon betegen, Összeaszottan. Alig tudott már beszélni is. A szobában rendetlenség volt. A ruhakefe egy kávés­csészén hevert s a kiflit a mosdótál mellé tették. Bocsánat, de igy volt. Sötét is volt. Merc a szoba szük ut­cára nézett és a nap kétszáz percentre uzsoráskodott, akár csak egy részvény­társaság, mely egy év alatt három palo­tát épit. A nap nem épitett három pa­lotát és mégis fukar volt e néppel szem­ben, mely alig fért a kis Szobában. Az anyjuk az ágy szélére ült és sirt. Egyszer aztán felkelt az ágy széléről, ki­nyitotta az almáriumot és kivett belőle egy zöldre festett, fenyőfából való ska­tulyát, melynek fényes üvegfedele volt s két széléhez piros szalag volt húzva. Üvegfedél azért, hogy látni lehessen, hogy a skatulya tele van édességekkel piros, zöld, sárga, de mindenféle színű olcsó cukrokkai és négy szegeletűre vá­gott dalauzi szeletekkel. A piros szalag arra való volt, hogy annál fogva a ska­tulyát az ember a nyakába akaszthassa. A gyermekek egyszerre leugráltak és örvendve, visongva összeszaladtak : — Nini! de szép ; add nekem mamus* kám, add nekem. Még a legnagyobb, a leány is kapko­dott utána, különösen azonban az ap<­róbbak törték érette magukat, a legkis­sebb, a négy éves Jóska, rettenetesen szenvedett, hogy hiába ágaskodik, nem éri el a lenyes fedelű, piros szalagos cukros skatulyát. — Add nekem, mamuskám; nekem add ! Az anyjuk folytonosan sirt. Aztán kiválasztotta a gyermekek kö­zül Izidort és megcsókolván a homlokát igy szólt hozzá: — Izidor, te okos gyermek vagy. Itt ez a skatulya, tele cukorral, nesze, ide akasztom a nyakadra. Igy kell kinyitni. A cukorból egyet sem szabad megenni, hanem elmégysz vele az utcára s az embereknek azt mondod : «Bacsi vegyen cukrot! az asszonyoknak azt mondod ! »Néni, vegyen cukrot!* Minden d*rab cukorért egy krajcárt kell kérni. Senki­nek oda ne add a cukrot, mig a kraj­Ülések. Az önkéntes tűzoltó-egylet közgyűlése. Az esztergomi önkéntes tűzoltó egyesület vasárnap délelőtt 10 óra­kor tartotta 1903 évi közgyűlését Vimmer Imre polgármester elnök­lete alatt. A polgármester megnyitó beszédében lelkes buzdítást intézett az egyesület tagjaihoz, elősorolván előttük a polgári erényeknek ön­feláldozó hatását a társadalomra nézve és felkérte Qsváth Andor titkárt jelentésének felolvasására. Az igen szépen összeállított tit­kári jelentés elsőben is az ember­baráti célok szolgálatára alakult egyesületek üdvös hatását s legfő­képen a tűzoltó egyesületek szüksé­gességének célját fejtegette. Kiemelte, hogy a tűzoltó egyesületeknél a tagok összetartásában rejlik azon erő, mely nélkül lehetetlen volna a vállalt hivatásnak megfelelni. Ezután áttért az év történetére, felsorolta az előfordult tűzeseteket, beszámolt , az új beszerzésekről és mindarról a mi az egyesület tagjait érdekelte. Ezután Kitzinger József egyesületi pénztárnok adta elő a mult évi zárszámadást, mely helyben hagyat­ván, az 1904 évre szóló költségve­cárt meg nem kapod. Eredj Izidor a cukrokkal, kedves kis Izidor, eredj. Add el mind, hozd haza a pénzt beteg apus­kának ... ­Az ágyban a beteg ember nyöszö­rögve felemelkedett és szólott: — Igen, Régi, jól teszed, csak küld el a gyermekeket! De előbb . . . És intett a kezével. Az asszony oda­vitte mind a négyüket az ágyhoz és megcsókoltatta velük az apjukat. — Na, most menj Izidor ! A kicsik már nem kívánkoztak a ska­tulya után, megnyugodtak, hogy ez Izi­dort illeti. Mink is Izidorral megyünk, mamus­kám ! — Menjetek, jó, ti is Izidorral. Mindez olyan különösnek, olyan szép­nek tetszett. A gyermekek irigységgel vegyitett örömmel szemlélték Izidort. Izidor rendkívül tekintélyesnek s büsz kének nézett ki a cukrokkal. A fukar nap is kegyeskedett egy su­gárkévét átdobni a szük ablakon. A vé­kony aranyszálak glóriát vontak a csa­lád feje köré, ragyogót, vidámat. És a gyermekek nem vették észre, hogy e jelenetben mért oly bus az edes anyjuk s miért sir oly őszinte, kesergő sirassál. Nem gondolkoztak bánatról, mert ki­csiny szivük tele volt örömmel, hogy ők mennek Izidorral, az üvegfedeles, pirosszallagos skatulyával a cukrokat árulni. tést tárgyalták és azt jóváhagyólag .helyben hagyták. ! Gabanitz Ferenc alparancsnok indítványára jzkönyvi köszönetet sza­vaztak Kitzinger József pénztárnok­nak azon buzgó szolgálataiért, me­lyeket az egyesület újjá szervezése körül kifejtett, Végül felolvastatott a választmány legutóbbi gyűléseinek jzkönyve a tűzjelző telefon létesítésének ügyé­ben s azt a közgyűlés örömmel vette tudomásul. A költségvetés felolvasása után kinos incidens történt. Szólásra je­lentkezett egy Kertész József neve­zetű köztüzoltó, aki előadta, egy töredéknek abbeli indítványát, hogy Dóczy Ferenc főparancsok köszön­jön le és kelyette Kitzinger Józse­fet válasszák meg főparancsnokul, mert az ő nézetük szerint a mos­tani főparancsnok nem alkalmas. Általános zúgás és tiltakozó han­gok töltötték be a termet és Dóczy Ferenc mélyen sértődve emelkedett szóllásra. Elmondotta, hogy immár 34 év óta tűzoltó és 23 éve főpa­rancsnok és ha tényleg nem felelt volna meg hivatásának, nem tölt­hetett volna el ily hosszú időt a tisztán felebaráti indulatok által ve­П. Az utcán hetivásár volt. Egész csomó nép járt-kelt, futott, cammogott, alku­dozott, veszekedett és kacagott az ut­cákon. Nagyobb részint gyorsan jártak, mert tél volt. Néha egy-egy sikoltás hallatszott. Valaki megsiklott, vagy egy leánynak mondott illetlenséget egy le­gény ! A többi gyermekek már iskolában voltak. Izidorék négyen észre se vették, hogy e sokadalomban ők egyedül gyer­mekek. Kezdetben semmi sem történt. Izido­rék el voltak telve büszkeséggel, azt hívén, hogy mindenki az ő piros szala­gos, üvegfedelű cukros skatulyájukat bá­mulja. Csakugyan e y-két oláh legény, meg olah asszony, de különösen néhány oláh asszony, megállott és nézte a gyerme­keket. Sőt szólott is róluk valamit. — Milyen kicsinyek és már — pénzt keresnek ! — szólott egy mezőségi asz­szony. — Ti már pénzt kerestek. Te pénzt keressz — szólította Izidort gúnyosan ez az asszony. — No persze, a zsidó élelmes. Hány éves vagy fiacskám ? De Izidor egy szót sem szólott erre. Eszébe jutott, hogy mikor egyszer az ügyvédek kis fia ráöltötte a nyelvét s azt mondta neki, hogy »zsidót !, egy perc nem telt el s a tiz körme az arcán volt. Most ezt nem tehette. Először azért, mert ez az asszony nagy és erős; másodszor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom