Esztergom és Vidéke, 1903

1903-03-08 / 20.szám

A gazdasági munkás és segély pénztár célja tisztán a nép érdeke, teljesen távol van minden egyéni önzéstől, biztos, reális alapokon nyugszik, a legnemesebb intézmény, melyet a népért tenni lehetett. Hetenként is fizethető io—20 fillérrel biztosítja munkaképtelenség, elöregedés esetére nyugdiját a munkás, s nem lesz a falu házról házra járó koldusa, s ha baleset éri, kínját, összetört tagjait ingyen enyhíti gyógyitja az orvosi tudomány. Gazdasági egyesületünk a megye több községében rendezett tagjai által ezen segítő pénztárakról ismertető előadást s az érdeklődés, melyet az előadások alatt tapasztaltunk, azt a reményt keltette bennünk, hogy eredménye is lesz a mi törekvésünknek, de fájdalom, mint mindennel, úgy e téren is Esztergom megye hátra van. Az egész országban népgyűlést tartanak e tárgyban s helyi bizottságok alakulnak s tömeges beiratkozások történnek. Ma már több, mint 400000 azok száma kik a segítő pénztár tagjai. A mi megyénkben az uradalmak és birtokosokat kivéve, mellyik az a község a melyből 50 tagot lehetne kimutatni? sehol, még csak öt tagot sem. Ez szomorú jelenség, melynek alapja 'az a végtelen indolentta, a mely megyénk és városunk hátrányára mindenütt mutatkozik. Ez tény és nem rágalom. A gazdasági egyesület sok mindent elkövetett minden irányban, hogy valami létesüljön, de kérelmünkre és a felhívásokra legnagyobb részt fele letet sem kapott. Hogy mi lehet oka, hogy Eszembernyuzók kiszívják a vérünket; és ha elöregszünk, a disznók elé dobnak bennünket. Mi a te béred ? Nem sok, Stepanics Vaszili, csak tizenkét rubel. — Én tizenhárom és felet kapok. Nos mondd meg nekem — miért? Mindegyikünknek, fán s világításon kivül tizenöt rubelt kellene kapnunk. Miért adnak hát csak tizenként és tizenhárom rubel 50 kobeket ? Ki ennek az oka ? Kérdem ? És ebből éljen meg az ember? Nem a pár rubelről szólok, amelyet ellopnak tőlünk. De a mult hónapban épen az állomáson voltam, mikor az igazgató megjött ... Az külön kocsiban utazik! . . . Nem, én nem maradok itt, én megyek! — De ugyan hová, Stepanics ? A kinek jó dolga van ne vágyakozzék még jobbra ! Itt megvan a meleg fészked, kis darab földed és a feleséged is keres valamit. — Föld? hát föld az? Egy fűszál sem nŐ rajta. A tavaszszal káposztát akartam bele ültetni, jött a felügyelő s rám ordított : Hogy mersz engedély nélkül ? Tüstént ki vele hogy nyoma se maradjon! Résztg volt, különben nem csinált volna belőle olyan nagy dolgot. Három rubel büntetést kellett fizetnem. Vaszili nagyot szippantott és hozzá tette : szerettem volna agyon ütni. — Ne olyan tüzesen szomszéd ! — Én épen nem vagyok tüzes ; de igazat mondok, és kérdem, miért ne lehetne mindez máskép. Ez a vöröe pofa majd az utamba akad még. Az igazgatónak bepanaszolom, az majd ad neki! Vaszili csakugyan panaszt tett. Az igazgató eljött hogy a vasutat megvizsgálja. Ellenőröket vártak Szentpétervárról és mindennek a legnagyobb rendbsn kellett lenni. Szemjon megfeszített erővel dobozott. Az igazgató jártergom megyében sok mindent, mit könnyű szerrel lehetne létesíteni, nem lehet összehozni, érthetetlen. Mindenki azzal áll elő, hogy szegény a nép, nincs pénz. Hát ez másutt sincs, a szomszéd megyében sem termett több, s ott sem adták el nagyobb áron az életet, ott is szegény a nép, de azért még sincs oly nagy nyomorúság, hogy a heti 10—20 fillért ne tudnák befizetni. Ha mindennap csak egy deci pálinkával kevesebbet fogyasztanának, a befizető lapok hamar megtelnének. A magyar munkás ember élete telve van küzdelemmel, kora fiatalságától küzd a létért, hamar elöregszik, az évek — melyekben bizony kevés öröm és pihenés volt számára hamaj múlnak, s az anyaföld, melyet kis korától művelt, mely neki a kenyeret adta, hűtlen lesz hozzá, ha erős karja tehetetlenné válik; s akkor mily áldóan gondol arra a nagy emberre, ki lehetővé tette, hogy hátralevő napjait az éhség és nyomorúságtól megmentette. Azon falu lelkészei, tanítói jegyzői és elöljárói, hol felolvasások nem tartattak, nagy és nemes tettet visznek véghez, ha a népet felvilágosítva a gazdasági munkás és cselédsegélypénztár miben létéről annak hasznos, áldásos működéséről, őket a segitő pénztárba való belépésre buzdítják. Ok hivatottak erre legjobban, az ő kezükbe van letéve a nép boldogulására, javára szolgáló intézmények végrehajtása. Szabó Géza. Városi közgyűlés. gányon jött. A mint Szemjon házikójánál megállott, ez oda ugrott s katonáin jelentést tett. Minden a legnagyobb rendben volt. Az iga?gacó megkérdezte a legközelebbi vasúti őr nevét. A felügyelő, aki vele ment, megnevezte Stepanics Vaszilit. — Ez az, aki a mult évben rendreutasitást kapott ? — Ugyanaz. — No nézzük meg ezt a Stepanics Vaszilit; előre! Szemjon utánok nézett és elgondolta : csak ne történjék valami baj a szomszédnál. Három órával később épen körútját végezte Szemjon. A távolban valakit látott a töltésre följönni s a sínekhez közeledni. Szemjon erősebben oda nézett és Vaszilit ismerte fel. Bot volt a kezében és batyu a vállán ; arca be volt kötve, — Hová szomszéd ? kiáltott rá. Vaszili közelebb jött; alig lehetett rá smerni ; szemei égtek, és mikor szólani akart, hangja elakadt, halálsápadt volt. — A városba, nyögte ki végre, Moszkvába az igazgatósághoz. — Az igazgatósághoz ? Ugy, ugy! . . . tehát panaszt akarsz tenni. Jobb ha abba hagyod. Semmi jó sem szokott abból lenni, felejtsd el inkább ! — Nem, testvér, azt el nem feledem, amig élek ! Arcul ütött ugy, hogy véreztem. Azt nem hagyom magamon száradni. Szemjon megfogta a kezét. Hagyd azt Stepanics, ugy sem nyersz vele semmit. — Azt én tudom ; de ha nem nyerek is semmit, legalább megtettem kötelességemet védtem igazamat. — Hát mondd el legalább, hogy történt ? — Leszállolt a járgányról, megnézett Esztergom március 5. Az ülés megnyitása után felolvastatott a hercegprímás válasza, melyet a születése napja alkalmából hozzá intézett üdvözlésére a városnak adott. Ezzel kapcsolatosan jelentést tett a polgármester az О Eminenliájánál Budapesten járt küldöttség eljárásáról, a kiváló szives fogadtatásról és a Herceg válaszáról, melyben kijelentette, hogy méltányolva székvárosa óhaját, ezentúl a lehetőség szerint körünkben fog tartózkodni. Majd olvastatott Rí mely Károly besztercei püspök válasza, a városnak hozzá, kitüntetése alkalmából intézett üdvözlésére. Jelezte egyszersmind polgármesterünk, hogy a város a püspök iránti figyelmesség ténykedését a 900 éves jubileum óta és azon incidensből kifolyólag gyakorolja, mely szerint О Méltósága ama alkalomból a város iránt érzett meleg érdeklődésének adott kifejezést. Mindkét választ éljenzéssel vette tudomásul a közgyűlés. Bejelentette ezután polgármesterünk, miszerint Francsics Norbert főigazgató a városhoz intézett átiratában, az ez évi országos torna versenynek Esztergomban leendő tartásáról értesítette, mit örömmel vettek tudomásul. Adorján János napirend előtti felszóllalása következett ezután, ki felemlítve, miszerint az egyik helyi lapban (lapunkban) olvasta, hogy az alispán legújabb rendeletével a hasított körmű állatoknak országos és heti vásárokra való felhajtását bizonytalan időre eltiltotta, a Bajnán és Epöiön észlelt ragadós száj és körömfájás folytán. Az intézkedést a véss helyének távolságánál fogva túlzottnak tartja, s indítványozza, hogy azonnal menjen egy küldöttség a földművelési ministerhez, a rendelet szigorának tágítása végett. A közgyűlés magáévá téve az indítványt, jelzett célból a polgármester vezetése mellett Székely Henrik, Horváth Mihály, Kiss István, Adorján János, Tóth János és Trexler Antal képviselőkből álló küldöttséget kérte fel. Az uti bizottságba Rothnagel Ferenc főjegyző választott meg. A lakbér szabályrendelet fellebbezéssel megtámadott 17-ik pontja, a fellebbezőnek, dr. Prvkopp Gyulának, dr. Palkovics Jenő és dr. F'óldváry István városi főügyésznek hozzászólása után, részben a jogügyi bizottság véleményének, részben a tanács javaslatának elfogadásával mindenek megelégedésével szövegezve fogadtatott el. Kovács István reáliskolai rajztanár lemondásának elfogadásával, a helyettesítési intézkedések megtételével a tanács bízatott meg, A rozoga állapotban levő téglaház ügyében aképp határozott a képviselet, hogy 12 évi időtartamra bérbe adja a téglaházat azon kikötéssel, hogy a bérlő tartozik azt jó karba helyezni. Egyidejűleg elrendelte, hogy a téglaháznak eladása kiséreltessék meg. A szentgyörgymezei korcsma, a vízivárosi volt községháza, a Kossút Lajosutcai isko'ában levő lakás, a halászati jog bérbeadása tárgyában tett jelentések tudomásul vétele, majd meg néhány kevésbbé fontos kérdés elintézése utárf az ülés esti 6 órakor véget ért. Referens. mindent, bekandikált még az őrházba is. Tudtam, hogy szigorú vizsgálatot tartanak, azért mitsem mulasztottam el. Mikor távozni akart, előhozakodtam a panaszommal. Mit ?! förmedt rám, mi revíziót vártunk és te előállsz a te káposztáddal ? Én mondottam neki valamit; nem volt semmi különös, de ő sértve érezte magát és megütött. Én nem mozdultam, úgy tettem, mintha annak ugy kellene lenni. Ezzel tovább mentek. Mikor magamhoz tértem, lemostam a vért és most megyek. Vaszili sokáig oda maradt. Neje látta el a szolgálatot, nem volt sem éjjele, sem nappala, egészen oda volt. Szemjon egy napon fűzfavesszőt ment vágni a közeli füzesbe, hogy sípot csináljon, amit két kopekért adogatott el a közeH városban. Mikor a vonalszakaszának a végére ért, hol a vasút erős kanyarulatot tett valami sajátságos zajt hallott. Megkettőztette lépteit. Közelebb érve, látta, hogy egy ember valamit babrál a sinek körül. Szemjon csendesen közel lopózott hozzá, azt hitte tolvaj, aki csavarokat akar lopni. Ekkor fel egyenesedett az ember, feszítő vasat tolt a sin alá és kitaszította az állásából. Szemjon kiáltani akart, de a rémülettől nem bírt szóhoz jutni. Felismerte Vaszilit és oda sietett, de az feszítő vassal és csavarkulcscsal futott le a töltés túlsó oldalán. — Stepanics Vaszili! barátom, térj vissza ! Add ide a feszítő vasat, erősítsük meg újra a sínt; senki sem tud meg semmit! Jer, váltsd meg-a lelkedet a bűntől. Vaszili azonban nem hallgatott rá s eltűnt az erdőben. Szemjon ott állott a helyéből kimozdított sin előtt. Egy személyvonatnak kellett nem sokára arra jönni és lehetetlen volt feltartóztatni. Szemjonnál nem volt vörös zászló. Puszta kézzel nem lehetett a sínt helyretenni. Haza kellett szaladnia a szerszámaiért. Isten segíts ! Fulladozva rohant a házikója felé. De fele uton megállott. A fonógyárban megszólalt a gőzsip. Hat óra volt s pár perc múlva itt kell lenni a vonatnak. Szemjon kétségbeesetten fordul vissza és fut ahogy csak a lábai birják. Már újra a kimozdított sin mellett van. Ott hevertek szanaszét az előbb vágott fűzfavesszők. Felkap egyet, maga sem tudja, hogy miért fut vele a távolban feltűnő vonat elébe. Ekkor hirtelen egy gondolata támad ; előveszi a zsebkendőjét kapja a kését és keresztet vet magára . . . Egy metszés a felső karjába, forró vérsugár lövel ki, bele mártja a zsebkendőjét és ráköti a fűzágra. Most vörös zászlót lobogtat. A vonat közelebb ér; a vonatvezető még nem vette őt észre. E közben egyre patakzik a vér a karjából; ereje elhagyja, szemei kápráznak, fülei zúgnak. Nem lát nem hall többé semmit, csak egyetlen gondolat tölti el : hasztalan, oda vagyok, elejtem a zászlót és a vonat keresztül megy rajtam. Uram, segíts! Erre elveszti eszméletét, a véres zászló kiesik kezéből! . . . de nem esik a földre, egy másik kéz ragadja meg s feszíti a közeledő vonat elé. A vonatvezető meglátja, becsukja a szabályozót és ellengőzt ad. A vonat megáll. Az utasok mind leugrálnak. Egy látszólag élettelen, vérrel borított ember fekszik a síneken. Mellette áll egy másik, egy véres rongygyal egy vesszőn. Stepanics Vaszili. Vaszili rá bámul az emberekre, aztán lehajta a fejét és elkiáltja magát: >Kössetek meg, én lazítottam meg a sínt !«