Esztergom és Vidéke, 1903

1903-02-26 / 17.szám

A „VAKMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. }&e&]elei\ik. Vasárrjap és csütörtökön, jlLŐFIZETÉSI ÁRAK I Eíéss évr — — — - 12 kor. - fii. m évre - — - - — 6 kor. — fii. N*gyed éyre — —- — — 3 kor. — fii. Egyes szám ára: 14 fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek ós hirdetések küldendőit) Kossuth bajos (azelőtt Buda) utca 485. szánj. Kéziratot nem adunk vissza. 87607 K. Esztergom, 1903. febr. 25. (F.) Sietünk ajó hirrel, mert szinte jól esik a város nyomasztó anyagi gondjai között ilyenről is írni, és őszin­tén üdvözölni a vármegyét abból az alkalomból, hogy a város katonai terheinek könnyítésére az őszi köz­gyűlésen, a katonai pótadó alapból megszavazott 50000 K. támogatást és az elszámolások szerint a város által megtérítések cimén követelt 37607 K. világos tartozási összeg kij áruitatás át tárgyazó határozat, a m. kir. belügyminiszter által jóvá­hagyatott s ekként a vármegye jó szándéka valóra vált. A miniszteri helybenhagyás leérkezett, most te­hát nincs más hátra, mint a végre­hajtás, az utalványozás. Régóta vártuk, reméltük hogy igy lesz, mert az e tárgyban be­nyújtott meggyőző számadatok és alapos indokolás ellenére igazán vas­tag méltatlanság lett volna a várost, a nem kedvtelésből, de saját exis­tentiája érdekében hozott nehéz áldozatainak hináráól, a törvény­hatóságnak kifelé nem segíteni, ki­emelni nem iparkodni, mégis köszö­net illeti mindazokat, akik a jó ügyet támogatták, a kormány képviselőjét ii „Esztergom és Vidéke" tárcája. a főispánt, aki a nehézségeket egyen­gette és elhárította, de különösen a vármegye alispánját, a ki kezdettől ezen ügynek lelkes barátja és pár­tolója volt s egész határozottsággal és szülővárosa iránt érzett szerete­tével karolta fel azt, — a vár­megye jeles főjegyzőjét, mint az ügy előadóját; •— a polgármes­ternek pedig gratulálunk, hogy buzgó kötelesség teljesítését ily je­lentős és hasznos siker koronázza s ami nem kevésbé becses ered­mény, hogy megvetette alapját annak az összhangnak, mely váro­sunk hivatalos közélete egészséges működésének feltétlenül szükséges tényezője.*) Nem akarjuk mindezzel azt mon dani, hogy a város merőben aján­dékul kapja ezen összeget, sőt el­merjük mondani a hálátlanság színe nélkül, hogy a városnak ehhez tör­vényes igénye volt és van, hogy ezzel a katonai pótadó alap egész­ben és teljesen nem merítette ki a várossal szemben törvényes fela­datát, mert az 1879 évi XXXII. t. c. 2 §-a világosan megmondja, hogy a katona beszállásolási pót­adó arra való, az a világos rendel­tetése-, »hogy a katona beszálláso­lás érdekében szükséges állandó & fonóban. Hull a hó. A falu csöndes, Mint a sir oly néma ; Utcáin a süvültő szél Tombol végig néha . . . Sötét minden kicsiny ablak, Elpihentek régen. Csak a fonó vidám, hangos, Ott vannak még ébren. Szépen, gyorsan perg a rokka Vidám nóta mellett; Vége, hossza nincs a szónak, Tréfálnak nevetnek. Egyik-másik esalfa legény — Hogy beteljék vágya — Csókot lop a szeretője Piros ajakára. Minden lánynak ott a maga Szeretője, párja Hejh, csak szegény Pozdor Julis Fonogat magába. A nagy búbos kályha mellett Ki sem ügyel rája, Piros arca nagy bút mutat, De hű lelke vigan mulat Szép Talján országba. Tuba Károly. éli este. Az »Esztergom és Videke« eredeti tárcája. Este van. Kint, a messzeségig elterülő avaron, a téli zord hidegnek sikoltó szele búsan fújdogál; s úgy néz ki e véghetetlen avar, mintha egy láthatat­lan világrész lenne, amit a végzet elfe­lejtett megalkotni. Amint a szem rajta végig tekint egy hómezős sivatagot lát, amelyre a kietlenség ütötte fel tanya ját ... Az est csendes csak néha-néha egy ebnek mérges ugatása hallatszik az éjbe. Itt ülök egyedül kis szobámban, a kis asztal mellett, hallgatom a szélnek bús énekét, amely gondolataimból felver. Oh, mily édes az egyedül-lét! Ide nem hat a világnak fájdalmas jajszava, ide nem hat az emberiség zokogó panasza, mert nincs aki meghallgassa, Ki is jönne el én hoszám akkor, midőn lelkem a multak emlékei felett tépelődik ? Azt-az édes vágyat, ami bennem tombolt, azt-az édes emléket mind kitöröltem lelkemből ; hogy hervadjanak el oda bent. Nem rég volt, midőn lelkem minden jó érzelmével szerettem, de romba dőltek vágyaim, s egy szó tönkre tette egész életemet. Pedig még alig éltem ; 4 húsz éves voltam, s az életnek tengerén úszó hajóm nem birt kikötni a boldogság ré­vében. Húsz év ! Istenem ez még gyer­mek év ; s nekem szenvedve kellett jár­nom az élet útjait. Szerettem, ez volt egyedüli bűnöm ... epületek, az egyes lakosok külön terheltetése nélkül létesíttessenek € s igy azt a város minden szégyenke­zés nélkül, mint jogos illetményét fogadja és veszi fel; mégis köszö­nettel lehet és kell lennie mind­azok iránt, akik ezen régtől élő és hangoztatott jogigények érvényesí­tésében támogatására voltak. Örülünk, hogy a vármegye va­lahára elhagyta azt a szűkkeblű, rideg álláspontot, melyet évek előtt sokáig elfoglalt, mikor ily szabású törvényes támogatásról hallani sem akart, mikor az ideiglenes hadgya­korlati sátortábor 1000 К dologi kiadásainak megtérítését is kereken megtagadta. Végtére pedig mi célra tartogatja és gyűjtögeti a megye ezt a hatalmas pótadó alapot ? Ta­lán, hogy az állam reá tegye a ke­zét r Könnyen kiteheti magát annak, hogy ezt az állam más beszálláso­lási célokra fordíttatja, a város pe­dig a katonai pótadó újból való felvételét, kivetését fogja törvény alapján szorgalmazni. Ez nincs ki­zárva, ez törvényen alapul s ebből a szempontból éppen nem hibázott volna a vármegye, ha nem csupán ezt a tételt, de a kérelmezett egész 100000 Kt. megszavazta volna. A 37607 K. egyszerű tartozás, mely szerződésen alapszik. Ennek az 50000 K. összegnek 5*O8°/Q kamatával a szabványos nagy laktanya terhe enyhül, a 37607 K. pedig minden külön ren­deltetés nélkül a házipénztárt il­leti, mert ezt az összeget 1883-tól 1901-ig lefolyt években a polgárok pótadójából az fizette ki ; mégis nem szabad szem elől téveszteni, hogy a katona beszállásolás kér­dése még nincsen elfogadható mó­don befejezve mindaddig, amig a város a polgárokat az egyéni el­szállásolás misériái alol egyszer s mindenkorra fel nem menti, amig az ugy nevezett darakokat fel nem épiti. Ez legyen tehát az első fela­dat, hogy a tavaszi bevonulás már kész munkát találjon. Ezek a bara­kok egyébként nem lesznek meddő befektetések, de jól meghozzák a kamatukat. Az ezekbe fektetett tő­két illetve hozadékát s a marad­ványt kellő szigorral > Kaszárnya fenntartási alappá*, kell alakítani, amire ily nagy épület csoportnál feltétlenül szükség van. Meggyónok neked, igen meggyónok — akit még most is szeretek, — pedig meg­csaltál: mégis őszinte leszek hozzád, mert még máig se tudom kitörölni emlékeimből édes képedet. Pedig hányszor mondtam, hogy mindent elfeledtem, de a téli es­ten lelnem visszasírja a boldog perce­ket — a boldog időket. Megcsaltál és mégis szeretlek. De, Isten! nem vagyok én méltó másra; mert én is megcsaltam Őt s Így a végzet miért is könyörülne rajtam ? Én megcsaltam őt, te megcsaltál engemet, ki volt a hibás ? nem kérdeztem, hisz elég lelkemnek az a lemondó fájdalma, j hogy most egy megtört szenvedő em-1 bert ismerek fel magamban, ki őszin­teségében bevallja szenvedő szerelmét. Nem szóltam neked soha szerelemről; mit is mondtam vo'na ? hogy égőn imádlak, amit szó elmondani nem képes. Szemembe vágtad volna, hogy hazudok, mert igazad is lett volna, mert még ak­kor ajkam az ő csókjaitól égett, s lel­kem megvolt ittasulva a szerelmétől. . . Emlékszel-e arra a csendes nyári es­tére, midőn a hold gyér fénye átsuhant az ákáez lombjain ? ... ott álltál mel­lettem, s azzal a sokatmondó szép sze- \ meiddel lelkembe tekintettél. Pedig még akkor nem éreztem annak varázsoló erejét. Ajkidon mindrg az Ő neve rebegett. Mindég ő róla beszéltél. Lágy csengő hangod félig suttogó szóba fult, s én le­igézve hallgattam mint mondád ; »Hogy *) Hogy igazságosak legyünk, meg kell emlékez­nünk még a város főügyészéről is, ki szóval úgy, mint tollal fáradhatlan és lelkes harezosa volt a város jogos érdekeinek, s akinek ezért, nem ke­vésbbé kell adóznunk az érdem elismerésével. A szerk. ne szeressem őt, mert szerelmemet nem a legforróbb érzelmével viszonozzat Fájón érintett e beszéd. Aztán újból reám emelted tekintetedet; nem szoltál de éreztem, hogy ha egy szót szólsz, el­vagyok veszve. Az a két szem oly ké­rőn tekintett reám, mely ha tudott volna beszélni igy szólt volna: »jőjj hozzám, úgy foglak szeretni, jobban mint 6. íjfem kétértelműén nyilatkoznám, hanem kebledre borulva mondanám el, hogy szeretlek, hogy imádlak, с Tudtad te nagyon jól, hogy 6 érte feláldoztam mindenemet. Tudtad, hogy szivem nem az enyém, hanem az övé . .. s mégis, mégis . . . Azon est óta sokat gondolkodtam szavaid felett, lassan arra a gondolatra jöttem, hogy talán jobb lessz tégedet szeretni, boldogabbak lesznek napjaim s perceimet édesebb varázsban íogom ve­led elölteni — mint ő vele. Mintha egy láthatatlan kéz vezetett volna — egy mély örvény elé, — az­tán visszarántott, hogy először üritsem ki a boldogság poharát, aztán a szen­vedőt. Szemeidnek csábos sugarát lelkemen hordoztam, amely mindég égetett; sut­togó lágy szavad csengése fülembe csen­gett : s mintha lelkem egy új életre éb­redt volna, ugy vergődött saját maga fölött . . . Lelkem megittasult ... el­hanyagoltam őt. Elmosódtak arcvo­násai . . . s lassan lassan az ő szelíd

Next

/
Oldalképek
Tartalom