Esztergom és Vidéke, 1903
1903-02-19 / 15.szám
ESZTERGOM es тш A „VAKMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" -NEK HIVATALOS LAPJA. M e 2f e teilik Vasárpap és csütörtököa. ^LŐFIZETÉSI ÁRAK '. - 12 kor. - fii. - — 6 kor. — fii. — - 3 kor. — fii. Egyei ssám ára: 14 fit. Щёгл évr — Fel évre — Negyed érre — Felelős szerkesztő: Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hovaakézíratok, előfizetések, nylltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Ixajos (azelőtt Buda) utca 485. szán>. Kéziratot nem adunk vissza. XIII. Leo pápa. A róm. katholikus egyház feje, Krisztus földi helytartója, XIII. Leo pápa ő szentsége, ma ünnepli püspökké szenteltetésének 60., holnap pedig pápaságának 25. évfordulóját. Az isteni gondviselés iránt való mély hálával eltelten tekint ezekben a napokban a föld kerekségének minden kath. hivője az örök város felé ; az öt világrészben mindenütt nagy és magasztos ünnepet ülnek a keresztény nemzetek; az egyház igaz gyermekeinek szivét őszinte öröm és lelkesültség hatja át, millió és millió kéz emelkedik az ég felé, millió és millió ajkon tör elő a szívből jövő fohász : Tartsd meg Isten szent Atyánkat, Krisztusnak helytartóját! A jubiláris ünnepségek nem tartoznak a ritkaságok közé korunkban, amely minden csekély alkalommal az üres ünneplés hiu pompájával szeret kérkedni. De az, a melyet ma és holnap ül egy egész világ, magasan fölülemelkedik minden más, személynek szóló jubileumon. Fölülemelkedik, mivel a legnagyobb ritkaság, hogy szent Péter székének örököse egy negyedszázadra terjedő időig vezesse az ! egész földön elterjedt kath. anyaj szentegyházat ; fölülemelkedik XIII. Leo pápának világra szóló szerepe ! és azon magas állás folytán, melyet a hit- és erkölcsi világ kormányzásának középpontjában elfoglal ; fölülemelkedik a szentatyának egyéni kiválósága; lelki nagysága, szellemi fönsége, elért sikerei s az egész világot örökös hálára kötelező üdvös tevékenysége miatt. XIII. Leo pápának negyedszázados uralkodása sokkal mélyebb nyomokat hagyott korunk történelmében, hogysem ezt a nevezetes évfordulót hallgatással mellőzni lehetne. Ez a 25 éves uralkodás nemcsak a katholikusoknál örökítette meg emlékét, hanem az egész müveit emberiségnél is. О Szentsége a pápai hatalmat oly magas fokra emelte, a minőn csak az egyház virágzó korában állott. És a pápai hatalomnak ez a jelentősége tagadhatatlanul üdvösnek bizonyult az emberiségre. Epen azért az elfogulatlanul gondolkozók tisztelettel és csodálattal tekintenek a kereszténység fejére, erre a 93 éves Vallomás. (Részlet a »Tort reményekoből.) Irta: Herczeg Szerén. Még a maihoz hasonló derült napokon is, amikor mindenki örül a létnek én elhagyatva, egyedül ülök kis szobámban nem zavartatva senkitől; remélve függesztem szemeimet az ajtó kilincsére mig káprázni kezd előttem minden és várom, egyre csak magát várom ... Hiába hallgatom elfojtott lélekzettel az ablakom alatt elhangzó lépteket, hiába keresem a tovasurranó alakok között a maga tekintetét ... oh maga már ma sem jön el . . . Hiába várom minden kis nesznél ajtóm nyilasát . , . oh maga talán már rég elfeledett engem, talán már nem is törődik velem . . . És a mikor leszáll az est a maga sötét pompájában, homályos árnyak ezrei népesitik be a szobát, és ezek az árnyak mind arról suttognak a mi lehetett volna, ami elmúlt, a mi nem tér többé vissza; és ilyenkor mint lidércnyomás nehezedik agyamra gondolatom, bánatom, minden emléke a múltnak. Újra támadnak benemlékei az el nem hangzott valloaz el nem csókolt csókoknak ... szemeimből meg patakzani kezdenek és arcomon végig folynak forró nehéz könyeim, a melyek nem hoznak megkönyebbülést és nem nyújtanak vigaszt! j ... Oh pedig látja én édes szerelmem én tudom, ha sokára is, de maga el fog jönni, én tudóm, ha ritkán is, de maga néha gondol rám, rám és érzem, hogyha mosolyogva is, de érdeklődni fog az iránt, hogy én gondoltam-e ' magára ?! És az én fájdalom és bánatban már megedzett lelkem minden atomja, hogy be ne valljam ; magának szói min' den gondolatom és az én lázas álmaimI nak minden ábrándja, i .... És az én beteg megseb' zett szivem érzi, hogy meg nem tudja ! érteni mennyit szenvedek, ha nem látom, j mennyit gyötrődöm ha hangját nem hal. lom, oh és én tudom nagyon jól maga ! képtelen átérezni még egy elenyészően J csekély részét is az én kínszenvedésemnek, az én gyötrelmeimnek. Ha jönni fog, én mosolygó arccal fo' gom fogadni, kezet nyújtok majd szemre' hányás nélkül, szemébe fogok nézni vád ; nélkül és beszélni fogok minden panasz 1 nélkül, oh csak jöjjön, én drágám csak jöjjön el . . . j Emlékszike még? Dermesztő hideg I volt, metsző szél sivitott panaszosan, ' vészthozón, a mint áthasította a levegőt és maga előttem állva mosolyogva kérfőp apra az ő nagy bölcsessége és tudása miatt, a mellyel meghódította magának a sziveket és elméket. XIII. Leot 68 éves korában választották pápává s ebben az előrehaladott korban nehezült reá az egész kath. világ gondja és felelőssége. Es ez a gyenge testalkatú beteges aggastyán erős és határozott kézzel vezeti immár 2 5 éven át szent Péter hajóját a zugó szélvésztől felkorbácsolt tengeren. Testileg bár megtörve, de fényes szellemének teljes birtokában tiszteletet tud parancsolni maga és az egyház iránt; szavai előtt meghajolnak a gőgös és uralomra vágyó lelkek, és uralkodását bizonyára az egyház- és világtörténelem dicsőséges lapján fogják megörökíteni. Az elbizakodásában határt nem ismerő Bismarkot megtörte, a ki kénytelen volt magát megadni s a németországi katholikusok ellen hozott törvények egy részét eltörölni; sőt a nagy pápa bölcsesége előtt meghajolva békebirónak is fölkérte a spanyolokkal kitört viszálykodásban. Az egyes európai államokkal helyreállította a megzavart békét, a dezte, tudom-e én, hogy mi az a vágy ? Én nyiltan a ssemébe nézve, becsületesen — mert igaz volt, a mit mondtam — feleltem, hogy nem, én azt az érzelmet nem ismerem, annak a szónak jelentőségét fel fogni nem tudom, mert nekem nincsenek sem vágyaim, sem álmaim, sem ábrándjaim. Mert nekem nincs semmim, csak egy munkával telitett gondterhes életem! Az én napjaim elmúlnak józan gondolkozás és komoly munkában, az én éjszakáim nem hoznak szines álmokat, én alszom, hogy pihenjek, hogy erőt gyűjtsek fáradt testemnek, mert annak másnap újból tovább kell vonni az igát... Még emlékezhetik rá, hiszen csak a közel múltban volt és én nem sejtettem még akkor, hogy mit rejt magában számomra a jövő. És ma ? Ma sápadtan az átvirrasztott éjszakáktól, — mert már nem tudok aludni, hanem magára gondolok — összetörten a napok végtelen hosszúságától, szivem bánatától véresre harapva ajkamat az elfojtott kintól ismerem el, hogy igen, én már megtanultam tudni, hogy mi is az az a vágy . . . Érzem és vallom, hogy van — oh elmondom érte a mea cu'pat — elismerem a létezését egy nagy emésztő szenvedélynek, mely föléje kerekedik a józan emberi észnek, amely magával ragad és visz ellentállhatatlanul tovább, egyre nélkül, hogy az egyház jogaiból bármily csekélységet is feláldozott volna. Afrika szamára fölállította a carthágói érsekséget. Indiában egyességet kötött a portugálokkal a ker. vallás érdekében, gondoskodott China és Japán keresztényeiről is. Semmi társadalmi baj ki nem kerüli a szentatyának mindenre kiterjedő figyelmét. A társadalom sajgó sebeire, a socializmus, anarchismus, nihilismus és titkos társulatok rákfenéire is csodás hatású balzsamot csepegtetett és megjelölte mély bölcseségről tanúskodó körieveivel a helyes utat, melyen a társadalomnak ezen bajok között haladnia kell. Az egyház és állam egymáshoz való viszonyát, az uralkodók kötelességeit, a munkások helyzetét találó vonásokkal rajzolja. A manapság nagyon hangoztatott független erkölcs ellen többször fölemelte tiltó szavát. A hitélet és jámborság uralkodása alatt uj lendületet nyert. Nincs zuga a világnak, hol a pápától küldött hithirdetők ne volnának; és soha sem szűnt meg lángoló szeretetének áldásthozó kincseivel elcsak tovább, nem hallgatva a lelkiismeret hangjára, amely megkísérti, hogy felemelje figyelmeztetne és óva intő szavát .. . Én hiszem és vallom létezését a nagy emésztő vágynak, amely nem számol és nem fontolgat, amely elpusztít mindent a mi útjába akad, oh ma még tudok számot vetni ezzel, ma még tisztán látom az utat amelyet számomra kijelöl, tudom, hogy a romlásba visz és mégis; én követni akarom azt. Nem akarok tudni semmit, nem akarok látni semmit, lehunyt szemmel akarok menni elrejtve fejemet, hogy ne lássak, ne halljak semmit mindabból ami körülöttem történik. Nem bánom én vigyen bárhova, nem törődöm vele, tétessen meg velem bármit is, csak szűnjék az az intensiv fájdalom, a mit érzek, csak ne lássam ily tisztán, ily világosan azt a mit tudok, nagyon, nagyon jól, hogy elvesztem menthetetlenül ... mert én bizony mondom, hogy elvesztem . . . Oh én azt érzem és tudom ! A maga nevéhez fűződik minden gondolatom és azt a nevet nem fogja hallani tőlem senki, soha ! Oh én tudom, a magára való emléke* zés lesz minden gyönyöröm és minden gyötrelmem és mégis, hozzon a sors részemre bármit is, én mindig áldani fogom emlékét . . . Az „Esztergom és líiie" tárcája,
