Esztergom és Vidéke, 1903

1903-12-03 / 97.szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKE. (97. sz&m.) I ' 3 deczeraber 3 nek az általános műveltsége sem üti meg azt a mértéket, amelyet a középiskolát végzett fiútól elvárhatni. Annyira hangos az utóbbi időben már ez a panasz, hogy nemcsak a hivatásos pedagógusok foglalkoztak a kereskedelmi szakoktatás reformjának szükségével, hanem ennek a reformnak időszerű voltát Láng volt kereskedelemügyi miniszter is belátta és megbízta az országos ipari és kereskedelmi szakoktatási tanácsot, hogy ezt a kérdést behatóan tanulmányozza és a teendőkre nézve tegyen mimil előbb javaslatokat. A tanács fölhívta az ebben az ügyben leghivatottabb testületeket, a kereskedelmi és iparkamarákat is, hogy mondjanak véleményt e tárgyról. A budapesti kereskedelmi kamara nem régiben tette közzé nagyterjedelmü előterjesztését, amelyből nem hiányoznak a szép és — ami a fő — , az életrevaló eszmék sem ; azonban egy dolgot nem találunk meg a kamara munkájában, olyan dolgot, amelyet a legfontosabbnak tartunk. A kereskedelmi iskoláknak az kell, hogy első sorban a céljuk legyen, hogy lehetőleg széles látkörü, művelt és főleg gyakorlati kereskedőket adjanak az üzletnek, ne pedig csupán magántisztviselőket az irodának akik tulajdonképpen még az íróasztal mellett sem állják meg minden tekintetben a helyüket. Az iskolából kikerülő fiatal embernek, amellett, hogy bizonyos mértékű általános műve^sége van, tehát elméleti ismereteket is elsajátított, mégis csak mindenekelőtt kereskedőnek kellene lennie, aki ha mindjárt az első napon nem is találhatja bele magát az üzleti élet minden mozzanatába, már az iskolából magával hozza azt az alapot, azt az ismeretkört, amelynek kiépítésével minél hamarabb igazi, jó kereskedő válhatik belőle. Ezt a célt pedig csak azzal lehet elérni, hogy az elméleti tanítással párhu zamosan folyik a gyakorlati oktatatás, hogy a kereskedelmi iskolák csakis olyan tanulókat fogadnak be, akik bizonyos fokú gyakorlati tudást hoznak már magukkal és ezen gyakorlati ismereteiket az elméleti oktatás ideje alatt is folyton gyarapítják. A gyakorlati oktatás alatt azonban nem holmi mintairoda^ dolgozatokat értünk, amelyek ner^ egyebek, mint játék, gyakorlati értékük nincsen, sőt annyiban még határozottan károsak is, hogy bi-^ zonyos sablonokat vernek a tanuló fejébe, amelyektől az azután még az életben, az irodában is nehezen tud szabadulni, hanem értünk igazi, az üzletben, a raktárban és az irodában megszerzett gyakorlatot, amelyet az elméleti tanítás is nagyrészt alapul vehet. A kereskedelmi iskolák igazán célszerű reformja az volna, hogy ha j szabályul kimondanák, hogy csak j olyan három vagy négy középiskolai ; osztályt végzett fiatal embereket fogadhatnak ezek az iskolák be, ] akik legalább két hónapig valamely j kereskedelmi cég irodájában már jdolgoztak és a felsőbb osztályokba is csak az léphetne, aki a szünídő1 nek nagy részét valamely üzletben j töltötte el. Ha ilyen gyakorlati előképzettséget követel meg a keres'kedelmi iskola a tanulóktól, három 'gimnáziumi vagy reáliskolai osztály I elég elméleti tudást adhat arra, j hogy minden tekintetben jó keres! kedőknek való anyagot képezhessen !ki és már ezzel elérhetnék azt, hogy I a mostani hét esztendei tanulás helyett hat évi iskolázás után bocsát: hassák szárnyára a fiatalságot, amely többet és jobban tanulhat ilyenformán az iskolában is, mint mostanában. apjok is ilyen volt, azért hálózta be szegény anyádat. Csak annyit mondok, hogy szót fogadj nekem l Erre azután csend lett, Ágnes néni megfogta a kezemet és kivezetett a szobából, hogy oda künn a kertben szabad utat engedhessen könnyeinek. Hát igaz lehetne ez ? Az a sok szóbeszéd, melynek csak az irigység az alapja, de a mely a lélek csendes nyugalmából romboló vihart tud életre kelteni. Berecky Gábor az ő szerelme, bálványa, mindene cserben tudná hagyni egy másik leányért ? A kit talán nem is szerel, csak a gazdagsága, meg az előkelő famíliája imponál neki. Hiszen akkor meg fog halni ! Meg fog, érzi bizonyosan. Bár lenn a szive mélyén valami titkos rezgés azt mondja neki: Ne hidd, csak bizd magad a jó Istenre : a ki oly mélyen bevéste szivedbe emlékét, nincs ereje többé onnan azt kiszakítani . . . Mégis ! A kik igazán szeretnek, a szív minden erejével, azok a legkisebb gyanúra is kételkedni tudnak. Mire Gábor megjött a viruló arcról eltűntek a rózsák s harmatos lett Ágnes két szeme. Némán ölelték meg egymást, a szó elakadt ajkukon, csak a szivükben gyúlt ki valami égető tűz. A leány szivében a kétkedésé, a férfiúban a bűnös tudaté. — Igazé? — szólalt meg remegő hangon Ágnes hosszú csend után, — a mivel rámtörtek a rossz emberek, hogy te elfelejtettél már engem ? Gábor megrendült a vád alatt s érezte, hogy a lelkére hull az igazságos szó, de nem volt képes megvallani. — Szó beszéd ! — Szólt Gábor, — vén asszonyok üres fecsegése az egész. Ma is az vagyok, a ki voltam eddig s a ki maradok is életem végéig, a te szerelmesed, igaz, tiszta szeretettel. — És az a — leány, a kiről beszélnek ? Gábort láthatóan kellemetlenül érintették e szavak. Igen fájt neki, hogy hazudnia kell épen azelőtt, kinek a legnagyobb őszinteséggel tartozik. — Egy ismerős, senki más. Soha se tudnám azt szeretni. — Szeretni ? Hát már annyira megtagadtad régi emlékeidet, hogy még ezt is kimondhatod ? Mert a ki igy beszél, az már gondolt arra, hogy összetörje azt a másik szivet, melynek minden gondolata a tied volt egykor! Pedig tudod jól, hogy ebbe bele pusztulnék. Gábor le volt győzve. A mit nem akart, azt is elmondta s a mit titkolni kellett volna, azt is feltárta a lány előtt. Elölte állt a leány sápadtan könnyezve, olyan volt mind a hervadó fehér rózsa, melynek kelyhén még ott ragyog a harmat tiszta cseppje. Az a leány, aki egy egész élet boldogságát, napsugarát, verőfényét akarta neki adni s aki az ő hűtlensége miatt, melyet egy csalfa bolond percben követett el, el fog pusztulni. Gyengének, erőtlennek ére*zte magát, mert tudta jól, hogy nincs vigasztaló szava sem a történtekre. Az a másik leány, ki ott a városban szivdobogva gondol reá most, Oly közel áll már sziA gyakorlatnak ilyetén kényszere elriasztaná a kereskedelmi iskolákból azokat az elemeket is, amelyek ma csak az egyévi önkéntességi jog megszerzésének kedveért tódulnak éppen oda, mert egy esztendővel hamarább kapják meg ott az érettségi bizonyítványt, és amelyek az igazán kedvvel kereskedőknek készülő tanulótársaikat is hátráltatják a haladásban. De nagy előny volna az is, hogy azok a tanulók, akiknek már bizonyos kereskedelmi dolgokról van némi fogalmuk, könyny ebben fognák föl az elméleti oktatást is, a tanítás tehát gyorsabb tempóban haladhatna, sok oiyan anyagot ölelhetne föl, amelyet most elhanyagolnak és a tanulók még sem lennének túlterhelve. Bele lehetne illeszteni könnyen a tantervbe a gyorsírást, a gépírást és még olyan dolgokat, amelyekre az üzleti életben szükség van. Az áruisme és a technológia tanitása is alaposabb lehetne, mert nem kellene minden tanulónak minden áruszakma ismeretével bíbelődnie, hanem ezt a tárgyat fakultative lehetne előadni és mindenki azt a szakmát tanulhatná, amelyet választott az iskolalátogatást megelőző gyakorlata alatt, aminek viszont az az előnye volna meg, hogy az irodai személyzetnek is volna kifejezett szakmája, amelyben emberül megállhatná a helyét és nem jelentene minden állásváltoztatás egyúttal szakmacserélést is. De a gyakorlatot az iskolába magukkal hozó tanulóknak szánt elméleti oktatásnak sem kell tisztán elméletinek maradnia, hanem magában az iskolában is szakadatlanul folyhat a gyakorlat, egyes tantárgyakat demonstrációk, kisérletek és azoknak szakszerű magyarázatai egészíthetik ki. A könyvelés, levelezés, az áruisme, a technológia, a vegytan stb. nem volnának tehát puszta elméleti tantárgyak, mint mostan, hanem a gyakorlatot kiegészítő, kikerekítő ismeretcsoportok. De az idegen nyelvek tanitása is könnyebb lesz az olyanoknak, akik már láttak igazi német, francia leveleket és nemcsak a theorián lovagló tanár sablonjait ismerik. Nem akarjuk elvitatni, hogy az iskolai oktatással igy párhuzamba veendő gyakorlat elé meglehetősen nagy akadályok tornyosulnak; az első években, különösen amig kereskedőink és pénzintézeteink meg nem szokják, nem lesz egykönnyen megvalósítható; a tanulók száma, különösen a vidéken, meg fog csappanni, mert a tanulók sem szoknak majd egy csapásra hozzá, hogy előbb üzletbe kelljen menniök, miI előtt az iskolázást folytathatják. De \ ez nem lesz nagy baj, kereskedelmi {segédszemélyzetben nincs hiány, (sőt határozottan a legtöbb szakma éppen segédszemélyzettel van anynyira zsúfolva, hogy egyesek nehezen, jutnak álláshoz, de meg az önállósítás is sokkal nehezebb, mint ; amilyennek lenni szabad volna, i mert a kereskedelmi pályára lépő (ifjúnak az kell, hogy célját ké;pezze, hogy önállósíthassa magát, hogy magának dolgozhassák, ne pedig első sorban a más, a főnöke vagyonát legyen kénytelen munkájával szaporítani. A kezdet nehézségeit pedig egy kis jóakarattal le lehet majd győzni és az uj rendszer néhány esztendő múlva bizonyára annyira beválna, hogy valóságos életszükségletté lenne. Az első időben kísérletképpen talán meg lehetne azt is tenni, hogy az iskolázás idejét két félévre megszakítsák az üzleti gyakorlat kedvéért, de azt hisszük, hogy a szünidei gyakorlat célravezetőbb, mert nem odázná el a tanulónak a pályájára véhez, hogy nem lehetne tőle elszaki tani! . . Olyan nyomorultnak érezte magát Gábor, olyan bűnösnek, hogy szinte megrendült bele. S nem talált mentséget maga számára egyik előtt sem, de a jó Isten előtt sem, ő az Istennek leendő szolgája ! * . . . Piros rózsák között, virágillatos májusi napon virradt fel pünkösd ünnepe. A templom megtelt hivők sokaságával s felzendült a dicséret áhítatos szava : >Jövel, Szentlélek Ur Isten ! Töltsd be sziveinket épen Mennyei szent ajándékkal, Szívbéli szent buzgósággal ! . . .« S amint végig rezdült az ének áhítatos szava, valami édes megnyugvás szállá a hivők seregének szivébe. S mikor Gábor, az ünnepi követ, az én lelkem örök büszkesége fellépett a szószékre s az ő tiszta, csengő hangján hirdette az apostolok cselekedeteit, az első pünkösd ünnepén, a hallgatóságot a szent lélek szállta meg. Olyan hévvel, olyan bensőséggel beszélt, hogy szinte megelevenedett előttünk annak az apostolnak a képe, >ki megtelve a szent lélekkel, szólott vala más nyelven, mint a Szent Lélek ád vala neki szólnia: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsa natokra és veszitek a Szent Léleknek ajándékát!« S mikor a Krisztus szenvedéseiről szólott, könybe lábadtak a szemek s ott, közel az ur asztala mellől, az ősi padon velük sinam én is Ágnes nénivel együtt. O, olyan szépen sohasem beszélt, mint akkor! . . . Templom után pedig hiába akarta a hivők sokasága üdvözölni szép beszédjeért az ünnepi kövelet, az nem volt sehol. S mikor a nagy keresésben magam is elfáradtam, Ágnes néni jöttelém könnyes szemekkel és remegve. Valami éles fájdalom nyilallott szivemnek, az a csók, mit reggel adott, jutott eszembe, meg azok a szavak. — Fiu, jó légy ! Ágnes néninek csóko'd meg a kezét! Ugy éreztem, mint akitől elraboltak valami kedves dolgot, amit vissza nem szerezhet soha. . . . Piros pünkösd napja szomorúra fordult, az ünnepi követet ugy tatáltuk meg alkonyatkor a temetőben, egy orgona bokor tövében. Átlőtt szívvel. Megtérvén az ő bűnösségében. Régi bús történet, mely azért jut eszembe, hogy itt járok a régi emlékek között. Minden még a régi, de azokat az arcokat, melyeket oly boldogság volt egykor látnom, nem találom sehol. Megtértek az élők mind az én Gábor bátyám után, a haragos bácsi ép ugy, mint a liliomarcu Ágnes, ki ugy hervadt el szerelmese után. S nekem még az az egy sera maradt meg a múltból, hogy könynyem között megcsókolhatnám Ágnes néni kezét . . .