Esztergom és Vidéke, 1903

1903-11-26 / 95.szám

A „VAKMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTEKGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön. ^LŐFIZETÉSI ÁRAK '. Ez*** é?r — •— — — 12 kor. — fii. Fél évre — — — — — 6 kor. — Ш. Negyed évre — — — — 3 kor. — fii. Egyes szám ára: 14 fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hovaakéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt guda) utca 485. szán). -$>• Kéziratot nem adunk viasza. í^$~ ! megejtett vizsgálat eredménye a legtöbb esetben oda koncludál, hogy a kő avagy kőszénbánya, vagy téglagyár tulajdonosa, bérlője részéről betartattak a munkások testi épsége és egészségének megóvása érdekében történt intézkedések, s igy az ok, a hiba, vagy az intézkedések elavultságában, avagy a munkásoknak önmaguk és társaik iránti i közönyében keresendő. ! Bár e sorok tárgyától messze eltér annak felemlítése, hogy az emberi egyed iránti fásult közöny alap oka a vallástalanság és az általános műveltség nagyfokú hiányában keresendő, mégis nem zárkózhatunk el annak felemlítése elől, melynek kapcsán a gyakori szerencsétlenségekre hatóságaink és pedig a legilletékesebb, a közigazgatási bizottság figyelmét hívjuk fe'. Részletekbe bocsájtkozni nem a a mi feladatunk, de elsősorban is ' egy általános és szigorú minden irányba kiterjedő vizsgálatot vélnénk annak kipuhatolására, hogy mi oka a tömeges balesetnek, s ha az okok a törvényes intézkedés hiányossában, elavultságában vannak, úgy a felsőbb hatóságoknál kellene orvoslást keresni, ha pedig a baj csirája a törvényes ovó intézkedések végrehajtásának enyheségében keresendők, úgy azok hatékonyabb végrehajtására kellene időnkénti ellenőrzéssel hatni, törekedni, mivel nagy arányban növelik az általános elszegényedést, nyomort, elégedetlenséget azok a gyakori esetek, melyek még egyébb, szociálpolitikai ; bajoknak is lesznek kútfejei. — r, Minden nemzetnek legdrágább kincse a nyelve. Nyelvünkben van az élet. Mentül magasabb miveltséget ér el az anyanyelvünk, annál bizonyosabb az, hogy élünk hogy nemzetet és hazát alkotunk. A sudaras fának nem kell bizonyítania hogy él : lombja, virága, gyümölcse bizonyít mellette. Ilyen lombbal koronázott fa a magyar nemzet közművelődése : virága a költészet, művészet gyümölcse a lélektápláló tudomány mely, helyesen élni és gyarapodni tanit. Ámde ez élőfának, mely egy egész hazát betakar, nemcsak a magasba kell felnőni lombos sudarával, de gyökereivel is szét kell terjedni az éltetadó földben, az egész hazában. A bányaszerencsétlenségekről. növ. 24. Ha a megyénkben lévő kő- és kőszénbányák, majd téglagyár munkásainak nyilvánosságra jött baleseteire vonatkozó statisztikai adatait betekintjük, arra a szomorú tapasztalatra jövünk, hogy a folyó évben eddig előfordult esetek száma, már is meghaladja az előző évek adatait. Igaz, hogy korunk nem is gőzerővel, hanem már villamossággal törekszik a lázas munka sietségében, mindamellett azonban azt hinnők, hogy a balesetek száma arányban áll a technika folyton fokozódó vívmányával, mire azonban rácáfol a tapasztalat. Mindenkor borzadva vesszük kezünkbe a tollat, midőn egy-egy szerencsétlenségről hallunk hirt, mert ki tudja, mily nyomor jár annak nyomában. Sajátszerű a dologban, hogy kevés kivétellel a legtöbb esetben a munkás vigyázatlansága, s nem a munkaadó mulasztása oka a bajnak. Hogy a hatóságok, mily szigorúan ellenőrzik a törvényes intézkedések, óvszabályok betartását, tudjuk, s a Iz „Esztergom és Ив" tárcája. Korcsmai jelenetek. Nagy-Csókás Marcinak mindég meg volt az a szokása, hogy egy szóra átnézett a szomszéd, ccsavar» zsidóhoz, akinek hires csárdájában még mindig azt a fajntos itókát mérték. Persze, az magától értetődik, hogy száraz torokkal nem lehet a szót birni; hát ő kigyelme is meglocsolgatta a garatot. Az egy szóból kettő lett ; s néha ott ragadt akár hajnalig, amig alaposan el nem ázott. A jó ég tudja, hogy mi az Ördög bújt beléje. Arelőtt szorgalmas, takarékos ember volt. A korcsma íelé nem is járt, pedig ott lakott a szomszédban. Egyszer valami áldomás félére hivta őt el a Hajagos sógor, s annyira barátságba jött a pálinkával, hogy többé nem is birt róla leszokni. Nem kelletett neki a bor; azt sehogysem tudta meginni, csak a pálinkát. Zsuzsi, a felesége sokszor sirva hivta őt haza, de ő kigyelmét nem lágyította meg az asszonyi sirás, sőt még többet ivott. Most is ott ül az ivónak egyik sarkában, a félszemű bakterral; aki secundás barátja az ivásban. Előttük egy fél liter pálinka. A félszemű bakter az éjjeli kalandját meséli el. — Hej — szól, bezzeg e'huztam a nótáját, annak a bestya lelkének, aki az áldója van. Mondok épp a tizet kajabáltam el a disznó soron, hát csak oda állit ám frontba egy csupasz képű uracs s azt mondi: hogy mán én mit kajabálok. Oda peslantok az egyik szememmé',— de aztán tovább akarnék menni, hát micsoda, nem meg fogta a subámnak az egyik csöcskét. Aki áldója van a bűnének ... és nem voltam röst, oda csaptam neki a jobbik arculatjára, hogy még a füle is zörgött bele. Röstelvén a dogot, mert én nem szókálódom a hivatalos midőságben a pofozó gépet megengedni, de aki lelke van nem engedek a százbul. A bakter uramnak, aki lévén a községnek hivatalos embere, meg volt az a szokása, hogy tudott hazudni is. Csókás Marci már fél keréken állva, laposakat pislantva hallgatta a bakter uramat. — Azután jött még a java, vette újból fel a szót a bakter; — bezzeg nem engedte az uracs sem a dogot annyiban; oda locsantott nekem is a bálik felemre úgy, hogy a csillagok mind a kalamajkót járták. Azt gondolván, hogy tréfálódzik. Nem addig volt a, hát neki gyüredzkedtem újból és rigtig ugy történt, mint akarván, hogy átvetettem őt a sövényen, ahol egy pocsola közepén érezte magát. Elkezdett ott kalimpázni mint a béka : mondok jót nevetve, de irigylem sorsát az urnák,. Aztán ott hagytam őt még talán most is fürdik. Már erre el nevette magát Csókás Marci is. Aztán töltött, és ittak. Mig a beszéd tartott, addig egy füstös képű cigány dugta be az orrát az ajtón. Kabátja alá egy kopott hegedű volt dugva, amin két árva hur feküdt. Vigyorgó pofával köszönti a mulatókat. Hébe-korba oda pislant a telt üvegre és nagyokat nyel. — Nos? Szugony vagy-e? szólitja meg őt Csókás Marci. — Azs, azs, csókolom a kezsit, lába-; ját, — felel vissza a cigány nyakát előre tolva. — Mi járatban vagy, he ? — Egy kis gyantára valót szeretnék keresni, s avval előhúzza a hegedűt és' rágyújt egy régi nótára. A hegedű sir, jajgat, a lelket is vissza viszi a rég eh j mult időbe. Az a cigány, azon a kopott hegedűn, ugy játszott mint egy igazi mester. E tápláló gyökerek még sok rétegébe nemzetünknek nem terjedtek el. Egész néposztályok előtt ismeretlen a magyar irodalom, a mely osztályok pedig a magyar nemzet zömét, tömegét képezik. Más nemzetek, nemcsak a nálunknál előhaladottabbak, de a hátramaradottabbak is táplálják leiküket hazai irodalmuk termékével. Pedig a mi népünk is szereti, sőt miveli j a költészetet. Tanu erre a népdalok .és népregék magátul termő világa, j A v

^gy> a hajlandóság megvan a magyar népben az olvasásra, de az még eddig csak a ponyvairodalom ! termékeiben talált kielégítést, j E hiány kitöltésére vállalkozott j irodalmi szövetségünk, melyhez j eddigelé csatlakozott huszonnyolc hazai irodalmi társaság s közreműködését felajánlotta a legtöbb tehetséges irója a nemzetnek. Czélunk az, hogy a költészet és hasznos tudás népszerű, érthető modorban vezettessék be a magyar nép nagy tömegébe. Hogy othonra találjanak íróink művei a földmives szalmafödeles tanyájában, a kézműves műhelyében, a gyármunkás gyüldejében, a pásztornép karámjában, a halász kunyhójában, a bányász aknájában, a hajós szárnyékában, a vadász pihenőjében és a fonókákban, ugy, mint az úri lakokban. De különös feladatunknak tekintgP, I... , .,' 'I .„ . _,. шип) • J»ü,

Я De hát a mulató ember nem sirni akar, hanem vigadni. Mft б neki a multak édes emléke és a pálinkás feje, jelennel van elfogva, amelynek tanúsága az előtte álló üveg pálinka. Már nem sir a hegedű, vigan szól. A két embernek éles hangja belevegyül a hegedű nótájába. Aztán felkerekednek és ropják a táncot. Csókás Marci lassan, mert alig birt állani a lábán, mig ellenben a bakter, helyre gyerek, ő neki ez mind kevés. Az ő gyomra akár egy Spiritus kazán. Karjai közé kapja Csókást úgy járja vele a táncot. Egyszerre csak a húr elpattan s vége van a nótának. — Húzd, aki áldója van, szól a bakter, mert összetöröm a fejed. — Nem lehet, szól vissza a cigány. — Már miért ne, te füstös ? — Mert kenyergem a húr sakadt meg. — Ácsi cigány, hát a másik mire való ? — Nem lehet avval nemzsetes uram, egy sál magában . . . meg a csupasz hátán az erdeg sem boronál. Csókás Marci részeg fejjel oda megy a cigányhoz és elkezdi a mellét böködni. — Te íüstös, — g'agyogja pálinkás hangon, — ha nem, kirázom a lelkedet. Hát a pofád mire való ? Kontrázz vele ! Tyuhajj!! és nagyot üt a cigány fejére.