Esztergom és Vidéke, 1903

1903-01-25 / 8.szám

A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET

u-NEK HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön. pLŐFIZETÉSI ÁRAK Ezbnz érr •— — — — 12 kor. Fel érre — — — — — 6 kor. Negyed érre — — — — 3 kor. Egyes izám ára: 14 fii. fii. fii. fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC Szerkesztőség és kiadóhivatal: (доуа a kéziratok, előfizetések, nyiltterek ós hirdetések küldendőit Kossuth bajos (azelőtt Buda) utca 485. szán>. Köziratot nem adunk vissza. H$~ kapni kellene, minket nem ismer J nek, de ha innét vinni kell, elsőI seggel tüntetnek ki. I Eddig csak dologiakban voltunk ia magas kormány mostohája, mini j látszik személyiekben is azzá le! szünk. Hogy Esztergomra nem lehel (

közömbös, ha más vármegyében •más városban keres a kormány jejlöltet akkor, midőn — szerénytelenség nélkül szólva — egyéni, I társadalmi és képzettség tekintetében talál városunkban is arra érdemeset, ez érthető, de nem a magas kormány eljárása, mely nem számol azon természetes közmegütközéssel, mellyel okvetlen találkozand. Ez a fészek a mienk, ahhoz első sortfaa. ns&mk van jogunk. S habár a kormánynak módjában áll a kinevezés jogának gyakorlása, hisszük, hogy számolni fog a körülményekkel, mielőtt egy város önérzetét sértené meg. — a. a mezőre ebédet kellett vinni a munkásoknak, ezt az utat is kettesével tették meg. Az idő gyorsan repült: a kis csacsogó lánykából szép hajadon fejlődött s a mezétlábos sihederből pedig, — mindenki bámulatára, — egy magas, derék legény lett. Annyira megszokták egymást, hogy hosszú barátságuk édes szerelemmé fejlődött át. Jól tudta mindezeket a gazdag Kados, de azonhiezemben volt, hogy majd segit a dolgon annak idejében. Sorra hozta a gazdagnál gazdagabb kérőket, de Sára egytől egyig kikosarazta őket; hive maradt Ferkének, mert ők úgy is örök szerelmet esküdtek egymásnak. Hej ha tudta volna ezt a gazdag Kados, világgá kergette volna lányát. Ma, a találka helye, Ferkéék kapuja volt s ide sietett Sára, kedvese karjai közé. — Ugy-e sokáig várattalak Ferke ? — kérdezé a leány, midőn Ferke ezer csókkal halmozta el szép piros ajakát. — Igaz, sokáig, — felelt a legény, — de hosszú várakozásomat elfelejtem, hogy itt vagy közelembe. — De te fázol, — szólt újból a leány midőn a legény jéghideg kezét megfogta. — Hidd meg kedvesem nem jöhettem hamarább. Édes apám még ez ideig nem érkezett haza. Oda van a kisebbik uraméknál: de tudtam, hogy te vársz reám, hát kiszaladtam hozzád egy szóra, hogy lelkedet megnyugtassam. déki városa áll a válasz uton, hogv melyik világítási nemnek adjon elsőséget. Ő Eminentiája, kinek magas személyét kortesfogásokra használták fel, mindezideig nem nyilatkozott, hogy bevezetteti-e a villámot. A magas főkáptalan f. hó 14-én tartott ülésében döntött a világítás kérdésében, amivel dicsekedni, nem látták már szükségét a villamvilágitás kürtösei. A főkáptalan állásfoglalása, határozottan a villám mellett van, de csak elvileg. A tervbe vett villamvilágitással szemben kimondja, hogy kötelező nyilatkozatot a villamvilágitás állandó, napi használatára nem ád, mivel sok helyiségre, hova azt bevezetni szándékozná, rendesen, naponként szükség nincs. A mennyiben pedig a villámot bevezeti, ugy kettőt köt ki magának, t. i. hogy a készülékek bevezetése és az évi hozzájárulási öszszeg iránt, a vállalkozóval ő léphessen egyenes alkudozásba, végül pedig kijelenti, hogy esetleg a saját költségén létesít magának villám világítást. A főkáptalan határozata miként látjuk, nem egészen ugy hangzik, miként a hírnökök hallani vélték. Ajka a csóktól még most is megittasult. Hisz ép most eresztette ki karjai közül a leányt . . . De gondolatait félbe szakítja a nem messziről jövő lépések zaja. Felismerte a gazdag Kadost; s hogy közvetlen közelébe ért, megemelte kalapját s igy szólt: — Minden jó lélek dicséri az Urat! — Adjék Isten! szólt Kados vissza. De, hogy Ferkét megismerte, rögtön fitymálva kérdezte : — Eh, te vagy ? Azt hittem, hogy valami jó lélek ! — Hát én nem tartoznék azok közé ? Tán nem is szeretné kelmed lelkiismeretemet hálótársul ? Azt hinném, hogy elférhetnének ! — Csúfolsz, te ripők. Azt hiszed nem értem fel célzásaidat. Tán azért is állód utamat, hogy ezt szemembe vágjad ? Ám jól van! Tegyél bármit; de azt mondó vagyok, legyen elég a ceremóniából. Hogy lányomat elbolonditottad, ezért külön megtanítlak móresra. Egész este kint tartózkodik a haszontalan vászoncselédje. Persze, te meg itt vársz reája ? — Nincs kelmédnek jogában engem szóval firtatni, de, hogy igaz ember legyek, kelmedre vártam. Igen kelmedre, hogy elmondjam, hogy én és Sára szeretjük egymást : s hogy nem élhetünk egymás nélkül . . . — Hazudsz veszetteremtette, — ordit közbe Kados. A leányomat várod, nem engem. Hogy szereted, hát szeres Ь A közjegyzői állás betöltéséről. Esztergom, január 22. Nem mozog a falevél, ha nem mozgatja a szél. Ezt tartja a közmondás, s ezt tartjuk mi is. Minél jobban közeledik a közjegyzői állásra való kinevezés időpontja, annál positivebben lép fel az a hir; hogy az, Janics János nyitrat országgyűlési képviselővel lesz betöltve. Egyedül hiréből ismerjük a jelölt urat, melynek alapján csak jót és szépet írhatnánk róla, de sorainknak hem az a célja* hogy az ő egyéniségével foglalkozzunk, hanem, hogy az okokat kuttassuk, mellyek a kormányt ezen, a positivitás formájában szárnypróbálgatásra kelt hir szélnek eresztésére indították. Talán a keletkezendő viszhang ügyes kikémlelésére indult portyázás akar az lenni ? Ha igen, úgy megadjuk a vetőt, mi hisszük, az egész város szava. Megszoktuk mi már azt, hogy ott, hol az osztó igazság alapján Az „Esztergom és Vidéke" tárcája. Paraszt szerelem. Az »Esttergom és Vidéke* eredeti tárcája. A rozoga kapuhoz támaszkodva várt Sudár Ferke valakit. Nem érezte a zord hideg hatását, a mely tagjait majd egészen megdermesztette; pedig kemény télre járt az idő. A süvitő szél szemébe vágta az útnak megfagyott porát, de ő evvel mit sem törődött, csak türelmesen várt ... Midőn az ódon templomnak öreg órája, elütötte a hetet; a szomszéd verőckéje halkai kinyilik, s azon egy leány lép ki, amely egyenesen oda tart ahol Ferke várt. Ez Sára a szomszéd Kados gazdag leánya. Már rég ideje, hogy szerették ők egymást, de a leánynak édes apja nagyon ellenezte a köztük lévő viszonyt. Nem is akar a gazdag Kados, a szegény módú Ferke szerelméről hallani. Hányszor megtiltotta lányának is, de a szó nem fogott rajta. Titkon összeesküdtek mindennap egy találkára. Sára és Ferke, — mint szomszédok, — gyermek éveiket együtt töltötték el. Mikor Sárának meghalt édes anyja, vigasztalást keresett Férkééknél; oda át ment, ott kisirta magát, gyermek pajtásánál. Együtt járták végig az iskolákat; s ha Л villamos fény diadala. Január 24. Harmadik hete annak, hogy a világítási bizottság, a villamvilági tás bevezetése ügyében, a kötelezc aláírások gyűjtésére vonatkozó iveket kibocsájtotta. I A határidő holnap jár le, mely után most már a bizottság beterjeszti véleményes jelentését a közgyülés1 nek. I Hogy mi az eredménye az alá' írásoknak, előttünk fekszik. [ Negyvenkilencen irták alá a kötelezi nyilatkozatot, összesen 432 lángra, mely számokat szembe állítva a gáz bevezetésére szóló kötelező nyilatkozatokkal, látjuk, hogy a gázra a félbe szakadt jelentkezésig 133 fél jegyzett 1351 lángot. ' Nagyobb a jegyzések ^közötti arány, ha figyelembe vesszük, hogy mig a gázra történt jegyzések már magában elégségesek a gázgyár létesítésére, addig a villamos telep felállithatásához legalább 3—4000 biztosított láng kívántatik meg. íme az eredmény, s a diadal, melynek hírét korai volt kelteni. Nem használt a sok gázrobbanás, mely szinte mondva csinálódott épp most, midőn Magyarország több vi« Osztég ne haragudj Ferke: mert rögvest vissza kell mennem. De a legény karjai között tartotta a leányt és nem engedte. — Ferke! az Isten áldjon, engedj, hagy eegyek! Még utóbb édes apám itt lel: mit fog mondani ? — Mit ? — szólt Ferke ; — én is bírnám szóval úgy, mint ő kigyelme ; meg máskülömben rég óhajtanám a találkozást : lenne hozzá néhány szavam. — Csak nem ? Véget akarok vetni, az egész dolognak, szép szerével akarom б kigyelmét kérni, hogy . . . De a leány ném engedte kimondani a többi szót, mert ajakát a legény ajakára tapasztotta. Aztán ügyesen kisiklott karjai közül s eltűnt a szomszéd verőcke ajtajában. Ott maradt Ferke gondolataiban elmerü've. Vissza emlékezett arra a pillanatra midőn édes apja halálos ágyához szólitotta, s még most is minha hallaná remegő hangját, mely igy szólt: »Ferke, érzem, hogy órám közeledik, mely elszólít a túlvilágba. Nem marad semmi vagyon utánnam, mert szegény ember voltam teljes életemben: tehát te is azzá maradsz. Csak arra kérlek viselj gondot édts anyádra.* — Aztán meghalt. Azóta Ferke két kérges kezével kereste napi kenyerét. De a jelen pillanata elfelejteti mindezeket : mert б szeret. Elfelejti szegénységét, s azt hiszi, hogy szerelme mindent legyőz.