Esztergom és Vidéke, 1903

1903-09-20 / 76.szám

ESZTERGOM és VME A „VAKMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. M cg jelelj ik Vasárnap és csütörtökön. jpLŐFIZETÉSI ÁRAK I Ecée* évr — — — — 12 kor. Fél é?re — • — — — — 6 kor. — fii Negyed évre — — — — 3 kor. Egyei tzáin ára: 14 fii. fii. fii. fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyilüerek és hirdetések küldendők) Kossuth bajos (azelőtt ßuda) utca 485. szánj. ~~yi Kéziratot nem adunk vissza. H$f~ Az önzetlenség. szept. 19. Városi ügyeink intézésében oly nagy szerepet játszó az a bizonyos önzetlenség, mely méhében hol a jól leplezett önérdeket, hol meg a mások zsebére való fitogtatni vá* gyást rejti, ismét megfújta a harci riadót. Szóval úgy, mint tollal, harcra készen, ki áll a métára, s hirdeti az egyedül üdvözítő — hamis igéket. Midőn a villám és gáz között kellett választani közvilágításunk kérdésében, a jelszó az volt, hogy csak a villám, mivel azé a jövő. Elismerték tökéletlenségét, de a jövő reményében bízva sodorták a várost a költséges világításba. Egy két hete annak, hogy az egész tudományos világ kíváncsi­ságát felizgatta Csányi találmánya, melyről a napi sajtó, a legtekinté­lyesebb lapok, szakértők véleménye alapján meglepő dolgokról irtak, mely közlemények nyomán mi is foglalkoztunk a találmánnyal, mely Honvágy. Te mesélő csönd, te bájos fenyveserdő, Te mélységes árnyék, balzsamos lehellet, Mennyit nélkülöztem áhítatra keltő Magas boltozatát örökös zöldednek ! De végre itt vagyok, óh fogadj magadba S kezd el a te bűvös, változó mesédet; Amellyel a lelkem fölszáll a magasba, Mig pihenő, testem újra gyógyul, éled. Ez a csönd a házam, e pázsit az ágyam, Miattam az önzés bármi csatát vivhat, Semmi közöm hozzá, semmi tervem, va­lgum, Csak egy, amit érzek : a cyklamen illat! De ha játszadozó gyermekeket látok Szerető szülőkkel, szép családi körben, Akkor — Isten tudja — mégis hazavágyok És ettől a vágytól kicsordul a könnyem ! — Graz-Hilmteich, 1903. VIII. 17. — B. Szabó Mihály. Vallomás. (Részlet a »Tört remények«-böl.) Irta: Herczeg Szeréi. ... A boldogtalanok, kik sápadt arc­cal és görcsösen összeszorított ajkakkal járnak az emberek tömegében, nem pa­naszkodva és hangosan nem zokogva; a a napirenden lévő közvilágítás kér­jdésében fontos momentumot képez, j Kétszeres örömmel foglalkoztunk a váratlan fordulat tárgyi okával, j első sorban, mert megvalósultnak ! láttuk városunk anyagi érdekeire j felette nagy horderővel biró azokat a reményeket, mellyeket a nagy j jövőnek eléje néző villám, mint fényforráshoz fűztek, másodsorban pedig, mivel jól esett, hogy a ne­j mezis a magyar névnek juttat hir­\ nevet és dicsőséget. I A találmány értékét nem mérle­geltük, mivel az nem a mi felada­j tunk. Annak gyakorlati értékét meg­állapítani, a kísérletezés volt hivatva, amire nézve maguk a véleményt ; adott szakértők is, akiknek pedig 1 legnagyobb része nagy fokban ér­dekelt, concedáltak annyit, hogy hetek, hónapok kérdése, vájjon lesz-e, s mily gyakorlati értéke a ta­lálmánynak a világítás terén. El voltunk reá készülve, hogy Csányi találmánya folytán kifeszített mellel fogják magukat a harci ria­kik csendesen visszavonulva minden al­kalomtól hol fájdalmuk nyíltan felszínre kerülne elmélkednek mindarról a mi rá­juk gyászt hozott ; a kik sokat gondol­koznak és a kiket gondolataik és köny­nyeik közepette találnak éjjel a csilla­gok és reggel a dalos madarak, ezek a szerencsétlenek jogot szereztek maguk­nak a szomorúságra. Ez szivettépő jog, de egyszersmint minden más jog között a legtiszteletreméltóbb. Pihenésre joga van mindenkinek, a ki munka közben elfáradt, szeretet után vágyódhatnak mindazok a kiknek van érző szivük; mu­lathat mindenki a ki fiatal, de szomorú­ságra a jogot csak szenvedések árán le­het megszerezni és minden a mi könnyekbe és fájdalomba került, elég nagy áron lett megszerezve ahhoz, hogy tiszteletet igényelhessen, a ki nem soka­lotta az árt . . . Mindenki, még a legkegyetlenebb és a legközönyösebb is őriz szivében vala­mit a mire szeretettel gondol! Egy része aZ emberiségnek rég elmúlt események emlékein tűnődik el újra átélve mind­untalan azt a mi régen volt; gyönyört merítve abból a mi már régen letűnt. Mások ábrándjaikat őrzik aggódó szere­tettel napról napra szőve tovább a re­mények rózsaszínű fátyolát, mig végre a reménytelenség zord szele hirtelen csak széjjel tépi mindazt, ami aggódó szívvel és szeretettel lett szőve, azok pedig a kik csak álmodoznak, de soha sem cselekesz­nek, azok a szegények, kik nem mernek sem hinni sem remélni, féltve őrzik illusioikat dót fujt körtösök pózba vágni, s hirdetni mindazoknak akiknek szóll, hogy ime az egyedül üdvözítő vil­lám, mely a neki megjósolt nagy jövőnek néz eléje, máris a haladás, a tökélesebbülés útjára lépett, de mit látunh e helyett ?! Szidják, ócsárolják, korholják, kicsinyítik a szakvélemények szerint is méltány­lásban részesített munkásságát a kutató elmének, s inkább a má­sokra sütni akart maradiság bélye­gét viselik magukon, önzetlensé­gük (?) bámulandó jelvényeként. Ez aztán az önzetlenség ! Ilyenek dominálják a helyzetet ? Ilyeneket követnek vakon! — a. Az E. K. E. egy évi — Feilitzsch Arthur báró orsz. képviselő elnöki meg­nyitója az E. K. E.'-nek Brassóban tartott közgyű­lésén. — (Folyt, és vége.) És most igen t. közgyűlés, vegyük szemügyre, hogy egyesületünknek küzdelmes 12 éves munkálkodása minő nyomokat hagyott társadal­munkban. és inkább lemondanak mindenről a mi az életet kellemessé teszi, inkább lemon­danak minden valóságról, semhogy le­mondjanak álmaikról.. Ezek nem kockáz­tatják, hogy csalódniok kelljen valakiben a kit különbnek akarnak tartani a többiek­nél és várnak napról napra valami cso­dásan szépet, valamit a miről szentül hi­szik, hogy el fog jönni a nélkül, hogy maguk is számot adhatnának róla, hogy mi is lesz az a minek jönnie kell ! Ok mindig ellentállnak a kísértésnek, habár ép ezekre kellene, hogy hatással legye­nek a csábitások, ő rájuk kellene hatás­sal lenni a hangzatos szavaknak, hiszen elvesztették erejüket és bizalmukat foly­tonos élesztésében egy meg sem levő lángnak és szükségük van valamire a mi enyhítené fajdalmát lelkük sebének, sok­kal több ily megsebzett sziv van a vilá­gon, mint valaki hinné és ezek fájdalma sokkal inkább hasonlít az enyémhez, mint valaki feltételezné ; én magam mindig újból és újból szenvedem át mindazoknak bánatát, a kiknek lelkén gyógyíthatatlan sebet ejtett az élet, a kiket elhagyott a remény, a kik nem tudják, hogy mit várnak, nem 'hisznek, nem is reménykednek, nem csalnak és nem csábítanak és ezek oh ! de meny­nyire szánalomra méltóak . . . . . . Azt kérdezi tőlem fürkésző te­kintettel vájjon az én életemben, mely oly rögös utakon vitt már eddig is ke­resztül, ki voltam-e már sokszor téve kísértésnek. Azt meg már nem mondja, de érzem, kutató szemem megsejti, do­AJmikor 1891-ben kimondottuk, hogy országrészünk szépségeinek a feltárására, annak megismertetésére társadalmi szervet alkotunk, akkor a turistaság, az idegenforgalom, a ter­mészeti szépségek szeretete ismeret­len vagy nagyon szórványosan fellépő fogalom volt nálunk. Ma már világszép Erdélyünk kezd kibontakozni ismeretlenségéből. Bér­czeink, hegyeink ormain mind sűrűb­ben hangzik a magyar turista szó. Egyesek, iskolák nagyobb csoportok lelkes vágygyal keresik fel szép völ­gyeinket, gyönyörű kilátást nyújtó ormainkat és havasainkat. Kezd divattá válni, hogy a külföld helyett Erdély legyen üdülésünk, szórakozá­sunk helye. És folytatjuk a munkát, megkezdve Erdély kapujánál, a Királyhágó lá­bánál. Feltártuk itt már a Biharhegy­ségnek legszebb három részletét; a Melegszamos forrásvidékét, a Gal­bina nevű sziklatömböt és a ponori Csetátye rejtelmes szakadékait. Bel­jebb haladva a Kalotaszeg bájos vidékének egyik ismeretlen szépsé­gét, a Székelyói vízesést tettük járha­tóvá^ a hova a turisták nagy tömege szokott évenkint elzarándokolni. . Kolozsvár városának legközvetle­bogó szivem .megerősíti, hogy azt gon­dolja, hogy én nem is álltam ellent a kísértéseknek, keblemből feltör egy mély sóhaj, mely kétségbeesett fájdalom ki­töréseként hasítja át a levegőt, benne van minden keserűség mit érzek a felett, hogy nem ismer és nem is fog megis­merni most már soha. Hiábavaló volt minden, b bizalmam őszinteségem célta­lan, nem tudtam elérni még csak azt sem, hogy biztos volna benne, hogy ha én valaha engedtem volna kísértésnek, akkor szerettem volna és én nem tudom feledni azt akit, szerettem. Nem tudtam érezni szerelmet senki iránt eddig. Hal­lottam és hallgattam, mint beszéltek a szerelemről, dicsőitették, magasztalták, voltak kik a sárba rántották, mint a hogy mindig akadtak szentség törők, a kik meggyalázták azt a mi szent és én lelve, restelkedve kérdeztem miért is, hogy ezt az érzést eddig én soha nem ismertem ? Pedig az bizonyos hogy van, hiszen erről dalolnak a költők, erről csi­cseregnek a madarak az ágon, erről sut­tog a szellő holdvilágos szép éjszakákon és derűs tavaszi napokon. Bizonyos, hogy van, hiszen a szerelem által lesz oly sok ember boldoggá és oly sok boldog­talanná, ettől üdvözülhetnek mindazok, kik látják megvalósulva azt, amiről oly szívesen álmodnak. Nem is tudom ki voltam e téve ki­sértésnek ? Hatás nélkül voltak rám hang­zatos szép szavak, nem éreztem, mert nem szerettem, nem gyötrődtem és nem szenvedtem. Eddig nem voltam kitéve Iz „Esztergom és lie" tárcája.

Next

/
Oldalképek
Tartalom