Esztergom és Vidéke, 1903
1903-09-17 / 75.szám
kegyeletük jeléül a peresvölgyi hidat és a főútvonalat is a boldogult királynéról keresztelték el. — Igazoió válaszmányi ülés. A me gye igazoló választmánya e hó 25-én d. e. 10 órakor ülést tart, az 1904 évi megyebiaottsági tagok névjegyzékeinek összeállításához szükséges legtöbb adótfizető ta gok névjegyzékének megállapítása czéljábai. Erre vonatkozólag az igazoló választmány elnöke az alábbi hirdetményt bocsájtolta ki. » Hirdetmény. M. kir. belügyminiszter urnák folyó évi augusztus ho 22-én a vármegye törvényhatóságihoz intézett ad: 76061. számú körrende lete és az 1886. évi XXI. t. e. 27 és 28§§ ai értelmében ezennel közhírre te szem, hogy az adóhivatal által a vármegye törvényhatósága bizottságának legtöbb adófizető tagjairól szóló K)o4 évi névjegyzék összeállítása czéljából az időközben történt változások feltüntetésével ellátott és a vármegye főjegyzőjének hivatalában közszemlére kitett 1902. évi adókimutatás ellen netán beadandó felszólamlások elintézése és ezzel kapcsolatban a vár и egye bizottságának legtöbb adót fizető tagjairól serkesztett a jövő 1904 évre érvenyes névjegyzék megállapítása czélj iból az igazoló választmánynak Esztergomban a vármegyeház tanácskozó nagyi érmében megtartandó.ülésére határidőül 1903. évi szeptember hó 25-ik napjának délelőtt 10 óráját tűzöm ki s igy mindazok kik adójuk kétszeres számítására jogosítva vannak, ebbeli jogosultságukat és igényüket a fönthivatkozott ülésen annyival is inkább beigazolni illetőleg szóval, vagy Írásban bejelenteni tartoznak, mert ellenkező esetben az 1886 évi XXI. t. с. 27§ a értelmében az adó kétseres számításának kedvezményétől az 1904. évre vonatkozólag elesnek.* — Jegyző választás. Lábatián községében a jegyző választás e hó 22-ére tűzetett ki. Pályázatot eddig Erdélyi Károly tornoczi járási közgyám adott be. — Egészségügyi bizottsági ülés. A megye egészségügyi bizottsága holnap •ülést tart. — Tanulmányi kirándulás. A főgymnásiumi ifjak közül mintegy 25 holnap délután Schedl Arnulf és Molnár Ervin tanárok vezetése mellett Kassára rándul a Rákóczy múzeum megtekintésére. — Népgyűlés Csolnokon. Csolnok községében vasárnap a bányászok népgyűlést tartottak, melyen a hatóság részéről Fekete Rezső t. szolgabíró volt jelen. — Kivándorlás. Számosan vándorolnak ki községünkből — irja doroghi tudósítón^ Németországba. Sokan családostul, kiknek száma havonkint szaporodik. Ez év folyamán már húszan vándoroltak ki Westfaliába, kiknek sorsa az uj hazába ugylátszik jobbra fordult, mivel itt maradt családjuk részére havonta 30—60 koronát küldenek. — Gazdasági bizottsági ülés volt hétfőn délután a városházán. Corchus Béla ujabbi ajánlatát tárgyalta a bizottság a halastó ügyében, melyet elfogadásra ajánl a képviselőtestületnek azzal, miszeent az országos vizépitészeti igazgatóságnak véleménye alapján nevezett vállalkozó arra hivassék fel, hogy pótajánlata szerént uj terveket mutasson be, mely tervek a culturmérnökség bírálata alá lesznek bocsájtandók, annak megállapítása végett, hogy vájjon mennyivel nagyobbodik a közlegelő területe a tervbe vett lecsapolással és hogy ezen munkálatban van-e biztosíték arra nézve, hogy ha nem sikerül is a halastó, úgy a vízmentesítendő s igy használható terület lesz-e állandóan vízmentes, melynek révén a lecs.ipolási munkálat aztán megtérül. A város gazda kérelme folytán, tekintettel annak érdemeire, véleményezte a bizottság, hogy annak egy tehén ingyenes tartását a képviselőtestület engedélyezze. — Az uj bélyeg. Sok jogosult panasz nak vet véget a pénzügyminiszter, amikor az 1898. július i-én forgalomba bocsajtott okirati bélyegeket megszünteti. Október i-től kezdve a m. kir. adóhivatal már uj bélyegjegyeket ad ki az árusoknak. Meglepetéssel fogja köszönteni az uj bélyegeket a közönség. Alak, rajz, szin és nyomatás tekintetében nagy haladást mutatnak a most használtakhoz képest. A legösmeretesebb fajok, mint a 2 és 10 filléresek, meg az 1 koronások szinte művészi rajzokkal fogják ékíteni a hétköznap szürke okiratait. A kibocsátásról és bevonásáról ekép intézkedik a pénzügyminisztérium : A jelenleg forgalomban levő bélyegjegyek 1903. október i-seje után 1903. október 31 ig árusíthatók, 1903. november i-ével azonban lorgalmonés érvényen kivü! helyeztetnek s e naptól kezdve kizárólag csak az uj bélyegeket szabad használni. A forgal mon kivül helyezett béiyegjegyeknek ez időpont eltelte után vaió használata a a bélyegierovási kötelezettség nem teljesítésével egyenlőnek fog vétetni és a bélyeg- és illetékszabályok szerint ezzel egybekötött hátrányos következményeket fogja maga után vonni. A becsére-' lést november és december hónapok folyamán a m. kir. adóhivatal eszközli. 1904-ben már csak pénzügyminiszteri engedelemmel, amiért azonban bélyegmentesen lehet folyamodni. — Olcsó utazás a kassai Rákóczy kiállításra. Vasúti igazolványok, a melyekkel Kassára a Rákóczy kiállításra 33 % kedvezményes áru vasúti jegyeket lehet váltani, az esztergomi takarékpénztárnál ingyen kaphatók. — Halálozás. Eggenhofer Albert földbirtokos és vállalkozó Táthon elhalálozott. A gyászba borult család az alábbi gyászjelentést adta ki. Alulírottak ugy a saját valamint az öszszes rokonság nevében, lájdalomtól mélyen lesújtva tudatják, hogy szeretett édesatyjuk, illetve após és nagyatyjuk Jüggenhofer Albert Esztergom varmegye bizottsági tagja, f. hó 16-án reggel fél hatkor, életének 78 ik évében, rövid szenvedés után az úrban csendesen eszenderült. A drága halott földi marad ványa folyó hó 18-án délelőtt 10 órakor fog a gyászházban a róm. kath. egyház szertartása szerint ünnepélyesen beszenteltetni, s a családi sírboltba örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent mise-áldozat a boldogult lelki üdvéért folyó hó i8án d. е. и órakor fog a Mindenhatónak bemutattatni. Táth, 1903. szeptember 16. Áldás és béke lengjen drága porai fölött! Eggenhofer Ernő, Aladár, Anna, férj. Achtzehner Józsefné, Eggenhofer Györgyike, Kálmán, LujVa gyermekei. Eggenhofer Erzsike, Bélácska, Ernőcske, Dezsőké, Ilonka, Margitka, j Achtzehner Józsika, Laczi unokái. EggenI hofer Ernőné szül. Dummer Irma, Eggenhofer Aladámé szül. Saághy Melanie menyei. Achtzehner József veje. ! — Ajándék a győri sétatérnek. Magyary József győri jóhirnevü kályhagyáros és városi bizottsági tag a győri sétatér számára egy csinos kivitelű j terracotta vázát ajándékozott. í — A gázvilágítás terjedése Komáromban. Nap nap után vezetik be a legelőI kelőbbek lakásukba a gázvilágitást, j mellyet a komáromiak igen megkedvel|tek. A gázgyár építését 1420 bejelentett lánggal kezdették meg, s ma a lángok száma 3256. — Tüz. F. hó 13-án éjjel Nyerges-Uj falun tüz volt. Puchner József háza, takarmánya és istállója égett le, melyben benn égett egy tehén is. Majd leégett Schmidt Ferenc há'/a is, hol élelmiszerek is égtek el. Előbbi kára 795 kor., utóbbié 217 kor., melynek alig fele térül meg a biztosítás révén. — Állategészségügy. Sárisápon a sertésorbánc megszűnése folytán a zárlat f. hó 15-én feloldatott. Nyerges-Újfalun a lépfene fellépése megállapittatott. — Lezuhant. Puskás János bányamunkás a lábatlani cement kőbányában lezuhant és életveszélyes sérüléseket szenvedett. =s Eladó. Egy igen jó karban levő s jó hangú zongora, továbbá több bútor darab szabad kézből eladó. Bővebbet a kiadóhivatalban. — A Divat ujság-hó\. — A közelgő ősz divatos színe a mindenféle árnyalatú barna szövet lesz. A ruha világos posztórátétjére nagyon szépen illik a draptól a havannaszínig, a gesztenye-barnától a legsötétebb vörösbarnáig minden barna szin. A díszhez leginkább illik az akáczöld és az úgynevezett Aubergine, uj fajta erős, vöröseslila, a mely inkább egész ruhák készítésére alkalmas. Az őszi szövetek közül a göndör hi malája szövetek állanak elsó sorban. Apró göndörödéseket alkotó hosszú szőrrel van szőve; csinos a szerzs-alapon hosszan csüngő szőrcsomós szövet is. Ezt az eredeti kelmét szerzs lámának nevezik. Az elmosódott szinü szöveteket szőrös kockával, csíkkal, kerek vagy szögletes mintával szövik. Ehhez a szövetfajtához tartozik á szőrme szerű Bourleó, mely sima alapon selyempuhaságu szőrmével van átszőve; a buzavirágszin vagy akáczöld alapon barna, a sötét lila vagy fukszia pedig vörös fekete szőrmével. Bár a nehéz szövetnek sok hive van, némileg mégis visszaszorítja a mindig egyformán szép, sima egyszínű posztó. Hatásosan érvényesülnek a sötét pasztel szinek, azonban párisi ötlet az egész posztót csillogó szálakkal szőtte át, a nélkül, hogy ezáltal a posztó fényét veszítené. Az egyszínű posztóhoz könnyűnek látszik ízléses diszt találni, pedig a tarka mintás Őszi szövetek megnehezítik a választást. A legkedveltebb disz a mohairfényű fekete zsinór, a szép alakú galandok, melyeket csipV eszalag-munkaszerűen alkalmaznak, hímzett gombok, sujtásdiszek grelók és tűzött fekete posztópántok. Az élénkebb diszt is használják, skót koczkás selyemfoglalást, a világos vászon fölött dolgozott norvégpamut hímzést. Lgy mintaruhán ilyen himzés alkotta a diszt, a szoknyán és kabátkán végig futó stólavégeken, mindenütt egysziuű posztóval foglalva A minta szoknyája a nehéz szövethez megfelelően sima kiugró formában készült, mig az ővkabáton, mint újdonság a kevésbé blúzos előrész volt látható. Az ujja is figyelemre méltó volt. A lefelé szűkölő könyökdudor az őszi ujjak alapját mutatta. Ezen kivül az őszi ruhákon a duplaujjakat is használják, melynek sima vagy ráncos harangalakja a könyökig ér. Még egy szót az őszi kalapokról is. A fejrész magasabb lett, széles, hajlított vagy merészen felcsapott karimával. De erről határozott véleményt adni még nem lehet, mert sok bársonyhengeren nyugvó, fejnélküli lapos kalapot is lehet látni. Az amazon tollal, szárnyal, madárral és liberti rozettával díszített elegáns őszi kalapok szőrmeszerű zsenilu zsinórból, hosszú szőrű kockás ciberlinből és fényes csillogó szőrű nemezből készülnek. * A Divat Újság minden hónapban kétszer jelenik meg. Előfizetési ára nagyon olcsó : negyedévre, postán való szétküldéssel, két korona husz fillér. Előfizetni legczélszerűbben a kiadóhivatalba intézett postautalványon lehet. A Divat Újság kiadóhivatala Budapesten, VIII., a Rökk Szilárd-utca 4. számú házában van. 499/1903 vhtó. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102 §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a Soproni kir. járásbíróságnak 1902 évi Sp. I 156/3 számú végzése következtében dr. Vinkler Adolf ügyvéd által képviselt Tauber Zsigmond és fia cég javára Blumenthal Adolf ellen IOO kor. 37 í. s járulékai erejéig 1902. évi május hó 27-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján felülfoglalt és U42 koronárabecsült következő ingóságok, u. m. bútor, ágynemű, góré, polyvás, tehenek, bolti és korcsma berendezés és bolti cikkek stb.nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a muzslai kir. járásbíróság 1903. évi V 570/5 számú végzése folytán 100 kor. 37 fii. tőkekövetelés és járulékai erejéig Kicsinden közbenjövetel mellett 1903. évi szeptember hó 25-ik napjánakdélutáni 3 órája határidőül j kitűzetik és ahhoz a venni szándékozók I ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, ! hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. § ai értelmeben készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul ís, el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le és felülfoglaltatták s azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120 §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Muzslán 1903. évi szeptember 10. napján. Nedeczky K. Aladár kir. bír. végrehajtó. 4009/9°3- tkvi szám. j Árverési hirdetményi kivonat. I Az esztergomi kir. járásbíróság, mint I telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy I Velmovszky Lukács és neje Fiala Anna 1 végrehajtatóknak Szlovák Istvánná Simo1 nek Apollónia végrehajtást szenvedett I elleni 200 korona tőkekövetelés 47 kor. 75 fillér per és végrehajtási ugy ezúttal 15 korona 30 fillérben megállapított árverés kéreti költség behajtása iránti 1 végrehajtási ügyében az ezen telekkönyvi hatóság területén levő a kesztölci 805 számú betétben A I 1—18 sorsz. 368., 371., 372, 2251., 2252., 2253., 2940., 2986., 2987., 2988., 2989., 3988., j 3989., 5153., 7061 hrszám alatt Szlovák Istvánné Símonek Apollónia tulajdonául felvett úrbéri birtokra 900 korona u. o. II I—2 sorsz. 1241. 1242 hrszám alatt feli vett szántó és legelőre 19 korona, — u. o. f 1036 hrszám alatt felvett szántóra 15 korona, — u. o. f 1179 hrszám alatt felvett szántóra 20 korona, — ugyanott f 1967 hrszám alatt felvett szántóra 16 korona, — ugyanott f 7072 hrszám alatt felvett szántóra 47 korona kikiáltási árban az árverés elrendeltetvén annak megtartására határidőül 1903. évi október hó 13-ik napjának délelőtti 9 óráját Kesztölc község házába kitűzte azzal, hogy ekkor a fenti ingatlanok esetleg a kikiáltási áron alul is elfognak adatni. Bánatpénzül leteendő a kikiáltási ár io%-ka. A vételár 3 egyenlő részletben 3 hónap alatt fizetendő le az árveréstől járó 5 °| e kamattal. !* Az árverési feltételek a telekkönyvi hatóságnál és Kesztölc község házánál tekinthetők meg. 1 Esztergom, 1903. aug. 2-án. Környey Imre, kir. járásbiró.