Esztergom és Vidéke, 1903

1903-08-15 / 66.szám

munkaszünetet, azzal védekezvén, hogy a hatóság részéről a végrehajtásra nézve u'ásítást nem kaptak. A kérelmet az alispán azzal adta ki a város tanácsa nak, hogy a mestereket tanítsa ki, illetve ü'ásítsa a törvény betartására. — A pápa neve számokban. Ha az abc betűit a j kihagyásával megszámoz?uk, az uj pápa nevének betűiből a következő számokat nyerjük : J = 9 S = i8 О 14 A = I S = i8 R = 17 E = 5 T = 19 P = 15 О = 14 H = 8 összesen 69 összesen 69 Mindnél számsor összegezve 69-et tesz ki, a pápa pedig 69 éves korában nyerte •e e méltóságot. — Kirándulás Zsolnára. Vettük az alábbi felhívást. Felhívás a F. M. К. E. lö- vényhatósági választmányaihoz és az •e^yesü'et összes tagjaihoz ! Zsolna város le -.es közönsége hazafias önzetlenséggé', fáradságos munkával ts nagy anyagi áldozatokkal rendezett kiállításban mutatja be a felvidéki magyar gyáripar, Kisipar és házi ipar haladását és fejlettsegét az országnak. Ennek a kiállításnak nemcsak ipari szempontbó

!

, de magyar j nemzeti szempontból is országos fontoss ga var, mert a Felvidék erősen expon it nemzetiségi vidékem a magyarság megerősítését is szolgaija. A F. M. К. E., mint a Felvidék ve ető magyar közmű\ e'ődési egyesü'ete, nem nézhet közönnyel egy felvidéki magyar város haza fias és ambiciózus vál'alkozását. A F. M. K. E., a melynek c-*ija a magyar :-zelem ápolása és fej esztése, nem maradhat távol a Kiállítási ól, mely a felvidéki magyar ipar és közvetve a magyar nemzeti érzés és összetartozandó *sg érdekeit van hivatva előmozdítani, jelenjünk meg tehát a zsolnai iparkiállitáson testületileg. Sokan, minél többen. Bizonyítsuk be Zso'na város közönségének, hogy a felvidéki magyarság összetait rendületlenül s méltóan tud honorálni minden hazafias vállalkozást, a m ly végső céljaiban a magyarság foji '> nemzetgazdasági érdekeit szolgálja. Viszontlátásra — a zsolnai iparkiállitá.són ! Nyitra, 1903. augusztus 8-án. Clair Vi'mos, a F. M. К. E. főtitkára Thutóczy Vilmos, cs. és kir. kamarás, a F. M. К. E. elnöke. Program : A F. M. К. E. enoksäge, a zsolnai iparkiállitás vezetőségével egyetértésben elhatározta, hogy a F. M. К. E. 1903. augusztus 30. és 31. napjain (vasárnap és hétfőn) látogatja meg testületileg a kiállítást, a következő programmal. Érkezés Zsolnára Budapest felől augusztus 30-án (vasárnap) d. u. 1*33 órakor. Érkezés Zsolnára Oderberg felől augusztus 30-án (vasárnap) d. u. 2*45 órakor. A vendégeket a vasúti állomáson, Rudnay István főszolgabíró, a kiállítás elnöke fogadja, egy bizottság élén, mely 'az elszállásolást eszközli, Zsolnán vagy Rajecz-fürdőn, kívánság szerint. (Szoba két személyre 5 korona, egy személyre 2—3 korona naponkint.) A vendégek augusztus 30-án d. u. 3—4 órakor a vasúti állomási vendéglőben gyűlnek össze fekete kávéra s innen d. u. 4 órakor, Rudnay István főszolgabíró vezetése mellett, gyalog a kiállítás megtekintésére mennek, mely az állomástól alig van öt percnyi távolságban. (Belépő jegy a kiállítás területére 50 fillér.) A kiállítás bejárójánál Grün kiállítási igazgató fogadja a vendégeket s kalauzolja a területen. Este б órakor térzene a kiállítás területén, mialatt a vendégek egyénenként vagy csoportokban uzsonnáinak a kiállítási vendéglőben. Este 7 órakor díszelőadás a szinh'.zban (Belépőjegy különféle árban.) Este 9 órakor társasvacsora a kiállítási vendéglőben, (egy-egy teríték ára 4 korona), a következő étlappal: halászlé (egészen frissen, külön e célra készült nyitott konyhában, szegedi halász főzi), szárnyas és marhasült salátával, vegyes tészta (sült és főtt), jardinette, egyénenkint fél liter bor és fekete kávé. (Föltéve hogy a kirándulók legalább 50-en lesznek.) Augusztus 31 én (hétfőn) reggel 8 órakor találkozás az állomási vendéglőben, a hol a vendégek megreggeliznek. D. e. 9 órakor a zsolnai országhires posztógyár megtekintése. D. e. 11 órakor kirándulás Rajecz-fürdőre (motoros vasúton mintegy fél óra) s a fürdő megtekintése. Déli fél 1 órakor villásreggeli a fürdő-veudácrlőben, fä-gy-egy teríték ára 3 korona.) D. u. 2.15 órakor visszautazás Zsolnára. D. u. 3.12 órakor hazauta7ás. A magyar államvasutak igazgatósága, valamint a kassa-oderbergi vasút, ezen testületi látogatás résztvevőinek jelentős utazási kedvezményt engedélye zett olykép, hogy aki a kiinduló vasúti állomáson kije'enti, hogy a zsolnai iparkhllilásra utazik s a kiállítás belépő jegyét 50 fi lérrel megváltja, gyors és személyvonatokon egyaráránt érvényes I. osztályú jeggyel utazhatik, ha egész II. osztályú jegyet vált s II. osztáh

/Ьэп utazhatik, ha egész III. osztályú jegyet vált. Ez a kedvezmény kiterjed az összes családtagokra is. Jegyváltásnál egyszerűen belépőjegyet kell kérni a zsolnai iparkiállitásra s vele együtt kedvezményes vasúti jegyet Meg kel jegyeznünk, hogy az igy váltott kedvezményes utazási jegy Zsolnáig és vissza egyszerre megváltandó s a kiállítás belépő pénztáránál lebélyegezendő, mert csak ez esetben jogosít a kedvezményes visszautazásra. A kedvezményes jegy érvénye hat napra terjed. A F. M. K. E. főtitkári hivatala fölkéri az egye sülct tagjait, akik ebben a kirándulásban résztvenni akarnak, hogy ezen szándékukat f. évi augusztus 25-ig bezárólag, az egyesület főtitkári hivata'ánál (Nyitra, Vármegye-u'ca 10.) bejelenteni s egy úttal utalványon a társasebéd jegyét (4 korona) megváltani szíveskedjenek, mert a később jelentkezőknek sem elszállásolásért, sem ellátásért felelősséget nem vállal. — Vízbe fult. Bernát Lajos 9 éves búcsi fiú folyó hó II én a közs

á

g alatt levő tóba fürdés közben belefuladt. A szegény szülők egyetlen gyermeküket siratják. — Bányaszerencsétlenség. Bratkovics Flóriánt, az ebszőnyi kőbányában, a kőrobbanás után leguruló egy kődarab de rekán megsértette. — Nemzetközi nyelv. Az a törekvés, hogy az emberiségszellemi közlekedése eszközéül egy nyelv szolgáljon, mint a bábeli nyelvzavar előtt, nem hagyja nyugodni a tudós e'méket. Legújabban a lyoni könyvtár egyik őre Ch, André bocsátott a nyilvánosság elé egy igen értékes dolgozatot, amelyben a latin nyelv általános uralma mellett tör lándzsát. Minő óriási hasznok származnának az emberiségre nézve abból, ha egyetlen nyelven közlekedhetnék ke'et és nyugat, észak és dél, azt vitatni alig szükséges. Hacsak azt az időnyereséget vesszük számításba, amely a különböző nyelvek elsajátításának megszűnte után következnék be, már akkor is lehetetlen nem lelkesülni azon törekvés mellett, amelyet a tudós világ egy töredéke zászlajára irt. De melyik legyen ez a közös nyelv?! Ez az a ne héz kérdés, amelyet megoldani még nem sikerült. Fog-e sikerülni, a jövő titka. Az azonban tény, hogy kár a volapük és hasonló uj nyelvek összeállításán fáradni. Akár valamelyik fejlettebb modern nyelv, akár valamelyik holt nyelv, könynyebben megfelelhetne a célnak, mint a volapük ! Ilyen szerencsés gondolatnak mondhatjuk André eszméjét. Bebizonyítja, hogy amint a XVI. századig a latin volt az egész művelt világ közös nyelve, úgy lehelne az jelenleg is. Szókincse bámulatos. Hajlékonysága ritkítja pár ját. Zengzetessége vetélkedik bármely modern nyelvével. Azokra a legújabb fogalmakra, amelyeket Cicero és honfitársai nem ismertek, nem lenne nehéz megfelelő kifejezéseket alkotni. André eszméje most nem kis mértékben foglal koztatja a müveit világot. Hogy ellenei is találkoznak, az nem lehet meglepő. De Bollack és társai kicsinyes érvei felett diadalt arathatna a nemzetek tárgyilagos és komoly ítélete, amely mind hangosabban nyilatkozik amellett, hogy legyen egy egy nyelv, amely a népeket egymáshoz közelebb hozná és szorosabban Összefűzné. Első szerelem. — Irta: TUBA KAROLY. — Aztán ki-kiment a nefelejcses patak partra, leheveredett a puha pázsitra és irigykedve nézte az égen uszó felhőket, melyek olyan gyorsan futottak, repültek ; — mily boldogság lehet! azok talán látják azt az aranyos lánykát s neki nem marad más, mint a bús, szivettépő lemondás, epesztő vágy, kétségbe ejtő szerelem . . . Kimondhatatlan sok lelki szenvedésen ment keresztül Majd megőrült. Hiába próbálta figyelmét másra terelni, — az a lány örökké előtte lebegett, mindenütt, mindenben csak őt . . . csak őt látta. Mint valami kisértet folyton a nyomában volt. Az éjszakákat is lázban töltötte; nem tudott aludni. Vagy ha lezárta szemeit a szenderitő álom, megint csak ve'e foglalkozott, felőle szőtte álmait. Napról-napra betegen kelt, betegen feküdt. Özvegy édes anyja már kétségbe esett arcának szinte'enségén. Szemei beestek, bőre sárgás lett, étvágya nem volt. Nem tudták belőle kivenni, hogy mi bántja, mi gyötri. Még fel is indult ha kérdezték kutatták ... És elludta titkolkolni azt a nagy szerelmet, a mely lelkében lávaként forrongott. Azt hitte, ha elárulja, megmondja, hát kinevetik, kikaeagjik. És napokig se mozdult ki a szobából, (

csak ábrándjainak s egy édes boldog 'pillanatnak emlékein élt, annak volt 1 rabja, siratója. I Különös egy lélek volt ez a Pély j Zoltán. j Egyszer, nagysokára engedett édes I anyja könyörgő szavainak és elment j Tátra-Füredre levegő változásra, fürdőre. Belenyugodott, elment ; azt hitte szegény hogy majd csakugyan felüdíti testét, lelkét a Si:ép, kies vidék, a balzsamos virágillattal telt ózondús levegő, meg a gyógyító hüs forrás vize . . . Majd tán feledni tudja szerelmének rövid históriáját, mely úgy tünt fel neki, mint egy álom — és mégis való volt. Pár hét múlva mégis csak fölvidult a [természet bűbájos ölén s úgy érezte, 'hogy fáradt lelke megkönnyebbült. Naponta bolyongott a fenyvesek között, néha útitársa is akadt. Le-leheverészett a mohos földre s tűnődve nézte az égbe nyúló százados fenyőket; elmerengett a tűlevelű lombok bólintgató neszén, figyelte a settenkedő szellő lágyan suttogó moraját, mely oly titokzatos hangon csacsogott — oly csodás dolgokat . . . Föl fölkerekedett és kanyargós utakon elment a zuhataghoz, aztán leült egy kőszilánkra és nézte . . . nézte hosszasan, mélán mint sodor egyegy virágszálat magával. Itt hallgatta azt a kedves kis madarat, mely oly hangosan, szivhezszólón énekelt valamelyik bokor alol. Ezek aztán meglopták az ő álmait és lassan-lassan feledett. Mire nyájas otthonába visszatért, egészen homályos lett előtte az a lány; még az erős emlékezet révén sem tudta visszaidézni. Könnyűnek, szabadnak érezte magát; örömmel kereste fel barátait s újult erőben, ujjá születve élt további tanulmányainak. II. Három esztendő telt el. A jogászok megint valami nagy fényes kirándulás-fe.'ét rendeztek Budapesten, a hol ott szokott lenni az előkelőség szine-java. Dr. Pély Zoli is, — mert már akkor a doktorátust is megszerezte — fölrándult. Előre vonakodott, mert valami rossz sejtelmei voltak, de a cimborák beleugratták, hát elment. Nagynak mutatkozott a siker. Egymás után robogtak a hintók, megnépesedett a budai oldal. j A heiyiség egyik poetiküsabb részén j telepedtek le dr. Pély Zoltán és társai, i Borozgattak beszélgettek mindenről, a mi előfordult. Valami felett nagyban vitatkoztak, midőn egy hangos kacagásra különös erővel tekintett hátra Pély Zoli. Ezer csoda! A vidám kacagóban felismerte azt a bűbájos kis teremtést, a ki évekkel előbb meglopta szive, lelke nyugalmát, a kiért még az életét is odaadta volna akkor . . . S most újra, újra kísértés. Mintha villám-áram futott volna végig testén, midőn meglátta azt a lányt annak a szőke fiatal embernek a karján a kivel nagyon bizalmasan látszott suttogni beszélni. Gondolatai kuszáltak, zavarosak lettek ; szive hevesen dobogott. Bosszúsággal, örömmel vegyes izgatottság lepte j meg. Az a régi tűz, a régi vágy újra felébredt lelkében és még vadabbul sarI kalta a szenvedély. Szeretett volna órültj ként e'rohanni, de a menekülés már késő ivóit. Utt maradt s mint egy ketrecben járó oroszlán járt-kelt, nyugalmat sehol j nem találva. Arca pirba égett, szerette j volna magát széttépni. — Barátai is bámulva csodálták ama hirtelen változást. Az egyik tánc alkalmával, a tánc helyett körülövező leanderek mellé rejtőzött Pély Zoli s onnan figyelte, vigyázta j titkon, a tovalejtő párokat . . . Valakit vizsgaszemmel keresett . . . Es csakugyan ott lebegett az ismeretlen fiatalember karjai között, mint valami i fürge kis pillangó. Rettenetes irigység lepte meg, midőn látta, hogy a lány odaborul annak váliaira és mosolyog szelíden, ábrándosan, biztatón és az lopva 1 meg is csókolta, megrabolta az üdvöt, ; az édent ... A kezei ökölbe szorultak, I szeretett volna odarohanni és . . . és szétmarcangolni azt a fiatal embert, \ hogy soha többé ne nézhessen a lány piros arcára, ragyogó szemébe, melyben i a boldog szerelemnek tüze lobogott, égett. Nem birta tovább. Odament a lányhoz és táncra kérte. A homályosan bár, de még visszaemlékezett az első táncra, a mit együtt jártak valamikor. Nagyon hideg, de azért udvarias volt Pélyvel s táncoltak körbe-körbe . . . Egy lázas pillanatban a szerelem végtelen mámorában, boldog önfeledtséggel tapadt Pély izzó ajka a lány csókos ajkára. Sértett, megalázottnak vélt büszke sége heves pírt varázsolt arcára s a terem közepén hangos megjegyzésekkel hagyta ott Pélyt és sírva elmenekült, mint egy kis őzike. Dr. Pély Zoltán szótlanul, kábult agygyal, önkívületi állapotban állt egy helyben. Tán maga se tudta mi iörtént. Nagy lett a zaj, minden szem reá irányította tekintetét — úgy kérdezőleg. Ajkai a szégyentől idegesen rángatóztak s még el sem rohanhatott, ott termett az a szőke fiatal ember és minden nyilvános botrányt kerülendő ; névjegyet eseréltek. Az a fiatal ember a leány vőlegénye volt. III. A segédek szigorú feltételek mellett pisztoly párbajban állapodtak meg . . . Kétszeri golyó váltással. A párbaj napja elérkezett. Mikor Pély az orvosával a színhelyre ért, már a segédek sugdosva várták. Majd két részére oszoltak bizonyos meghatározott távolságban egymástól. Az ellenfelek szemben álltak. Egy pillanat múlva elhangzott az egyik lövés, mely Pély füle mellett suhant el. Pély pisztolya csütörtököt mondott. A segédek ujabb pisztolyokat töltöttek, a két ellenfél újra szembe állott