Esztergom és Vidéke, 1903

1903-05-07 / 37.szám

es A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ ESZTERGOM VIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. M e áJ e l ei № Vasárpap és csütörtökön. -ELŐFIZETÉSI ÁRAK : PM évre — — — 12 kor. — _ _ _ _ 6 kor. — N*gye<i évre — - — — 3 kor. — Egy ее siám am; 14 fii. fii. fii. fii. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók •-. Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyllüerek ós hirdetések küldendő i Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szán). Kéziratot nem adunk vissza. A képviselőtestület tagjaihoz. Május 7. Evek hosszú sora óta nem várt oly nagy feladat a képviselőtestület tagjaira, mint amilyen a mai napon várakozik. Nagy feladat, mert nemcsak a város vagyonának százezreiről van szó, de egy oly határozatról, mely ha elhamarkodott, 'ötven évre, de sőt örök időkre fogja a várost lenyű­gözni, amin változtatni többé nem lehet. A képviselőtestület tagjainak nagy higgadtságára, előrelátására van ma szükség, nehogy egy elhamar­kodott lépéssel a város anyagi bol­dogulásának vágják útját. A közvilágítás kérdése az, a mely felett ma dönteni kell. Kérdjük azonban, hát annyira elő van már készítve, megérett a kérdés, hogy a felett dönteni lehet ? Távolról sem ! Az a javaslat, melyet a tanács ma a képviseletnek elfogadásra ajánl, egyoldalú, s igy a felett dönteni jó lelkiismerettel, a város érdekei­nek flagrans mellőzése nélkül nem lehet. Behatóan és tárgyilagosan fog­lalkoztunk a világítás kérdésével, Íz „Eszíergom és fiié" tárcája. A magyar kath. tanítok római zarán­doklata*) Irta: BÁRDOS GYULA. Folytatás (II.) Megsemmisülve léptem be fülkénkbe s teljesen lesújtva vonultam meg az egyik kuckóban, mi közben e kaland következ­ményei kétségbeejtő világossággal vo­nultak el lelki szemeim előtt. Ej van. A. boltok mindenütt zárva vannak. Több kalap nem volt velem. Fiúméban nem lesz időm kalapvételre, mert a vonat ágy is csekély késéssel érkezik meg s а hajó rögtön indul. Anconába is este érkezünk s azonnal utazunk tovább. És зп kénytelen leszek ezen egész idő alatt föveg nélkül lenni! Elővettek a víziók. Láttam a tragikomikus jelenetet, a • tnint egy szánalmas alak búsan, lehor­gasztott és födetlen fővel cipeli a mál­ííáit. Ez a megindító alak én vagyok. Ereztem a tenger hűvös szellőjét, a mint pokoli örömmel legyesgeti védte-1 len fürteimet. Borús merengéseim köz-, ben szemeim, a nyugodtan alvókra té­vednek. Ah! mint irigylem őket ! Ne­kik van kalapjuk. Tölgyessy collega e pillanatban fészkelődni kezd. Nem bir aludni. Bosszúsan riad fel. — Mi a csuda nyomja a hátamat ? 1 Fölül s rövid keresgélés után mérge­sen ránt elő egy sötét, alaktalan vala­mit, — a kalapomat. Úgy nézett ki az *) Szerzőnek az esztergom-járási r. k. tanitőegye­»ület f. é. ápril 30-iki közgyűlésén tartott felolvasása. s önérzettel hivatkozhatunk arra, hogy soha egy pillanatra sem ve­zérelt bennünket sem közvetlen, sem közvetve önérdek, előttünk csak 'л város érdeke állott. Ez a tudat a^, mellyel nyilt hom­lokkal lépünk a képviselőtestület tagjai elé, s óva intjük, ne hozzon ma érdemi határozatot a világitás kérdésében, mert az arra nem alkal­mas. Lapunk, midőn a gáz mellé sze­gődött, azon érvek súlya alatt ha­jolt meg, melyeket dicséretes buz­galommal a világítási bizottság gyűjtött egybe. A világitás kérdésében kikül­döttekre, azok jelentéseire, de sőt magára a tanácsi javaslatra hivat­kozunk álláspontunk igazolására. Hogy a tanács már ma a villám mellett foglal állást, valóban érthe­tetlen, de az állásfoglalás egyáltalán korai. Elismerés illeti a világítási bizottságot azon fáradhatlan mun­kálkodásért, mellyel a villamvilági­tást előkészítette, de egyoldalúsággal kell vádolnunk a miatt, hogy a gáz­világítás kérdését is nem készítette elő hasonlólag, mert megbízatása a közgyűléstől, tulajdonképen a gáz­világítás előkészítésére volt, mit ha­bár a bizottság szintén lelkiismere­áldott jószág, mintha csak az imént ke­rült volna ki az olajprésből. Mindegy, végtelen nagy örömmel kaptam utánna ; tisztogattam, simogattam, becézgettem; még soh' sem volt olyan jó dolga ennek a huncut kalapnak, mint ekkor, a vi­szontlátás örömteljes perceiben. Ez epizód után megnyugodott lélek­kel én is elszunyókáltam kissé, de amint virradni kezdett, ismét a kocsi folyosó­ján termettem, hogy el ne mnlaszszam annak a gyönyörű panorámának megbá­nmlását, mely itt az utas szemei elé tá­rul. A Karsztban haladtunk, majd szé­dületes magasságban, honnan a völgy­ben levő falvak házai piczi kunyhóknak tetszettek, majd szük hegyhasadékban robogott gőzparipánk, két felöl óriási sziklafalak által védve, vagy talán fenyegetve ? A messzeségben pedig a Karszt ha­vas csúcsai törtek az ég felé, kopár oldalaikon itt-ott kis fenyves erdő sötétlett. Közeledvén Fiúméhoz, iparkodtam ma­gam lehetőleg rendbe szedni. E célból a toalett-fülkébe igyekeztem, de az be­lülről zárva volt. Jó ideig vártam, mi­dőn végre megnyílt az ajtó és kilépett rajta Tódor bácsi. — Jó reggelt Tódor bácsi. Hát már meg mosdottál ? — Kérdem. — Meg a manót! Már fél óra óta vesződöm vele, de nem találom el a nyitját, hogy hogyan kapiak vizet. Ha te talán tudnád kedves öcsém . . . Nem kérettem magam. Beléptem a fülkébe s rövidesen megoldottam a gor­diusi csomót azzal, hogy a falhoz lapuló mosdó edényt lenyomtam vízszintes hely­zetbe, a csővet kiegyenesítettem, mire a viz vékony sugárban kezdett az edénybe folydogálni. Mit látván Tódor bácsi mo­solyogva kiáltott föl: tes körültekintéssel kezdett meg, de be nem fejezett. Azt mondja a tanács, hogy a gázvilágitásnak az egész városra való kiterjesztése a nagy befekte­tési összeg által megvan nehezítve. Kérdjük, hol vannak a tervek, a költségvetés, mely mindezt igazolja ? Altalánosságban odavetni ezt, nem reális eljárás. Kérdjük, szereztettek-e be, s hol vannak az ajánlstok a gázmű beve­zetésére vonatkozólag ? Nincsenek ! Sajátszerű, hogy mig a tanácsi javaslat indokolásából azt olvassuk ki, hogy a tanulmányozások ered­ménye azt mutatta ki, hogy a vil­lamos mű házi kezelése különösen az első években a városokra határozot­tan kárral jár, s hogy a gáz pénz­ügyi szempontból előnyös a városra, mégis a villám mellett foglal állást, mivel úgymond a közhangulat a mellett van. Nem a tanácsnak kell magát ve­zéreltetnie közhangulatok által, ha­nem annak kell a közhangulatot csinálnia. Ha a tanács a közvilágitás mi­kéntjére vonatkozó tervek készítésével, ajánlatok beszerzésével s ezek alapján a remélhető jövedelmezőségi kimuta­tás elkészítésével állította volna pár­I huzamba a két világítást, akkor a I város érdekében járt volna el, s a ] közhangulat bizonnyára nem tán­torodott volna el, de jelen ha­tározati javaslatával, melynek in­dokolására a tények felsoro­lásával a gáz előnyösebb voltát állítja elénk, s mégis, annak a bi­! zonyos közhangulatnak engedve a villám mellett foglal állást anélkül, hogy egyenlően előkészítve mutatná j be mindkét világítási nemet — nem. j Az a közhangulat, melyre mint eléggé bizonytalan alapra a tanács javaslatát épiti, nagyrészben az ér­dekeltség által teremtett, mely nem számol a város anyagi körülmé­nyeivel, a következményekkel, ha­nem vakon hódol a modern esz­méknek. Esztergom város ma, de évtize­dekre arra van utalva, hogy a ta­karékosságot vallja elvének, j Kimutattuk, de a tapasztalat, a tények, a beszerzett adatok igazol­ják, hogy a gázvilágítás behozatala esetén évenként oly összeget taka­ríthat meg a város, mi pótadóját évenkint legkevesebb 20—30 %-al apasztaná. S ha ez való, aminthogy való, úgy kérdjük hány polgára van a városnak, ki a mai viszonyok kö­— Mégis huncut a német! . . . Reggeli toalettünket befejezve, az alig pár perccel előbb megpillantott Fiume városba értünk. Cseppet sem nagyítanak útleiróink, midőn „Adria gyöngyének" festői szép ségét, gyönyörű fekvését és a vidéket oly annyira dicsérik. Igazán, a meglepő szépségű természeti látvány varázslatos hatása alatt nem tudtuk, a tenger kék hullámaiban, avagy a magas hegyek koszorúzta város remek palotáiban, a hegyoldalakon épült kies nyaralókban leljük e nagy gyönyörűségünket. Lebi­lincselve, hangtalanul bámultuk az előt­tünk feltáruló és természeti kincsekkel oly pazarul megáldott vidéket. Mély ámulatunkból csak a fürge rendezők kiáltásai téritettek magunkhoz. — Tessék jegyet váltani! — hang­zott végig a tengerparton. Siettünk tehát a felhívásnak eleget tenni, a mi nem csekély nehézségekbe ütközött. De végre is átesvén az uta­zásnak eme nem legkellemesebb részét képező, tyúkszemtiprások és oldalba lö­késekkel bőven garnírozott procedúrán is, a hajóra szállottunk. A „Dániel Ernő", — ez a neve a ha­jónak, a kisebb fajta gőzösök közé tar tozik. Nagyságra és szélességre nézve felvehetne vele a versenyt bármely dunai személyszállító hajónk. A hossza­sága pedig, mintha épen ama volt mi­nisterünk rövid kormányzási idejét ­akarná jelképezni, a kinek nevét viseli. Mindezeket pedig nem valami elra­gadtatással tapasztaltuk, mert azt a mi „szárazföldi" eezünkkel is el tudtuk bí­rálni, hogy minél kisebb a hajó, annál inkább ki van téve az elemek játéká­nak, a mely játékot ugyan köszönöm szépen, de belőle nem kérek. A hajón. Végre fülsiketítő sípolással jelezte a hajó indulását. A magyar zarándokse­reg ekkor levett kalappal zengve a „Hazádnak rendületlenül"t, búcsúzott a hazai partoktól, szivében talán elfogódva ; vájjon látja-e még viszont ? A „Dániel Ernő" meglepő sebességgel igyekezett ki a Quarnerói öbölből, ki a nyilt tengerre, a mi körülbelül három óra alatt sikerült is neki. S ekkor el­tűntek szemeink elől Istria és a dalmát szigetek partjai, nem láttunk egyebet, mint a borús eget és az immár harago­san hullámzó végtelen tengert. Hajónk, mint valami ici-pici lélekvesztő, ringott ide oda. Ezen folytonos himbálódzásnak szomorú következményei csakhamar mu­tatkoztak az utasokon a — tengeri be­tegség alakjában. Női útitársainkat kü­lönösen megviselte ez a kellemetlen baj, mely főleg szédülésben és nem szűnő hányási ingerben nyilvánul. De be kell vallanom, hoí?y az erősebb nem közül is bőven szedte áldozatait. Azok pedig, a kiket a kaján sors e bajtól megkímélt, a betegek iránt őszintén ér­zett részvétük mellett is jól mulattak, mert végtelen komikus látvány az, mi­kor sürü egymásutánban hol egy hölgy, hol egy férfiú, sutba dobva minden eti­kettet és szégyenkezést, lohol a hajó oldalához és a karzaton kihajolva — óh! — megadja a halaknak is, a mi a halaké. Tölgyessy collega úrral együtt sze­rencsésen kikerültük e kellemetlen bajt, a mit talán azon egyetlen de kipróbált orvosszerünknek köszönhetünk, melyet a világ minden müveit nyelvén „szlivo­viezá"-nak hívnak, Nem mindenkinek használt azonban a kiket e „jóból"

Next

/
Oldalképek
Tartalom