Esztergom és Vidéke, 1903

1903-04-23 / 33.szám

A „VAKMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTEKGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET"-NEK HIVATALOS LAPJA. Megfcleiiik Vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Егеяя évr — — — - 12 bor. — fii. F*l évre 6 kor. — fii. Negyed évre — — — — 3 kor. — fii. Eärvee въкт ára: 14 fit. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nylltterek és hirdetések küldendői Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szánj. Kéziratot nem adunk vissza. н$~ Levél a szerkesztőhöz. Tekintetes Szerkesztő Ur ! Már találkoztam azzal a váddal is, hogy nincs érzékem a sajtó utján megnyilatkozó közérdekű kívánalmak és vélemények iránt, s ebben van annyi igazság, hogy nem minden nyilatkozatot vagy véleményt, mely nyomtatott betűkkel köztudomásúvá, lesz ismerek el, — sőt sokat nem ismerek el oly fontosnak és helytállónak, hogy arra bármiképen — annál inkább a sajtóban reagálni magamat állásomnál fogva indíttatva érezhetném. Erre elfoglaltságom miatt időm sincs ; de nem is célszerű a nézetek egymást tisztító váltakozásába mintegy hivatalos izzel gyakrabban avatkozni; hadd köszörüljék egymást, igy amint a kavarodásban tisztulnak, hamarább profitálhat belőlük a megfigyelő hivatalos elme is. No a világitásról már annyi szó esett, hogy ráértünk nézetet formálni. Hát kérem én is a nézetben vagyok, hogy a becses lapja f. évi 31. számában a villamosvilágitás javára megjelent cikk nem dicsekedhetik az érdektelen bizonyítás erejével ; de méltóztassék megengedni, ha a 32. számban megjelent vezető cikkelyre is vannak észrevételeim. Egyebek közt: Temesvárott nem azért csinálnak, iiletve folytatják a gázvilágitást is (eddig is volt és van egy társulat által szolgáltatva, j melynek koncessziója lejárt) mert a j villamos világítást általában nem j kedvelnék; hanem mert az üzletek jjobban szeretik ; s lehet, hogy ha i Temesvárnak a maga tulajdonába llesz gázműve is, hogy a közvilágiI tást is gázra változtatják át, mert a igáz elvitázhatatlanul előnyben van az által, hogy olcsóbb és nagyobb ^fényhatásu. De lakásokba jobban szeretik a villámot, mely — bár ' az üzletek jobbára gázt égetnek — 25,000 magánlángot szolgál ki; s tény, hogy a temesvári villamos . be*re£áezés, ha másban jövedelmet nem szolgáltatott is a városnak, de maga magát nagyban fejlesztette saját jövedelmeiből, j Pozsonyban gáz világítja az utcákat, s bizton jobban meg vannak vele elégedve mint ha villám világítaná ; de a lakásokban szeretik a villamos világítást is, mely ha még kevesebbet hódított mint a villamosság pártolói óhajtják, annak lehet több oldalról hallott nyilatkozat szerint tulajdonítani, hogy Pozsonyban a villamosvilágitás rendszere nincs szerencsésen megválasztva és alkalmazva. De mi nem szolgálhatunk gázzal is villamossal is ; tehát csak arról lehet szó, hogy ha legyen, melyik legyen. Kik a kérdéssel legbehatóbban foglalkoztunk és tanulmányozó utakat is tettünk, meg akik beszámo

: lásainkat és érveléseinket magukévá tették, kitartottunk mindaddig a nagyobb fényhatásu és ennélfogva a közvilágításra különösen alkalmasabb és olcsóbb s kellő magánfogyasztás előfeltétele alatt a város közjövedelmére is hasznosabb gáz mellett, mig csak attól nem kellett visszariadnunk, hogy számitásunk épen a magánfogyasztók tartózkodásán és visszavonódásán megtörik, vagy legalább is oly kockázattal járhat, melyet városunk anyagi helyzetében elvállalni nem lehet. En legalább soha nem adhatnám körülményeink közt szavazatomat olyan kockázatra, mely ha hátrafelé sülne el csak néhány évre is, melyek multán a gáz mint egyedül rendelkezésre álló világítási mód tán mégis meghódítaná közönségünket, a város pénzügyeiben addig is beláthatatlan bajokat és zavaroI kat idézhetne elő. Evvel ellentétben csak akkor és csak oly villám világítási ajánlatok komoly tárgyalásába mentünk be, j melyek a kockázatot leveszik a városról, s legrosszabb esetben is 3—4000 koronába kerülhetnek a I mostani világitás költségén felül; de evvel a többlettel a város már az alternatív ajánlatok szerint 310,000—420,000 koronába kerülő vili amos telepet és gépberendezését kezdettől fogva tulajdonául megszerzi és törleszti; az ajánlatokba foglalt nyereményrészesülések beválása esetén pedig, rá sem fizet eddigi világítására, vagy még jövedelme is maradhat. I Ez tiszta dolog, ebben nincs kockázat, csak a szerződés legyen óvatosan és jól megkötve és a vállalkozó legyen megbízható. Ami pedig a villamosnak kielégítő közvilágítás céljára eleinte elégtelennek tartott fényhatását illeti, e tekintetben az izzó lámpák felemelt Vallomás. (Részlet a »tört remény ek«-bői. Irta: Herczeg Szerén. . . . Kissé álmos, kissé fáradt és nagyon szomorú vagyok, a mint az álmatlan éjszakáktól meggyö

trotten, az elfojtott könnyektől égő szemekkel magára gondolok, a kit én szeretek lelkemnek minden jobb érzésével és a ki most ki tudja hol, ki tudja merre jár ? Mert bármit is cselekszem, bármivel is akarok foglalkozni, gondolataim egyre csak magára térnek vissza, a ki oly kedves és oly drága nekem . . . Tudom, hogy nem jön el, és mégis egyre csak várom mialatt a mi utcánkra — a hol sajátságos, soha sem süt a nap — leszáll az alkony lassan, észrevétlenül. Az árnyak mind setétebbek, mind határozottabbak lesznek, egyre nagyobbodnak akár csak párhuzamban haladnának szivemnek egyre növekedő fájdalmával ! Nekem már sók gyötrelemben volt részem ! Csillagtalan, sötét estéken hallgattam egy haldoklónak mindjobban elfojtott jajkiáltásait, egyedül magamra hagyva enyhítettem szenvedéseit és fogtam fel sóhajait . . . Szép tavaszi éjszakákon, mikor a szellő felém hozta a virágok mámorító illatát, nem hallatszott más, mint az alvók egyenletes lélekzete és a2. én szivemnek halk dobbanása, én munkám mellett görnyedtem szüntelen, számítgatva mathematikai pontossággal, hogy meddig folytathatom majd a munkát és meddig lesz majd azok számára kenyér a kik megszokták, hogy én viseljem minden csapását a sorsnak. Mikor ezt számítgatva remegő kezemből kihullott a toll, soha sem az én sorsom ejtett kétségbe, hanem a gondolat, hogy mi lesz mindazokból a kik közel állanak hozzám, ha én már nem leszek ! . . . Mikor mindenki vigadott, nekem akkor is bánatom volt, mindenki örült az életnek, én szenvedtem és utóbb szinte megszerettem a gyászt. Soha sem panaszkodtam, igyekeztem enyhíteni szenvedéseket, megnyugtattam a zugolódót, vigasztaltaltam a szenvedőt és megszokta mindenki a kiismer, hogy én ment legyek a tévelygésektől, hogy én legyek a bátor és az erős! Hogyan vallhatnám hát be mindazoknak a kik hittek nekem, akik biztak bennem, hogy én is gyarló vagyok, miként a többiek. . . Mindenki elsírhatja valakinek könyeit, mindenki megoszthatja valakivel bánatát, csak én nem tehetem ! Az én érzelmeim az én könyeim, az én gondolataim mind telve vannak bűnnel és hogyan valljam be, hogy nem tudok számot adni a történtekről, hogy addig bolyongtam egyedül az élet, rögös, járatlan utait, mig azokon elvesztettem szivemet, hogyan valljlam be gyengeségemet én — az I erős ? ! Mindenkinek a ki elesett, az élettel való küzdelemben, mindenkinek a ki vét1 kezett, van valami mentsége! Az egyik j azt mondja, hogy az Isten, hogy a sors, a végzet vagy valamely más földöntúli hatalmat terheli a felelőség a történtekért a másik azt mondja, hogy nem kerülhette el sorsát, hogy be kellett következnie múlhatatlanul annak, a mi bekövetkezett. Mindenki okoz valakit, csak azt nem ismeri el senki, hogy vétkezett, ő, a gyarló ember! Mit mondjak azonban én a ki nem tudok védekezni egy fogalommal a mely alkalmazkodna Ízlésemhez és megfelelne egyéniségemnek. Mit mondjak majd én a ki emelt fővel hirdettem, hogy minden ember önmaga intézi sorsát, hogy saját tettének eredményében kapja meg jutalmát a jó és abban bűnhődik a gonosz. Mit mondjak majd én a ki állítom, hogy csak egy hatalom van és az a szabad akarat, ha kérdeznék tőlem, hogy hogyan akarhatom hát mindazt a mit akarok, nagyon, lázasan, a miről tanúságot tehetnek a kinos tépelődésben eltöltött napok ... a napnak minden órája és az órának minden perce! \ Én nem mondhatom el, hogy megkísértettem uralkodni magamon és arra a meggyőződésre jutottam, hogy csak addig voltam erős mig nem szóllalt meg a • szivem. Most ráparancsoltam, hogy ne sajogjon, szemeimre, hogy ne keressék folyton, ajkaimra, hogy ne suttogják egyre a nevét és a szivem egyre jobban vérzik, szemeimből nem apadnak ki a könnyek, ajkaim csókjára vágynak I a mely enyhítené lelkem mély sebét! i Oh igy nem jó élni! Ugy érzem az én számomra nem nyilik virág, az én részemre soha többé nem lesz tavasz. Én nem fogom érezni azt a nyugalmat I a mely kell, hogy eltöltse a lelket an• nak tudatában, hogy szeretnek, hogy j érdeklődnek sorsunk iránt, hogy figyelemmel kisérik gondos aggódással vájjon van-e sok örömünk, vagy sok e a bánatunk. í Oh igy nem lehet élni! Egy emberre gondolni mindig, egyre pazarolni a lélek minden gyengédségét, a sziv minden érzelmét, a szemek minden pillantását és 1 az ajkak minden mosolyát; a mellett tudatában lenni annak, hogy аг, a kiért elveszett minden a mi a többiek fölé helyezett jogosan itél el és jogosan vet majd meg kegyetlenül — oh az nagyon , kegyellen és nagyon fájdalmas tudat!... Az „Esztergom és lie" tárcája.