Esztergom és Vidéke, 1902
1902-03-20 / 23.szám
ESZTERGOM es VIDÉKE A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Jjleájelei>ik Vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI ÁRAK ', Egész évre —- — — — 12 kor. — ül. fél évre— — — — — 6 kor. — fii. .Jegyed évre — — — 3 kor. — fii. Egyes utam ára: 14 fii. Felelős szerkesztő és kiadó : KEMPELEN FARKASLaptulajdonosok : DrPROKOPP GYULA és társai. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a Kéziratok, előfizetések, nyilüerek és hirdetések küldendő Széct^coyi-tcr, 330. száin. HM Kéziratot nem adunk viasza. Horváth Béla. Mi nem vagyunk hivatalos újság, még csak politikai lap sem és a világon senki se parancsolhatná reánk, hogy tessék dicsérni Horváth Béla főispán ur ő méltóságát, ezért, meg azért. Ha mi az őszinte mély tisztelet, — sőt több ennél — az igazi szeretet hangján emlékszünk meg róla, városunkra áldást hozó nagy akciójáról, makulátlan jelleméről, mely át meg át van fonva az altruizmus aranyszálaival, — akkor ez a zászlóhajtás bizonnyal a valódi érdemnek szól. Közösmert tényeket nem akarunk felhozni. Minden újságolvasó ember tudja azt, hogy Magyarországon főispánt még nem becsültek annyira és nem sajnáltak ugy, mint a Hont megyéből távozó Horváth Bélát. Esztergom megyének ő még akkor idegen volt, mikor kinevezésének hire megjött; lehetett jó is, rossz is, — kevesen ösmerték. Rövid ideje még, hogy köztünk Hz Irás és az asszony. Irta: HONTI HENRIK. I. Csupa verőfény, csupa világosság minden s ennek a fénynek kevés az árnya. Nagy a hőség: az izzó levegőt alig mozgatja leheletnyi szellő és ez tele van akácvirág nehéz illatával. A városban alig jár valaki. Az ablakredők leeresztve, 'néhol függönyözve ; ott vagy alusznak, vagy nem férfi szemnek való ruhában hűsölnek az asszonyok; csak néhol akad egy-egy kiváncsi fejecske, amely kikukkan ebbe a forró világba, megmutatva jólelkűen azt is, milyen szép a puszta, hófehér nyaka. Az udvaron mégis némi hüst tart a felfutó lonc, bab, meg mi egymás és a zárt kapuk mögött lesni való dolgokat láthatna az ember, — de ha nem lát. Az erőket elernyeszti a meleg ; élni is alig van kedve az embernek, nem még valami munkára, de Sámuel azért tanul. Nyitott ablaknál ül egy óriási fóliáns mellett. A táblája kopott, szuette bőr, a lapjai pedig öreg, időviselt levelek, amelyeken itt-ott nyomokat hagyott az elődje keze. Fenhangon és különös hanghordozással tanul a Sámuel gyerek, miut a hogy van, de fogadok akármibe, hogy — ne adja Isten — de ha valamely okból megyénkből távoznia kellene, ma már Esztergommegye jobban sajálná őt Hontnál is. Hogy mit tett ő nekünk ? kérdezné áz idegen. Azon kivül, hogy rendbe hozta az ingadozó megyei adminisztrációt, még viszaadta nekünk a közélet tisztaságát is, visszaadta az önmagunkban vAó bizalmat és hitet. És tette mindezt főispáni tirannizmusok, cézári allűrök nélkül, jóságos arccal, gyengéd szivvel, de vaskövetkezetességgel és a hol kellett, acélszigorral is. Hogy Esztergom polgársága, és a föld szegény népe szabadon lélekezhetik, mert az igazságba vetett hiten nem kénytelen többé keserűen j mosolyogni, — az Horváth Béla i érdeme. j Hogy ez az anyagi sorvadásban [lézengő szegény város a gyógyulás j reményét látja felcsillanni a jövőben, !— az Horváth Bela érdeme. I Hogy a galádul megrágalmazott ! városi tisztviselői kar (mert az egész ''' egy talmud tanuló bócher tanulni szoj kott, szivvsUélekkel merülve bele az írás egyedül üdvözitö tartalmába, szeli lemébe. j Az asszonyról olvas egy némely böl|csen átszűrt mondást és ezen annyira j felakad, vagy olyan különösnek gondolja, j hogy szünetet tart a tanulásban és elmélkedik felette. — Ne beszélj sokat asszonynyal, — mondja az írás, — mert aki asszonynyal j sokat beszél, a pokolra jut! i A Sámuel ablakával szemben egymás ' ablak is van, ahol valaki a Sámuel i j dolgára önkéntelen is fölnevetett. Egy asszony kétkedő, ingerkedő nevetése ! volt.. Sámuel, a szorgalmas és Istent félő fiu eddig ügyet sem vetett az átellenes ablakra, de most véletlenül rápillantott. — Egy asszony ! — szólt magában — egy szép asszony ... és ilyennel nem szabad sokat beszélni, mert az ember a pokolra jut ... De miért ? Hisz ez az asszony jónak látszik ! Két szép szemével olyan barátságosan tud nézni. Igazán kiváncsi vagyok, miképpen juttathat ilyen gyönge teremtés valakit a gyehennára ?! És jól megnézte. — A szemei ? — talán ezek a kék csillagok csinálnák a bajt ? — Hisz csak úgy sugárzik belűlük a szivjóság ; szép arca, minden mosolya csak szelid kedvességet mutat; — vagy kis keze, karra vonatkoztatták egyesek túl színezett bűneit) elégtételt kapott a nyilvánosság előtt és a közönség megingott becsülése ismét helyreállt, — az Horváth Béla érdeme. Hogy a mult nagy veszteségei, pénzpocsékolásai, infámisul rendetlen (nem hűtlen !) kezelései beszüntetettek, hogy egy bátor kéz be mert nyúlni az atyafiság darázsfészkébe, — az Horváth Béla érdeme. Es ha ez az elhanyagolt és mostoha gyermekként mellőzött, jobb sorsra érdemes szegény város, akit mindnyájan szidunk de mindnyájan szeretünk sajgó szeretettel, ha Esztergom városa a főispán által emiitett >szép fejlődésnek indult nagyobb vidéki városok közé fog sorolni* egyszer, — az is Horváth Béla érdeme lesz. Hogyha eddigi munkásságával —, a kis emberek bajait is szivén hordozó érdeklődésével a megye szeretetét nem birta volna is megnyerni (pedig ez teljes mértékben sikerült ' neki!), mostani herkulesi munkájával egy csapásra nyerte volna meg azt. j Pedig az a szeretet és bizalom, j puha karja vezetné az embert a I pokol örvényére ? eh, soha ! . . . olyan j kezecskéi vannak, mintha csupa hálálI kodó alamizsnás koldus csókolta volna fehérre . . . ígyen gondolkozott a fiú és bizton hitte, hogy itt valamelyes hiba csúszott a szent írásba . . . De miután ez mégsem lehet, ugy van bizonyára, hogy ez az egy asszony kivétel és a többi olyan mind. — Rossz ... És hosszan nézte a vizaviját, aki azonban már munkája fölé hajolt és szorgalmasan Öltögette a selyemszálakat tarka szövetdiszszel. Sámuel becsapta a könyvét és leült az ablaknál. Még mindig az előbbi tétel fölött gondolkozott. Nagyon járatlan volt az ilyen asszony dolgokban, nem is törődött vele soha, de most ez a nevetés megzavarta. Visszament gondolatban mindazokon a bibliai asszonyokon, a kiket ismert és nem talált elég okot az írás szigorú mondatára. Igáz, hogy Ádámot Éva csábította a bűnre, de Évát a kigyó bujtogatta ; Putifárné meg Józsefet kisértette, de az derék ember volt, nem fogott rajta a csáb, Sába királynéja és a bölcs Salamon közötti viszony nem állott teljesen tisztában előtte; majd Beruria jelent meg lelke előtt, egy minta-asszony, akit férje, a nagy rabbi — bizonyára az írást kutatva ő is — próbára tett és a mit egy főispán a maga számára megszerez a népnél, nem csak neki hoz gyümölcsöt, élvezi azt az egész tisztikar, az egész intelligencia, mert az ioh nép* is tud már annyit, hogy >a fejétől stb. a hal*, de tudja azt is, hogy nemes gyümölcsöt csak nemes fától várhat. Hogy Horváth Bélával a kormány is főnyereményt csinált, azt is felesleges bővebben fejtegetni, mert egy jó főispán a legcsekélyebb hivatalos nyomás nélkül is, sőt éppen csakis a nélkül több voksot képvisel a választásnál, mint a lealkonyult rendszernek csendőrszuronyai, pressziói és hires választási elnökei együttvéve nem képviseltek. A Széli kormány jelszava: >jog, törvény és igazság*. A mi főispánunk megtestesíti ezt a hármas programmot és megtoldja a maga részéről egy negyedikkel, mely semmivel sem kissebb értékű a többinél, hozzátévén: »és szeretet!* Olyan fából való ember ő, ha hadvezér lenne, a katonái vakon rohannának utána akár a tűzbe, halálba is. O pedig (bár ez paradoxonnak Beruria gyönge volt, amit azután életével fizetett meg a szegény . . . Gondolkozott a fiu, gondolkozott, és ezalatt észrevétlen lelopódzott a földre í az alkony, hogy mikor magához tért, I elmulasztotta a délcsti istentiszteletet. Sietve szaladt a templomba, hátha nem végezték be még az áhitatot, de későn érkezett. Ezüstszakálu tanitója, rabbi Jochman, magához intette: — Hol késtél, fiam ? . . . — Az Írást forgattam és azért mulasztottam el a minchát. Nem értem, rabbi, miért mondja az írás : >Ne beszélj sokat asszonynyal, mert ki azzal sokat beszél, a pokolba jut.* Az ősz pap elmosolyodott. — Nem csodálom, fiam, ha nem érted ; fiatal vagy te még ahoz ! . . . II. A Sámuel vizavija, a nevető szép asz* szony is elmerengett az írás szavain, amit délután hallott a fiútól. Minő különös szavak. És még az a legfurcsább benne, hogy hamarjában ő maga sem tudta, igaza van-e annak a mogorva tudós, nak, aki ilyeneket állit, vagy nem ?! Es fejében tréfás gondolat fogant meg. Ő ki fogja próbálni* az írás erejét Sámuelen. Fiatal, magános asszony volt, a férje naphosszat messze van tőle munkában ; gyereke pedig nem született. Ilyen formán más dolog híjában ilyenekre is ráért és már előre örült kétes diadalának iz .Esztergom és Vidéke" tárcája,