Esztergom és Vidéke, 1902

1902-03-13 / 21.szám

Van, aki magasabb kegyekre, van aki hirdetésekre vadászik. Hanem az igazi, a hivatását átérző vidéki lap ezen utak egyikén se járhat, sőt nem érheti be a cikk iró által vázolt ^ művelő, erkölcsnemesitő és ismeretterjesztőt hatással sem. Ma a vidéki újságnak kicsinyben ugyanaz a szerepe van, mint a nagy tóvárosi, azaz országos lapoknak. Pontos, lehető gyors hírszolgálat mellett ő >a helyi érdekek szószólója*, de nem a személyes, vagy társulati, hanem a közérdekeké ; ő az »egységes közszellem megteremtője*, de bizony sokszor csak nehéz harcok árán; ő a hatóságok, testületek ellenőrzője*, de az ellenőrzésből kifolyólag gyakran ostorozója is, mert hej, töbször van rá szükség, mint a cikkíró jó szive elhinné ; ő az > üldözöttnek oltalmazója*, de magától értetődőleg az üldözőnek ellenfele is ; ő mindég és mindenben a haladás képviselőjet de persze a konok maradiságnak ellensége is ; kell, hogy >kifejezéseiben költői szárnyalású legyen, de ne tévessze el a való életet*, a mi keresztül is vihető a tárcában, meg a hírekben is, de már pl. a vezető cikkelyekben a kevésbé költői, de a való élettel annál inkább Összefüggő témáknál némi koncessiót kell élveznie ; »forduljon teljes érdeklődéssel csak a jó és nemes felé*, de ugy e bár, ne hunyjon szemet azért a rossz, a kóros és káros, a nemtelen előtt sem, mert csak is igy lehet erkölcsnemesitő hatása, ha ápolja a rózsát, de irtja a fojtogató dudvát is. Már a >duhajkodást, parlagiasságot, ízléstelenséget* csakugyan kerülnie kell, ez szent igaz. Cikkíró egy tőlük, de annál több időt töltött Belláéknál. Bokros már e'nyerni vélte a leány kézit s vele a szép birtokot. Eme bizodalmában a falu jó ivóit néhányszor Össze is hivta mulatni s ittak a medve bőrére. A szerencse azonban változó. Egy reggel nagy robajjal, ijedt arccal jött be az uj birtokos a jegyző hivatalába s kétségbeesetten mondta el, hogy leánya az éjjeli megszökött. Egy levélben tudatta atyjával, hogy régi ideáljával, Szegő Ernő huszár főhadnagygyal a fővárosban egybekel s kéri atyját, bocsásson meg neki s adja utólagos beleegyezését. Gondolhatni szegény Bokros helyzetét e hirre. Mielőtt a botrány a faluban elterjedt volna, — Bokros különösen rajt volt, hogy pár napig titok maradjon, — igyekezett a szegény harangozó Róza szivét kibékíteni. Még azon éjjel Rózsi ablaka alá vitte a falu első cigánybandáját, mely tudvalévőleg nappal vályog vetéssel, patkó készítéssel és üst foltozással foglalkozik — s halottat is felébresztő isteni játékkal húzatta hogy : »Kepeddel alszom el* stb. Másnap virágot küldött neki, s mikor már ennyire kiegyengette a szerelmes leányhoz vezető utat, kicsípte magát s elment hozzájuk látogatóba. A harangozóék — mitsem tudva még Bella szökéséről, szívesen fogadták, Rózsi ismét a régi szívességgel vette Bokros udvarlását. Szent volt a béke, sőt Bella szökésének hire sem bontott* meg az egyetértést. Bokros pár hó múlva megválasztatott jegyzőnek, s a kis harangozó Rőzsit feleségül vette, nagy boszszuságára az irigy, büszke mester leánynak, Gábris Aladár. kérdést tesz fel: > Vájjon nem revetséges e az oly vidéki újság, melynek saját fentartó társadalma csak arra való, hogy azt a sárga földig lerántsa, becsmérelje, unos untalan szidalmazza ?« Erre a kérdésre bátrak vagyunk azt felelni, hogy nem. T. i. nem az az újság a nevetséges, de az a társadalom, vagyis a társadalom nak az a része, mely az ily lapot fenntartja. De ne tessék ám gondolni, hogy az ilyen lap visszafelé sűl el, hogy fenntartóit is szidalmazza, stb. oh nem ! Az ilyen lapot rendszerint egy klikk, a melyeknek létezését cikkíró kissé naivan tagadja, tartja fenn. A társadalom, a türelmes bűnbak — pedig gyakran azért oly türelmes, mert találva érzi magát s jobbnak látja a hallgatást. Nehogy azonban a cikkíró ezek után azt gondolja, hogy íme, holló hogy védi a hollótigen ! nagy méltatlanság lenne igy vélekednie s azt róla mi fel nem tételezzük. De aki igazságokat hoz fel, el kell szívelnie az oly igazságokat is, melyek nem egészen azonosok az övével. Mi laptársainkkal szemben elmegyünk a koncessziókban odáig, — a mit cikkiró elfeledett fölemlíteni, — a hol már a személyes hajsza kezdődik. Mind odáig a lap kötelességet teljesít, ha ostoroz ; a keserű orvosság jó orvosság, ha homeopata adag nem elég, kissé drasztikus gyógymód is járja, de — hands off a család szentélye és a privát személy előtt! 1 A mely lap ezt támadja, az megI szűnik lap lenni, az csak revolveri zsurnál. De ilyen, azt hisszük, nálunk j nincs is. í Ezt feledte ki cikkiró különben jjó szándékokkal és nemes felhevülésekkel szaturált cikkéből, pedig az a cikk kulcsa, mely nélkül se nem érthető, se nem méltányos az egész dolgozat, de azonnal azzá válik, ha ezt a kifeledett klauzulát, a sine qua nont utána ragasztjuk. Ezt pedig megírtuk már mi is egy alkalommal a trevolverzsurnaliszták* cim alatt. Megírtuk, hogy ilyen revolveres fickókból jut elég a jó vidéknek, de marad még bővebben a fővárosnak is. Tehát: bene docet, qui bene distingvit, — külömböztessük meg e magasztos hivatást teljesítő hírlapírót, a ki önzetlen, apostoli haraggal üt szét a kufárok, a klikkek, az érdekszövetkezetek, a hivatalukkal visszaélők, a vesztegetők és vesztegejtettek táborában és mikor a lelkében meggyűlt szennyet ki önti, csak attól szabadul meg, a mely a bomló társadalom erjedő anyagaiból reá rakódott. Es külömböztessük meg a zsebben gyökerező, néhány hitvány monétán megvásárolható műharagot, műfelháborodást, pénzzel irányitható rokon és ellenszenvet, a fizető klikkek érdekeinek rabszolgai túlhajtását stb. a miben a tollat végső menedéknek használó társadalmi herék, kétes alakok és a párisi Alfonzok lelki tartalmával szaturált stricik rendelkeznek. Oh vannak ilyenek e hazában — sajnos — szégyenére a most ünneplő sajtószabadságnak s még nagyobb szégyenére az ilyeneket megtűrő és tápláló társadalomnak; de mi úgy hisszük, hogy legalább a mi vármegyénk immúnis talaj ezeknek a társadalmi filloxeráknak számára. Ismételjük: ezzel a klauzulával teljesen igazat adnánk a névtelen cikkírónak, aki a névtelenségért ís haragszik a lapok hasábjain. Nos ebben nincs már x egészen igaza, bizonyság az ő saját névtelen cikke. Valamint nincs igaza a lap szerkesztési irányelveire tett megjegyzésekben. Ez már kérem túlmegy a legügyesebb dilettáns látókörén is. Az >elsimítás* olykor erény, de olykor bűnrészesség. A >vádaskodás" ha alaptalan és ha személyi hajsza jellegű : bűn, de a vád, a nyilvánosság előtt tett, szemtől szemben való vádolás sok esetben gladiátori erény. Téved még cikkiró abban is, ha nem látja meg a társadalmi bomlás tüneteit városunkban. Szabad legyen egy hasonlatot felhoznom. Egy afféle her geloffener érkezett a múltkoriban Esztergomba és lakást keresett saját részére. A piszkos és illatos belvárosi utcáktól, valamint a nedves, dohos földszinti lakásoktól megijedve, ódzkodni kezdett. Erre aztán néhány háztulajdonos őszinte csodálkozással jegyezte meg, hogy hol lát az az ur nedves falakat, mikor az csak egy kis viz, amit a kő felszív, de szárazabb lakás nincs több. Az utca pedig a legtisztább és a levegője pompás. Az a szegény, tuberkulózisra predestinált háziúr csakugyan szentül meg volt győződve az ő igazáról, mert születése óta hozzászokott a mizériákhoz. Bizony van itt bomlás, vannak itt klikkek, de abban ismét cikkírónak van igaza, hogy ezt meggátolni, vagy meggyógyítani nem a színi előadások, vagy farsangi mulatságok hivatvák. A világért sem hasonlatnak hozom fel Torontál megyét, mert hála istennek, ez mind a négy lábára sánta hasonlat volna, de példának említem csak : mit használt volna Torontál közállapotainak a színház, vagy hangverseny ? A mit a választások elrontottak, arra nem a színház a medecina. Hanem a zárszó nemes axiómái előtt ismét meg kell hajolnunk. A lábbadozó városi ügyek, a megyei gazdaközönség helyzetének javítása mind oly hálás témák ugy cselekvésre mint írásra, a melyekből az energia számára csak babér fakadhat, oly helyen, a hol kiikkmentes a társadalom, Tehát ne kíméljük mi az erkölcsi tyúkszemeket és irtsuk ki — ha lehet — a már megszokottá válni kezdő érdekszövetségek uralmát; ha kell, harc árán teremtsük meg a társadalmi fegyverszünetet, majd a békét és akkor, de csak akkor számithatunk a babérra is, a mit a polgárság elismerése fon számukra koszorúba. Ha ezt önzetlenül, nemes elszántsággal, személyi érdekek és ellenszenvek nélkül cselekesszük, irván a mit a becsület, a tisztesség parancsol, akkor lehet > panasz a vidéki lapok eilen«, de a >jogos* szót ki kell hagyni a címből. K. F. es varos. Városi közgyűlés. Esztergom város képviselőtestülete f. hó io-én d. e. n órakor rendkívüli ülést tartott, melyneK egyetlen tárgya Horánszky Nándor üdvözlése volt. Megnyitván polgármesterünk az ülést, tudatta a szép számban egybegyűlt képviselőkkel, miszerint az ülésnek ünuepies szint ad, annak egyetlen tárgya, Horánszky Nándor üdvözlése. Maga a beszéd igy hangzik : Szervezeti szabályzatunknak a törvényre alapított 5§-a azon eminens jogot adja a város polgármesteiének, hogy a város képviselőit rendkívüli közgyűlésre bármikor egybehívhatja. Magában értetik, hogy ezen kiváló elnöki jog mögött §-ban ki nem fejezett azon kötelesség áll, hogy a polgármester minden esetben, midőn rendkívüli közgyűlést hív egybe, ezen intézkedésének kellő és helytálló okával tudjon beszámolni. Ezen beszámolást, illetve a rendkívüli közgyűlés egybehivásának indokolását mindenkor a meghívóval közzé tett tárgysorozat nyújtja. Mai tárgysorozatunk egyetlen számból áll; ezen egyetlen tárgynak kell tehát oly nyomatékosnak és tartalmasnak lennie, hogy a rendkívüli közgyűlés egybehivásában igénybe vett elnöki jogomnak igazolását ezúttal megadja. A közöröm és közbizalom, melylyel a hazai közvélemény Horánszky Nándor úrnak, immár magyar királyi kereskedelemügyi Miniszter Úr O Nagyméltóságának ezen kiválóan fontos s ez idő szerint a monarchia másik felével szemben szabályozandó vám és kereskedelmi ügynek és e<yész közgazdasági viszonyunknak rendezésére való tekintetből még fokozott jelentőségű miniszteri tárcára történt meghivatását és legkegyelmesebb kineveztetését fogadva, sehol nagyobb hullámokat nem verhetett, mint épen városunkban, melynek közönségét a jeles államférfiú három országgyűlési cikluson át képviselte, mely őt a közvetlenség minden előnyeivel ís szeretni és nagyrabecsülni tanulta, hogy hozzá hálás érzelmeivel állandóan fűzve maradjon. Ezen közérzület hatása alatt, ennek közönségünk körében is észlelt spontán megnyilatkozása alapján s képviselőtestületünk számosabb kiváló tagjának is kifejezett óhajtásához képest voltam bátor a T. képviselőtestületet a mai rendkívüli közgyűlésre egybehívni, hogy városom T. közönsége alkalmat nyerjen önkormányzatú szervezetének legtekintélyesebb fóruma által legilletékesebben megnyilatkozni a kitüntetés felett, mely volt országgyűlési képviselőjének érdemeit koronázza. Mert Horánszky Nándornak miniszterré kineveztetése valóban az érdem és hazafiúi erények megkoronázását jelenti oly koronával^ melyet viselni nehéz, de méltó, hogy a nehéz küzdelmek közt megedződött államférfiúi képesség erőpróbája legyen. Tanuí voltunk azon hosszú ellentállásnek, melynek tiszteletreméltó jellemszilárdságát a politikai ellenfelek is elismerték; s tanúi lettünk azon szövetkezésnek, melyet hazánk legjobb vezető alakjai megkötöttek, hogy a nemzet alkotmányos úton folytathassa küzdelmét létéért és felvirágzásáért. Horánszky neve a legjelesebbeké közt van és volt, itt mint amott; mi sem természetesebb tehát, mint hogy kitüntetését és a magas kormány tanácsába meghivatását közörömmel és bizalommal fogadjuk mindnyájan, kik akár vele, akár azokkal küzdöttünk, akikkel ő is egyesült, hogy erőiket egy kiválóan jeles fő-