Esztergom és Vidéke, 1902

1902-03-09 / 20.szám

Esztergom VI. A jövendő mélységes homályában ős városunkat illetőleg nagy dolgok vannak keletkezőben. Tehát pitymallik. Más kérdés azonban, verőfényes, vagy esős, borult nappalra-e, de tény, hogy valami csak lesz. Nevezetesen ha gázvilágítás nem, hát acetilén, vagy villany, ha egyik se, akkor marad a petróleum, ha mindjárt nem is abból a jobbfajtából, a mely egykor az annyira pompás >Románia csillagát nevét vette volna fel. Ezt követi a Füzitő- és Budapest felé szárnyaló vonathoz vezető gyönyörű útnak kövezett promenáddá való átalakítása. Ah mily pompás lesz a kora reggeli órákban kiballagni, ha mindjárt esik is az eső s nem ugy, mint most, hogy viztől áztatott koromban kell végig taposni az utat annak, a ki nincs abban a szerencsében, hogy pénzes előfogaton szállíttatná ki magát, — egyebekben pedig, ha szorgalmasan nem is fizeti meg városi adóját, hát szorgalmasan szedik be rajta. Világítás és ut, vagy fordítva, de egymástól soha el nem válva, képezik egy haladó város kellemességének feltételeit. De mert Esztergom nem halad, azt tartják, e két feltételre nincs is szüksége. Nem is kellemes ám! Amire a patrícius azt feleli, kinek nem az, vagy tegyen róla, vagy mondjon »Isten hozzádotc tőle s azzal leszámoltunk. Ez a gondolkozási mód kitűnően alkalmazható Esztergom haladásáehhez? Hogy egy telep érdekében hozott áldozatánakrekompenzációja fejében subventiót kérjen ?! Erdő, ozondus és pormentes levegő, elragadó táj, vasút, fejedelmi folyó, csend, nyugalom, üdülés, szórakozás, sport nem számit. Mi közöm Aki ilyenben részesülni va

gy a szúnyog szigetre ahol legalább ingyen magát, vagy sétáljon fel a fenyvesbe, legalább útközben gőzfürdőben fog részesülni, vagy pedig a leggyógyír, stb. az hozzá r! akar, az menjen, zteti nak irányára nézve. Ennek is tulaj- j rosszabb esetben maradjon otthon donitható az az általános részvét, s monologizáljon bal, vagy jó sorsa amellyel irántunk viseltetnek mind- fölött, amint tetszik. azok, kiknek zsebje megengedné, (* Egyébként is ostobaság akár a (* Iró itt saját nézetének ad kifejezést, mi pedig páratlanul közöljük, mert minden megvilágítását e fontos kérdésnek közre adni, kötelességünknek tartjuk. Szerk. Emlékezés. Itt láttalak én meg legelőször téged, Utolszor szemembe szemed itten mélyedt, Itt adtad az üdvöt, itt raboltad is el, Itt siratlak most is könnyező szemekkel; Keresve egy nyomot, itt hagyott Örömet, Letűnt reményemet, elvesztett üdvömet. Fülembe cseng ajkad kacagó jó kedve, Mikor karjaim közt mindent elfeledve Remegve a kéjtől súgtad a szót: szeretsz; Mikor esküdted, hogy soha el nem feledsz. Tanúm lesz rá az ég, a föld, meg a pokol, Hogy voltál te enyém, régen valamikor. Rég volt! Most már szét van zúzva, [össze tépve, Csábos ábrándoknak álom szülte képe. Utolsó foszlánya leng egyedül elém ; De ezt elüzn

: em, sohase tudtam én. Itt van a tt nyad nappal és éjjelen, Minden rólad oeszél szünetlen-szüntelen. Kábitó édes dalt most is rólad zúgnak Erdő, mező, patak, virág! az útnak, Rólad beszél nekem, a te neved mondja: Ha kondul imára kápolna harangja . . . Hogy ketté vált utunk, hiába mondom azt, Szivem vérzik, fáj és sohse talál vigaszt. Eincinger Ferenc. hogy más körülmények között Esz- propellerjrévén, akár nélküle Kovács tergomot tartanák az üdülés és nyu- patakot pártolni ; mert tetszik tudni, galom helyéül. Igy azonban el ke- az az egyébként gyönyörű hely rülve bennünket, csak a hajóról, vagy szerencsétlenségére Hontvármegyéa vasútról szemlélnek. ben fekszik, — tehát legalább is oly Hallottam, a propeller társaság idegenben, mint aZulukafferek földje, szubventiót kért a várostól, hogy a Az ide való kirándulást pedig megváros és Kovácspatak között nyári forgalmat fentarthassa. Hogyan jut egy magán társulat Strófák. Szép fekete asszony. Hogy ismét látlak s oly hosszú idő multán ismét beszélhetek veled, gyakorta eláll a hangom s csak szótlanul elmerengve nézek reád. Keresem rajtad a változást, keresem benned az asszonyt. Külsődön semmisem változott, csak a ruhád szabása más. A hajad, az a sokszor megénekelt bogár fekete hajad is csak úgy borul homlokodra, mint régen. Mindenben most is az a csábitó asszony vagy, aki leány voltál; csak a lelked, az lett mássá. Bele nézek ragyogó, mélyen fekvő szemeidbe s olvasni igyekszem belőlük. Te már tudod, mi a szerelem, Az a perzselő láng, melynek csak létezéséről tudtál eddig, már felégette lelkedről a leányos idealizmus hímporát. Eloszlottak leány-ábrándjaid, hogy helyet adjanak az asszonyi gondolatoknak. Ugye, nem képzelgés, sóhajtás a szerelem ? Ugy-e más, egészen más az, mint a hogy te azt leány fővel elgondoltad ? i j Tudod már! . . . könnyíteni mivel sem okszerű, nem is tanácsos. Tessék az ipolysághiaknak Kovácspatakra rándulni, azoknak otthon van. S tessék azoknak a propellert szubvencionálni, mivel az ő érdeküket szolgálja. De hogy azt Esztergom városa tegye, esetleg a személyszállítási díj kevesbbitésének klausulájával: Arról szó sincs. Legyen úgy ! Kadencia reá : Te meg babám csak aludj ! Azt hallottam, a kinek sok pénze van, az házat épít. Jól teszi. Én bizonyára nem építek, mert kevés a pénzem és csak néha-néha van. De azért érdekes, a mit mondandó vagyok. Szépül a Szentlőrinc-utca. A takarékpénztár közép homlokzatának átellenében egy emeletes ház fog épülni. Helyes. Azonban azt is hallottam, hogy a ház színvonala egy méterrel kijjebb fog esni a mostaninál. Miért ? Mindjárt gondoltam azért, hogy mig mások azon vannak, hogy az utcákat közlekedési és egészségügyi, no meg Hogy itt ülök melletted, kicsiny szalonod diskrét homályában, felelevenednek előttem a mult kedves emlékei. Tudom, hogy téged sem untatlak vele, ha elmondom, ha felelevenítem újra utoljára, mert neked is kedves emlék még a mult. Egy ragyogó szivárvány volt leányságod, és én mint a gyermek futottam hozzád, a szivárványhoz, mert hittem: ez lessz az az út, mely felve/et a magasba, a boldogság hónába. De a s/.ivarvány eltűnt, hogy eloszlott a napsugár. Sötét, sürü fe'hŐ borult reája, hogy eltávozzon örökre tőlem. Nem te benned, Önmagamban icsalódtam. En téptem össze azt a rózsás fátyolt, mely elvakított ragyogásával, én voltam a dőre, hogy nem mertem bizni önmagamban. Széttéptem, mert gyönge voltam. — Gyáva ! . . . gyáva! . . . Sokszor riadok fel lázas álmaimból erre a szóra. Zug a fejem s mint temérdek megőrült demon forr, lázong szivemben a fékét fesztett szenvedély. Távoli kísérteties zúgást hallok és szünetlenül ott cs ng a fülembe a szó, mely elválasztott örökre tőled: — Gyáva! . . . * Emlékezel még? Az a csendes sima tükrű patak, melyben megigazgattad szerte szálló fürteidel, a tanúm. Ott mondtam el néked, mily nagyon szeretlek, ott mondta ki a te ajkad is a boldogító szót. Az a patak és partja mentén az árnyas kis erdő volt boldogságunk tanyája. De ott mondtam el neked azt a hazug kigondolt mesét is, ott ébredtem arra a tudatra, hogy gyenge vagyok. Te szó nélkül halgattál. Elmerengve nézted, hogy a patak vi zébe hulló fa-leveleket mint viszi csöndesen magával az ár. Hervadt levelek, hervadó táj! Mily alkalmas keretje volt — ez a mi hosszú halgatásunknak. Temetés a természetben. Minden kicsiny elhervadt virág, minden levél a mulandóság élő képe volt. A lombok között bujkáló szellő pedig mintha az elmúlás fagyos leheletét hozta volna magával. Hamar megbántam tettemet. És hogy egyikünk sem tudta megtörni a felségesen borzalmas csendet, borzalmas kin kezdte marcangolni a szivemet. Szerettem volna felugrani, átkarolni téged, lecsókolni bánatos tűzben égő szemeidet, s bele kiáltani az erdő csendjébe: — Hazudtam, nem igaz ... ne higyjed el! De nem birtam már megtenni. — Torkomat összeszorította valami ismeretlen erő, kezem erőtlenül hanyatlott le és én csöndes megadással néztem a patakba hullott sárga leveleket. , * Tavasz van újra. Felkeresem a régi kedves helyet, a mi boldogtalan boldogságunk rejtett fészkét — egyedül. — Oda ülök a te helyedre a patak pázsitos partjára és elnézem az ébredő természetet. Oh ti rügyező fák, te kis fűszál, nektek minden tavaszszal eljön a feltámadás, ti újra örültök, ti újra szerettek ! Miért is adott az ég tinektek annyi tavaszt, s nekem — csak egyet ? Előttem egy teljes virágjában álló fa, Ii .Esztergom és Wie' tárcája.