Esztergom és Vidéke, 1902

1902-03-06 / 19.szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKE. (19. szám.) L ''2. márczius 6. azt mind elsorolni sok lenne, tán nem is volna célszerű dolog, de egyet mégis megemlíthetek, ez : a bizalom hiánya a népnél. Adott reá talán okot személyében ? Mikor? Hol? Ugy-e senki sem találhat ilyent és a bizalomhiány mégis meg van; a paraszt bizalmatlansága ez a kaputosokkal szemben. Hogy városunk vezetősége a múltban sokszor és sokat vétkezett, az rég ösmert dolog, de mért kell annak levét az utódnak meginnia ? Emlékezzünk a hegyközség tervére. Okos dolog volt, jó dolog volt, célszerű, éppen a parasztságnak, a földmives osztálynak biztosított volna nagy, megfizethetlen előnyöket és éppen ők fordultak ellene a legádázabb haraggal. Hát hibásak ők ebben és hibás volt talán a polgármester ? Egyik sem. Hibás a mult, hibásak vagyunk valamennyien, akik nem birtuk, vagy nem tartottuk érdemesnek expiálni a multat. Sári Sáp, Nagy Sáp, sógorság, komaság, büszkeség, érdek, önzés, elnézés, megfélemlés, — oh mi minden van Pandóra szelencéjében! . . Itt van a halastó kérdése. Az E. L. egyik szerkesztői üzenete azt mondja, hogy a városnak is igaza van, a földmiveseknek is igazuk van. Mi azt hisszük, hogy az E. L.-nak is igaza van. Es a sok igazság közt el fog veszni a gyerek: a halastó. Pedig ha mindkét részen hajianmajd egymásután ürítgette ki fenékig a poharakat, a mi szintén nem volt szokása s feltűnt mindenkinek. Tudták, hogy nagyon mértékletes az öreg ételben, italban. Igy vig zeneszó mellett a mulatság csakhamar zajossá vált, az urak még táncra is kerekedtek. Endre az öreg doktort forgatta meg széles jó kedvében, a postamester meg a cigányokat ölelte, csókolta, mig a házigazda ingujra vetkőzve, versenyt dalolt és ivott a többiekkel. — Igy» l

?y szeretem én az én kedves Pista bátyámat, — mondta Endre, aki nem tudott hova lenni örö miben, hogy a bátyja igy neki melegedett a mulatságnak. Hej csak volna itt valami táncosné, akivel kedvére kitáncolhatná magát, de nincs senki az öreg házvezetőnén kivül. Hisz mindenki tudja azt, hogy István ur nem tűr asszony személyt a közelében, vén gazdasszonyát is éppen csak a jó főztjeiért tartja, aki olyan hűséges, ragaszkodással van hozzá, hogy ha az ajtón kidobná, vissza jönne az ablakon. Negyven esztendeje már, hogy az öreg urat szolgálja és bizony a szive szakadna meg, ha egyszer megkellene válni fényesre sikárolt fazekaitól Minden gyerek tudja azt, hogy a Rétfalussy uraság nőgyűlölő, meg azt is, hogy az óta még inkább kerüli a nőket, mióta megbukott a képviselő jelöltségével. No mert hogy a nők buktattak meg, azt és mindenki tudja. Az alispánné még pénzért is összevásárolta ellene a voksokat, mert nem tudta megbocsátani István urnák azt a nagy vétkét, hogy három pártában maradt csúnya lánya egyikét sem hagyta a nyakára disputálni. És az dók volnának koncessziókat tenni, ha szenvedelmesség nélkül >együtt*, ezt a szót hangsúlyozom, hogy együtt tárgyalnák ezt a fontos kérdést, a kecske és a káposzta sablonja szerint, talán megegyezésre juthatnának. De ehez nem közgyűlés kell ám, a hol a szónoki sikerek dominálnak, hanem bizalmas, sértés nélkül való leereszkedés és okok, argumentumok, meggyőző indokolások s ha másként nem lehetne : engedmények. Mi ugy tudjuk, pedig jól véljük tudni, hogy ily módon nem jutna ez a terv is a hegyközség sírhalma mellé. Ezzel a cikkel nem az volt a szándékunk, hogy a polgármestert kioktassuk, ehhez mi szerényebbek vagyunk, de igenis felemeltük szavunkat a kölcsönös szeretet nevében, amihez mindenkinek joga van. Mert mi szeretjük a jó szándékokkal telt vezetőt is, de szeretjük a szegény istenadta népet is, aki kétszeresen sajnálatra méltóan szegény, mert ki van halva szivében a bizalom, a hit is és nem ő az oka, hogy hinni már nem képes. Szálljunk magunkba mi kaputosok és bizonyítsuk be a népnek, hogy a kaput, a ruha csak külső megkülömböztetés, de sziveink épp ugy vernek, mint az övék és aki Isten képére van teremtve, az mind egyenlő velünk. Akkor érdemes lesz Krisztusnak feltámadnia értünk. K. F. alispánné belevonta a környék minden asszonyát az öreg ur elleni merényletbe; nem csoda hát, ha olyan csúfosan megbukott, hogy összesen tizenhét szavazatot kapott. Ez a kudarc aztán nem csak nőgyülölővé, de valóságos emberkerülővé is tette, ugy annyira, hogy a közéleti szerepléstől végképpen visszavonulva, kiköltözött falusi birtokára; ott él igazi remete életet és csak esztendőben egyszer a nevenapján hivja meg az ismerősei. Évről évre összegyűl itt ez a kompánia, de senki sem emlékszik rá, hogy az Öreg urat ilyen jókedvűnek látta volna. Mikor hajnal felé a vendégek eltávoztak, ő még akkor is dúdolva járt alá s fel. Valami régi elfeledett nóták jutottak az eszébe. Régi nóták a múltból, a mik emlékeket támasztanak fel a szívben, a mik már régen meghaltak. És az emlékek egymásután támadtak új életre a nótákkal együtt, minden dal egy emléket hoz vissza — a rég múltból — a már eltűnt fiatalság éveiből. És oh, hogy ezek az emlékek mind olyan fájók, szomorúak, még azok is, a mik valaha édesek voltak. Mert hiszen vannak közöttük ilyenek is, de ezek talán még i jobban fájnak most, mint azok a szomorúak, a mik fél életén át mardosták a szivét. Igen, ki hinné azt el erről az örökké mogorva öreg emberről, hogy voltak valaha derűs napjai is ? — Voltak igen régen, de már olyan régen, hogy maga is csak úgy emlékszik rájuk, mint egy régi, szép álomra. Hiszen álom is volt az, csalfa délibáb, — semmi egyéb! S ebben csak a teremtő a hibás, hogy a délibáb eltűnése után örök sötétséget hagyott maga után az István ur életéTemetokrfíl. Tél! Temető ! Mulandóság! ! . . Gondolkodj ember a te mulandóságodor ! A te sirod felett is fog üvölteni a téli szél. Jő az idő, midőn a magasztos gépezet, az emberi test, melynek alkotását a gondviselés a természetbe oltotta be, felbomlik, alkotrészei lassanként eltompulnak, a velőtlen csontok reszketni kezdenek, a haj megőszül, a váll meggörbül a földi gond és teher, munka és aggodalom miatt, s a fáradt emberben egy vágy él már csak : pihenni! Végjutalma egy halom; majd a kegyelet emléket emel a hant fölé, könyeket hullat, hirdetve az élő nemzedéknek, hogy halottja iránt tisztelettel tartozik. Mohamed kettős vágyat ébreszt fel a jót cselekvő élőben, melyet elnyer az élet után; vagy él örökké földi kéj, öröm s boldogságban, vagy pedig egyszer meglátja az Istent. A lélek halhatatlanságát hiszik a Deisták, Konfu-tse követői, még a Vahabiták is. Bráma és Budha híveinél a lélekvándorlás hite van elfogadva. Az emberrel vele született a test elhamvadása után, a lélek öröklétében való hit. És ép ez az általános hit megköveteli tőlünk azt, hogy azokat, kiket eltemettünk, lehető magas kegyelettel kisérjük végső földi utjokra! Régi s újabb keletű törvényeink a tisztességes kifejezést használják. Temessük tehát halottainkat tisztességesen és tartsuk temetőinket tisztán, körülkerítve. Látjuk, hogy a kultúra magas fokát elért külföld legkisebb községe is kőfallal veszi körül azt a helyet, hol őseinek hamvai nyugosznak. ben. Miért teremtette ugy a szivét, hogy csak egyetlenegyszer nyíljanak ki abban a szerelem virágai ? . . . > Je csaltál meg nem én téged, Délibáb volt a hűséged . . .< — Dúdolta halkan — és Íróasztalának a fiókjából egy régi, kopott női arcképet vett elő és nézte hosszasan, merően a képet, mialatt egyre dúdolta a dalt, majd beszélt hozzá halkan, suttogva, a hogy talán nagyon sokszor tette. — Látod — mondta közelebb hajolva hozzá, én még ma is szeretlek és talán jobban mint valaha, pedig már vén ember vagyok, de a szivem még ma is ugy dobog, ha eszembe jutsz, mint negyven esztendővel ezelőtt. Emlékszem rá jól, akkor is a nevem napja volt, — akkor csókoltalak meg először. Oh az a csók — az a csók . . .! — Te a keblemre hajtottad szép szőke fejedet s én éreztem, hogy miként remegtél a karjaimban. Igen és azt súgtad a fülembe, csak ezt az egy szót hogy: * örökké U Ah hogy az őrökké neked csak oly rövid ideig tartott! Hamar elfeledted, mert hiszen csak délibáb volt a hűséged De látod, én azért még mindég szeretlek — s a szivem utolsó dobbanása is a tiéd lesz, Te hamar eltűnő csalfa délibáb! És nézte a képet hosszasan, majd hátra dőlt a nagy karosszékben és bámulta tovább hangtalanul, megüvegcsedett szemekkel. Ahogy másnap reggel Miska hajdú benézett hozzá, azonmódon találta meghalva az öreg urat. — Tudtam, tudtam, hogy a vesztét érzi, — mondta az öreg cseléd. Sokat ivott, az ártott meg neki. Fájdalom, hazánk sok községében nem mint a kegyeletnek szent helyei, hanem mint hulla terek, mint marha legelők vannak használva, már pedig ez inkább a barbárizmus, mint a kultúra jele. Felhívom tehát a nyilvánosság utján ugy a világi hatóság, a vármegyei közigazgatás, valamint a canonica visitatiók figyelmét, hassanak oda, tegyék kötelességévé a község és egyházi elöljáróságnak, hogy temetőiket rendesen beosztva, hulla kamarákkal és kapukkal lássák el. Temessünk tehát tisztességesen, legyen szent a hely előttünk már csak azért is, hogy számot adhassunk róla akkor, ha felébredünk és ismét találkozunk! Pólya Lajos* ev. ref. lelkész. A képviseiöváiaszfók névjegyzéka és az új törvény. Az országgyűlési képviselőválasztók névjegyzékének kiigazítása tárgyában a beiügyminiszter a központi választmányokhoz körrendeletet intézett. Eszerint az 1903. évre érvénynyel bírandó választói névjegyzékek kiigazítására hivatott összeíró küldöttségek március hó első napjaiban alakitandók meg. Ezen küldöttségek megalakítása tekintetében az 1876. évi XVIII. tc. I. §-a irányadó, mely szerint minden választókerületre nézve három tagból álló egy, vagy a szükséghez képest több küldöttség választandó, s egyúttal meghatározandó azon idő, mely alatt a küldöttségek munkálataikat befejezni kötelesek. Az összeíró küldöttség azon tagjai, kik a központi választmánynak nem felesketett tagjai, működésük megkezdése előtt az előirt esküt leteszik. Az összeíró küldöttségek feladatát az 1899. évi XV. tc. 144, §-a jelöli meg. A választói jogosultság megállapítása tekintetében az érvényben levő törvényes rendelkezések irányadók és a választói jogosultság egyik alapfeltételét képező úrbéri értelembe vett 1

f

i telek magassága és földadómennyiségére vonatkozólag a központi választmány jogerős határozatai irányadók. Erre való tekintettel szükséges, hogy a központi választmány fentebb érintett határozmányai az Összeíró küldöttséggel alkalmazkodás céljából közöltessenek. Az összeíró küldöttségek munkálatai alapján a központi választmány a névjegyzékek összeállítását az 1874. évi XXXIIi. tc. 41. §-ában meghatározott módon, legkésőbb ápril 15-én megkezdeni köteles. A választókerület összes választóinak névjegyzéke május 5-től 25-ig mulhatlanul közszemlére kiteendő. A felszólalások május 5-től 15-ig adhatók be, az észrevételek pedig május 16-tól 25-ig fogadandók el. A felszólalások és észrevételek felett a központi választmány július i-től 20-ig köteles határozni. Ezek a határozatok július 20—30-áig közszemlére kiteendők és azoknak, akiknek választói jogára vonatkoznak, feltétlenül kézbesítendők. A felszólalások és észrevételek felett hozott határozatok ellen a megszabott határidőn belül a kir. Kúriához intézendő és a központi választmány elnökéhez benyújtandó fellebbezésnek van helye. A központi választmány a saját határozatai ellen irányuló fellebbezéseket semmi körülmények közt sem utasíthatja vissza, mert a hivatalból való visszautasítás joga is a kir. Kúriát illeti meg. A választók végleges névjegyzéke, fellebbezések esetén csak a kir. Kúria határozata alapján állapítandó meg. A négy példányban kiállítandó név-