Esztergom és Vidéke, 1902

1902-03-02 / 18.szám

régi szenvedéseim ismét visszatértek, még pedig nagyobb mértékben, úgy hogy erőm láthatólag fogyott. Ekkor olvastam a berlini napilapot, mely az ön teáját ajánlotta s rögtön ren deltem három csomagot belőle, melynek elhasználása után már javulást éreztem, I V 2 év alatt az előirt időközökben ilyen rendelménynyel a gyógykezelést folytatva, ennek köszönhetem, hogy most már annnyira egészségesnek érzem ma­gam, hogy étvágyam visszatért, vígnak és erősnek érzem magam úgyannyira hogy az ősz és telelő beáltával, dacára a szél- és rosz időjárásnak a szabadban is tartózkodhattam, a nélkül, hogy leg­kissebb fájdalmat éreztem volna. Ezt igen tisztelt uram csak Önnek köszön hetem. Bár csak minden szenvedő, bizalom­mal használná az Ön csodaerejü teáját, hogy gyógyulást és friss erőt nyerve mint én, Önnek köszönettel tartozna. Köszönetteljes tisztelettel alázatos szol­gája Menczel Frigyes mű-, kék- és szépfestő, Ad Gottlob Fied­ler utóda posztógyára, Opatowek, ka­lisch mellett, Oroszlengyelország »1899. év, karácsony napján. IV. IRODAIiOM­t Hazafias melodráma. A magyar zeneirodalomban ismeretes melodrámák sorában akad olykor oiykor olyan is, a melyet lelkes hazafiúi érzés hat át. Az Ábrányi Kornél, Kun László, Tarnay Alajos, Kapi Gyula ezen fajú alkotásai egytől egyig a hazafiúi lelkesedés jegyé­ben születtek. Ilyen érzések között fo­gamzott meg az Alföldi László szép gon­dolata is: melodramatikusan megzenésíteni Tóth Kálmánnak, >Kik voltak a honvédek* czimű gyönyörű költeményét. És valljuk meg : Alföldi László ügyesen oldotta meg feladatát, karakterisztikus zenéje, a mely­ben egy helyt szerencsésen dolgozza fel a »Kossuth Lajos azt üzente* kezdetű hazafias dall, — szépen simul a Tóth Kálmán maradandó becsű soraihoz, tech­nikailag pedig igen szerény igényt támaszt az előadókkai szemben. A melodráma hegedűre és zongorára van irva, tehát éppen egyszerűségénél fogva kínálkozik hálás darabul iskolai növendé­keknek, önképző köröknek, hol az ilyen irányú alkotások kultiválásával növelik a növendékek hazafiúi érzését. Megjelent Rózsavölgyi és Tsa cégnél Budapesten és 2 koronáért kapható. Humor. Az ifjú vő: Ön azt mondta nekem, hogy egészen meg leszek lépetve a ho­zomány nagyságán, a mit a leányával fog adni és most semmit se akad adni! Az apős: Nos ? És nincs ön csakugyan meglepetve ? A tanitó: Legyetek gyermekeim min dig jók és engedelmesek. Még nekem is kell engedelmeskednem egy felsőbb lény parancsainak. Nos, ki tudja megmondani, ki az a íelsőbb lény ? Kis fiú : A tanitóné asszony ! A papa : Hol tartotok most fiam a magyar nyelvtanban ? A kis Móric: Most éppen a mellékne­veket licitáljuk. Szerkesztői üzenetek. Nagy Renée. Ezer köszönet, legközelebb sorra ke­rül. Az eredményekhez előre is szerencsét kívánunk és lessük okét. Szegény novella, kissé szecessiós volt ugy as: de jobb sok átlagmunkánál és végül is, csak­ugyan ; Honnisoit . stb. A visszavonulás oka : közéleti csömör. Latin nevét nem tudom. Többeknek. A nagyon kritikán alóli munkákra nincs mit üzenni, azokat^kiméletesen agyonhallgatjuk. iNT^ilttér.*) Utánzásoknál nagyon célszerű. — Rövid használat után nélkülözhetlen. Orvoshatóságilag megvizsgálva. (Attest Bécs Julius 3. 1887.) nélkülözhetlen F O G-C ROUE a fogak tisztántartására fogvizek egye­dül nem elégségesek. A foghuson foly­tonosan képződő kártékony anyagok el­távolítására, csakis mechanikus tisztí­tás által valamely frissítő és antisep­tikus hatású fogkrém közvetítésével eszközölhető. Ilyen szer a „Kalodont", melynek eredmény telj es használata az Összes kulturállamokban el van terjedve. *)Ezen rovatban köziöttekért nem vállal felelős­séget a szerkesztőség. A Richter-féle Liniment. Cans, som Horgony - Pain - Exp eiler egy régi kipróbált háziszer, a mely már több mint 33 év óta meg­bízható bedörzsölésűl alkalmaztatik köszvénynél, csúznál és meghűléseknél. Intés. Silányabb utánzatok miatt !i bevásárláskor óvatosak le­gyünk és csakis eredeti üvegeket dobozokban a „Horgony" védjegygyei és a „Richter" czégjegyzéssel fogad­junk el. — 80 f., 1 k. 40 f. és 2 k. árban a legtöbb gyógyszertárban kapható. Főraktár: Török József gyógyszerésznél Budapesten. Richter F. Ad. és társa, csász. és kir. udvari szállítók. Rudolstadt. 1 f ™ Brázay-féle sósborszesz nélkülözhetlen háziszer. Kapható mindenütt. 90 Oil Cognac CZUBA-DUROZIER i Cie. FBANCZIÁ COGNACGYÁR, PROMONTOB. Mindenütt kaplinttf , VEIIRBGYFTIIKIEFL: RUDA ES BLOCHMANN lÄrt^BIRT. Seabury & Johnson-féle Benson-tapasz a leghatásosabb szer Köszvény, csuz, derékfájás, csipőfájás, hátbaj, mellbaj, köhögés, minden meghűlés ellen. Óvakodjunk csekélyebb értékű utánzatoktól ! Louis Ritz & Co., Hamburg Egger Leo és Egger J. gyógyszer­tár as országnádorához, VI Váczi-kör­ut 17. Budapest. — Török József gyógy szertára Király-utca 12. Budapest, Hímző munkákra kiválóan alkalmas F lri 1 U^ri wrro gépeit rr Ar r tehénkénkéi Antal Esztergom, Ferenc Józzef-ut 68. sz Vevőknek ingyen tanítás. r Jk. fialt varrógépek-eltérőleg egyéb gyártmányoktól, acel alkatrészekből állanak az utolsó csavarig. Erős anyagok feldolgozására mint Ipari gépek első helyen állanak. Tartósságuknál fogva hosszú időre szóló jótállást biz­tositok. Javításokat elfogadok. — Árjegyzék ingyen. Klváió tisztelettel: ~ m _ _ Scnenken&rel Antal*

Next

/
Oldalképek
Tartalom