Esztergom és Vidéke, 1902

1902-01-05 / 2.szám

csodálkozhat művelt ember, a ki az ethnografiában némileg is jártas. Hogy ez az izoláltság nem kívánatos, de sőt helytelen és káros dolog, azt mind a két tábornak be kell látnia. Már most mit akar az antiszemitizmus ? Hogy ez az elszigeteltség még nagyobbá íejlesztessék, hogy minden közeledési hajlam már előre elfojtassék s a jó barátból ellenséget neveljünk magunknak. Vagy ha még az antiszemiták álláspontjára helyezkedve, feltennénk is, hogy minden zsidó ex offo ellensége minden nem zsidónak, kérdem, mi okosabb, mi praktikusabb és mi nemesebb dolog, az ellenséget inzultálni, kissebbiteni, vagy megbékíteni, annak becsülését és szeretetét kikényszeríteni a magunk részére ? Sajnos, sokan az előbbit akarják és nem lephet meg bennünket az, hogy még a teljesen elfogulatlan zsidóság is gyanús szemmel nézi és ellenséget sejt mindenkiben, a ki keresztény létére, saját vallását kissé osztentatívebben követi. Pedig ismétlem, az anti- és filoszemitizmus kérdésénél a vallás csak lobogó, csak bevallott ok, de egyáltalán nem az igazi, a be nem vallott érdek. Lehetnek a zsidók orthodoxabbak a szadagórai csodarabbinál és lehetünk mink katholikusok pápistábbak Talliáni nunciusnál, azért sem a kölcsönös megbecsülés, sem a szeretet egymás iránt még ki zárva nem volna, ha — és itt a bökkenő, mindketten nem ódzkodnánk egymástól. Mert ha mi antiszemiszükségünk, magyarázat nélkül ugyan szépen megélhetnénk. Belépünk a régi római városba. Pompéi a kissebb vidéki városok közé tartozott, melyekben azonban előkelő római családok is nyaraltak s nem közönséges fényűzést fejtették ki. A lakosok száma husz — huszonöt ezer lehetett. A Vesuv már az utolsó katasztrófa előtt is ráijesztett a városra s a íöldrengések sokat ártottak neki. De Kr. u. 79-ben a tűzhányó szörnyű kitörése a város Ítéletnapja volt. Herculanum s a többi telepek a Vezuvhoz közelebb lávát, — Pompéi horzsakő esőt kapott. Mindenki menekült a tenger partja felé, a ki csak menekülhetett. A kincsektől megválni nehezen tudó gazdagok s a tehetetlenek közül azonban igen sokan elpusztultak. A harmadfél méter magasságú horzsakő halomra, mely már a várost elborította, azután még hamu esett, körülbelől két méternyi vastagon. Ilyen sírdomb alá került a virágzó római város. A régi rómaiak több helyütt kezdték kiásni a várost, de nem igen boldogultak vele. Csak egyes épületekbe birtak hatolni, egész utcákat nem fejtettek ki. Céljuk nem is volt egyéb, mint csak kincsek után kutatni s ha találtak valamit, megelégedtek a munkával s másutt kezdték a kutatást. Pompéi fölött 'azután másfélezer s háromszáz esztendő mult el. A város sírdombján a megtermékenyített hamuban szőlőket kezdtek művelni s elfelejtették még a táját is Pompéinek. Pompéi fölött hat méternyi vastag ták vagyunk, a zsidók meg antikatholikusok. Ez pedig jogos és logikus reakció. De ha nincs ok, nem lenne okozat sem, én legalább azt hiszem. Félre hát a gyanúval, félre a régi, szuette korlátokkal, igyekezzünk meg- és kiösmerni egymást, előbb eltűrni, elnézni egymásban a másforma, az egymásnak idegen vonásokat, később megkedvelni egymásban a jót, a szépet. Soha tán még oly nagy szüksége nem volt hazánknak az összetartásra, az egyöntetű, vállvetve dolgozó polgárságra, mint a jelenben. A mellett bátran áldozhat és kell is, hogy áldozzon mindegyikünk a saját oltárán istenének, akit mi gyarló emberek más más névvel szólítunk bár, de aki azért osztatlanul, örökké egy és nem vallás felekezetek, de a világ, az egész mindenség szerető atyja. K. F. [Az iparosok és munkások nyugdíjügye. Jelige: >A munkásosztályok jóléte értelmi műveltségüktől függ c Stuart Mill. Az iparos- és munkástársadalom jólétének alapfeltétélét találóbban, mint a híres angol nemzetgazdasági irónak fentebbi szavaival, kifejezni alig lehet. Értelmi műveltség! Ez az iparosés munkásosztály boldogulásának alapfeltétele, ami nélkül egy ország munkásai sem emelkedhetnek arra az erkölcsi színvonalra, melyen korunkban már az iparos- és munkás osztálynak is állnia kell. Régi igaztemetőréteg képződött s a szőlőmunkások nem igen gondoltak arra, hogy alattuk nyugszik egy vidám római város, mely valaha szintén kedvelte a dalt, a vidám életet s a Vezúv tüzes borát. Pompéi helyére csatornázás közben bukkantak rá, valami másfél század előtt; de rendszeresen kifejteni csak 1860-tól kezdték. Pompéi formája hosszúkás, városfalainak határa körülbelül kétezer méter. Három-négy évtized alatt anynyira haladtak tervszerű ásatással, hogy a város háromnegyed része már napvilágra került. Csodálatos látvány a kihalt város képe. A falak tető nélkül romban merednek reánk, egész utcákat látunk ormótlan földszinti falakból; szomorú és kísértetiesen csöndes minden, csak a világ minden részéből összesereglő tarka turista csoportok emlékeztetnek arra, hogy ide csupán rekviemre jár a világ. Pompéi első és legérdekesebb állomása ez időszerint egy ideiglenes épület, olyan gyüjtŐmuzeum féle, melyben az ásatások kiválóbb leleteit őrzik addig, mig Nápolyba nem kerülnek. Megdöbbentő látvány több pompéi lakos hullája. A boldogtalanok vagy kincseikért tértek vissza, vagy már nem birtak lakásukból kivánszorogni s hol kínos haláltusában, hol csöndes megadásban multak ki. — Testük körvonalait körülfogta a finom hamu hulladék, mely azután megkeményedett. A hullák elporladtán, visszamaradt a beburkolt haldokló alakjának hű lenyomata. Ezt kitöltötték gipszszel s most reánk merednek az elság, hogy minél képzettebbek valamely országnak iparosai és munkásai, annál inkább képesek megküzdeni a szakmájuk terén felmerülő nehézségekkel; annál hamarább felismerik azokat az eszközöket és intézményeket, melyek a társadalmi életben az ő segítésüket célozzák. Ha összehasonlítást teszünk a művelt külföld, Angol-, Német- és Franciaország, valamint h zánk iparosai és munkásai között, rögtön a szemünkbe ötlik az a közönyösség, melyet iparosaink és munkásaink minden, az ő javukat és megvédésüket célzó intézmény iránt tanúsítanak, Mi ennek az oka ? Nézetem szerint semmi más, minthogy nálunk nagyon sokan vannak; akik nem tudják, vagy nem akarják megérteni a társulás, a szervezkedés nagy előnyeit. Hogy az emiitett külföldi államok munkásai e tekintetben sokkal előbbre vannak, annak több oka is van ; de nem utolsó ezek között ez országok iparának fejlettsége és munkásaiknak szellemi nívója. Nem lehet ugyan tagadni, hogy napjainkban mind számosabb követőre talál azon törekvés, mely Magyarországot is ipari állammá kívánja átalakítani. De ez a pangás, mely most az egész vonalon érezhető, erre a törekvésre nagyon is bénitólag hat s ezt — évek múlva — csak igen lassan heverheti ki. De mi tette oly hatalmassá a külföld iparát ? Kétségtelen, hogy nem csekély részük van ebben az értelmes, művelt munkásoknak. Mi tette továbbá ez országok munkásainak helyzetét sokkal elviselhetőbbé, szemben a magyar munkásokkal ? Semmi más, mint a szervezkedés, az összetartás. Századunk jelszava : a szervezkedés. Ez a legjobb szer a szociális bajok orvoslására. A munkátemetett város halottai. Mindannyian ruhátlanok. A katasztrófa éj idején tört ki s igy a lakosok jórészt öltözetjenül menekültek. — A haláltusát vivó alakok szörnyű kínlódásról tesznek tanúságot. Egy fiatal nő mindkét kezével görcsösen mellébe kapaszkodik s eltorzult arccal és nyitott szájjal levegő után kapkod. Egy másik nő arczra borulva fekszik a földön, haja és ruhája is fölismerhető. Egy harmadik asszony karjára fekteti fejét, mintha ugy akarná mégvárni a katasztrófa végét. Egy kövér öreg ember nyugodtan összeteszi a kezeit s fekvő helyzetben hal meg. Arca nyugodt, óira a hulla elnyúlt formáját mutatja. — De szintoly megrázó egy házi kutya végső vergődése, mely hátán fekve, mind a négy lábát fölfelé tartva, lehelte ki a páráját. Ott találták a küszöbén, hűségesen, mint a katonákat, akik jórésze szintén nem menekült, hanem a város kapui előtt mult ki. — A kutya vastag bőrnyakkötőjében még most is meg van a két bronzszög. De a Múzeum Pompeianonak egyéb halottai is vannak. Tiorelli olasz tudós, akit az ásatások sikereiről az egész müveit világ ismer, szorgalmasan összegyűjtötte a házi szereket, a bútorokat, az edényeket s azokat részint másolatban, részint kiegészítve állította ki, hogy lássuk az elpusztult város néhai emlékezetesebb házi felszerelését is a halottak között. Szárnyas ajtót látunk régi vasalással és lakattal, azután kocsit, kosarat, pénztárat, vázát, csonttartót, ablakrácsot, feliratos emléket, márvány ékességet, sok leghatalmasabb fegyvere ez, mert egyedül ettől várhatják sorsuknak jobbrafordultát. Igaz ugyan, hogy van oly neme is — más név alatt — a szervezkedésnek, mely nem válik hasznára az összemberiségnek, hanem csak egyes tehetetlen emberek önző céljainak kielégítésére szolgál. Ertem ezalatt a gazdag gyárosok kartelljeit. Mi más ez, mint a szűkebb értelemben vett szervezkedésnek egy neme, mely azonban csak kárára válik a társadalomnak. Mert mig a társulás más osztályoknál csak jót eredményez, addig az ő szervezkedésük éppen ellenkezőleg megdrágítja azon osztályok megélhetési viszonyait, amelyek annélkül is legnagyobb mértékben küzdenek a létfentartás ezerféle bajaival. Ismételem: ez a szervezkedésnek egyetlen — hozzá még megengedett — neme, mely károsan hat a társadalomra. (Vége köv.) «JL ZEH Lki W' Ft "' íIESt—» — Gyász. A következő gyászjelentést vettük: Özv. Hornstein Lajosné szül. Schreiner Caroline mély fájdalommal tudatja úgy a saját, mint az összes rokonság nevében, hogy a forrón szeretett férj, illetve sógor, nagybátya és unokafivér Kornstein Lajos úr cs. és k. nyugalmazott kapitány, a tiszti érdemkereszt, a hadi- és jubileumi érem tulajdonosa, 48-as honvéd főhadnagy folyó 1902. évi január 2-án életének 76 -ik, boldog házasságának 30-ik évében jobblétre szenderült. A megboldogult drága maradványa f. hó 4-én d. u. 3 órakor a gyászházból (Schönbeck ház) a róm. kaht. egyház szertartása szerint fog a kir. városi sírkertben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent mise f. hó 4-én delelőt 10 órakor lesz a kir. városi plébánia templomban a Mindenhatónak bemutatva. Esztergom, 1902, január 2 án. Áldás és béke poraira ! A temetés tegnap folyt le a rokonok és a városi inteligencia valamint a katonaság részvétele mellett. kissebb-nagyobb falfestést, amphorát, üveget, tányért, lámpát, kulcsot, gyapjút és lenfonadékot megszenesedve, gabonaneműeket, olajedényt, szöget, csöngetyűt, kenyeret, csigát, kosarat, konyhaedényt, mérleget, a kis terem oldalfalai előtt felállított szekrényekben. Szóval a régi háztartást. A tizenkét hulla a terem közepén, üveg alatt minden oldalról s egész közelről megszemlélhető, még az arckifejezést is meg lehet különböztetni, olyan kitűnőek a gipszlenyomatok. A Pompéi múzeum ezen rendkívül becses gyűjteményeiből gyarapodik a nápolyi. Itt van a főgyűjtő, innen kerülnek az értékes régiségek egyenesen a Museo Nazionaleba. A fiók múzeum termei tele vannak látogatókkal, kik közül a nők épen nem iszonyodnak el, mikor az egyik női hullán a római hajviselet maradványait nézegetik, egyforma kíváncsisággal és nyugodtsággal. A ki Pompéiig jutott, annál a csodálkozást már nem igen árulják el az idegek. A múzeumból kijövet, karavánokra oszlik a társaság s a nyugodalmas pompéi drabantok megkezdik a hivatalos kalauzolást. Minden nevezetes várost előbb általánosságában kell megtekinteni s mikor már bizonyos átnézetünk van, csak akkor bocsátkozunk a részletekbe,* mert a ki a részletezésen kezdi, azt uton-utfélen egészen más természetű benyomások fogják minduntalan zavarni s mire