Esztergom és Vidéke, 1902

1902-02-27 / 17.szám

Csak egy mákszemnyi tífusz, vagy kolera bacillus tévedjen ide, a roszszabb fajtából, a milyen járt már a városban, majd megtudjuk, mi az a rendes csatornázás és jo ivóvíz hiánya. Pedig ugy tudjuk, Ritovszky bácsi nem birta megtalálni azokat a kincsekel, a mivel a város adósságait akarta kifizetni. Hát miből csinálja meg ezeket a város ? Uj adósságra ? De honnan ? A számítás sehogy sem stimmel. Mikor mi teljes lélekkel a vállalkozó mellé szegődünk, nem a vállalkozó urat, vagy urakat pártoljuk, mert okunk, érdekünk nincs reá, (minket ugyanis pénzzel megfizetni nem lehet, de ne is próbálja meg senki, mert nem jól jár.) hanem pártoljuk a jól felfogott közérdeket, a szegény adózó nép érdekeit s végső konklúzióban a magunk zsebének az érdekeit is, mert igy kevesebb lenne a mi adónk is, mint amúgy. Hirt adtunk az újra éledező üveggyárról is, amelynek vezetősége már tárgyalásokat folytatott a háromszoros vállalkozó céggel a gázüzemre nézve. Ez szép fogyasztó mindjárt. Van valamicske kereskedelmünk is, akik epedve várják az új, jobb világítást. Vannak iparosaink is, akik szívesen használnák fel a gázerőt gépeik hajtására. Egy kettőre kikerülne az a maximális fogyasztás, amelynek elérése után a gáz ingyenbe esne a városnak. Igy lenne gáz, lenne csatorna, — a cselédek nem öntöznék a csirkebelet, moslékot az ember cipőjére az utcán, — lenne jó víz, még tán szegény Szenttamásnak is jutna belőle, — és a városnak is megmaradna az a pénze, ami nincs meg. Hej hány pesti úrral beszélgettünk mi már Esztergomról, akik rajongással emlékeztek meg városunk remek fekvéséről, történelmi emlékeiről stb. stb. csak éppen azért nem volna kedvük ide jönni nyaralni, mert a város büdös (pardon, ők mondták) piszkos és kriminális rossz a vize, meg a világítása. Ha ezek a — valljuk be, meglévő — bajok egyszerre eltűnnének, lassan bevonulnának a fővárosi »sommerherrek* is, a kik először is laknak, a mi házbért és logide : építkezést, fejlődést jelent, másodszor esznek, a mi a szegény termelő népnek fogyasztókat, pénzt, jobb megélhetést jelent, harmadszor fürödnek, a mi fürdőink föllendülését jelenti. De erre a dologra még más alkalommal vissza térünk. Egyelőre egy városunk vezetőségéhez intézett kéréssel zárjuk le jezt a cikkelyt, hogy jól vessenek számot a föntebb elsorolt szempontokkal és ha legjobb tudásuk, lelkiösmeretük a mi vágyainkkal nem egyeznének meg, csak akkor vessék el ezt a hármas ajánlatot, mert >nem mindennap papsajt*. K. F. A vadászatról. — 1883. évi XX. t.-ci. — A cimben emiitett törvénycikk 3. §-a ezt mondja: a 2. § alá nem tartozó földbirtokon és a községek tulajdonát képező területeken, az lak mellett. Megnyugvás és boldogság szállt Proserpina szivébe és Hiacinlhusra nézve kacagta; — Itt vagy, itt vagy! Te édes! XII. Néhány napig szépen, boldogan voltak, sokat csókolóztak, bár Hiaeinthus néha — ok nélkül — elkedvetlenedett. — Nem szabad. Még nem lehet — monda. — Jó lenne yalami papot hivatni. Proserpina fölhúzta a vállát. — Minek ? Itt vagy, csakhogy itt vagy, most már ráérünk. Csókolóztak, ölelkeztek mindig, Proserpina egész nap Hiacinthus ölében ült volna. Odavitte — kézentogva — a kályha mellé, szőnyeget hurcolt oda, lekuporodtak rá. — Jó így — súgta boldogan. — Igy lesz mindig. Hiacinthus estefelé elkomorodott. — Ez a sötétség, ezt ki nem állom. Nem, ne hozzon lámpást sem, az még rosszabb. Az öklével a padlóra ütött és fölállt. — Eh, nem ér ez semmit, őrültség ez igy, hogy mért, nem tudom, de az. XIII. Reggelre elment, nem találták sehol. Parasztok látták a faluban, egy az erdőben ; de estélig sem került haza. Proserpina sirt, de biztosra várta. Másnap estefelé — csakugyan — bejött az udvarba, egy cseléddel kihivatta Proserpinát. Az asszony a nyakába ugrott. Babusgatta, csókolgatta, észre sem vette, hogy a vékony csipkepongyolában didereg. ~- Rossz, rossz vagy, de most élnem engedlek. Hiacinthus megszorította. — Ha most igy megölnélek. —• Ölj meg. -r Eh, nem, ostoba vagyok, ne hallgasson rám, inkább én ne lennék, jó lenne nem lenni. Bementek. Hiacinthusnak nem jött meg a kedve. — Megint sötét van, megint ez a kutya sötétség. Az lett volna a legjobb, a mit akartam. Tudja mit gondoltam ? Kezet csókolok magának, azt mondom : kezét csókolom, én megyek, méltóságos asszony, többet vissza sem jövök. — Nem mégy el. Vigyázok, most nem eresztlek. — No, nem biztos, ámbár lehet. De bajom van, nem tudom, mi. * — Vigyázzon, elmegyek, meglássa. Nem tudom, talán nem is szeretem. — Szeretsz. Mámorosan, reszketős boldogsággal súgta Hiacinthus fülébe az asszony: — Szeretni is fogsz. Mindig. Akarom. * — Visszamegyek papnak,— gondoltam, de nem lehet, ide jönnék vissza. Pfuj, szégyenlem magam, ne tartsd ide az ajkad. Bűn ez, gazság, érzem. Letérdelt Proserpina elé, ölébe fúrta arcát, úgy beszélt, zavarosan, értelmetlenül. utóbbiak terjedelmére való tekintet nélkül, a vadászati jogot — azon egy határbeli földbirtokosok a községgel együtt — legalább is 6 évi tartamra bérbe adni kötelesek; — az évi tiszta jövedelem a tulajdonosokat birtok aránylag illeti. — Ha az arány ily módon nem lenne megállapítható: az egész jövedelem a községet illeti, mely azt közigazgatási célokra fordítani köteles. E törvénycikk lehetőleg méltányos, amennyiben e futó érték jövedelmét azoknak adja, kik a kárt szenvedik. A tilalom azon területre terjeszkedik ki, a hol az egyes gazdák és földmivelők évi terménye van, melyből várják munkájok gyümölcsét, fizetik adójukat; — e területen él a vad, táplálékát ez nyújtja, tehát károsítva van a gazda s a vadkárok által jövedelme is csökken. A 26. §. ezt mondja: A ki a tu j lajdonosnak, — vagy ha a vadászat bérbe van adva, — a haszonbérlőnek engedélye nélkül vadászik: 10 frt 50 frt.ig, és ha a vadászat lóháton történt: 20 frttól 100 írtig terjedhető pénzbüntetéssel sújtandó, — tehát ha — véletlen — kutyája egy nyulat elfog, még akkor is megdobban a lelkiismeret, érezve azt, hogy idegen tulajdont orzott el. Még a nyúl csak nyúl! De a hol nagyobb vadak tanyája van, a vaddisznó, mely leginkább az erdők körül levő szegényebbek tulajdonát képező krumpli, kukoricatermést teszi tönkre ; — az őz, mely gabonáját letarolja ; — a borz, mely a szüretet megelőzi, lévén neki is ízlése és ezért a legszebb fürtöket orozza el. A szegény ember tudja, hogy van 7. §- mely a kártérítésről szól, de a sok utánjárás miatt, mely különben is költséget okoz és a melyre ő képtelen, inkább tűri, de — Nem értem, talán bolond is vagyok egy kissé, de ezt ki nem állom. — Szeress, súgta halkan, szerelmes, reszketős, lázas hangon az asszony. — Ez bánt, igy ne szólj ! — Nem szólok. De érzem alighanem vége lesz, ez soká igy nem tarthat. Szeretlek pedig nagyon, talán ez is a baj. Sikoltva, iszonyodva rohant végig a folyosón. A haja lebomlott, rémülten, görcsösen kapott a falhoz. A vékony csipkepongyola lebomlott remegő vállairól. Két vén, reszketős cseléd remegve tartotta az asszonyt. Sírtak, mikor a sötét folyosó homályából előhozták Hiacinthus holttestét. Proserpina ráesett. — Nem . . . nem hiszem, nem lehet! Ráfeküdt a hideg testre, ajkával melegítette merev, nagy kezét, a véres sebet megcsókolta homlokán. — Élj, élj, ébredj, kelj föl, élni fogunk, ketten itt, örökké . . . Mereven nézte a halott nyugodt, szép, erős arcát, a mint mozdulatlan nyugalommal pihent férfias, száraz feje a hideg kövön. A két vén paraszt motyogott valamit. — Itt találtuk . . . hallottunk valamit, idejöttünk. Itt volt, nem mozdult, vérzett . . . Proserpina nem hallotta. Hang nélkül, könny nélkül fektette fejét a halott mellére. Erőszakosan, szakadozottan lihegett, a szeme meredten bámult a fekete éjszakába. (Vége.) lelkében megmarad a sötét felleg, mely ólomsulylyal nehézkedik reá. En, ki 34 év óta hirdetem az Isten igéjét, ismerem a nép küzdelmét, baját, földi harcát, ismerem panaszát, mely igen gyakran oknélküli és alaptalan és igen gyakran egyes lázitok izgatásainak kifolyása, melyet nekünk, mint a nép vezetőinek kötelességünk ellensúlyozni a tiszta igazság felderítésével. Volna egy eszmém, melyet a nyilvánosság elé akarok vinni, s a mely — hiszem, — némileg enyhítené az anyagi kárt, sőt szellemi értékké fejlődnék át, ha a vadászati bérleti összeget minden község a »szegény iskolás gyermekek felsegélésére engedné át* Azoknak a szegény gyermekeknek számára, a kik közül, — a tapasztalat igen gyakran igazolja — a társadalomban kimagasló alakok válnak, hogy egyet említsek, legközelebb Biró Lajos Új-Guineában, a természet kutató. Felhívom tehát legelsőben is vármegyénk nagyérdemű alispánját, kinek magas, körültekintő érzéke megtalálja a módot e korszerű eszme miként való kiviteléhez. Felhívom a lelkészi, jegyzői és tanitói kart és az egyes képviselőtestületeket : ne engedjék elejteni ezen eszmémet, mely társadalmunk javát célozza és lárggá fogja szítani azt a szellemi szikrát, melyet ha elaludni engedünk: a mi bűnünk lesz. Pólya Lajos. — Ö Szentsége 25 éves pápai jubileuma f. hó 20-án fényes ünneppel kezdődött. A Bazilikában a sz. misét Boltisár József püspök, érseki helynök tartotta és megjelentek a poígári és katonai hatóságok, valamint az összes tanintézetek. A székesegyházi kar Kersch Ferenc vezetése alatt Filke ünnepi miséjét énekelte. Hasonlóképen fényes istentiszteletet tartott a királyvárosi templomban dr. Fehér Gyula plébános is. — A pápa jubileuma Doroghon. A pápa 25 éves jubileumát Doroghon is megünnepelték. A róm. kath. templomban hálaadó istentisztelet volt, melyen Pelczer Lipót esperes celebrált, mit az iskolákban lefolyó ünnepélyek követtek. — S te mély í hir. Horváth Béla főispán f. hó 24-én Esztergomba érkezett s 25 én fogadott. — A katholikus kör böjti estéje. A katholikus kör mult szombaton este megkezdte böjti felolvasásainak sorozatát. A nagyterem egészen megtelt hőlgyés férfi halgatókkal. A halgatók nagy száma azt mutatja, hogy a közönség óhajtását eltalálta a vezetőség. A tárgysorozat élvezetes, felemelő s a kényesebb kívánalmakat is kielégítő volt. Bevezetésül Kersch és Magurányi játszották megszokott művészi előadással Mendelsohn Hibridák-nyitányát. Utánuk kedves munkatársunk Hajas Olga szavalta Váradi »Utolso sore cimű remek versét. A szemekben felcsillanó könnyek bizonyították, hogy a szivekhez talált az érzelmek kifejezésével, Nem közönséges élvezetet nyújtott közvetetlen hangú, bájos felolvasásával Mattyasóvszky Marianna. Salzburg és környéke szépségeinek vonzó ismertetése közben sok szép gondolattal, mély érzéssel emelte hálás halgatói lelkét a legfőbb szépséghez A közönség bírálatában volt az elismerés: Bár tovább tartott volna! Az utolsó szám méltó be-