Esztergom és Vidéke, 1902
1902-02-20 / 15.szám
1 amennyijét, s igy egyedül a főbbeket emiitjük fel. így, az árvaszéki és tanácsjegyzői ál lasok egybevonásával, tanácsjegyzői állás lesz csak a jövőben, mig a főjegyző fizetése 200 koronával felemeltetik. Megszüntetni véleményezi a bizottság a levéltári állást, valamint a levéltári segédit is és ezek helyébe egy személyben egy igtató és irattárnoki állás rend s::eresitését javasolta. Az állatorvos külszolgálati elfoglaltságának figyelembevételével, rendes hi vatali időt köteles betartani. Az előadói javaslat a gazdasági tanácsos, erdőmester és mérnök teendőit és hatáskörét akép javasolja másként beosztani, hogy pl. mig a gazd- tanácsos mai hatáskörű állása szerint az erdőmestert és mérnököt illetőleg ellenőrző feladatokkal bir, a gazdaságot illetőleg pedig vezető leendőket visz, egyben pedig rendelkező és rendelő tiszt is, a jövőben inkább szorosabb értelemben vett felügyelői és ellenőrzési teendőkre terjedne ki hatásköre, mit a szervezési szabályok jelenlegi szelleme szerint is, főképen a gazdasági és hasontermészetü ügyek tanácsi előadása utján gyakorolna, mely esetben azután árvaszéki és egyéb tanácsi darabok ellátása is reá ruháztatnék, mig az erdőmester és mérnök intézkedési és rendelkezési joga a külgazdaságban jobban kidomborodnék, természetesen a személyi felelősségnek fokozottabb érvényesülése által. Az erdőmester cime »erdomester és gazdasági intézőt lenne, mig a mérnök mellé egy útkaparó adatnék, mi által az uti ügyekben a mérnök több önálló rendelkezési jogot nyerne. A most emiitett három rendbeli állás hatás és munkakörére vonatkozólag tervbe vett változtatások egyelőre a szervezési szabályzaton meg nem történnének, hanem a valóságban, próbaképen, egy-két évre megkiséreltetnének, melylyeket ha aztán a gyakorlat helyeseknek fog találni, úgy akkor fognak aztán a város házi tőrvényébe iktattatni. A mi a pénztarak egyesitését illeti, eddőszerint már csak a pénztári tételeknek a városi administratió és gazdálkodás sokoldalúságaiban rejlő sajátosságánál fogva sem ajánlja a bizottság. Az orvosokra vonatkozólag javasolja zz előadói vélemény, hogy a rangidősb orvos főorvosi cimet kapjon, mi által az az egészségügyi hivatal vezetőjének ismertetvén el, ez az egészségügynek egységes vezetését vonja maga után. A 2-ik alkapitányi állást törülni véleményezi a javaslat. A rendőrtisztviselők egyenruha viselését — a kapitány kivételével — kötelezőnek véli a javaslat kimondani, mit a közgyűlés azon módosítással fogadott el, miszerint az csak a hivatalos szolgálat időtartamára vonatkozik. Elfogadta a közgyűlés azon javaslatot, hogy a szülésznőket ne a képviselőtestület, hanem a tanács válassza. A rendőri létszám egy lovasrendőr káplárral szaporittatott, aki tulajdonképen határbiztos lesz, hatáskörébe tartozván főleg és a többek között az ellenőrzés gyakorlása a mezörendőrök felett. Ezeken kivül a szervezési szabályzaton eszközölt több, részben stiláris, részben kevésbbé fontos változtatások és módosítások, majd közbeszúrások elfogadása után, esti 3 J 4 8 órakor ért végett a tanácskozás. •ESZ HZ US -EsZZ » — Mátyás az igazságos király szobra. Husz év előtt Kolozsvár mozgalmat indított meg, hogy Magyarország nagy királyának, Mátyásnak az igazságosnak szülővárosában méltó szobor állittassék. A szobor költségeit a nemzettől kérték s a biztató reményre elkészült a szobor, mely ma az ércöntőben készen, már csak a felállításra vár. Egyelőre ennek útjában áll az a sajnálatos körülmény, hogy a szükséges költségre még mintegy 60,000 korona hiányzik. Kolozsvár közönsége a lehetőt megtette, de kimerült s igy kénytelen a magyar haza ama fiaihoz fordulni kérő szavával, kik a nagy király emléke iránt való kegyeletből e célra áldozni készek és képesek. A hazafias adományok vagy közvetlenül, vagy pedig bármelyik fővárosi, vagy vidéki hirlap szives közvetítésével a Mátyás szobor-bizottsághoz Szvacsina Géza kir. tanácsos polgármester kezeihez, Kolozsvárt cim alatt küldendők be. — A hercegprímás a pápa jubileumáról. Február 20-án lesz huszonöt esztendeje, hogy XIII. Leo pápát a katholikus egyház fejévé választották. A jubileum alkalmából Vaszary Kolos hercegprímás pásztorlevelet bocsátott ki, a melyben méltatva a nap jelentőségét, elrendeli, hogy miképen üljék meg. Február 16-án, a nagyböjt első vasárnapján az ország összes katholikus templomaiban ki fogják hirdetni, hogy február huszadikán lesz a pápa huszonötéves jubileuma, azonkívül e napon ünnepi litánia lesz, a jubileum napján pedig minden templomban ünnepi hálaadó mise, a mely után rövid imát mondanak s élénekük a pápai himnuszt. Az ünnepi misén részt kell venni mindenütt a katolikus tanuló ifjúságnak, az iskolákban pedig mindenütt ünnepséget kell rendezni. A hercegprímás azt az óhaját fejezi ki, hogy a hivek a pápa iránt való ragaszkodásuknak adományokkal is adjják tanújelét. — Hálaadó istentisztelet. Ő eminenciája születésnapja alkalmából szerdán, a íőszékcsegyházban Bogisich Mihály püspök, praelátus hálaadó istentiszteletet tartott. — Horváth Béla főispán í. hó 10 én délben érkezett városunkba. Este vacsorát adott a Fürdő vendéglőben, mely alkalommal vendégei voltak : Andrássy János alispán, Haan Rezső tb. főjegyző, dr. Hulényi Győző megyei tiszti főügyész, báró Jeszenák István főispáni titkár, Mórász József ügyvéd, B. Szabó Mihály főjegyző. — Lemondás. Mattyasóvszky Kálmán takarékpénztári ügyész a megyei törvényhatósági bizottság agilis tagja, hivatkozással nagy ügyvédi elfoglaltságára, a megyei albizottságokban viselt összes tiszteleti állásairól, szám szerint kilencről lemondott. — Hivatalvizsgálat. Horváth Béla főispán kedden délután hivatalvizsgálatot tartott az alispáni hivatalban. A vizsgálat eredményével minden tekintetben nagyon meg volt elégedve s megelégedését a vizsgálat után tolmácsolta az alispánnak. — Pályázat. A muzslai kir. járásbíróságnál elhalálozás folytán megüresedett írnoki állásnak betöltése végett törvényszékünk elnöke 4 heti határidőhöz kötött pályázatot hirdet a hivatalos lapban. — Hivatal Vizsgálat. Bot János pénzügyi titkár a városi fogyasztási adóhivatalban folyó hó 10. és n-én tartotta évi vizsgálatát, teljes megelégedésre. — A Katholikus Kör a nagyböjt folyamán saját helyiségében énekkel, zenével s szavalással kapcsolatos böjti felolvasásokat s XIII. Leó 25 éves pápai jubileuma alkalmából ünnepélyt rendez a következő tárgysorozattal: Febr. 22. d. u. 6 órakor : 1. Zongoraszám 4 kézre. Kersch F., Magurányi I. 2. Az utolsó sor, Váraditól. Hajas Olga úrh. 3. Felolvasás. Mattyasóvszky Marianna úrh. 4. Ének Pécsner M. úrh. Márc. 2-án d. e. n-kor Leó ünnepély : 1. Egmont-nyitány Bethoven. Kersch F. és Magurányi J. 2. VIII. Leó, Bán A. Szav. Hajas Olga urh. 3. Pápai himnus. Dalárda. 4. Felolvasás. Maszlaghy F. 5. Leó-himnus. Dalárda. Március 8-án d. u- 6-kor. Trió. Borovicska A., Mócsi L., Kersch F. 2. Quando corpus, Rossini. Vegyes quartett. 3. Felolvasás. Brühl J. 4. Zsoltár. Kersch F. Dalárda. Március 19-áu u. e. 11-kor: 1. Recordare, Verdi. Duett: Kersch E., Táky Gyuláné úrh. 2. Felolvasás. Dr. Csernoch J. Stabat mater. Tenor ária. Feigler K. 4. Kar. Dalárda. — Gyász. Egy derék, mindenki által egyformán becsült polgára a városnak hunyt el hétfőn reggel, hogy hosszas szenvedései után / megtalálja végre a pihenést. Herczog Ármin mészáros a megboldogult. Egyszerű, szürke polgára volt a városnak, de azért mindenki ismerte jószívűségét, soha nem szűnő humorát. Kedden délután temették és a részvét oly impozáns módon nyilvánult meg mellette, a milyenre nálunk ritkán emlékezhetünk. Temetésére kivonult az önkéntes tűzoltóság Dőczy Ferenc fő- és Gabanitz Ferenc, meg Tátus János alparancsnoksága alatt zászló elővitele mellett. Megjelentek az egye sületek, melyeknek az elhunyt agilis tagja volt, a mészárosok és hentesek, akik remek koszorút helyeztek az elhunyt kartárs koporsójára. Megjelentek a hatóság részéről is többen és különösen a földmives Osztály volt képviselve, akik az elhunytban egyik jóakarójukat veszítették el. Legyen neki könnyű a pihenés. — Világosodik. Arról értesülünk, hogy a varos pénzügyi bizottsága egy szükebbkörü, ad hoc bizottságot küldött ki a Keller J, budapesti-vállalkozó cég ajánlalatának tárgyalására, mely a gáz, vízvezeték és csatornázás együttes bevezetésére vonatkozik. Bár értesüléseink szerint a kérdéses ajánlat felette kedvező a városra nézve, nem akarunk elébe vágni a tárgyalás eredményének, nehogy részrehajlással vádoltassunk. De a bizottság a közóhajnak tesz eleget, ha a jégnélküli, bacilusokkal fenyegető nyár által immár égetően sürgőssé vált ügyben mielőbb dönt, természetesen csak a város jól felfogott érdekit szem előtt tartva. — Halálozás. Tollé Lajos főkáptalani gazdatiszt t. hó n-én kis Komáromban meghalt. A férfikora teljében elhalálozott gazdatisztben dr. feichtinger Sándor kir. tanácsos, nyug. városi főorvos, vejét gyászolja. — Ajándék a kópezdónek. A képezde segélyegylete hétfőn vál. ülést tartott, melyen a folyó ügyeken kivül az igazgató azt az örverdetes hirt közölte a választmánynyal, hogy Vézinger Károly kanonok 100 koronát ajándékozott a képezdének. — Felolvasás. Dankb István törvényhatósági kir. állatorvos a gazd. egyesület felkérése folytán f. hó 20-án a IV. ker. gazdakörben felolvasást tart a ragadós állati betegségekről és az azok ellen való védekezés módjairól. — A Magyar 'Ipar és Kereskedelmi Bank közgyűlése. Jóformán az egész ország minden bankja és pénzintézete érdekelve van ennek, az utóbbi napokban oly sok port fölvert pénzintézetnek sorsában, melybe gróf Tisza István személye révén a politikát is bevonták. E hó i8-án a bank közgyűlést tartott, melyen gróf Tisza István, a banknak lemondott elnöke teljesen megnyugtató kijelentéseket tett, amelyre immár igen nagy szükség is volt a felzaklatott kedélyek lecsillapítása végett. — Eljegyzés. Pathy István Budapest belvárosi fűszerkereskedő, városunk fia febr. iő-án tartotta eljegyzését az Oberbauer-cég utódának Cronperg Józsefnek nővérével Cronperg Vilma kisasszonnyal. — Bajnai vásár. Tegnap folyt le a hajdanában oly hires bajnai vásár, a mely hogy nom sikerült oly mérvben, mint az előrelátható volt, oka abban keresendő, hogy az odavezető állami utak teljesen járhatatlanok. Az államépitészetf hivatal figyelmét ismételten fel kell hívnunk az utmizériákra, mert elképzelni is lehetetlen, hogy egy nagy közigazgatási körút ily hallatlanul elhagyatott állapotban maradjon. — A vasutigazgatóságok szervezése. A kereskedelemügyi m. kir. minisztériumban — hir szerint — most azt tervezik : hogy a vasúti üzletvezelőségeket decentralizálják s hogy a jelenleg fennálló üzletvezetőségek helyett husz, vagy huszonkét üzletigazgatóságot szerveznek. Ezen igazgatóságok alatt fognak állani az üzleti, gépészeti, forgalmi, távirdai és műheiyfelügyelőségek. Minden ezerhatszáz kilóméter területben lesz egy üzletigazgatóság, amely lehetőleg, a kerület központjában fog elhelyeztetni. — Választás a párkányi takarékpénz tárnál.A párkányi takarékpénztár ügyés zeül újból dr. Hulényi Győző vármegyei tiszti főügyészt választotta meg. — Az esztergomi egyházmegye évkönyve. Az esztergomi érseki egyházmegye 1902-ik évre szóló névtárából közöljük a következő adatokat: az esztergomi érsekek sorában a mostani érsek hercegprímás Vaszary Kolos a 76-ik. Van a főegyházmegyében 478 plébánia, ugyanannyi templommal. Fiók egyházi templom 250, a katholikus hivek száma I »35 2 «974» a főegyházmegyéhez tartozó összes világi papság száma 901, szerzetes papságé 496, apácáké 1349. A lélekszám az 1901. évi január elején végrehajtott népszámlálás adataiból van merítve. — A mezőőrök fegyvere. A földmivelésügyi miniszter körrendeletet küldött az ország minden törvényhatóságának, melyben a mezőőrök tölténybeszerzési forrását jelöli meg. A Werndl-féle fegyverekbe ugyanis eddig a pozsonyi lőszerraktárból szerezték be a töltényeket, mig az uj rendelet a budapesti m. kir. honvéd fegyvertárt jelöli beszerzési forrásul. — Perényi Margit Marosvásárhelyen, A kitűnő művésznő nagy diadalairól adhatunk ismét számot, a melyeket a bérces Erdély kiválóan intelligens közönsége előtt, Marosvásárhelyen aratott egy rövid vendégszereplése alatt. A Marosvásárhelyen megjelenő lapok kritikái egytől egyig oly magasztaló hangon emlékeznek meg »Kolozsvar esalogányárólt, hogy minket esztergomiakat igazi családi büszkeség tölt el azok olvasásakor, mert hisz a csalogány fészke itt volt városunkban, s első szárnypróbálgatásainak is itt volt színhelye. A »Székelység < és a >Székely Lapokc egyforma melegséggel írnak róla; rövid ösmertetéskép közöljük az éppen előttünk lévő számból a következőket. >Székely Lapok c 10, szám, február 2-án: Csütörtökön és pénteken ünnepjei valának a könnyű vérű, pajkos operetté múzsának színházunkban. Egy kedves, bájos fiatal leány, egy valóságos dalos pacsirta, Perényi Margit a kolozsvári színház primadonnája volt a papnője ez ünnep napoknak >Ripcben, s a >Nebántsvirág«-ban, az ujabbkori dalköltészel e két gyöngy termékében. Banalitás volna játékáról, mely a diskrét könnyedség vonzó megtestesülése, s énekéről, mely csattogó, dalia-