Esztergom és Vidéke, 1902

1902-11-30 / 95.szám

ESZTtíRGOM es VIDÉKE. (95. szara.) 2. november 30 mig a többi nem. A főutcán 8o méter távolságban vannak felállítva az ívlámpák, mig a többiekben, azok forgalmához képest az izzó lámpák 25, 50 és 75 méter távolságban vannak elhelyezve. Hogy az általános hatás képét adjuk, Versec azon utcái, menyekben a legsűrűbben vannak az izzók elhelyezve, nincs annyira megvilágítva, miként nálunk a Széchenyi-tér. Versec közvilágítása évente 42000 koronába kerül.s e mellett a villamos mű hasznot nem hoz. A tapasztalat azt igazolta, hogy szép világitást csakis ivlámpákkal lehet elérni, mi azonban oly drága, hogy annak költségeit, még a leggazdagabb város sem képes elviselni. Nagy-Becskereken péntek este tekintette meg a bizottság a közvilágítást, mi elég szép s a városnak évente 24.000 koronába jön. A villamos mű hoz ugyan hasznot, azonban igen keveset. Zászlószentelés Szentgjörgpezon. Másfél éve annak, hogy a szentgyörgymegyei katholikns olvasó kör, egy egyesületi zászló beszerzését határozta el, mely elhatásozást most valósított meg. Az egyesületi zászlóknál szokásos (standart) alakú, kék és fehér nehéz selyem-damasztból készült, arany hímzéssel, rojtok és bojtokkal gazdagon diszitett zászló, valamint a zászlóanya által ajándékozott gyögyörű szép széles szalag, a Mária-nostrai irgalmas nővérek remeke. A zászló egyik oldalán szűz Mária, a reportere délután öt órakor teát szürcsölgetett annak a kastélynak a diszes szalonjában, a melybe zsurnaliszta bizonyára még nem tette be a lábát soha. A mester maga is vendég volt e háznál, az agg Proby marquise vendége és a regényíró- és költőjelölt képében megjelent zsurnalisztának még az a szerencse is kijutott, hogy a marquisenak is bemutatták. És a hófehér hajú bájos marquise kérdezősködött a tervei felől; a költőjelölt-zsurnaliszta pedig mindenféle erőszakolt hazugságokat válaszolt, de közben ugy irult-pirult, hogy a jó marquise félénk, naiv fiatalembernek nézte a reportert. És mintha valami pajkos szellem működött volna közre, hogy minél elszántabban vigyem véghez gaztettemet, ime, az a két fiatal hölgy is megjclen a szalonban, a kik jöttömkor távoztak a mester szobáiból. Oh, milyen csodás, élő kommentárja volt ez a két hölgy az én intervievomnak és mint világosodott meg előttem Pierre Fauchery elmélete, midőn őket a mesterrel csevegni hallottam. Az egyik mintegy husz évesnek látszott, a neve, ha jól hallottam, — mademoiselle de Russaie. Elég kifejlett gyermek volt, hosszúkás arcával, melyből tüzes fekete, édes, de szilárd kifejező szempár villogott elő. Meglepően hasonlított a Louvre Salon Carréjában lüggő, francia festőnek tulajdonított portraithez, melyet ruhája és fövege sötét színe miatt a Fekete embernek neveztek el. A szája és orrcimpája közül ugyanaz az elfojtott idegesség látszott, amely olyan varázsos lebilincselő hatásúvá teszi azt a hires festményt. Egy negyedóra alatt másikon pedig szent György képe látható, mig a szalagon az alábbi arany hímzésű felirás olvasható: >Az Esztergom szentgyörgymezei katholikus olvasókörnek, Oltóssy Ferencné, Brenner Borbála.« Az ünnepélyes felszentelés mult vasárnap az előre jelzett programm szerint ment végbe s dacára a kedvezőtlen időnek, igen szépen sikerült. Reggel 5 órakor, amint a szentgyörgymezei templom tornyában a hajnali harangszó megszóllak, három mozsár lövés hirdette az ünnepélyt. Nyolc órakor gyülekeztek a kör helyiségében a tagok és egy félóra múlva, ünnepélyes menettel, hangos zeneszóval vitték a zászlót a plébánia templomba. Elől zenekar haladt, utánna hat földműves hajadon vitte a vízszintesen szétteritett zászlót ; nyomukban haladván a kör tagjai. A zászlót a templom szentélyében elkészített asztalra elhelyezvén, ugyanazon menetben a zászlóanyáért ment az egyesület, mi alatt a templom zsúfolásig megtelt a hívekkel és a meghívott vedégekkel. A zászlóanya elfoglalván a számára fentarlott helyet a koszorús leányok között ; kevés vártatva megérkezett dr. Csernoch János pápai praelátus kanonok, ki a fölszentelést végezte. Az oltárhoz lépve, előbb egy szép alkalmi beszédben fejtegette a zászló jelentőségét; találó vonatkozással a szentgyörgymezeiek fő foglalkozására, a szőlőművelésre, emlékeztetvén őket a szent irás ama szavaira : *Én vagyok a szőlő tő, ti a szőlő vesszők stb.*. Buzdította ennek alapján megmaradni, ragaszkodni a Krisztus tanítása szerinti élethez; ebben keresni a boldogságot, a közjólétet. Végül köszönetet mondott a megjelent előkelőségeknek szives részvétükért, különösen pedig Oltóssy Ferencné úrnőnek a zászlóanyai tisztet elfogadó, fáradságot és költséget nem kímélő, úgy ezen, valamint más alkalmakkor is mindig a városrész lakói iránt tanúsított jóakaratáért. meggyőződtem róla, hogy ez a leány szerelmes volt a mesterbe. Ha Fauchery beszélt, egész valója érdeklődéssel telt el; belemerült, beleolvadt a figyelésbe. Mikor pedig a leány beszélt a mesterhez, szinte éreztem a hangja remegését. A mester pedig, a lány naiv bálványozásának sugaraiban, ugy tetszett, mintha visszanyerte volna testének élénkségét, izmainak rugalmasságát, s azt a tüneményes elmeélességet, amelyet csak az ifjuság mindenható kegye tud megadni. — Most már értem, miért idézte a mester Goethét és a marienbadi leányokat — gondoltam magamban mosolyogva, amikor egy bérkocsiban ülve robogtam a Proby kastélyból Nemours felé. — Önmagára gondolt, mert szerelmes abba a kis leányba és a leány viszont szereti. Ki tudja, nem fogjuk-e mihamarább hallani, hogy Pierre Fauchery feleségül vette mademoiselle Russaiet. No ez a házasság jókora feltűnést fog kelteni s ha a szerkesztőm megtudja, hogy én jelen voltam az eljegyzésen . . . Hanem most csak az intervievről gondolkozzunk ! . . . Bizony, Fauchery nagyon csodálkozni fog, ha holnapután olvasni fogja a Boulevard-ban . . . Nem, nem cselekszem jól . . . Ej, de nem ártok vele neki egy cseppet sem . . . Különben is . . . küzdelem a létért ! Tanakodtam magamban, és érvekkel iparkodtam elcsltitani a lelkemben* felfeltámadó hangot, amely igy szólt: — Nincs jogod leirnl és kinyomatni azt, amit Pierfe Fauchery mondott, mert a regényíró azt hitte, hogy kezdő poétát fogad és nem reportert . . . De hallottam a szerkesztő hangját is: — Sose fog önnek sikerülni, barátom ... A megáldó ima után a szögek beverése következett jelmondatok kíséretében. Ebben részt vettek a fölszentelő kanonok és a zászló anya után, a követ* kezők : Andrássy János alispán, B. Szabó Mihály főjegyző, Vimmer Imre polgármester Frey Ferenc országgyűlési képviselő, dr. Fehér Gyula belvárosi plébános, dr. Csajka Ernő semínáriumi tanár, Eitner Elemér succentor, KAAN János lovag iparbanki és Reusz Jórsef takarékpénztári igazgatók, Hamar Árpád árvaszéki elnök, Hoffmann Ferenc városi pénzügyi tanácsos, Marosi József iparbanki aligazgató, Bleszl Ferenc takarékpénztári titkár, Lintner János, Brutsy János, Iványi Géza, Kecskeméthy János, továbbá Oltósy Ferenci Oltósy Lajos, Perger Lajos plébános, Ivanits Gyula párkányi jegyző, Vaniisek Rezső a kath. legényegylet alelnöke és számosan az olvasókör tagjai közül. A főkáptalan tagjai közül többen dr. Babura László elnököt bizták meg, hogy őket ezen aktusnál képviselje. Megjelent a templomban még a szertartás kezdete előtt a párkányi tűzoltó egyesület saját zászlaja alatt. A szertartás után ünnepi nagy misét mondott a plébános, a mely alatt a reáliskolai ifjúság dalárdája Neményi Károly tanító vezetése alatt, kedves hangú szabatos énekével növelte az istentisztelet áhitatát. Szent mise után ünnepélyes menetben zeneszóval hordozták körül a fő utcákon a felszentelt zászlót. Ez alkalommal már fölemelve vitte azt, a kör tagjai közül e tisztségre megválasztott Bartus József katona viselt, értelmes, derék fiatal földmives. A párkányi tűzoltóság saját zászlója alatt vett részt a körmenetben, vissza kisérve ismét a diszgyűlés után a zászlót a templomba. A körmenet után az olvasókör helyiségében diszgyűlés volt a zászló alatt, melyen dr. Babura László, székesegyházi karkáplán, az olvasó kör elnöke monÉs, bár szégyellem megvallani, ez a második hang erősebb volt az elsőnél. Későn érkeztem Nemoursba és lekéstem a vonatról, amelylyel még vacsorára Parisba juthattam volna. Az ódon vendégfogadóban, ahol megszálltam, takaros, nyugalmas kis szobát nyitottak ki a számomra. Azt gondoltam: ej, milyen kellemes lesz itt az irás és lefekvésig azzal töltöttem az időt, hogy papirra vetettem az interviev bevezetését. A délutáni események hatása alatt Írtam és bár közben egyre gyötörtek a lelkiismeret furdalásai, — e benyomások alatt olyan cikk került ki a tollamból, ho?y a Concourtok naplójának, a reporterek e pompás kézikönyvének sem vált volna szégyenére. Mindent leírtam, utazásomat, hogyan érkeztem a kastélyba, e XVIII. •zázadból való kacér építmény szilhuetjét, az egyenesre nyesett falombokat . . . a mester dolgozó szobáját, a mestert magát ... a beszédét . . . aztán a szalont és a társaságot ... és a mester mosolyát, amely ajkán játszadozott és a szeméből sugárzott, amikor agg és ifjú barátnői körülvették. Csak a befejező szavak hiányzottak a cikkből, nem tudtam befejezésül valami okos dolgot kieszelni. — Májd holnap eszembe jut valami! — gondoltam. És — hiába, ilyen az irói természet — amikor lefeküdtem, ugy éreztem, hogy jól teljesítettem a kötelességemet. Csak egy intervievt irtam ugyan le, de azt hittem, hogy az agyamban forrongó regény legszebb fejezetét örökítettem meg. (Vége következik.) dott szép ünnepi beszédet. Lelkesült hangon beszélt ama diadalról melyet az olvasókör minden akadályt legyőzve aratott most, midőn kitűzve van a kereszt jelével ékes zászló. A Golgota keresztjének, áldásos fénye — úgymond a szónok — bevilágította a nagy világot. A kereszttel díszített eme zászló alatt sorakozni, legyen a mi büszkeségünk. Szavai végeztén fölkérte Perger Lajos plébánost, mint a körnek első elnökét, ki annak keletkezését látta, tartaná meg emlékezését a kör tíz éves múltjáról. A fölszólított elfoglalván az előadói széket, vázolta röviden a kör keletkezését s a lefolyt tíz évnek főbb mozzanatait. Kiindulva az egyesülésben rejlő nagy erőnek méltatásából, hivatkozik gróf Széchenyi Istvánra, ki nemzete javáért élő lelkesedésében, páratlan nagy áldozatával a magyar művelődésnek, a közintelligencia fejlődésének szükségét bizonyitá a közjólét legelső föltételének. *A óölcs — úgymond Széchenyi — a sziklák között is kertet állit elő, a fóvényre is bájt varázsol, a tudatlan ellenben a legmosolygóbb vidékre is gyászleplet von,*. Azon eszmék melyeket gróf Széchenyi a nemzeti kaszinó megalapítása által megvaiósitotl, mindig tovább terjedve hozzánk ls eljutottak s azért alapítottuk meg az olvasókört, a közművelődés előmozdítására. A kör megalakult 1892 december 14-én szerény kezdettel, de a jövő fönnmaradás reményére jogosító lelkesedéssel. A kör ezóta nemcsak élt, hanem erősödött, központja lett a városrész minden szép és has:nos mozgalmának. Magyarország 1000 éves fennállásának, a szabadságharc félszázados évfordulójának; a magyar kereszténység kilencszázados ünnepének, a szentgyörgymezei plébánia 100 éves fennállási ünnepének megtartásában tevékeny részt vett. Tagjainak a hasznos olvasmányok megszerzése által nyújtott módot az önképzésre; válogatott színművek előadásával pedig mulattatva oktatott. Az egyesület célja a közművelődés, erre törekszik akkor is, midőn szavazat alá bocsájtja kit vesz föl tagjai közé, igy akarván buzdítani, hogy legyen minden ember: ember a talpán, erkölcsileg kifogástalan, hasznos tagja az emberi társadalomnak. A kör zászlója kifejezője ennek a törekvésnek, jelzése annak, hogy kik alatta egyesülnek, a keresztény művelődés által akarják előmozdítani a közjót. Kifejezője a felszentelt zászlő annak, hogy itt nem a békés társadalmat felforgató téves es7méknek, nem a nagy hangú üres szavak hirdetőinek van gyülhelyök; hanem itt azon es;mék uralkodnak, ame lyek hirdetik az Istenben való hitet, a király személye és a törvények iránti tiszteletet és engedelmességet, s a tettekben nyilvánuló, munkás hazaszeretetet . . Az alkalmi gondolatok keretébe foglalt ez emlékezés után, a kör elnöke mondott a felolvasónak köszönetet. Ezután Mitter Ferenc egyleti tag kellemes előadással szavalta el, Karácsonyi Béla szentgyörgymezei tanítónak ez alkalomra irt költeményét. A gyűlésen jelen lévő Vimmer Imre polgármester szólalt fel ezután nála megszokott ékesszólás szavaival, elismerését fejezte ki az olvasókör műkő* dése iránt; további munkásságra buzdítva, minden jót kívánt annak. Végezetül a jótevőknek mondott az elnök köszönetet és a hymnus elénekelésével a gyűlés véget ért. A gyűlés után a zászlót ismét zeneszóval vitték a templomba, ahol az, az elkészített helyre, a templom díszéül elhelyeztetett. Este 7 órakor volt az ünnepély áldomása a kör helyiségében, mely ez alkalomra egészen megtelt.