Esztergom és Vidéke, 1902

1902-11-23 / 93.szám

es A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. in TI MINIUM 1111» egjeleqlk Vasárnap és csütörtökön. ^LŐKIZETÉSI ÁRAK: : Egész évre — — — — 12 kor. — fll. tél éyre— — — — — 6 kor. — ftl. begyed évre — — — 3 kor. — ftl. Egyes szám ára: 14 ül. Felelős szerkesztő : Dr. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Dr. PROKOPP GYULA és BRENNER FERENC. A világítás kérdéséhez. Esztergom novb. ai. Egy-két hónapja már annak, hogy a város képviselete elvileg kimondotta, miszerént a gázvilágitást bevezeti, ha az annak előfeltételét képező és megkívántató számú magánfogyasztás, annak létrehozását lehetővé teszi. Az elvi határozat meghozatala előtt többszörösen képezte már tanulmányozás tárgyát a közvilágítás s ennek volt eredménye az elvi határozat, amely tapasztalati tények alapján, a gáz mellett döntött. Mielőtt a város a gáz mellett — bár csak elvileg — állást foglalt, de azután is, egészen ja legutóbbi időkig, amig t. i. a Gans gyár villamos ajánlata be nem érkezett, a helyi sajtó a világitás kérdésével nem igen foglalkozott. Nem kérkedésből hozzuk fel, de lapunk volt az egyedüli, mely a fontos kérdést állandóan felszínen tartotta, s állást foglalt a gáz mellett, nem ugyan tendentiosusan, de a tapasztalati érvek meggyőző ereje következtében, s e mellett Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendő Kossuth Lajos (azelőtt ßuda) utcza 485. szám. Ht* Kéziratot nem adunk vissza. j«r • nem zárkózott el és készséggel adott helyet, az ellenérveléseknek is. Ujabban, mióta a villamos ajánlat megtétetett, látjuk, hogy a helyi sajtó a világítás kérdésével mind gyakrabban foglalkozik, — mi helyes — s mellesleg megjegyezve, a villám mellett foglal állást. Legutóbb Aulicus úr szóllalt meg az »Esztergomi Lapok €-ban, s elmondja élményeit, melyeket itt, ott, szerzett. Elmondja, hogy a gázvilágítás szép és hogy tulerős, de nem olcsó, mert neki, ki esténként sokat olvasott, a gázvilágítás sokba jött, hogy egy alkalommal élete forgott veszélyben, mert szolgája ügyetlensége folytán lakásán gázrobbanás történt, hogy a lakás gyakran a gáztól bűzölt, s hogy a gáz hősége feszélyezte. Elmondja továbbá, hogy midőn más városba került hol villám világítás volt, mily máskép ment minden. Annak bevezetésénél falat nem törtek, s igy pingáltatni nem kellett, s hogy a villám bevezetése olcsóbba jött, mint a gázé. Napsugár. Május — Qktóber. j I Nimfa. (Pihegve a fáradtságtól dől egy orgonabokor virágos lombja közé.) Ne űzz ne kergess! . . . Szatír. (A bokor alatt állva.) Csak ezt ne mondd, csak ezt ne ! Nimfa. Hiába űzöl egyik lombról aj másikra; hiába vagy nyomomban szün- j telén, célod el soha sem fogod érni, mert futok előled, mig össze nem roskadok. Szatír. O, hát hiába minden ? Nimfa. Hiába, jól tudod, hogy nem szeretlek. Rút arcodat ha látom, megaorzong tőle minden tagom s a lelkedet hideg futja át. Üres, krákodó hangodat ha hallom, mintha valami rémes sejtelem fogná el, a szivem összeszorul, rliába futsz utánnam, mint a bolond, nint a kinek célja nincs, szeretni nem udlak soha ! Szatir. Soha! . . . Pedig ne hidd íogy távozom mellöled. Nem, mert imádak! — O, ha arra az alkonyatra gonlolok, arra a szelíd ezüstös alkonyatra, nelyen azt mondtad : szeretsz ! Ez a szárad örökre fülembe fog csengeni s irökké űzni, vágyni késztet. Nimfa. Arról ne beszélj. Az nem én! roltam. Nem voltam az eszemnél, a feem elvesztettem, mert a te bűvös zenéd iípodnak hangja lebilincselte mindenenet. Ah. de máskor több erőm lesz s zonyitani, addig a gáz ellen még kevésbbé szóllanak. Egyre szabadjon azonban Aulicus urat figyelmeztetnünk, hogy t. i. egy más tekintetben tévedésben van. Csalódik ha azt állítja, hogy a gázvilágitást tendentiosusran protegálja bárki is, mert közvilágításunk kérdésének ismerete azt igazolja, hogy a város, úgy a gáz, mint a villarnvilágitást egyaránt tanulmányozta már, s mivel a város, de még az egyesek érdeke is — eltekintve talán kis kényelmi szemponttól — a gáz mellett szóllott, a város pénzügyi bizottsága a gáz mellett tett javaslatot a képviseletnek, mely azt 89/902. kgy. szám alatt magáévá tette, s a világítási bizottságot a további teendőkkel megbízta. Szorosan véve tehát, a kiküldött bizottság, a gáz mellett hozott elvi határozat megvalósításának előkészítésére, a magánfogyasztás megkívántató számának megszerzésére lett kiküldve. Hogy ily, majdnem kötött marsai •»!•••••• m, 1 _. i. 1 1 akarná tépni! . . . Féltelek az őrjöngésig, pedig tudom, hogy nem szeretsz. Nimfa. O szánlak, szánlak, de hiába. Szatir. Féltelek a naptól, mely éltet féltelek a forrás ezüstös fodrától, melyben enyhülést nyersz, féltelek a virágoktól, melyek bájaidat gyöngéd simulással fedik el, féltelek mindentől és csak örökké közeledben akarok lenni. Nimfa. Szegény Szatir, azt hiszed, hogy ezzel közelebb viszel szivedhez ? Ne hidd az én életem egy végtelen nagy szerelem, a kit szeretnek mindenek, de haj, — nekem nem lehet szeretnem. Szatir. Ó, hát hallgasd meg egyszer zenémet. Nimfa. Nem, nem, azt nem tehetem! Szatir. (Ajkához illeszti sipját s fájdalnas, epedő hangon megzendül az.) Nimfa. Szatir, ó könyörülj, ó ne, azt ie tedd, jaj, a fejem kábul .,. a lelkem •emeg . , . testem eltompul, szememr« nintha ezüstös fátylat vonna az ég! . . . üsendes zsibongás fog el ... a pillám ehuny . . . ó, mi édes, mi kéjes a hang ! .. Ugy, úgy, ringass el, altass el mámoros ídes világba, a hol a szívnek csak szerelme ran, a hol a lélek csak . . , vágyni. .. ;ud . . . Szatir. (Ragyogó arccal és mámoros izemekkel fölébe hajol és félve, remegve ;sókolni akarja.) Napsugár. (Hirtelen áttör a lombokon is tüzes csókot nyom Nimfa homlokára.) \ zene hirtelen megszakad. távozónak. Ha én tudnám, hogy hová mentél; Bár akár mily távol messze. Oda repülne vágyó lelkem Még ottan is felkeresne. Ha tudnád, hogy még most' is milyen Édes, lelkem hű szerelme: Oh, tudom, szárnyon jönnél vissza, As én fájó kebelemre. Ha tudnám, hogy ki tette tönkre, Szivünknek ez édes álmát. Tudom, annak is elrabolnám Minden, miden boldogságát. Ha tudnád, hogy nincs semmi vágyam, Hogy lemondtam rólad is már: Hogy az én lelkem megfizetett: Tudom, tudom, megsiratnál. De ne tudd'! minek? hagy vergődjön Gyötört lelkem tovább érted . , , Miért dúlnám én fel fe néked, Álmodozó gyermek élved. Köbölkút, 1902. X/29. Fehér. Elmondja, hogy a villám fenj gyengébb volt mint a gáz, de c ezzel is megelégedett, sőt a szemre a villám világítás kellemesebb ha tással volt és, hogy a gáznál gyen gébb fényű villanyvilágítás kevesebbe jött, már csak azért is, meri jha az egyik szobából a másikbz ment, egy kézmozdulattal lefordította a kapcsolást, s a láng nerr világított, vagyis „nem pazarolt" jA gáznál ugy tenni, mint a villámnál, kényelmi szempontból nem 1 lehetett. I ! Eddig olvasva Aulicus úr sorait igy gondolkoztunk róla: ügyeser propagál az az Aulicus úr a gáznak ! De csalódtunk, mert ő a villamvilágitás mellett érvek tulajdonképen, s hogy meggyőző és tárgyilagos érveinek nyomatékot kölcsönözzön, nyilvánvaló tendenciának nevezi azt, hogy a villámmal szemben, nálunk a gázt protegálják. Mi tiszteljük Aulicus úr élményeire alapított egyéni nézetét, de ugy véljük, hogy mig azok a villamvilágitás mellett nem látszanak bitalán legyőzöm magamat. Neked, kit a legrútabbnak teremtett az Úr, Örülnöd kell, ha élhetsz s ha véletlenül ki nem kacagnak. Szatir. Örülnöm kell, ha élhetek. Igazad van. Nem a lélek tisztasága, nem a szivem remegő jósága, hanem a külső, a szépség tetszik neked is. Utálsz és undorodól, ha látsz és futsz előlem . . . Ah, de hát akkor mért is teremtett az Úr, miért lehelte belém lelke tudásának minden nemes érzését s szive édes hangjának minden kínját mért adta nekem ? Rút vagyok, de a mikor esténként meghúzom magamat valamelyik tölgy lombjában s a lelkem fájdalmát elzengem sípomon, hogy versenyre keljek a fülemilével, mily jól esik neked is, j meg az egész természetnek a fájdalom zenéjénél csendesen elringatódzani. O j akkor nem vagyok rút, akkor fenséges- j nek találod hangomat, a lelkem zené-j jét . . . I Nimfa. Ne szólj igy hozzám. Hidd el, hogy szánlak, de szeretni nem tudlak. Szatir. Nem, mert Napsugár csábos szeme elbódított ugy-e ? Nimfa. Az nem igaz. Én nem szeretek senkit. Szatir. Pedig hiába tagadod, úgy van. Mikor látom, hogy hajad arany szálait kacéran csókdossa, mikor látom, hogy j kéjelegve fürdesz meg táncoló fényében : I — a lelkemet mintha ezer fájdalom ' iárná keresztül s szivemet mintha ki JÓZSEF KESERŰVÍZ