Esztergom és Vidéke, 1902
1902-10-23 / 84.szám
vetkező évben már néhány gyömölcsöt is hoznak, vagy pedig március—április, szükség esetén még májusban is ültethetünk 35 cm.-nyi távolságban mindig 3 növényt egymás mellé . • . háromszögben. Kezdetben tartsuk a növényeket mindig nedvesen és jól cselekszümk, ha az egyes növények közötti helyet rövid istálió-trágyával behintjük, mely a talajt nedvesen és lazán tartja, miáltal több táplálékot kapnak. Műtrágya kevésbbé ajánlatos, nagyon kevés trágya nem használ semmit, de nagyon sok árthat : a legjobb a szarvasmarha trágya. Az öszszes indák (kifutók) levágandók, mivel ezek az anyanövény egész táplálékát elvonják, tehát nagyon gyengítik, az egész állományt átkússzak, minek folytán a növények soha nagy gyümölcsöket nem hozhatnak. Október-november végével az ágyak alaposan meglisztitandók, az'egész indák még egyszer levágandók és a föld rövid trágyával bontandó, úgy azonban, hogy a növények szabadon álljanak. Ily módon eljárva, minden évben sok és nagy gyümölcsöt várhatunk. Óriási gyümölcs nyerése céljából hagyjunk minden gyümőlcsszáron kettőt-hármat a legelső nagy gyümülcsökből, a többit a virágzás után vágjuk le. Minden 3 év után, ha a termés elmarad, új ágyakat készítsünk más helyen, a hol még szamóca nem volt és ide csak fiatal egy éves, átültetett és e célra előkészített növényeket ültessünk a legjobb fajokból, de sohasem a régi növényekből. Ezt a tenyésztési módszert már 30 éven át tartom be, ez biztosítja minden évben a legjobb és legteljesebb termést, mely a legtöbb vidéken igen jövedelmező és sokaknak egészen szép bevételi forrását képezi. Megjegyezni kívánom, hogy bő termést illető várakozásnak, csak igazi szép asztali szamóca választék felel meg. mely célra különösen ajánlom a Laxtonféle (angol)- és néhány új német fajt. pák levelébeu még nagyobb mennyiségben található fel. — Az ilyen talajoknak pedig kevesebb sóra van szüksé gük, hogy elszikeskedjenek, mint normális viszonyok között. Nem lehetetlen tehát, hogy egyes helyeken a répalevelek elszikesitik a földet, miért is ajánlatos, hogy szikes vidéken a répaleve lek kihordassanak a szántóföldről vagy ha ez bármi oknál fogva meg nem történhetnék, alászáutás előtt egyenletesen szórandók széjjel. Hirdetések Jutányos áron felvétetnek a kiadóhivatalban, KÖZGAZDASÁG. Mit vessünk szikes földbe. Miután a szikes földek felülete rendkívüli gyorsan kiszárad, megkeményedik, s a beléje vetett magvak nagyon nehezen kelnek és csíráznak ki, csak tapasztalt gazda tudja eltalálni a vetésre legalkalmasabb időpontot, s bármennyire elővigyázatos is, különösen tavaszszal — mégis sokszor fog csalódni. Ezért is szikes földbe jobb őszit, mint tavaszit vetni, s gabonaféléket csak ott tanácsos, a hol nagyon sok istállótrágya áll rendelkezésre. A hol a szikes föld nem trágyázható igen bőven, czélszerübb ha rétté, avagy jobb részeiben luezernássá alakittatik át. A rétre trágyául kat. holdanként 150 kg., szuperíoszfátot és 75 kg. 40°/ e-os kálitrágyát ajánlhatunk — luezernásra pedig 100 kg. szuperfoszfátot és 100 kg. thomas salakot A répalevelek talajrontó hatása. A normális összetételű ;talajon sohasem tapasztalható, hogy a répalevelek a talajt elszikesitsék. Ha azonban a talaj már magában is aránylag nagyobb mennyiségű sót tartalmaz, amint az, az alföldön tapasztalható, különösen ott ahol szikes talajon fordulnak elő, a répaleveleket pedig nem szokták kihordani, vagy egyenletesen elteregetni, hanem a kupaezokat magukat nagyobb mennyiségben alászántaní, megtörténhetik, hogy ezen foltokon a levelek elkorhadása után annyi só marad vissza, hogy az a talajra hátrányos hatásúvá válnék. — A répalevelek külömben is nagy mennyiségű sót tartalmaznak, a mely sómenynyiség a szikes talajokon termelt réIRODALOM. f A Balaton írásban és képben. Keszthelyen, a Balaton metropolisában, a hajdani „Helikon" irodalmi ünnepélyek városában 1—2 hét múlva hazafias irányú, érdekes könyv jelenik meg: „A Balaton írásban és képben." Irta Sági János, a Keszthelyi Hirlap szerkesztőtársa, az Uránia Magyar Tudományos Színházban szinre kerülő Balaton czimű darab szerzője. A díszmunka 350 oldal s 120 képet tartalmaz. Az előfizetési ára mégis csak 3 K. Hazánk gyöngyéről, a a Balatonról ilyen irányban, ekkora terjedelemben, ennyi képpel könyv még j meg nem jelent. A disumunka a magyar tenger és szépséges vidékének j leírását, a fürdő- és nyaralóhelyek elfogulatlan ismertetését tartalmazza,! elregéli e vidék gizdag, színdús tör-j nelmi eseményeit, szép képeken elénk I varázsolja a Bdatonvidéknek képzelet- j tel játszó várromjait, hegyeit, városait, j falvait, nevezetességeit, az egyes für-j dő- és nyaralóhelyekről, a Balatonvidék j minden talpalatnyi részéről mindazt el-} mondja, a mi a nyaralni vágyót, a Balaton mellett tartózkodót, a turistát, a hazánk szépségeinek megimerése után rajongó lelket érdekli. A könyv az olvasónak kellemes, soha nem unalmas társalgója, szórakoztatója, tanácsadója és uagy hely ism eretü kalauza. A könyv jövőre angol és német nyelven is megjelenik. A bolti ára 5 K. A kik a Keszthelyi Hírlapnál már most megrendelik, 3 K. 70 f. beküldése után bértmentve kapják. Gyümölcs-.Főzelékes Huskonservákat, aszalt főzeléket a legjobb az Kecskeméten. Árjegyzékek ingyen és bérmentve. Egy teljesen jó karban lévő két lóerejű benzinmotor darálóval eladó. Bővebbet Tölgyessy Ferenc urnái Simor lános utca 429. Esztergom. 9157/1902 tkvi szám. Árverési hirdetményi kivonat. Az esztergomi kir. járásbíróság mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy özv. Tankó Andrásné Kovács Zsófia végrehajtatónak Tankó András és társai elleni vagyonközösség megszüntetése és járulékai iránti ügyeben Mocsi Lajos garara vezekényi lakos utóajánlata folytan az ezen telekkönyvi hatóság területéhez tartozó a kétyi 88 számu telekjegyzőkönyvben a I. f i sorsz. (271. 272) hrsz. alatt felvett illetve betétszerkesztes folytán az ennek megfelelő 316 számú betétben a I. 1-2 sorsz. 39-40 hrsz. alatt felvett s 8Í32. részben Földi Andrá«né Tankó Julianna, 8(32. részben Kovács Zsófia Vinczencz Józsefné 5J32. részben Tankó Lajos 8J32. részben Tankó András 3J32. részben Tankó Lajosné Bernát Erzse tulajdonát képező házra 800 korona kikiáltási árban az árverés a 4425J902 számú hirdetménnyel mar elrendelt árverés ujabbi árverési határidőül 1902. évi október hó 24. napjának d. e- 9 Óráját Kéty község hazába kitűzte azzal, hogy ekkor a fenti ingatlanok a megígért 883. korona 30 fillér utóajánlati áron alul nem fognak eladatni. Bánatpénzül leteendő az ingatlanok kikiáltási árnak 10 %"ka, mely készpénzben vagy óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezeihez teendő le. Utóajánlatot tevő bánatpénzt letenni nem tartozik. A vételár három részletben 90 nap alatt fizetendő az árverés napjától járó 5 % kamattal. Jelen hirdetmény kibocsájtásával egyidejűleg megállapított árverési feltételek a hivatalos órák alatt a telekkönyvi hatóságnál és Kéty község elöljáróságnál tekinthetők meg. Esztergomban a kir. jbiróság mint tkvi hatóságnál 1902. július 17-én. Környey Imre kir. járásbiró. SSTyilttér.*) I Felejthetlen jó fivérünk, sógorunk illetve nagybátyánk Hübschl Károly esztergommegyei nyug. árvaszéki elnök elhalálozása alkalmából mérhetlen fájdalmunkat enyhítő részvét megnyilatkozásáért fogadják mindazok szivünk legbensőbb köszönetét. Esztergom 1902. október 23-án. A gyászoló rokonság. I *) Ezen rovatban közlöttekért nem vállal feíe lösséget A szerk Suchard-féle *m>MILKA Tejszili csokoládé táblákban és tekercsekben A legtejszindusabb Tej-csokoládé Legutolsó újdonsága a világhírű PH. SUCHARD csokoládégyárnak III. Minden kísérlet folytonos használatra serkent. Feltaláló és egyedüli gyáros Fritz Schulz jun. Actiengeselíschaft, Eger und Leipzig. QOOOOOOOOOooooooooooooooo Szülők figyelmébe. Intézetünk f. évi augusztus hó l-től lehetővé teszi minden szülőnek, különösen a kisiparosnak, kiskereskedőnek, köz- és magánhivatalnöknak és a munkáscsaladoknak, hogy külön biztosítás nélkül a maga és gyermekei jövőjéről a legmagasabb és legolcsóbb módon gondoskodhassak. 16. éves évtársulataink gyüjtéegy koronás heti befizetésekkel alkalmasak, tekintélyes tőke sére és kitűnő befektetésre. A gyermekbiztosi tás minden neme, leány- és fiubiztositás, kíházasitási és katonai szolgálat esetre való biztosítás, valamint a család ellátására és nyugdijélvezetére szóló biztosítás helyett a legmelegebben ajámható a tőkegyűjtés ezen módja, mely mellett a tag az intézet egész hasznában részesül és befizetett pénzének teljes összegét kamatokkal, illetve nyereséggel együtt fölmondás mellett bármikor fölveheti, sőt olcsó törlesztéses hitelben részesül. Tagjaink ezenfelül megbízásaik alapján az Első magyar általános biztosító társaságnál külön dij fizetése nélkül halál esetre is, biztosittatnak akként, hogy halál esetén a többi fizetés megszűnik, a kedvezményezett azonban az egy üzletrész teljes értékét, körülbelül 1200 koronát kapja meg. A biztosítási dijakat intézetünk fizeti a sajátjából. Prospektussal szivesen szolgál a Budapest-Székesfővárosi Takarék Szövetkezet' Képviselője Esztergom, Anna-utca 259. SooaoQoooQooioopooooooooooooooi •< f£ Síit